Zsille Gábor

Üres vers

Zanza-közlés, árfolyam, péppé csámcsogott
szavak, övék a jövő. Felgyűlnek a rúzsos
csikkek a túlöntözött növények alatt.

Felgyűlnek a hónapok. Utak rángatnak
magukkal, magasvasutak csattognak lapos
háztetők között, sterilizált alkonyok

és kutyák és üzletek fölött, hol mindig
bimbóznak a virágok: műanyag indáik
üdén kígyóznak a megtervezett térben.

Gondvána

Tomboló, mámoros művészet ez,
ám nem önző, narkotikus mámor,
miként Bacchus éjjele, vagy Ámor
tobzódása, mely együgyűvé tesz;

Himnuszt szaval a víznek, magában
duruzsol, hullámzik szakadatlan,
mint kincsekkel táplált lomha katlan,
ragyogva, tűnve mindig a mában;

A feminin művészet ez: vidám,
könnyed és fecsegő, körülvesznek
a színek, s míg a hím egy bonviván

maszkjában alszik, a nő virraszt csak
ébren. Létezem, hogy örülhessek:
hogy mindent a helyére forrasszak.

Atlantisz

Hogy mindent a helyére forrasszak:
élek alábukó földrészemen
eszméktől s írásoktól részegen
a fényben. Megfelelő kontrasztnak

nehezen találsz rosszat szellemem
ellen: a spirituális pompa
barokk varázsa ez. Tudom, romba
dől egykor, s többé árnyát sem lelem

a csarnokok roppant tömegének,
sem a szobrok bájának. Majdani
hajósok torkából örömének

hiába indul: tengernyi csend ül
vállamon, legyen mire hajtani
fejem. De el ne hidd, hogy a Rend öl.