Kocsis Iván

fotóművész (Vác, 1931. július 13.)

    Pályarajzom dióhéjban az alábbi. Iskoláimat Vácott és Budapesten végeztem. 1958-ig textiltechnikusként dolgoztam. 1958-ban felhagytam a technikusi pályával, és fotós lettem. 1960–1966 között kulturális területen dolgoztam. Művészeti (történeti) ismereteimet a Képzőművészeti Főiskola rendkívüli tanárképző tagozatának művészettörténeti szakán szereztem (1967). 1966–1979 között a Magyar Iparművészeti Főiskola fotólabor-vezetője voltam, 1979-től szabadfoglalkozású fotóművész. 1978 óta vagyok tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak, majd jogutódjának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
    1957-ben szerepeltem előszór egy Pécsen rendezett országos fotóművészeti kiállításon. Ehhez a dátumhoz kötöm alkotói létem kezdetét. Persze már jóval előbb, kisgimnazista koromban kezdtem fényképezni, s ma már ha visszatekintek az akkori énemre, tudom, hogy mindig izgatott a vizualitás – csak akkor még nem tudtam, mi is az. Mivel együtt születtem a hangosfilmmel, sokáig az volt érdeklődésem középpontjában. De mellette meglehetősen érdekelt a képzőművészet is, melyet gimnáziumi különórákon gyakorolgattam. Ha ma visszagondolok rá, az előbbire volt osztályfőnököm, Bán Márton piarista tanár irányította figyelmemet, míg képzőművészeti ambícióimat – szintén a piaristáknál tanító civil tanárom – Peukert Károly pallérozgatta. Aztán jött a háború, és sok minden megváltozott. Hamar egy műszaki jellegű középiskolában találtam magam, s bár mint közeget nagyon szerettem ezt az iskolát, hamar rájöttem, hogy humán érdeklődésem miatt ez az irányultságom tévedés volt. Egy tizennégy éves gyerek tévedése megbocsátható, nekem mégis, későbbi céljaim elérésében egy évtizedes, nehezen behozható hátrányt okozott. Ennyi időmbe került míg egy pályamódosítással, hosszas erőfeszítésekkel és egy hosszan tartó, súlyos betegségtől is hátráltatva, sikerült elérnem mai hivatásom kiteljesedését. Közben amatőrösen romantikus látásmódról realistább szemléletre való átállás belső konfliktusával is meg kellett birkóznom. Ezt a szemléletváltást a korán elhunyt, méltatlanul elfelejtett Király Zoltánhoz fűződő baráti kapcsolatom váltotta ki, aki abban az időben azon kevesek közé tartozott, akik fotográfiaelmélettel, fotóesztétikával foglalkoztak, s megalapítója és hosszú évekig szerkesztője is volt a mai Fotóművészet című lap elődjének a Fotóművészeti Tájékoztatónak.

Rohanó ménes

    A fotóművészet az a művészeti műfaj, mely Magyarországon nem rendelkezik felsőfokú képzéssel. A műfajjal kapcsolatos ismereteinket ezért különböző helyekről szerezzük be. Én annak idején megkíséreltem a bejutást az ELTE bölcsészkarának újságíró szakára, és bár a felvételi vizsgán megfeleltem, „hely hiányában” – ez volt akkor az osztályidegen jelentkezők kategóriája – nem vettek fel. Ötször kíséreltem meg a felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára – azt is sikertelenül. Dr. Végvári Lajos, a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti tanszékének vezetője volt aztán az, aki segített képzési problémáimon, és meghívott vendéghallgatónak a főiskola általa vezetett rendkívüli tanárképző tagozatára. Közben a Magyar Iparművészeti Főiskola fotólaboratóriumának a vezetője lettem, s az ott töltött tizenhárom év is befolyással volt alkotói habitusom alakulására.
    1957 óta állítok ki hazai, és 1962 óta nemzetközi kiállításokon. 27 önálló kiállításom volt eddig itthon és külföldön. Műveim díjat nyertek Indiában, Hong-Kongban, Szingapúrban, Spanyolországban, Jugoszláviában, Belgiumban, Franciaországban és Magyarországon. Kísérletező kedvemet bizonyítják a fotográfia ornamentális felhasználása területén elért eredményeim. Köztéri munkám a váci fedett uszoda részére készített 17&215;3 méteres fotómurál. Kiadásra vár a római díszkutak történetét feldolgozó Mesélő kutak című fotóalbumom. 1992-ben Egy legenda nyomában című fotóalbumom megvalósítása céljából (egyes források szerint a XVI. században a franciaországi Provance-ban telepített magyarok nyomát kutatva) közel félezer fotóból álló riportanyagot készítettem. Foglalkozom fotográfiatörténettel is, s e témában különböző publikációim jelentek meg.
    1958-ban kezdeményezésemre alakult meg a Dunakanyar Fotóklub, mely azóta is az én irányításommal tevékenykedik. Számos hazai és nemzetközi kiállítás, fesztivál szervezője voltam. A Váci Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Diaporáma és Multivízió Egyesület főtitkára vagyok.
    1981-ben miniszteri kitüntetésben részesültem. 1984-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa lettem. 1987-ben elnyertem a Neufeld Anna emlékdíjat.