Budapest, V. kerület


Belváros-Lipótváros



    A mai V. kerületnek várostörténeti értelemben két önálló része a Belváros és Lipótváros. A két városrész nagy korszaka volt a XVIII. és a XIX. század. A városképet máig meghatározó paloták, a nagyszabású rendezett terek, a Duna-korzó, és a boltokkal zsúfolt utcák már a feltörekvő pest-budai polgárság keze nyomán alakultak olyanná, amilyenek ma, és amelyek napjainkban turisták tömegeit vonzzák a világ minden tájáról.
    Mindenekelőtt a barokk kor teremtett itt gyönyörű épületeket, amilyen az Egyetemi templom, a mai fővárosi Városháza, az egykori invalidusok háza vagy a volt Péterffy-palota, a mai százéves vendéglő. Nyomot hagytak azonban itt a későbbi építészeti stílusok is, mint a klasszicizmus a lakópalotákkal, amilyen a Károlyi-palota, vagy a romantika a Deák Téri Evangélikus Iskolával. Az országos jelentőségű nagy középületek gyakran a legkülönbözőbb stílusirányzatok keverékeként épültek meg. Ilyen a Pesti Vigadó. Egymással versengő építészeti stílusok találkoznak a Roosevelt téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél is. Itt nemcsak a Gresham palota mára kissé megkopott, de jól kivehető egykor szabados pompája fér meg jól a mai Belügyminisztérium fegyelmezett rendezettségével, de az 1980-as évek elején megépített luxusszállodák is jól mutatnak öreg szomszédaik társaságában. A Roosevelt tér persze nemcsak építészete miatt érdekes, hiszen itt áll a Magyar Tudományos Akadémia épülete. A XIX. század első harmadában Széchenyi István gróf teremtett itt tudományos központot, és az Akadémia napjainkban is a magyar tudományos élet központja. A régi paloták építői gyakran dúsgazdag cégek voltak, vagy olyan nagyfontosságú nemzeti intézmények, amelyeknek korántsem volt mindegy, hogy rangjukat képes-e jelezni székházuk igényessége. Ezért olyan pompázatosak például a Szabadság tér épületei, a Magyar Nemzeti Bank vagy a Magyar Televízió épülete, az egykori tőzsdepalota.
    A rendszerváltozás után rohamosan fejlődésnek indult bankok, biztosítók sorra választanak egy-egy régi palotát székhelyül és pénzt nem kímélve varázsolják őket újjá. A régiek mellett sok új középülettel is gyarapodott a Belváros, amelyek leggyakrabban kereskedelmi központként, irodaházként működnek, vagy éppen biztosítótársaságok székházai.

A millenniumra régi szépségét visszanyerő
Szent István-bazilika egy régi képen

    Belváros-Lipótváros, a budapesti City, a magyar politikai és államélet központja is a majd százéves magyar Parlamenttel. A monumentális és igen díszes Kossuth téri épületegyüttes környezetében szintén állami szervezetek épületei állnak. Ilyen a Földművelésügyi Minisztérium és a mai Néprajzi Múzeumnak helyet adó egykori Felső Bíróság: a Kúria. Nemrég épült meg az új szakorvosi rendelő. A megelőző években modernizálták a Váci utcai háziorvosi rendelőt. A jelentős önkormányzati építkezések sorában szót érdemel a nagy hagyományú Eötvös József Gimnázium új ebédlője és tornaterme. Az építkezés az idén folytatódik. A kerület a közelmúltban új zeneiskolával is gyarapodott, benne korszerű koncertteremmel és saját hangstúdióval.
     A Belváros és egyben Pest panorámájának gerince a Duna-korzó, a luxusszállodák sora, amelyek teraszáról páratlan szépségben mutatja magát a dunai és budavári panoráma.
    A nevezetes bevásárlóhelyek kedvelői számára a Váci utca fogalom. A Vörösmarty tér az ország sok polgára és igen sok turista számára a hangulatos városi nézelődés színhelye.
    Itt áll a Szent István-bazilika, amelyben állandó elhelyezést kapott Magyarország legbecsesebb nemzeti és vallási ereklyéje: Szent István király díszbe foglalt jobb kézfeje, a Szent Jobb. A közparkokban a magyar nemzet nagyjainak emlékművei találhatók. Így Kossuth Lajos szobra a Kossuth téren, Petőfi Sándor szobra a Március 15-e téren, a Batthyány-örökmécses és a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobra a Vértanúk terén. A Parlament közelében alakították ki az olimpiai parkot.
    A Belvárosban élők célja az, hogy a XXI. századra egy olyan városrész alakuljon itt ki, amelyet az itt lakók otthonuknak, az itt dolgozók Budapest legideálisabb munkahelyének, a turisták pedig a világ egyik legelbűvölőbb úticéljának tartanak.