Rózsássy Barbara

Érkezők

Amint a szélben megremegő
holdviolaszirom
sápadt arcán az átderengő
halvány fény, ha kibont

falamra táncos, finom árnyat,
mi súlytalan, akár
párnámból hullt tollpihe szálak;
s mint szobám ablakán

zárt zsalurácsokon a keskeny
beszűrődő holdcsík,
mint gótika-boltív

hajlik ágyam fölé, ma este
úgy érkeztek, hangok,
titkos, halk harangok.

A gyümölcsfák

Szobámba ma kútmély éj szorult. Sűrű
csönd hullámzik távolból felém,
domblejtőkről hömpölyödve ér,
mint elhajított kavicsot vízgyűrű,

magába zár. Tárt ablakon át langyos
szél sodorja combjaim közé
a fák csillagsugarú ölét
s az illatát. Velem nőttek ők; hangom

is mélyről, évgyűrűikből érkezett,
hajnali párájuk hajam fénye lett,
s érett gyümölcsük bőröm íze.

Most is izgatottan egymásba bújnak,
amint áttetsző bőrömön kigyúlna
vajszín termésük fénylő fríze.