Jász István

Dideridú

Színpadi játék (részlet)

Szereplő személyek:
JOHN CARPENTER, tanácsadó ingatlanügyekben
LILLY, az anyja
NANCY, a húga
VINCENT, a nagybátyja
ANGELA, a nagynénje
Akik tanácsot kérnek: MR. EMERY; CLARA O’BRIAN
Történik:
az ötvenes évek elején Budapesten, és napjainkban Sydneyben
Johnék szobája.
CLARA	(Már kombinéban az ágyon ül. John hanyattfekszik ugyanazon az ágyon.) Nagyon furcsa dolgot fogok most mondani, John.
JOHN	(boldogan) Mondj akármit.
CLARA	Borzasztó is meg megalázó, és nem tudom, hogy jól tettem-e, de végig az volt bennem, hogy ha előtte mondom, tönkreteszem az örömödet, most meg így utólag még sokkal kínosabb ez az egész.
JOHN	Mennyi kell?
CLARA	Jaj, ne így, ilyen ridegen, ilyen rondán! Te már jól ki tudod fejezni magad angolul, ismered azt a szót is, hogy eltikkadok, próbálj akkor megérteni engem! Ez egy puritán világ, a családom is nagyon puritán.
JOHN	Akkor házasodjunk össze! Ezt kerülgeted? Ne félj, én nagyon szívesen megnősülök.
CLARA	Én soha sem fogok férjhez menni.
JOHN	Miért?
CLARA	Túl sokat tanultam a gének rosszindulatáról.
JOHN	Talán a családod rosszindulatáról. Vagy az én családom volt rosszindulatú? Vincent bácsi dumálta tele a fejedet, vagy Angi néni? Vagy megijedtél az anyámtól? Nem kell sokáig kibírni, kap tőlem egy egész külön lakrészt Cremorne-ban, az öböl túlsó partján! Még egy ilyen üzlet, mint ez volt!
CLARA	Én Nancytől félek.
JOHN	Ugyan! Kicsit bolondos, de a légynek sem tud ártani.
CLARA	Nekünk tudhat.
JOHN	Arra gondolsz, amit testvéri féltékenységnek hívnak? Nincs semmi ilyesmi benne, ráadásul téged külön is szeret.
CLARA	De én nem szeretem őt.
JOHN	Na és. Nem vele fogsz összeházasodni. Tőlem lesznek a gyerekeid. Ha ugyan lesznek.
CLARA	Lesz.
JOHN	Szóval ez az. Hát miért nem mondtad? Talán kíméletesebben öleltelek volna.
CLARA	(sír) John, nagyon szeretlek, nem bántam, hogy refju vagy, nem érdekelt, hogy magyarok voltatok, csak egyvalamit nem tudok neked megbocsátani. A szüleidet.
JOHN	Soha nem gondoltam volna, hogy ír szülők gyermeke utálja zsidó szülők gyermekét. Az íreket legalább úgy utálják a világban, legalább annyi helyre szóródtak, és ugyanúgy üldözik őket odahaza.
CLARA	De ők nem unokatestvérek! És lányuk született!
JOHN	Még szerencse! Most képzeld, ha helyetted egy fiuk született volna, és azt szeretném!
CLARA	Talán még az is jobb lenne! Akkor nem ismernénk egymást. Az én családomban csak lányok születtek!
JOHN	Apádéban is? (Clara sírása nevetésbe hajlik, amelyet éles csöngetés szakit meg. Angi néni és Vincent-Vince jönnek Nancy-Anikóval. Nancy-Anikó most már nagyon zavart, görcsösen fogja a régi iskolatáskáját, nem nagyon beszél, mozgása is rendezetlen. Lelkében nyolcéves megint.)
VINCENT-VINCE	Készen vagytok, bocsok?
NANCY-ANIKÓ	(révedezve) Mackó bácsi, a Zebi!
JOHN	(kikiabál) Lackó bácsi, a Dorka!
CLARA	Nem értem, mi ez?
JOHN	Emlék. Gyerekkönyv. Egy medve és a rokonai készülnek elutazni Budapestre. Vincent bácsi volt gyerekkorunkban Mackó Muki máramarosi földbirtokos és világutazó, és mi ketten Nancyvel a két medvebocs, az unokaöccse, Zebulon és az unokahúga, Dorka.
CLARA	Mackó Mukinak nem voltak gyermekei? Miért?
JOHN	Tényleg, ez most üt szöget a fejembe. Talán, mert nem volt felesége. Nőtlen medve volt.
