Győry Attila

A Tudat szenvedélye

    Kezdetben volt a Tudat.
    Ha úgy tetszik, az Őstudat.
    Egy olyan ideált képzeljünk el, ami tetszik, nem tetszik alapon örökkön-örökké létezik immár, mondhatni időtlenül, ami (aki) sajátosan Él. Hogy él, erről nem kell bizonyosságot vennünk, fogadjuk el egyfajta metafizikai dogmának, de ha már mindenáron bizonyosságot szeretnénk venni, mindenképpen vegyük figyelembe e Tudat sajátos életformáját, ami valójában nem más, mint a Kozmosz. A Kozmosz életéről, teréről, kiterjedéséről stb. itt valójában nem az én tisztem beszélni, hiszen a Tudat olyan mérhetetlen tudományáról kellene írnom, amelyet már megtettek és a jövőben is megtesznek nálam e témában sokkal jártasabb egyének.
    A metafizika tudománya szerint a Kozmosz keletkezésének időleges pontját egészen az Ősrobbanásig vezethetjük vissza. Ha képzeletben felépítünk egy lineáris elképzelést, s elfogadjuk, hogy az Őstudat nem más, mint egyfajta Energia, úgy lassan kikristályosodik előttünk, hogy az Ősrobbanás nem lehet más, mint az Őstudat egyik nyilvános kinyilatkoztatása – a Gondolat gyújtópontja, vagyis a Kozmosz keletkezése, ami egyenlő a Gondolat keletkezésével. S mivel a Gondolatnak, illetve a Kozmosznak mint az Őstudat metafizikus részének van kezdete, úgy bizton állíthatjuk, hogy van vége is. Metafizikai szempontból a Kozmosz (alias Gondolat) állandó tágulásnak van kitéve, amelyet csillagászati szempontból vizsgálhat az emberiség, sőt kutathatja is, de egy biztos, soha nem fogja megfejteni, megismerni, mert ki tudná lemérni a „Kozmosz-Gondolat” sebességét, nagyságát – egyáltalán, fizikailag hogy is lehetne mérni, egyszerűen ne is firtassuk, mert olyan hatalmas tartományába lépnénk az ismeretlennek, hogy valószínűleg megvert seregként hagynánk ott e megfejthetetlen problémát. Egy azonban bizonyos. A Tudat és a Gondolat nem létezik egymás kizárásával.
    A „Kozmosz-Gondolat”, mint tudjuk, állandó tágulásnak van kitéve, s amennyiben e tágulás megszűnik a Tudat hatalmas terében, úgy egyszerűen megszűnik létezni. E pusztulással természetesen nem vész oda a Tudat energiája, hiszen közhelyt állítok, ha megjegyzem, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. Az Energia tehát tovább létezik. Eme Ősenergia-Tudat pedig egy újabb „Kozmosz-Gondolat”-ot indít el, s a végtelen Idő folyamán újabbat és újabbat, a végtelen körforgásig, s mindannyiszor az Ősrobbanás teremtő erejével újabb és újabb kozmikus Világmindenségek fognak megszűnni és természetesen újraéledni. Számtalan Ősrobbanás, metafizikai lüktetés jellemzi a végtelen Teret, s megkockáztatom, hogy e Tér is Időtlen, mondhatni állandóan telített, sűrű, tehát nincs esélye még a pusztulásra sem, mert a Tudat, az Őstudat egyszerűen Gondolatilag táplálja.
    VAN. LÉTEZIK. ÁLLANDÓAN. Most ne is gondoljunk itt arra az Időre, amit a miáltalunk, emberi lények által beélt terünk szab meg, még csak megközelítőleges viszonylatban sem, mert ismét csak közhelyeket lennék kénytelen nyilatkozni az Időről – ráadásul nem vagyok sem fizikus, sem csillagász.
    Szögezzük le, s végre zárjuk le a gondolatsort – az Őstudat, mint olyan, Időtlen Perpetuum Mobile, örökkön-örökké Élő Anyag, Állandó, Létező empirikus adat.

