Nagyszüleim Németországból kerültek Magyarországra a XIX. században. Édesapám sikeres ügyvéd volt, anyai nagyapám bankár. Családom lényegében kétnyelvű. Édesapám gyengén beszélte a német nyelvet, édesanyám viszont nemcsak az irodalmi nyelvben, hanem a német kultúrában is jártas volt. Családom zsidó, osztálytársaim révén már a középiskolában leckét kaptam antiszemita zaklatásokból.
Amennyire vissza tudok emlékezni, még írni-olvasni sem tudtam, már lenyűgözött a matematika (persze kezdetben elemi szinten). Családom kétféle értelemben is arra ösztönzött, hogy keményen dolgozzam és elmélyedjek a tudományokban. Egyfelől tőlük örököltem azt a meggyőződést, hogy minekünk másoknál keményebben kell dolgoznunk az érvényesülésért. Másrészt édesapám ösztönzésére még a középiskola befejezése előtt megismerkedtem négy kiemelkedő magyar elmével, felsőbb éves tanulótársaimmal: Kármán Tódorral, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel és Neumann Jánossal. A köztünk fennálló különbségek ellenére is hasonló módon tekintettünk a tudományra és a technikára. A véleménykülönbség ellenére is barátok voltunk.
Amikor kitört az első világháború, és véget vetett a modern Magyarország nyilvánvaló fejlődésének, hatéves voltam. A háború végén szemem láttára játszódott le Magyarország megosztásának tragédiája: 1919 telét és 1920 tavaszát anyai nagyszüleimnél töltöttem Lugoson, erre az időre esett a román hatalomátvétel. Iskoláskorú unokatestvéreim példája révén tapasztaltam, ami a magyar közösséggel történt. Már a magamfajta tízévesnek is föltűnt az atyáskodó szlogenek mögött az élő magyar kultúra elnyomása.
A következő években a fasizmust és a kommunizmust érlelő társadalmi eszmék arra késztettek, hogy a középiskola elvégzése után németországi tanulmányútra utazzam. Az 1920-as évek közepe táján Hitler pályája már meredeken felfelé ívelt, de a német tudomány és technika termékeny korszakát élte. Ami a korszak alkotóművészeit illeti, meg kell említenem a kiemelkedő magyar író, Arthur Koestler nevét, aki történetesen angolul és németül publikált. Jól megérdemelt népszerűségnek örvendő könyvei közt található a Sötétség délben című. Ez közvetetten, de annál hatásosabban mutatja be Koestler szemléletváltozását, azt, hogyan válik maga is a kommunizmus követőjéből Sztálin diktatúrájának ellenzőjévé.
Tanulmányaimat elméleti fizika Ph.D.-vel zártam, akkoriban már foglalkoztatott a kvantummechanika. E tudományág fejlődése csak részben köthető a technológia fejlődéséhez. Fontos észrevennünk, hogy szemléletváltozás következett be a tudomány terén; igaz, ez még az elméleti fizikusok körében sem volt általános: megingott az oksági elvre és a világegyetem mechanikus magyarázatára épülő ideológia. Kiderült, hogy az oksági elv fontos korlátozások nélkül nem érvényes. A matematikai modellek segítségével sikeresen jósolhatunk valószínűségeket a jövőre nézve, de az okság elve nem helyettesítheti a szabad akaratra vonatkozó elképzeléseinket azon egyszerű illúzió alapján, hogy azt „akarjuk”, amire agymolekuláink késztetnek bennünket. A modern fizika regényes fejlődése föltárta előttem, hogy a tudat és az élet alkotóelemei nem írhatók le a mechanikai univerzum leegyszerűsítő képleteivel.
De az 1930-as években bizonyos történelmi események más irányba terelték figyelmemet (és fent említett magyar barátaim figyelmét). Ezek az események a következők: Hitler hatalomra jutása, a II. világháború kitörése, az atomenergia és az ezen alapuló, hihetetlen fegyverek felbukkanása.
Ezek az események azt eredményezték, hogy én és fentebb említett négy barátom az Egyesült Államokban folytattuk tevékenységünket. Elmondom, mivel foglalkoztunk.
Kármán Tódor az Egyesült Államok hadseregénél dolgozott abban az időben, amikor a légierő megalakult. Ő felelt az amerikai légierő gépeinek fejlesztési terveiért, és ezzel jelentős szerepet játszott az Egyesült Államok második világháborús európai győzelmében.
Szilárd Leó a nukleáris fegyverek fejlesztését javasolta. Történetesen ő írta azt a levelet, amely Albert Einstein aláírásával a nukleáris energia fejlesztésére hívta fel Roosevelt elnök figyelmét.
Wigner Jenő Nobel-díjat kapott fizikusi, elsősorban az atommag szerkezetének alapos megismerését szolgáló tevékenységéért. Az elméleti munkán túl atomreaktorok fejlesztésén, valamint a plutónium előállításán is dolgozott, s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok legyőzze Japánt.
Neumann János a XX. század legnagyobb matematikusának bizonyult. Munkássága felöleli a modern számítógépek számos alkalmazási területét a gyakorlati életben és elméleti téren egyaránt. Amikor együtt dolgoztam vele Los Alamosban, annak a nukleáris bombának a fejlesztésén dolgozott, amelyik Japánra a második csapást mérte.
Barátaim segítségével lehetőségem nyílt Los Alamosban részt venni az első atomfegyverek kifejlesztésén. Ebből egyenesen következett, hogy azután tovább dolgoztam a hidrogén és uránium felhasználásának kísérletein. Ez a munka nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháborút emberéletek elpazarlása nélkül sikerült megnyerni.
Számomra nem is kérdés, hogy mindannyiunkban, akik Magyarországról jöttünk, volt valami közös: mindannyiunkban élt a tudomány mélységes tisztelete és az a meggyőződés, hogy a tudomány fejlődése az az eszköz, amellyel Európában le lehet győzni a militarizmust.