CLARA	Nekem se lesz bocsom. Erre kérem a pénzt. Lány lenne. Ezt most már meg tudják állapítani.
JOHN	És akkor is el lehet vetetni még?
CLARA	(Újra sírással küszködik.) Sok-sok pénzért. Még kockázatos is, de, ha szeretsz, nem kényszeríthetsz rá, hogy egy Dorkát szüljek.
JOHN	(felöltözik) Ha csak pénzkérdés, akkor meg van oldva. De csak ez. Nemcsak te tanulmányoztad a genetikát és a nőgyógyászatot. Én láttam egy felvételt filmen, amely azt mutatta, hogy a szerencsétlen magzat hogyan menekül a küretkanál elől, de nincs hova. Nekem itt volt Ausztrália. De mi marad a lányomnak a hasadban?
A másik szobában.
NANCY-ANIKÓ	(tapsikol) Elutazunk, elutazunk, elutazunk! A Balatonra! A Hullám Szállodában fogunk lakni, ugyanott, ahol Mackó úr!
ANGI NÉNI	Vendéglőbe megyünk, Nancy. Vigyázz a ruhádra!
NANCY-ANIKÓ	Tudok én magamra vigyázni, Angi néni.
ANGI NÉNI	És ne kezdj ki minden férfival! A Home-ban is panaszkodnak rád a betegek.
NANCY-ANIKÓ	(nézi a táskáját) Illik a táska a cipőmhöz?
ANGI NÉNI	Illik, Nancy, de azért ezt itthon hagyjuk.
NANCY-ANIKÓ	(magához szorítja a táskát) Ellophatják!
John szobájában.
JOHN	(Nagy köteg pénzt vesz elő abból az íróasztalból, amely a bemutatóház egyetlen állandó bútordarabja.) Mennyi kell?
CLARA	Nem is tudom. Jaj, istenem! (Sír.)
JOHN	Töröld meg a szemedet, nem tudom majd megmagyarázni a többieknek, hogy miért sírtál.
CLARA	Mondd, hogy meghalt egy nagyon kedves rokonom, és most jutott eszembe. (rámered a pénzre) Jóságos isten!
JOHN	Be akarom vinni a bankba. A telek és a ház ára. (Leszámol belőle valamennyit Clarának.) Mínusz a százalékom. (Sóhajt.) Ennyi talán elég lesz.
CLARA	(az órájára néz) Most? A bankba?
JOHN	Miért, mennyi az idő?
CLARA	A bank négykor bezárt.
JOHN	Elszerettük az időt. (kikiabál) Indulhatunk! (Berakja a maradék pénzt az asztalba, bekapcsolja az összes világítást, a színpadot ugyanúgy elönti a fény, mint a darab elején.) A betörők azt hiszik majd, hogy itthon vagyunk.
Lilly, Angi néni, Vincent-Vince, Nancy-Anikó már estére öltözve kivonulnak. John kívülről bezárja az ajtót. Felhangzik a dideridú. A társaság az előszínpad jobb oldalán leül egy vendéglői asztalhoz, majd a bemutatóházra bámul, amely ez alkalommal a mulató színpada, ahol a show megy.
VINCENT-VINCE	Legyünk stílszerűek, és kérjünk kengurufarklevest.
NANCY-ANIKÓ	A macik a mézet szeretik.
LILLY	Nancy!
CLARA	Állítólag valami egészen különleges.
ANGI NÉNI	(belenéz az étlapba) Kengurufarkleves vadászattal. Nem értem.
A dideridú-zene megerősödik. A bennszülött trógerek, ez alkalommal népviseletben kenguruvadász-táncot mutatnak be a bemutatóházban, de a tánc ritmusára felfeszítik az íróasztalt, kiveszik belőle a pénzt. Diadalordítás.
NANCY-ANIKÓ	(összerázkódik) Jaj!
VINCENT-VINCE	(a levest kanalazza) Ha nem tudnám, hogy kenguruból főzték, azt hinném, hogy marhahúst eszem.
NANCY-ANIKÓ	Olyan rondák voltak.
CLARA	De ügyesek!
ANGI NÉNI	Remélem, nem csudálkoztál rájuk?
CLARA	Hát…
ANGI NÉNI	Csak nem vagy állapotos?
Sötét, dideridú-zene. A bemutatóház most ugyanolyan elhagyott, mint a darab kezdetén. Viszont mikor John hazatér, és ugyanúgy odamegy a főkapcsolóhoz, hogy árammal lássa el a lakást, marad a félhomály.