    Ha matematikailag redukálunk egy bonyolult számtani műveletet, s azt megvizsgáljuk, biztosra vehetjük, hogy az esetünkben kiragadott egyszerű, a laikusok által is könnyen érthető számjegyek is részei annak a bonyolult matematikai függvénynek, amelyet kívülről szemlélve amúgy komoly feladványnak hiszünk, illetve látunk.
    A „Kozmosz-Gondolat”-ot ha vizsgáljuk – amennyiben egyáltalán vizsgálható e végtelen Anyag –, könnyen rájövünk, hogy a „Kozmosz-Gondolat” ilyen kiragadott, redukált részecskéje többek között a mi Naprendszerünk vagy éppenséggel a Föld is, s most ne utazzuk be kiragadott példák kedvéért a „Kozmosz-Gondolat” birodalmát, mert csak a végtelen Őstudattal s annak leredukálódott energiarészecskéjével, a „Kozmosz-Gondolat” sajátos megnyilvánulási formáival találkoznánk.
    A Mi esetünkben, amennyiben vizsgálódásunkat folytatni szeretnénk, s tovább egyszerűsítenénk az Energia-résztudatláncot, rájövünk, hogy a Föld névre keresztelt redukált Őstudat-„Kozmosz-Gondolat” részecskét tovább bonthatjuk arra a nagyszerű és izgalmas makrokozmoszra, amit Mi, Emberek, ennek a makrokozmosznak az egyik jellegzetes képviselői, állandó energiaátadó részecskéi, roppant egyszerűen csak a Világnak, illetve az Életnek kereszteltünk, rájövünk – ha szembesülünk e felismeréssel, illetve önmagunkkal, hogy létezésünk nem más, mint az Energia létezésének bizonyítéka. Részecskéi vagyunk tehát Mi is közvetve vagy közvetlenül annak a gigantikus méretű „Kozmosz-Gondolat”-nak, ami nem más, mint maga is része annak a végtelen Tudatnak, Energiafolyamnak, Ősenergiának, Őstudatnak, ha úgy tetszik, Istennek, Buddhának, Allahnak stb… a Nagy Építőmesternek.
    Az Ember úgy része, alkotó eleme, tudatrészecskéje e roppant nagy Univerzumnak, ahogy része szintúgy a Naprendszer, a bolygók a holdjaikkal, a Föld az élővilágával, vagy az atomok, a neutronok s azoknál még milliószor kisebb Tudatrészecske-elemek. A „Kozmosz-Gondolat” e legapróbb részecskéi is egyenlő helyet foglalnak el e sajátosan kígyózó végtelen láncban.

    Vajon hogyan létezhetünk akkor fizikai valóságunkban, pompánkban, ha ugyanakkor mindannyian részei vagyunk az Őstudatnak, illetve a „Kozmosz-Gondolat”-nak??
    Gondolatok vagyunk, méghozzá a gondolat legprimitívebb formájában, a saját dimenziónk szabta határokon belül, ahol a Gondolat egy szokatlan, absztrakt formában van jelen – a materializációban. Ahogy az Őstudat része a „Kozmosz-Gondolat”, a Naprendszer, a Föld vagy az Ember, úgy ezek együttesen alkotják többek között az egész Őstudatot, természetesen továbbra is részelemekként, mint állandó alkotóelemei az Őstudatnak, avagy ha jobban tetszik, a központi Istenségnek.
    Tehát megérkeztünk.
    Az Ősrobbanás – mint metafizikai empirikus adat –, ami a mi képzetünk szerint maga a „Kozmosz-Gondolat” születése, eleve materializált formájában született és indult egy végtelen síkba?
    Lehetséges volna, hogy az Őstudat Ideája egy adott síkon materializálódik, s ez a materializált Idea természetesen alávetett formában továbbra is az Őstudat részeként s annak amorf alakjában, belső törvényszerűségében is eleve alárendelve létezik? Lehetséges volna, hogy eme Idea életképessége a Materializáció létjogosultsága? Vagyis az Idea primitívebb életformája a Materiál, s a Materiál egy és ugyanaz az Ideával?
    Hogy lehetséges ez, hogy mehetett ez végbe?
    Természetesen zárjuk ki megint csak az Időt, ezt az absztrakt fogalmat, mert ezt a folyamatot nagyon nehéz lenne egy adott idősíkba vetíteni, hiszen számunkra, materializálódott Őstudatrészecskék számára már nincs mód megtapasztalni az időt, különösen nem a Lét ezen magasságában.
