Restár Sándor

Hatix-anzix

(költői zárójelentés Zonda Tamás
saját soraiból)

Ma pszichológushoz mentem.
talán az anyatej volt kevés
– nem látszik hősnek – mondta
ám szájon vághatja nénikéjét
jöhet még bármi
a fogkefére azért jó lesz vigyázni!
– éhség-sztrájkhoz
még nem elég
szar a helyzet
– bizony jólesne látni
újra egy kis pusztulást.

Aknákat köpdösök lábam elé
tudott gyöngeségem erővé lendül
ágytál vagy glória
türelem! – szól egy furulya
rézkampón lóg az éjszaka
„őrülteket kell hajkurásznia”

Amikor hazudni kezdek
dobálják hozzám a hegedűket
kegyelmet oszt a csengetés
– egy őrült rigó segédkezik
a kísértés szüntelen
az imbolygó tükörfalakon
De a csodák még ellenállnak
lassan múlik a nyár

Valami történt megint
a tükrök ma este
nagyon közelhajoltak
Húsvét volt talán
vagy egy másik ünnep
Dadogás nélkül, viccelődve
betolatott az utolsó dália.

Nyugtalan béke nyüszít a házakon
széltelen csend lóbázza lábát
csak szakállas fagy ragyog
– minek mindig boldognak lenni?

Megint nem tudom
kinek – mennyivel tartozom
– ökörnyálhurok már nyakamon
s mint bukott diszkó-király
a táj pulóvert kérne már,
csordogál a nap…

magfúziók tomboló násza
a lugasok zavarba jöttek mára
lakótelepi pöttöm indiánok
már negyvenes cipőkben
nyakunkban
a két bicikli
megyek vagy érkezem?

(– ez a vers is buldózerharapás
Már nem haragszom senkire.)

Berúgja ajtómat a Karácsony
kondenzcsíkokat húznak az angyalok
torkodban napórák biztonsága lüktet
bohóc kezében árva trombita
szelíd szláv mélabú…
– nem is vers ez
csak a vérem folyik

már megint ver a szívem
ki fröccsökkel alszik
fejgörccsel ébred
– irigyli sok bohóc
Jézuska kezén is rózsabilincs
távoli táncokat hallani

pálinkazajban a nyári kaláka
fut a zsiguli hetedhatárba
kattog felettünk gigászi óra
Jancsi fogja Juliska kezét
persze Mohácsnál több is, persze
– tájverset írni
volna jó…
dobtárral – bárányszemet
kereszt és kalapács
a gumibot aludni mehet.

Dezertálnék már végre én is
dalia-arcom hamubasült
félek dadogásaimért
– a sárkánykacajban
folyékony zsebórák
– a hormonok arcán elnéző mosoly

… és mint
        a lepke szárnya
röppen egy fél
        bajuszkötő
fázós szemed helyén
kialszanak a lángoló
        zsiráfok
mosolyod szélén kicsordulok
        elkapja holdbéli
        csónakos…

Cefreszagú estékben didergek
az ájulás kizárt
csak szétmázolnám
        a lemenő napot
mint műtőben ájulás előtt
dalra fakad egy boncasztal.

Rozsdáit majd belémdöfi
a helybéli rabbi
(gigantikus rablórömi)

– gőgös vízihullák fecsegnek
harminc ezüst foguk kivillan
legszívesebben
beleszarnék a fecsegő felszínbe
– jóreggelt – csókolom – hideg van
kórisme stimmel:
berúgott – nahát!
A vörheny gumifallosz
– rántsd ki fakardodat
a délután már készülődik bizony…