JOHN	Na, baszd meg magad, John Carpenter, ide betörtek! (Megkeresi a telefont.) Halló, rendőrség? Hogy kilenc gyilkosság és nyolc erőszak? Ne nyúljak semmihez! Nincs mihez nyúlni. (Eszébe jut a pénz az íróasztal fiókjában. Odatapogatózik, keresi.) Fuck yourself!
Felharsan a dideridú. Lassú fény: jelzi, hogy virrad. Mire kivilágosodik, Emery van ott, ez alkalommal mint nyomozó.
EMERY	Nahát, Carpenter úr, idézzük vissza a dolgokat. Hogyan zajlott a tegnapi napja? Először is kötött egy üzletet.
JOHN	Nagyon jó üzletet kötöttem.
EMERY	Mivel is foglalkozik, uram?
JOHN	Ingatlanügyekkel.
EMERY	A kedves családja?
JOHN	Rokonoknál vannak. Tegnap a nagy örömöt akartuk megünnepelni.
EMERY	Milyen örömről beszél?
JOHN	Hát a jó üzletet. Készpénzért adtam el a telket. Házzal együtt!
EMERY	Ahogy az ingatlanpiacot ismerem, csak a százalék egy kis vagyon. (fürkészve néz körül) Leülnék, de nem találok széket.
JOHN	Tiszta munkát végeztek. (Felkínálja ülésre a vastag telefonkönyveket. Emery leül. Felhangzik a dideridú.) Megvan! Hát persze! Tudom már!
EMERY	Ne siessünk annyira, uram! Mi van meg?
JOHN	Mindenki azt mondta, rosszabbak, mint a cigányok, nem hittem el. Úgy kell nekem.
EMERY	(kihúzza magát) Nem tudom, kik azok a cigányok, akikről beszél, de figyelmeztetnem kell, ha a bennszülöttekre gondol, mint lehetséges elkövetőkre, akkor kezdjük a nyomozást kétszáz évvel ezelőtt.
JOHN	Csak nem maga is?
EMERY	Nem mi hívtuk az idegeneket. Ők maguk kéredzkedtek be hozzánk, már akit nem láncon hoztak mint fegyencet. Otthon égett a talaj a lábuk alatt, mi megbíztunk bennük, befogadtuk. Nem volt semmijük, most sincs semmijük, beköltöznek ilyen házba, ami ki sincs persze fizetve, hát a legegyszerűbb azt hazudni, hogy kifosztották az emberevők. Arról persze nem tud, hogy Ausztráliában soha sem ettek embert, de mindig tisztelték a törvényt. Rohadt refju.
JOHN	(magának) Hiúk és sértődékenyek.
EMERY	(meghallja) Zárták volna magukat rezervátumokba a saját hazájukban, érzékenyek lennének maguk is!
JOHN	(legyint) Hiába minden.
EMERY	Azt mondtam, mi törvénytisztelő emberek vagyunk, tehát, ha törvénysértés történt, nem hiába. Ha viszont maga sértette meg a törvényt, akkor az. Térjünk vissza a kérdésemre. Hol van a kedves családja? Egyáltalában, van családja?
JOHN	Szerencsém van, még él az édesanyám, és sajnos él a húgom is. Tudathasadásban szenved. De minden vasár- és ünnepnapon kihozzuk. Most is ez történt.
EMERY	Tehát őrült is van a családjában.
JOHN	Sajnos.
EMERY	Házasember?
JOHN	Egy menyasszonyom van.
EMERY	Szerencse, hogy nem öt, vagy huszonöt. Tehát a család most a rokonoknál van. Ön miért nincs velük?
JOHN	Visszavittem a Home-ba szegény beteg húgomat, anyámat a nagynénémnél és a nagybátyámnál helyeztem el. Megmondom őszintén, együtt akartam lenni ma éjjel a menyasszonyommal. Zavartalanul.
EMERY	A betörők nyilván megzavarták volna, de talán, ha itt van, nem is kerül sor a betörésre. De hát miért nem így történt?
JOHN	Sajnos a menyasszonyom rosszul lett. Kórházba kellett vinnem.
EMERY	Ne haragudjon, az angolok nem szoktak személyes kérdéseket feltenni, de mint tudja, én ausztrál vagyok, azonfelül egy nyomozónak kötelessége is ellenőrizni minden tudomására hozott adatot. Mely kórház melyik osztályára vitte?
JOHN	Saint James Kórház.
