Unden Tibor


A takarító állatok



U:   Néhányan kéziratban olvasták a Mi szép és mi csúnya című írásomat. Legnagyobb meglepetésemre valamennyien megesküdtek, hogy rendkívül hamis úton járok. A természet nagyon kegyetlen dolog, mondták. Hirtelen előrevágták állukat és körülnéztek, hogy kit kell megenni. Véleményük szerint minden faj saját porontyát falja föl, így derül ki, melyik gyerek az erősebb.
V:   Például a cet megeszi saját ivadékát, a megmenekülőkből lesznek a felnőtt bálnák. Jó, mi?
U:   Nem, nem a saját gyereküket falják föl. Hanem minden cet pontosan a másikét.
V:   És olvasóid honnan veszik ezt a marhaságot?
U:   Tudod, hogy A kegyetlen természet című amerikai filmet mindenki megnézi. Néhány pillanatot láthatunk a tévében. Éhes keselyű bezárva egy egérrel. Megijesztett nyúl. Halottat irgumburgum megesznek.
V:   És mi következik ebből?
U:   Úgy van az élet kettévágva, hogy semmi sem látszik belőle. Nem látják, hogy az élet pillanatnyi szervezése milyen összefüggésben van a halállal.
V:   Nem értem.
U:   A holtakat el kell takarítani.
V:   Pontosabban porrá kell enyészteni őket, engedd meg, hogy ezzel a kifejezéssel éljek.
U:   Mármost Darwin jól leírja, hogy minden állat – most csak róluk beszélek – különbözőnek születik.
V:   Ő, aki fölfedezte a Természetes Kiválasztódást.
U:   Nem csak azt fedezte föl. Különben nem nagyon hiszek a Természetes Kiválasztódásban. Hogy hogyan és miben nem, azt majd elmondom máskor. Szóval leírja, hogy minden állat különbözőnek születik.
V:   Meg hasonlónak.
U:   A hasonlóságot illetően a faj fogalmát használjuk. Ezek azok a csoportok, amelyek gyereket tudnak csinálni.
V:   Hát ez nem egészen pontos.
U:   Nem is kell jobb.
V:   És akkor mi van?
U:   Na most. Születnek egy fajnak ivadékai.
V:   Mint mondod: hasonló is meg különböző is.
U:   Honnan tudja mármost a szülő, hogy a változó világgal szemben miféle képességekkel rendelkeznek a kicsik? Csodálatos tehetség bujkál némelyikükben. Szél fúj, víz árad, hő ingadozik, növény elmúlik vagy keletkezik, új állat jő, sivatag vagy tenger lesz, és még millió ismeretlen veszély bukkan föl, amit a kicsiknek ki kell védeniök. Mert meg kell mondanom, nem tudok semmit a rejtett képességekről. Hasonlóan: maga a szülő sem tudhatja. Tehát azt mondja magában: éljen, amíg tud. És az összes szülő ugyanezt mondja.
V:   Mármint az ösztöneik mondják ezt.
U:   Pontosan.
V:   Ellenkező esetben, ha az ellenkezőjét mondanák, az állatok néhány évszázad alatt kihalnának. Te jó Isten! Lehet, hogy a brontoszaurusz ezért halt ki?
U:   Hát azt nem tudom.
V:   De szerinted a lényeg az, hogy a különböző fajok egymás hulláit és félhulláit porrá emésztik, de sohasem egy faj a magáét.
U:   Ha szellemességet keresünk az élet természetében, akkor mindjárt két dolog merül fel. Mondjuk, teremtsünk egy világot, amelyben a halál a szokott szerepét játssza. Egy idő után a növényevők hulláiba fulladna az egész. Mit kell tennünk? Teremtünk takarító állatot. Ő a takarításból él. Éhes, ha nem takarít. Meghal, ha nem takarít. Föltakarítja még a rokon hulláját is. Ugyanaz működik benne, ami a többiben, csak ez a takarításra vonatkozik. A második szellemes dolog a takarításban az, hogy élet megmaradásának szenteli magát. Mindig azt eszi meg, amelyik már alig mocorog.
V:   És miért?
U:   Mert a takarító állat rendkívül lusta, azért.
V:   Azt hiszem, nagyon kíváncsi is.
U:   Hát, igen. Mondják, hogy a cápák kíváncsiságból esznek, mint az embergyerekek.
V:   Végül is: hogy van ez az egész?
U:   Nézd. Az életjátékunk azzal kezdődik, hogy teremtünk egy sereg növényt. Ezek nem esznek, hanem fölszívják, ami nekik kell csodamód megszerkesztett járataikban. Mindegyikük rendelkezik a napfényben működő anyaggal, ebből élnek. Persze nem egészen minden növény ilyen. Vannak elképesztő viccek a teremtésben, de mindegyik nagyon hasonló. Mármost látjuk, hogy amit teremtettünk, nagyon jó. De a növények valamiképpen egyszínűek. Világos, hogy valamit kell teremtenünk. Teremtsünk tehát olyan állatot, amely növényt eszik. Ez rohan. De napfény anyaga nincsen. Emiatt kell ennie. Egy-két viccet elrejtünk. Ím egy növény, amely megeszi az állatot! Ez igen. Ez jó.
V:   Ezután jön a takarító állat teremtés?
U:   Igen.
V:   Azt mondod, hogy a természet vidámságban él?
U:   Vidámságban vagy szomorúságban, azt nem tudom. Csak a takarító állatokban vagyok biztos.