    Az Ember korának egyik legnagyobb forradalmát éli, a belső makrokozmoszának forradalmát. A tudomány olyan kérdéseire kap napjainkban választ napról napra, amelyre az elmúlt korok tudósai álmukban sem mertek gondolni. Abszurd hipotéziseket állítanak s döntenek meg, s úgy tűnik, az Ember saját Tudatáról, annak kutatásáról egyben megfeledkezni látszik. Felvetődik tehát a kérdés, hogy vajon hogyan juthattunk el mi, tudatosnak mondott lények a Tudat eme szörnyszülött perifériájára, holott minden, ami az emberi kultúrát jellemzi, a tudomány, a városok, az urbanizáció, a kultúra, a művészetek vagy éppen a természet igába döntése, ami része ugyanúgy a Tudatnak, a mi kollektív tudatunknak – mindez csak átmeneti és illúzió csupán?
    Szóval, minden Idea materializálódik – szólna az absztrakt metafizikus képlet?
    Ha abból a feltevésből indulunk ki, miszerint az Idea eleve a „Kozmosz-Gondolat” formájában materializálódik, akkor feltételezhetjük, hogy kell lennie valamilyen rendszerhibának, hogy ezt a folyamatot egyáltalán átalakítsa, illetve a programjában megengedje.

    Igaz is – tulajdonképpen az Őstudat, aki (ami) létezik, s léte bizonyosságát bizonyítja az Idea által teremtett „Kozmosz-Gondolat”-tal, valahol hibásan működik? E hiba pedig végtelen Tere-Tudata síkjainak materializációja? Mi okozza végül is e Tudat-hibridizációt?
    Lehetséges, hogy maga az Őstudat egyfajta állapotváltozás-drogja lehetett az Idea megszületése? Lehetséges, hogy eme Ősalaphibának, vagyis ennek a Őstudatdrognak az áldozatai vagyunk mi is, emberek, s tulajdonképpen az egész Élet, ergo a Lét, az Univerzum?

    Az őshiba valószínűleg az Őstudat, az Istenség tulajdonképpeni kommunikációs DNS-láncában lehetett, ha egyáltalán lehet ilyet kijelenteni, de ha már használtam ezt az őrült, elvont feltételezést, hát akkor maradjunk ennyiben, mert jobb kifejezés egyszerűen nem jutott az eszembe, ami még megközelítőleg is szemléltethetné.
    Tehát az Őstudat eleve eredendő DNS-hibája, ami valójában a magasabbrendűségével szinte megfertőzte az általa kezdeményezett Ideát, s ez az Őshiba továbbgyűrűzött az Idea-Ősrobbanás által megszületett „Kozmosz-Gondolat”-ban is, s természetesen tovább hatolt le, egészen a lánc legapróbb Tudatrészecskéjéig.
    Vajon kijelenthetjük, hogy az Őstudat Ősdrogja, az Ős-SZENVEDÉLY?
    Ezek szerint a szenvedély alakította volna ki a materializált világegyetemet?
    Hogy micsoda szenvedélybetegségben szenved a Tudat – mint Állandó Magasabbrendű Élettani Forma –, bizonyítja az Élet számtalan megnyilvánulása.
    Nézzük hát, milyen fogalmat takar egy-egy, fülünknek már ismerős, de gyakran mégis ismeretlen szó. A szenvedély szó értelmezésével sokan próbálkoztak. Mást ért rajta a gyógyszertanász, mint az ideggyógyász vagy a szociológus. Egyesek azt vallják, hogy a kábítószer-szenvedély kóros magatartásforma talaján kialakuló pszichopatológiás jelenség. Valahogy úgy látják, hogy az embert az öröm iránti vágy a szenvedély kényszerébe sodorja. Azonban a szenvedély szó a mindennapi életben is használatos, mint például a szenvedélyes szerelem, hazaszeretet stb. Vajon egyszerűbb, ha e fokozott rabságot „függőségnek” jelöljük? Igaz, a kettő valahogyan összefügg, legalábbis annyira, hogy a drog világába menekülés a szenvedély kátyújába vezet, s onnan a drog rabságába, a tőle való menthetetlen függőségbe. De mi a drog? Orvosi felfogás szerint a drog az élő szervezetben, elsősorban a központi idegrendszer működésében olyan változást idéz elő, ami – akár csak rövid időre is – átalakítja a szenvedélybeteg személyiségét.

