Babics Imre

Természettudomány

Carex nigra

Legmélyén jobbra-balra dől a sás,
mert az örökké tartó zuhanás
hegyére angyalt
ejtene.

Erőszakos nász neki ez, veszély,
ezért lényében felharsan a szél:
testet ringató
Térzene.

S már csak kívül inog, hajlong a sás,
de így learathatja a Kaszás,
tehát oltalom
kellene.

Lény, aki lángjával lehűti őt
a széllel jött kiszáradás előtt,
noha nincs hite,
jelleme.

Megvilágosodik végül a sás,
tudja, erre nem képes senki más:
az űrméh, hulló
éghere.

De késő, belőle fakadt a szél,
s őt önporzóvá tette a szeszély,
sok „lehet”, „talán”,
„mégse”, „ne”.

S ahogy hajladoz, hajbókol a sás,
körülveszi a belső susogás:
– Tetteim súlyát
sejtem-e?

Kísértethajó

Valaki alólad majd kisöpri árnyad, halálverítéked végleg felitatja
és akkor a kísértethajó elindul, melynek az utolsó sóhajod a tatja.
Legeslegvégső lélekzeted a tatja, orrsudara csecsemő első sírása,
s a kettő közt áthatolhatatlan sötét, hogy a fedélzetét lényed meg ne lássa.
Az árbocokat meg ne pillantsa lényed, mert azok az árbocok bizony, fűszálak
és a vitorlázat pedig nem más rajtuk, mint megannyi féreg, vírus, papucsállat.
Számtalan atka, pondró és papucsállat, ösztönlét által mind-mind megfeszítetten
és eme öntudatlan vegetálástól orrsudárhoz lengő lelked visszaretten.
Előreigyekvő lelked visszahőköl, ezért éjszakáját maga előtt tolja,
s vitorlákba, kötélzetbe gabalyodik, s bár nem sejti, lőn az Idő megzsaroltja.
Nem tud róla, így lesz az Idő zsaroltja, melynek fűszál kell, bacilus, tetű, gomba,
jövő-menők, mik a tevékenységükkel jeges sugárzását nem dönthetik romba.
Hideg ragyogását nem tehetik tönkre, csak halálra készülő emberi lények,
hogy aztán fűszálként leróják adójuk, s olyankor valójuk mindennél szerényebb.
És akkor személyük mindennél szerényebb, s ez a lehetséges lét kibírhatatlan,
minden jobb nála: a tökéletes semmi, örökké fortyogó pokolbéli katlan.
Folyton bugyborékoló alvilági üst, főni benne az ész teljes birtokában,
inkább, mint a Kék Bolygó felszínén lenni, oktalan állatoknál is ostobábban.
Kérődző barmoknál is sokkal butábban, míg lelkünk végre újra emberbőrt ölthet
és ismét nagyképű terhévé válhatunk víznek és levegőnek, tűznek és földnek.
Tűznek és víznek, földnek és levegőnek, s lábaink alatt a megannyi fűszálnak,
melyekben távozók miriádra osztott túlvilágai zöld árbocokként állnak.

Vízhezragadt

a bakonyszücsi halastóra

Ez a tó befogadott szíves-örömest,
mert hiú tükre fölött szaltókat csináltam
és mélyébe annyiszor ugrottam fejest
mozdulatlan diszkoszától szíventaláltan.

Pillangóúszásomtól kélt hullámverés
a kecskebékát, kit Kormányzónak neveztem,
nem zavarta; láttam: kétéltűnek túl merész,
s dülledt, csillogó szemeiben ott a vesztem.

A félgömbökből az volt kiolvasható,
hogy gazda kell az ember-duzzasztotta tónak,
kinek pillantása felszínén átható,
s nem érdekli horgászbot, úszógumi, csónak.

Nem, minthogy csíborok jövőjét méri ő,
mítoszt kínál siklóknak és ebihalaknak,
s mert odaadásába fúl a téridő,
a vadkacsák köldökén fészket is rakhatnak.

E vízhez ez a fajta létezés való,
hiszen természetének lényege imádat.
Így lényem lesz a felszín alatt elhaló,
mely odalenn örökké súrolja a nádat.

Míg élek, hínárjaival lekötözött:
én vagyok egyedüli szellemi lakója,
sóhajom meddő tevékenységek között
minden eltévedt vízipók számára bója.

És ha már elfeledettségem tiszta tény,
a Túlpartról lassan kimos látogatóba,
s annak tükörképe, aki rég voltam én,
holdfény hajókötelén merül majd e tóba.

S a víz, mint bármely tudattal bíró személy,
emlékezik különleges áldozatára,
aki fölött másképp csapódott össze a mély,
mert képzeletének nem lehetett határa.

Ki rágódhatott társadalmi billogán
önemésztőn, bálvánnyá vált a tó szemében,
neki törvényhozó volt, mámoros pogány,
a szívében fodrozódott több elsüllyedt Éden.

Majd végül megcélozta anyacsillagát,
s távozott, hisz ez a kultúrhősök szokása,
s ama nap fénye a kozmoszon nem tör át,
nehogy önmagában bűnét a tó meglássa.

És akkor úszom, ahogy szándékomban állt
mindig is: vert angyalhoz hasonlíthatóan,
akit a szél hullámok közé ondolált,
s míg azok gördültek, s gördülni fognak, ő van.