Rónaszegi Miklós

író (Budapest, 1930. június 5.)

    Úgy emlékszem rá, mintha ma történt volna.
    Még iskolás sem vagyok. Ülök a sámlin, térdemen tábla, azon papiros.
    Rajzolgatok.
    Ki tudja, mit rajzolok éppen. Kiskacsát vagy pocakos bácsit, amikor jön a szomszédasszony, és kérdi édesanyámat, mit szól hozzá, mi történt Kovácsnéval.
    – Jaj, ne is mondja – legyint édesanyám, és futó pillantást vet rám. – Az a szegény Kovácsné. Hm, meg van az áldva. Az egyik ici, a másik pici, a harmadikkal úgy van.
    Megüt ez a két szó: úgy van.
    Vajon mit jelent?
    Kovács nénit jól ismerem. Két kicsi gyerek anyja (az egyik ici, a másik pici), és mostanában megnőtt a pocakja. Új kisbaba úszkál a szíve alatt, akit majd szépen meg fog szülni, ha elég nagyra növesztette.
    De hogy úgy van – azt nem hittem volna.
    Vajon miféle szörnyűséget takar ez a két szó? Mit titkolnak előttem a felnőttek? Lehet, hogy valaki gondtalanul jár-kel a világban, miközben úgy van? Jár-kel, és maga sem tudja, hogy… úgy van?
    És mi történik azzal, aki úgy van? Elviszi a zsákos ember? Dutyiba csukják, rávernek a popsijára, és azt kiabálják, na majd adok én neked?
    El nem mondhatom, micsoda szorongás fogott el. Zavaromban a pocakos bácsinak nagy füleket rajzoltam, a kis kacsák csőrére pedig huszárbajuszt húztam.
    Féltem.
    Sok éve már! De ez a félelem azóta is kísért. Úgy érzem, valamit valakik mindig eltitkolnak előttem. Gyereknek néznek, és rejtelmesen beszélnek. A napi munkában, a hivatalban, az üzletben, a kicsi és a nagy politikában.
    Ici ügye van, pici ügye van – a harmadikkal úgy van.
    Ici bankcsőd, pici bankcsőd – a harmadikkal úgy van.
    Ici elkötelezettség, pici lekötelezettség – a harmadikkal úgy vagyunk.
    Szegény emberiség. Meg van áldva!
    Ici világháború, pici világháború – a harmadikkal úgy vagyunk? Ici fasizmus, pici kommunizmus – a harmadikkal úgy vagyunk? Ici atombomba, pici atombomba – a harmadikkal úgy vagyunk? Ici holokauszt, pici etnikai tisztogatás – a harmadikkal úgy vagyunk? Ici atomerőmű, pici Csernobil – a harmadikkal úgy vagyunk?
    Mi ez a titkolózás?
    Hetven éve érzem, sőt tudom, hogy eltitkolnak előttem valamit! Hetven éve várom, hogy egyszer felnőjek ezekhez a titkokhoz
    Miért kell kitalálnom, amit meg is tudhatok? Hátha rosszul tippelek!
    Egész nemzedékem előtt folyt és folyik ez a titkolózás.
    Sőt, egész nemzedékek előtt folyt és folyik.
    Mi lesz a vége?

    Kovács néniről később megtudtam, hogy gyermekágyban halt meg.
    Ránéztem a saját, kicsi gyermekágyamra és elképzeltem, micsoda kegyetlen szörnyűség lehetett azt a kövér Kovács nénit a nagy hasával belegyömöszölni olyan kicsi ágyba.
    Nem csoda, ha belehalt.
    No persze, mit várjon, aki – úgy van!
    Egyébként – ezen is el lehet gondolkodni.







Az ELTE magyar–angol szakán szerzett tanári oklevelet, szerkesztőségi titkár, majd korrektor a Hungária, illetve a Franklin, utóbb propagandistája és előkészítője, 1953-tól felelős szerkesztője a Móra (korábban: ifjúsági) Könyvkiadónak.
Művei: Egész sor romantikus történelmi regény, regényes életrajz, gyerekregény, fantasztikus és meseregény, színdarab szerzője, melyek közül nem egy idegen nyelven is több kiadást ért meg.
Romantikus történelmi regények: A nagy játszma (1955); Hínáros tenger (1959); A királynő kalóza (1961); Rájuk fújt az Isten (1985); Az indián hercegnő (1966); Indián halál (1968); Az indián királyfi (1970); A rettenetes Kartal (1973); Kartal kalandos esküvője (1976); Kartal visszatér (1977); Kartal utolsó kalandja (1988).
Regényes életrajzok: Színház az egész világ (1962); Keserű komédia (1965); Így élt Marco Polo (1974).
Gyerekregények: A sánta bölény (1958); A genovai fogoly (1981); A gézengúzok meg az idegenforgalom (1982); A gézengúzok a Hortobágyon (1988); A gézengúzok a Balatonnál (1986); A gézengúzok az Alpok alján; Botrány a suliban (1987).
Fantasztikus regények: A rovarok lázadása (1969); Az ördögi Liquor (1972).
Meseregény: Az a híres Háry János (1980).
Színdarab: Bohóckodó.