    Az Őstudat szenvedélybetegsége okozta tehát, hogy e végtelen szabadságban Ideája által megteremtett „Kozmosz-Gondolat”-ot is materializált alakban tovább fertőzte. Az Őstudat drogja tehát, mint már említettem, a szenvedély, s a szenvedély nem más, mint az öröm iránti vágy, ami Tudatállapot-változást idéz elő…
    Az Őstudat energiája átalakul egyfajta matériává, a matéria pedig részévé válik újra az Őstudatnak, ahogy az amúgy is része, tehát csak az energiák vektorai változnak meg. A Föld néven használatos őstudatrészecske energiája adott, s a fizika tudománya szerint, amelyen minden tudomány alapozódik, az energia nem vész el, csak átalakul. Az emberi tudat történelme során milliók és milliók pusztultak el, természetesen matéria alakban, mert a tudat, vagy ahogy a misztikus irodalom használja, a lélek, tovább van jelen, hiszen továbbra is állandó része az Őstudatnak. A lélek által elhagyott testek újra a Föld néven nevezett őstudatrészecske energiahordozójává válnak, ahogy a misztikus irodalom is jellemzi a folyamatot: „Porból vétettél és porrá leszel.” A lélek pedig (maradjunk ennél a divatos szónál) persze az Őstudat belső metafizikus törvényszerűségének köszönhetően újra testet ölt, avagy újra materializálódik, vagyis újra születik – mint ember, állat vagy növény – olyan élőlényként, amely az Őstudat azon hibás DNS-részeit, illetve programját hordozza, amelynek ez a rendeltetése.
    Próbáljuk meg hát levezetni az úgynevezett Ember, mint őstudatrészecske Ideából való átalakulását materializált formájában lévő kialakulásáig.
    Egy aprócska, jelentéktelen Őshiba, egyfajta Szenvedély, Vágy, Drog vezetett el odáig, hogy most, az emberi élet materializált jelenkorában vitatkozzunk a drogokon, a szenvedélyeken, holott minden csak átmeneti, múló pillanat, szinte csak illúzió valójában, egyenlőtlen szélmalomharc, mert ezt az árnyékháborút az Ember mint Tudatrészecske soha nem nyerheti meg.
    Az emberi tudatnak szüksége volt a materializálódásra, ez benne volt Isteni indíttatásának törvényszerűségében, máskülönben nem jelenhetne meg az Élet e sajátos síkjában úgy, mint Ember.
    Eme Őstudat sajátosan redukálódott Tudatrészecskéje szeretett volna látni, holott ő már eleve látott. Szeretett volna kommunikálni, holott ő már eleve kommunikált. Szeretett volna hallani, holott ő már hallott, és persze szeretett volna érezni, ízlelni, járni, s természetesen ezek a szenvedélyek már eleve adottak voltak, csak az Őstudat belső metafizikai törvényei egyszerűen rákényszerítették arra, hogy mint őstudatrészecske tovább folytassa azt az Ideaevolúciót, ami „lassacskán” elérte a Kozmoszt, így a Naprendszert is, a Földet, az élővilágot, és természetesen ez az evolúciós Drog elérte az Embert is.
    De nézzük csak.
    A Tudatrészecskénk teremtett magának szemet, szájat, fület, és általában véve kigondolta magának önmagát, az Embert, az emberi testet. A testre szüksége volt, ezáltal materializálódott, s e különös szenvedélye, úgy tűnt, végre kielégült. Ám a legnagyobb szenvedélyre szokott rá a Tudatrészecske, s valószínű, hogy ez az állapot jelenleg meg is felel neki, még ha kissé gyarló megnyilvánulást is választott a létezésre. A Tudatrészecske emberré válásának legnagyobb szenvedélye, ősdrogja tehát, nem győzöm ismételni, az ember szempontjából – maga az élet. Kialakította magának a látást, a hallást, a szaglást, a mozgást stb. – amiről, úgy tűnik, igencsak nehéz leszoknia. Ezt a létet pedig csak öléssel, illetve az emberek között használatos divatos szóval, a halállal lehet megszakítani.
