Szauer Ágoston

Pásztázott föld

Csak leng a nyikorgó pléhernyős lámpa,
drót fut a messzi dinamóházba.
Van néhány dolog, szöszmötölve él.

Így maradt éjben egy-egy sáv látszik,
olykor meglódul majdnem a házig,
s bár fordulhat még a szeszélyes szél,

e térben is kimaradhat bármi.
Nem lesz elég egyszer itt járni,
tudni, az oszlop mögött mi beszél.

Visszatérés

Visszatérés a régi házba.
Fehér ponyvában a bútorok.
Nem nyughat a gondolat, hátha…
Függönyrésnyi fényben por mozog,

és hull a lepel – minden él még,
lassan bebarnul a nappali,
akár egy rosszul fixált fénykép.
Gyermek-nevetésünk hallani.

Só

A kockakőre szemcse száll,
elhullatta egy fémedény,
minták terében hangya áll,
most nézi mikroszkópszemén.

Kristály, parányi földlakó,
hiába íz, szín, fénynyilak,
a lényeg magában való,
szögei nyelven túliak.