Hules Béla

Megismerés és „rossz”

    Az élőlény, mint másutt kifejtettem, „elcsúszott környezetétől”.
    Hogy ezt a különös állapotát fenntartsa, mindenféle „intézményekre”, „intézkedésekre” van szüksége.¹ (És ezekkel – illetve ezekre – többé-kevésbé rendelkezik – illetve képes – is.)
    Így nem is vagyunk más, mint különleges szükségleteink gyűjteménye. (Plusz ezekhez mért adottságaink – és hiányaink –, valamint technikáink.)
    Amikor „magunkat” – ezek függvényében – „fenntartjuk”, (egyben) szükségleteink eme különleges gyűjteményét tartjuk fenn.²
    Ez az „elcsúszott helyzetünk”-ből fakadó sajátosságunk az egyetlen módja – és motorja –, hogy „megismerhessük a világot”; hogy egyáltalán lehessen valami, ami „világ” (és abban mi magunk).
    Így az ugyanebből a helyzetből adódó (és csak ebből adódható) „rossz” nélkülözhetetlen feltétele bármiféle megismerésnek.³

(Kiegészítő megjegyzések)

    Állapotunk, helyzetünk nem megfelelő, vagy várhatólag nem lesz megfelelő (ti. ha nem intézkedünk – az utóbbi esetben előre); ezért valamit tennünk kell. Magunkért egy világban.⁴ Ehhez kell; ebből adódik az „ismeret”.
    Az így megszüntetendő-elkerülendő „rossz” mellett egyéb „rosszak” is vannak.
    Hogy („pl.”) „magunk” készítette⁵ eszközeink (szerszámaink) is lehetnek „rosszak”, azzal itt nem kell külön foglalkoznunk.

    A „rossz tett” mondhatni valóban a szókratészi-platóni „tudatlanság”-ból származik. Lehetünk („egyszerűen”) „ügyetlenek” – illetve rosszul mérjük fel (nem látjuk) tettünk (távolabbi) következményeit. („Tévedünk.”)⁶ Ez „simán belemegy” a megismerés és rossz vázolt kapcsolatába.
    Bonyolultabb mármost, hogy mi az „érdekünk”, illetve hogy – „vélt vagy valódi”⁷ – szükségleteink különleges együtteséből mit „akarunk” megőrizni. Beleértve, hogy mekkora távon akarjuk így felfogott „magunkat” megőrizni.⁸
    („Eldől egyszer”, hogy vagyunk-e még, akármilyen értelemben is.)

¹ „Intézmény” itt (a „távoli áthallást” most nem véve) minden – ilyen – szerkezetiség; pl. a hideg ellen védő szőrzet. (Intézkedés pedig minden belső és külső „viselkedés”, a helyzetnek megfelelő biokémiai „intézkedés”-től az aktív cselekvésig.)
² Más kérdés, hogy közben a szükségletek változnak, generációk során is, egyedileg is; egyesek eleshetnek, és újabbak támadhatnak.
³ Íme a „bűnbeesés”. Tegyük hozzá: ha volna „bűnbeesés előtti” állapot, semmiféle ismeret nem volna lehetséges.
⁴ Itt most nem értelmezem a „magunkért”-ot (hogy ti. nemcsak saját személyünkért), valamint nem tekintem, hogy ezáltal a világgal is teszünk valamit.
⁵ Magunk vagy „mások” készítette
⁶ Az idő („mondanunk sem kellene”) az egész dolog „alaptényezője”.
⁷ Vélt-e vagy valódi – ez nem egykönnyen eldönthető. Hiszen – paradox rövidítéssel – mi magunk „nem vagyunk szükségesek”…
⁸ Itt az jönne – bizonyos „emelkedettséggel” –: létünk lényegét. Ám micsoda ez: „létünk lényege”, ha létünk maga – mindenkor – mint mondottuk, különleges szükségleteink – éppen adott – gyűjteménye, a maga nagyon is tarka mivoltában?