EMERY	És hogy hívják a hölgyet?
JOHN	Clara O’Brian.
EMERY	Köszönöm. Egy telefonkönyv volna valahol?
JOHN	(körülnéz, meglátja a telefonkönyveket) Még szerencse, hogy ezt itthagyták.
EMERY	Pillanat. (Fellapozza a könyvet, megtalálja a számot, hív.) Jó napot kívánok, elnézést, Clara O’Brian kisasszony állapota felől szeretnék érdeklődni. (Szünet, amíg válaszolnak neki.) Értettem. (Leteszi a telefont.) Uram, e tekintetben a hölgy alibije rendben van, magas lázzal fekszik a nőgyógyászati osztályon.
JOHN	Istenem!
EMERY	Mondja meg neki alkalomadtán, hogy ismeretlenül is jobbulást kívánok. Ő tehát rendben van.
JOHN	Hogy volna rendben?
EMERY	Bűnügyi szempontból.
JOHN	Csak nem képzeli?
EMERY	Nem képzelőerő kérdése, uram. Mindenre volt is, lesz is példa. De magával más a helyzet.
JOHN	Hogyan?
EMERY	Majd a végén elmagyarázom. Arra megkérném, mindenestre legyen szíves, nyomja bele az ujjait ebbe a festékpárnába (előveszi a felszerelését), és szíveskedjék ujjlenyomatokat produkálni erre a papírra. (John hátrahőköl.)
JOHN	Tiltakozom!
EMERY	A tiltakozásának most és itt helyt adok ugyan, de azt hiszem, hogy a helyzet világos.
JOHN	Tudja mit, nem is tiltakozom. Vegyen tőlem is ujjlenyomatot.
EMERY	Nagyon helyes, uram. Akkor szíveskedjék. (John belenyomja az összes ujját a festékpárnába, de a ruhája ujja is festékes lesz, beletörölné az íróasztalba.) Hohó, uram! (Emery félrelöki John kezét.) El a kezekkel az egyetlen olyan bútordarabról, amely a betörés előtt is itt volt és amelyen ujjlenyomatok lehetnek!
JOHN	(újra legyint) Minden hiába. Ott fogják találni az én ujjlenyomatomat is az íróasztalon, belenyúltam, hiszen nem találtam meg a ház és a telek árát benne.
EMERY	Miféle ház, miféle telek?
JOHN	Ez volt a nagy öröm, amit megünnepeltünk. Készpénzért kötöttem az első üzletemet, és a jutalékommal, nem, a jutalékot, azt másra költöttem, szóval jutalék nélkül az egész összeg itt volt ebben a fiókban. Azt vitték el onnan.
EMERY	Kik?
JOHN	Benyomásom szerint azok a szállítómunkások, akik tegnap délelőtt idehozták az új bútort, és akik…
EMERY	Természetesen színesek voltak?
JOHN	Véletlenül azok voltak. De most már nem is vagyok biztos benne.
EMERY	Nahát, ez a különbség köztünk, uram. Én már biztos vagyok a dolgomban. Figyelmeztetem, minden, amit mond, felhasználható maga ellen. Ügyvédje van?
JOHN	(nevetni kezd)
EMERY	Én nem tartanám olyan mulatságosnak a dolgot, uram! Le fogom tartóztatni. Óvadék ellenében esetleg szabadlábon védekezhet.
JOHN	Mi a vád?
EMERY	Önbetörés az Eagle Company sérelmére.
JOHN	És az óvadék? Milyen összeg?
EMERY	Hát körülbelül akkora, mint a kérdéses summa. Indulhatunk?
JOHN	(legyint) Menjünk.
EMERY	Nem fogom megbilincselni, de arra is figyelmeztetnem kell, hogy Ausztrália óriási ország, és el is lehet tűnni benne, de, aki a sivatagos részen el talál tűnni, az már meg is halt. Ha pedig felfedezik és érte mennek, csakis a rendőrök azok, akik ki tudják hozni a bozótból.

Valahányszor Sydneyben egy eladásra szánt ház közelében megszólal az ausztrál bennszülöttek hangszere, a dideridú, John Carpenter számára megelevenedik Budapest az ötvenes években. Édesapja Magyarország futóbajnoka volt, de maga unokatestvérek házasságából született, és a húga, Nancy-Anikó talán ezért is zavart, joggal nyugtatgatja meg vevőit azzal, hogy minden környék kellemes, mert „ahol bevándorlók nincsenek, ott bennszülöttek vannak”.