Lajtos Nóra: A „kárpátoki kis haza” versei és egyéb költemények
Gondolatok Lengyel János Elgyönyört életéről
„Költők lennénk mi szívesen,
de számlánk nincs, üres a zseb.
Adjuk el talán a földet,
s fejünk felől a kék eget –”
Lengyel János: (Majdnem) rezignáltan
Lengyel János Elgyönyört élet című kötetbe rendezett versei a magát minden módon megismerni vágyó lírai én megnyilatkozásai. A 2023-ban az AB ART Kiadónál megjelent versgyűjtemény egyedisége, hogy szerzője elsőként tárja elénk kötetben is lírai alkatát, eddig ugyanis prózaíróként volt ismert kortárs irodalmunkban. A beregszászi születésű, onnan Budapestre elszármazó Lengyel János csak kevés kivétellel tud úgy megszólalni, hogy abban ne lenne kárpátaljai létérzés, még ha Konok ábrándozó versében az Elveszett Haza „néma siratójá”-nak is nevezi magát. „Egyre kevesebb, ki tudja, / Magyarnak lenni / Mit jelent” – fogalmaz Lengyel János, majd folytatja: „Mi rosszkor születtünk / Orosz korban, / Rossz helyen.” (Rossz vers) A „kárpátoki kis hazáról” szólnak a Beregszászi hegyek leve és a Beregszászi utcák is. Ez utóbbiban olvashatjuk: „Ember jár a kocsmákban / Ukrán színű kis-tájban, / Magyar szíve megdobban, / Jól tudja, hogy otthon van.”
Négy prominens otthonféltő-nemzetsirató költeményben – A városok maradnak, Aki nincs sehol, Gyönge porszemek, Immár az ország – szólal meg Lengyel János a legletisztultabb, legsajátabb hangján. Négyszeres, refrénszerű ismétlődéssel szerepel a következő öt sor A városok maradnak című költeményben: „Az emberek születnek, / Meghalnak magyarnak, / De a városok maradnak / Beregszásznak, Kassának, / Aradnak.” Némi nyelvi humor is beleszövődik a versbe: „A Dunának szerdán / Van dolga nem / Dunájszkasztredában.” A fájdalmas kifakadás hangjai a következő sorok: „Nyitrán, Brassóban, Szebenben, / Már nem értik szavunk, / Azt is letagadják, / Voltunk és vagyunk.” Az egy vérből való lét sorstragédiája az, ha már a nyelvi identitás létjogosultsága is ennyire drasztikus módon megkérdőjeleződik. Hasonló hangütésű, pergő, keresztrímes, 4-5 szótagos sorokból áll össze az Aki nincs sehol. „Van, aki elmegy, / és mégis marad. / Képzeli, lépked, / Véli – szabad!”; „Van, aki marad, / Még sincs sehol. / Arcán a kendő, / S kendőn a por.” Ebben a két strófában érhetjük leginkább tetten azt a kétféle, a hazához odaforduló magatartást, amelyből az derül ki, hogy a hazát elhagyó egyén szívében kárpátaljai marad, míg az otthon maradtak közösség-élménye elszabdalódik. Ahogyan a történelmi távlatokba helyező Gyönge porszemek következő, igen árulkodó sorai is a nemzeti identitást kérdőjelezik meg: „Tiltottak, büntettek szakadatlan, / De lelkünk semmi kín nem törte meg. / Csillagba dőlt a gonosz óriás, / Mi még itt vagyunk, gyönge porszemek.” A költeményt záró három szakasz utolsó két-két sora a mégis-megmaradás törvényét hangsúlyozza: „Hisszük, nem lehet itt semmi baj, / Míg a láng ki nem alszik legbelül”; „Áll még a nemzetiszínű zászló, / Míg Kárpátalján egy magyar is él”; „Középen határ, / És itt is, ott is – Hazánk!” A legdrámaibb költemény, az Immár az ország, melyben a költő jogos nemzetféltése kerekedik felül mindenen, amikor így kezdi versét: „Immár az ország féltérden, / Alig látszik a térképen.” Egy másik szövegvariánsnál még tovább erősítve a mondanivalót: „Alig van már a térképen.” (Kiemelés tőlem: L. N.)
