S. Benedek András

Zarándokének

Jézus földműves volt,
Aranykalászos somogyi gazda.
Sarlós-csillagos éjszakán
Búzát vetett a gazba.

Konkoly talán ha megfogan,
S málénk csövén a golyva.
Bürök dühöng a földeken,
A kertünkben laboda.

Szent Antal tüze ha lobban,
Lilul a varjúköröm.
Egy nemzet mar az anyarozsba,
S elvetél az életöröm.

Gellért imája ez tán,
Vagy az utolsó táltos átka?!
Szent Iván éjén lerohad
Jövőnk fején a párta.

Ki latrok urával cimborált,
Dögkút gödrébe temetik.
Ha harmad századra felkel is,
Eföldi férgek ellepik.

Szent László Kórház, 1995

Megtagad,
                 ellenem fordul a táj!

Szerelem nem röptet, sem a böjti szél.
Nem ring a Micz vizén,
                                    süllyed a kosár;
A sáriszap lassan torkomig ér.


Kígyó pihen a langyos köveken.

Visszaöklendek minden átkot és imát,
Mint a gyűrött, másnapos angyalok,
Vagy a véres sarjúban eszmélő kismamák.


Százados ispotály kertje ez.

Málló kő csorbítja a kaszát,
S a fény-árnyék titkot rejtjelez;
Ezt ismerem:
                     a temetőhazát!

A teremtés nyolcadik napja

A lett lövész szeme kifordult,
Véres tajtékot habzott a szája,
De még ütésre fordult, mikor
Felfogta testét a mezei zsálya.

Az örmény, kábán az anasától
Vakot ütött; Belezuhant a szuronyba.
A szván herceg hangtalan halállal
Hazatalált a hegyes Szuhonyba.

Csak a tizedik hevert békén
A zöldgyászú halottas ágyon.
– Szakadt zubbonya farkasnyomos,
Akár a hímzett beregi vászon. –

A Felix-legények ötkor levonultak.
– Pihenjenek békén a holtak! –
Bűnük a vodka feloldja, hisz
Ők is a Te szolgáid voltak.

Csönd lett estére hát, emberi.
S ahogy földre zúdult az árnybolt,
Enyhet adott az Isten,
Vörös virágot hajtató záport.

Építkezés

A diófa
Tükörképét növeszti a felszín alatt.
Pontos a vázág–gyökér aránya!

De ez itt,
E negatív Bábel,
Törvényt sért:
A föld alatt hét, fölötte
Öt szint.

Így épül életünk a mélybe,
S talán kicsit
Fölfelé is.