Sárándi József

Mezsgyén

Mi volt ez a képzelődéssel kezdődő ámokfutás?
Párbeszédeim a személytelen fenevadakkal,
s harcom az éjszaka rám uszított konkrét kutyákkal?
Miért bőszített az ököllel bezúzott ablakok mögött
                                                            rettegők hallgatása?
Féltemben lennék félelmes pokolfajzat,
s fékevesztett cseréptörő zsonglőr?
Ki volt az öregasszony?
Dzsekim zsebéből apró döglött halakat húzott elő.
Teleholdnál olvastam az Álmoskönyvben:
hallal álmodni szerencsétlenséget jelent.
      Nyakam szeghettem volna,
mikor a megtépázott bögrecsárda tetejéről leugrottam.
      Köszönöm Neked, részeges ácsok, tetőfedők
                                                                        védőszentje,
hogy ismét Isten kötényébe estem.
      Micsoda szerencsém volt, Uram-Atyám!
      Meg is kérdeztem a kerítéstől:
„Hogyan férhettem át léceid keskeny résén?”
Emlékszem – felelte –, hogy gyerekkorodban vékony
                                                                               derekad
volt.
Utoljára a nyugdíjas postás házaspár
ajtajának kémlelő ablakát törtem be fél téglával.
      Zárban volt a kulcs, hát kinyitottam.
      Manyika néni meg sem lepődött a dolgon:
„Maga mindig ilyen hóbortos, Jóska” – mondta
                                                                             kedvesen,
és harmadéves Champaigne pezsgőt bontott.