Lengyel Jánosban kettős költői erő „vibrál”: a haza-tematikán kívül markánsan van jelen az elmúlás témaköre verseiben, ugyanakkor nem rejthető véka alá poeta ludens-i volta sem, amellyel – „játszó”/”játékos” költőként – rengeteg szójátékot alkalmaz bizonyos szövegeiben. Lelki fájdalmaira példák: „Álmokból van szőttesem, / Kínokból a szőnyegem…” (Fekhely); „Vérző seb tátong / Mellemen, / A szívemet műti / Az idő.” (Kiterítve); „Csak ne fájna úgy a lét…” (Hal) A Halászkirály című versben tűnik fel először a halál-tematika: először kijelenti önmagát: „Én vagyok a Halászkirály”, majd a záró sorban felszámolja önmagát: „Sírjába száll a Halászkirály.” Vagy a szójátékos Kor-okozó című költeményében: „mert el / leszek / temetve / el leszek / feledve.” A szabálytalan strófájú, nagyobb lélegzetvételű Nincs nálam fegyverben olvashatjuk: „Ma még élek, de / Ígérem, holnapra / Bizton meghalok!” Ez a dacos attitűd más versében is feltűnik: „Egyszer úgyis hazamegyek…”; Nem írok több verset, / novellát, esszét, balladát…” (Sorozatok). „Az álmokban magamra találok, de / Minden reggel meghalok.” (Remény-szemek)
A már korábban említett „kor-okozó” szójáték mellé számos egyéb példa sorakoztatható fel, amely gyakran homonímián alapul: „Toporgok, ideges idegen, / játszanak emberi idegen.” „Otthon keresek ideát, / odaát idegen ideát” (Sorompó); „üresen ásít a vaskályha…reggeli hideg-lelés” (Sorozatok); „Isten szava hallhatatlan… A kereszten bevégzi / Egy halhatatlan.” (Csoda); Zuglóban egy zugfirkász / Hazugnak nevezett, / Zuglóban a harangok / Zúgják a nevemet.” (Zuglói mese) De maga a kötetcím is egy ilyen alkalmi szóhasználat (hapax legomenon), amely játékos kifordítása az elgyötört életnek, egyetlen mássalhangzó „elírásával” (Elgyönyört élet).
Végezetül ejtsünk szót a kötet nyitó és záró verséről, amelyek szépen keretezik a versgyűjteményt. A két költemény egymás variánsai (költői megjegyzés is olvasható az utolsó versnél, tudniillik, hogy 6. változat): a kötet élére tűzött Morzsák az asztalon egy tíz strófás szöveg, melyből a 6., a 8. és a 9. versszak törlését érhetjük tetten a kötet záróköveként szerepeltetett Élet-morzsákban. A lírai alany létigénk E/1. személyét hívja segítségül az önmeghatározáshoz. Különböző elvont és konkrét köznevek tűnnek fel sorjában: „Igazság vagyok”; „E-mail vagyok”; „Szerelem vagyok”; „Kézfogás vagyok”; avagy: tűzfáklya, kőszikla, sasmadár, mézvirág, tábortűz, árnyfestő, vasláda. S a beteljesedni vágyó önsors sorai: „Életem vagyok, / Egy örömteli képzelés. / Az ember vagyok. / Egy pillanatnyi létezés.” A kötetben kétszer is hangsúlyos helyen szerepeltetett por lexémája ebben a pillanatnyi létezés szintagmában köszön vissza, s összegződik.
Lengyel János félszáz verset rostált egybe abból a körülbelül száz versből, amennyit magáénak vall. Nem is tartja magát költőnek, „vallja, a versírás nála csak kirándulás a líra birodalmába” – olvashatjuk Katzler Hilda Utószavában. Ahogyan tőle értesülhetünk arról is, hogy „Lengyel János versei ritmusos, rímes sorok, nem véletlenül zenésítették meg neves együttesek a verseit, többek között a Credo, Baráth Ferenc (G-Man) és csapata, valamint az Osztováta együttes.”
Kutyaharapás című versének második felével találkozik az olvasó a hátsó borítón. Ezekben a sorokban az a Lengyel János nyilatkozik meg, akinek úgy fáj a létezés, hogy azt a beregszászi hegyek levével tudja csak csitítani, ugyanakkor erős emberi és költői hivatástudattal jelenti ki: „A sebem begyógyul, / Vérem is megalvad. / Ma is csak az vagyok /Akit nem ismertem, / Hegyek ízes nedvét / Sokszor megízleltem. / Szidtak okkal mások, / Nem vettem szívemre. / Mégiscsak vigyázok / Kétes hírnevemre.”
(Lengyel János: Elgyönyört élet, AB ART Kiadó, Bp., 2023)
Illusztráció: címlap fh.
Ezek is érdekelhetik!
Két könyvméltató (Oláh Tamás: Örökbe ékelődve, Baka Györgyi – Oláh Tamás: Keresztbe kötve. Ikerjelek) →
Halász Margit: Fahéj illatú szelek →
Ádám Tamás: „Isten öleléséből font széken” (Hajnal Éva „az a nap” című új könyvéről*) →
