Timár György

Irányok

Minden az önnön fonákjára fordul
A tegnapi boldogság mára kín
Vígság forrása lesz a baj ha elmúlt
Röhöghetsz sorsod lövészárkain

Elveszejt mire oly forrón törekszel
Amit kerülnél lesz mi üdvözít
De ez is az is visszapördül egyszer
Két part között jársz – és te vagy a híd

Hárman

Zsille Gábornak

A tryptichon két szárnya: két lator.
Te, ki középre nézel,
istenfit látsz, ki van és nincs sehol.
Ő nem érné be, csakis az egésszel.

Októberi pasztell

Lassan kihúny az őszi ég fönn
(Vagy amit égnek nevezel
Meg amit „fönn”-nek nevezel)
Alszik a fűzfa már sötétlőn
És csillag gyúl ki százezer
(„Kigyúl”-nak mit is nevezel?)
Rovar matat a villanyégőn
Perc-életű mint te leszel

Hat haiku

Az önigazolás hívságáról

Oly büszke vagy, mint
eső, mely eldöntötte:
lefele hull majd.

A hajlíthatatlanság képtelenségéről

Ki már belépett
az ajtón, nem ugyanaz,
mint aki künn várt.

A szerelem korlátairól

Három koponyát
látva, meg nem mondanám,
melyik volt övé.

A létállapot felfoghatatlanságáról

Két nemlét között
csak néhány évtizednyi
tévedés volnék?

Az észlelés lehetetlenségéről

A kaput, amin át
egy másik síkba jutunk,
soha nem látjuk.

A hiúság fölöslegességéről

Utánam nagy űr
támad majd. De előttem
nagyobb, esküszöm.