Toót-Holló Tamás: Istennek békéje, tündérek aranyhídja

231 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025
ISBN: 978-615-6801-79-1

eredeti ár: 3900 Ft
webshop ár:
3120 Ft  + 1500 Ft postaköltség
Megrendelés

AJÁNLÁS

Két olyan hangjátéksorozat anyaga kerül egymás mellé ebben a kötetben, amelyek egyformán adaptációnak számítanak: olyan zenés tündérjátékok, amelyek Toót-Holló Tamás kötetben már közreadott liturgikus drámái alapján születtek. A Kossuth Rádió Rádiószínháza számára írt művek a szerző magyar népmesék alapján létrehozott mítoszrekonstrukcióinak sorába illeszkednek, s most ebben a kötetben olyan összefoglaló címet kaptak, amely a bennük megjelenő ősrégi szellemi gesztuspolitika célját határozza meg. A szerző ugyanis az Árpád-kor óta velünk élő magyar istenbéke-ajánlatok egész sorát fedezi fel az ATU 707-es jelzett tipizált, az aranyhajú gyermekekről szóló, valamint az ATU 710-es jelzettel tipizált, Szűz Mária keresztlányáról szóló nemzetközi népmesetípus magyar darabjaiban. Ezek az istenbéke-ajánlatok pedig szerinte még ma is megérkezhetnek hozzánk egy-egy olyan aranyhídon, mint amilyet a tizenkettedik aranyhajú fiú, Nád Péter csodát tevő mozdulata formázott meg a tengeren, amikor a Krisztustól kapott, csodát termő ajándékát maga elé hajította.

MUSTRA

Egyszer tehát Nád Pétert segíti meg Jézus Krisztus és Szent Péter ebben a mesében azzal, hogy megkeresztelik és csodás ajándékokkal szerencséltetik, egyszer pedig Nád Péter viszonozza ezt a kedvességet a „sánczba” esve megtalált – de általa a mese szerint állítólag fel nem ismert – Krisztusnak és Szent Péternek, akiktől olyan almát kap, amelyiket úgy lehet elhajítani, hogy az a varázslatos tárgy a dobás ívét követve aranyhidat hagyjon maga után a mi világunkban, vagyis a tündéri világ felé kinyíló aranykaput, dimenziókaput alkosson.

Ahhoz persze már a régi magyarok mitologikus gondolkodását kell ismernünk, hogy a sáros árokba esve segítségre szoruló Krisztus és Szent Péter alakjának környezetét helyesen értelmezzük: s ebben a sáros árokban ne valami méltatlanul csúszós és ragacsos, koszos és iszapos helyet lássunk meg lelki szemeinkkel, hanem azt a helyet, amely a magyar szellemi kincsek titkos őrhelye.

A sáros árok valójában ugyanazt jelenti a Nád Péter című mesében, mint a sáros patakmeder a Gyűjtöttek a magyarok kincset című népdalunkban, amely azt a csodát örökíti meg, hogy „gyűjtöttek, gyűjtöttek a magyarok kincset”, de „elakadtak, elakadtak a sáros patakba”, ezért aztán nem vihették el azt kincset „német új Bécsbe”, az idegenek szépülésére, másoknak kényére-kedvére.

Ez a „sáros patak” a magyar nép kollektív tudattalanjáról alkotott egyik legszebb, naiv képünk. Itt, ebben a sáros patakban maradt hát meg nekünk – az idő minden szakadozó vagy szakadatlan folytonosságán keresztül – a „régi szerető” emlékének dédelgetése mint az ősi vallásunk iránti nosztalgiaérzés. Itt maradt meg nekünk a „nem az a Nap süt az égen” érzése, mint az ősi csillagvallási hagyomány képzete, s innen, ennek a sáros pataknak a medréből dobol nekünk a táltosok dobszerdája, amelynek kezdeteihez csak a visszafelé révülő idő tud megtérni, ha túljutott az a révülés a „szita péntekén” és a „szerelem csütörtökén” – ahogy ezt a táltos révülést számunkra az ismert gyermekmondóka szövege megőrizte. Innen, ennek a sáros pataknak a medréből nyílik nekünk az a nyitatlanul nyíló aranykapu is, amelyhez eljutva csak át kell bújnunk a zöld ágak és zöld levelecskék között, ha előttünk egyszerre csak tárva tárulkozik. Nem folytatom. Ebben a hagyományban a magyar nyelv ajándékaként szünet nélkül benne élünk, akár vállaljuk az ezzel együtt ránk hagyományozott tudást, akár nem.