    Amennyiben valaki megpróbálná a Tudatrészecske drogját, az élet alapjául szabott egyéb funkciókat elvenni, biztosra vehető, hogy a tudatrészecskében azonnal fizikai és pszichés függőség alakul ki, ami gyakran az Ember pusztulásához vezet, kényszerítve magát, hogy új formában, természetes energiájával mozogjon tovább.
    Tegyünk csak egy kísérletet. Vonjuk meg az embertől, illetve a tudatrészecskétől az egyik legkedvesebb drogját, a mozgást. Szinte biztosra vehetjük, hogy a tudatban kialakul egy bizonyos hiány, a primitív fizikai mozgásszükséglet. Bátran állíthatjuk, hogy nemcsak fizikai, hanem pszichikai függőségi állapot alakult ki az évezredek során a tudatrészecskében, s ma már egyszerűen képtelen, illetve csak nehézségek árán képes feldolgozni a drogtól való elszakadását. Természetesen ugyanez az állapotváltozás jellemző mindazon drogmegvonásokra is, amiket tulajdonképpen a tudatrészecske alakított ki magának – a hallásra, a látásra, az ízlelésre stb.
    Miközben tudatunk, intelligenciánk szinte képtelen meglenni az általa kialakított drogok nélkül, ugyanakkor napjainkban korteshadjárat folyik az „emberi kultúra megmentése” címén futtatott egyéb drogok ellen, amelyek természetesen szintén ugyanazt a hibás Őstudat DNS-drogot hordozzák – hiszen materializált formában léteznek –, amelyet maga az Ember. Szociológusok, orvosok, politikusok szólalnak fel a drogok ellen, valójában önös emberi érdekekért, hiszen a Tudat végtelenségéből kiindulva abszolúte mindegy, hogy mi történik az emberrel mint tudatrészecskével.
    A kialakult energiamozgás szempontjai alapján az emberi társadalom mint zárt rendszer saját társadalmi törvényeket alakít ki magának, hatalmat, amelyet felhasznál egy látszólagos cél érdekében, ami metafizikai szempontból merő illúzió.
    Olyan korban élünk, ahol különböző korlátokat állítunk egymásnak, megtiltva az emberiség nevében bizonyos folyamatokat, melyek jó, gonosz vagy rossz oldalát nem az én tisztem megítélni.
    Legalizálni, dekriminalizálni vagy kriminalizálni szeretnénk napjaink drogjait, amelyek, úgy tűnik, jelentékeny részt kérnek az életből. E drogok – tudni kell róluk, hogy ők is a Föld névre hallgató őstudatrészecske tudatrészecskéi, mint például az ember – a kereszttűzbe kerültek, s folyik a harc az emberi társadalomban, melynek az alapkérdése adott: velük, vagy nélkülük. Az emberi társadalom a jól bevált hatalmi erőszakkal próbálja saját életéből kirekeszteni az életteret követelő drogokat, s egyelőre még nem dőlt el a háború kimenetele. Egy azonban bizonyos. Az emberi társadalomnak lassan rá kell jönnie, hogy nem holmi ellenséges társadalommal, ideológiával, misztikus gyülekezettel, illetve olyan természeti jelenséggel áll szemben, amelyet az emberi történelem során már sikerrel az igájába tudott hajtani, hanem Droggal, az Őstudat – tudom, képzavarral szemléltetem – hibás DNS tudatrészecskéivel próbál harcolni, melyek a Földön e sajátos, s valljuk be, egyre változatosabb formában jönnek elénk.
    Ha jól belegondolunk, ezek a drog-őstudatrészecskék nem is annyira újszerűek az emberi társadalomnak, hiszen a történelmünk vagy a kultúránk során a drogok végigkísérték az embert, egyidősek velünk, pláne, ha végre tudatosítjuk, hogy a Tudat egyik jellegzetes drogja maga az EMBER, vagyis MI – és akkor hogy is van ez?