Ő a Bécs felé törő Szulejmán szultán hatalmas seregét megállító szigetvári hős, Zrínyi Miklós várkapitány dédunokája. Nagy elődjéhez hasonlóan többször is kirohant (például amikor egy ízben elsózták az őzpecsenyét), de túlélte. Apja még gyermekkorában meghalt, csoda, hogy megszületnie sikerült. Neveltetéséről Pázmány Péter gondoskodott, aki szinte megállás nélkül prédikált neki. (Így született fóliáns méretű, négyezer oldalas prédikáció-gyűjteménye.)
    A magyar barokk legnagyobb költője, emellett hadvezér, politikus, horvát bán, igaz magyar, jó fiú, testvér, férj és feleség (ez utóbbi erősen vitatott!) Hadvezérként azzal lepte meg a világot, hogy rendes évi szabadságát megszakítva ronggyá verte a törököt az úgynevezett „téli hadjárat”-ban. A szerzett jogok veszélyeztetéséért rá neheztelő végvári szakszervezetek követelésére posztjáról le is váltották. Drogszakértőként írt Az török áfium ellen való orvosság című munkája ma is haszonnal forgatható.
    Főműve a Szigeti veszedelem című eposz, mely dédapjáról, a Bécs felé törő Szulejmán szultán seregét megállító szigetvári hősről, Zrínyi Miklós várkapitányról szól.
    A költőt egy osztrák érzelmű, vacsorára szánt, megsebesített vadkan ölte meg a bécsi udvar megbízásából.

Gróf Zrínyi Miklós

Obsidionis Szigetianae
Dedicatio ad Violam

Én, az ki azelőtt költővé dühödten
Violát, Orfeust, Dianát költöttem
S török áfiummal bévetett erdőkben
Vadkan üldözött kinn és szerelmes nők benn

Mastan immár zengek, jaj, nektek, Hárpiák,
Pokol káprázatja; jó körösztyén világ,
Mert elküldte értem Virgilius fiát,
Hogy nevem áldhassa majd száz ezer diák:

Meg kelletik írnom Szigetrül nagy művet
Házi olvasmánynak Istentül röndöltet,
Huszonnégy énekes Furia furja földet,
Csak olvastathassa, mindent fölhány, fölvet.

Most Violám, kire mint borostyán kúsznék,
Mint kígyó oszlopra, kire tekerednék,
Mennyországnak kara, mint vadász bősz medvét,
Úgy üldi miattad rettent lelkem üdvét.

Mégis, ha jó sorsom kockát másként vetne,
S Mátyás király dolgát is végezném közbe,
Mint kősziklára sas, mint barlangba medve,
Sietnék forrásként te forró öledbe.

S ha majd béfed minket égnek patyolatja,
Művem az utókor szörnyen latolgatja,
Hogy alexandrinusnak volnék-e atyja,
De szüvem e hívság már hüdegen hagyja.