Ruszin népballadák

    A kárpátaljai magyar kultúra első, már az elhurcolások, a teljes jogfosztottság évei után jelentkező nemzedéke azzal a pártállami tézissel szembesült, hogy „ezer év óta nem volt itt semmi”, s csak a Szovjetunió hozta meg többek közt a helyi irodalom kifejlődésének esélyét. A Forrás-nemzedék – hiszen róluk van szó – nem tudta és nem akarta ezt elfogadni, és igyekezett az egységes magyar kultúra mellett felmutatni saját helyi hagyományait. Ennek egyik legbátrabb és legtermékenyebb vállalkozása a helyi néphagyományok gyűjtése és feldolgozása volt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, különösen az 1970 nyarán három táborhelyről kiinduló gyűjtés hozott igen gazdag eredményeket. Az ezt követő években a politikai helyzet, a brezsnyevi diktatúra következtében csak néhány mutatvány közlésére kerülhetett sor. A legelső balladákat is fellelő Vári Fábián László azonban ezekben a nehéz években is tovább folytatta a munkát, s azt kiteljesítve az úgynevezett ’glasznoszty’ időszakának végén sajtó alá rendezte a Vannak ringó bölcsők című gyűjteményt, amely lényegében az utolsó fehér foltot tüntette el a magyar népballadakutatás jelképes térképéről. Különös módon az erdélyi, vajdasági, felvidéki gyűjtéseket igen készségesen fogadó magyar könyvkiadás ez esetben igen tartózkodó volt, talán nem hitték el, hogy ez a tudat alatt már pusztulásra ítélt, „leírt” kisebbségi közösség ilyen értékek felmutatására is képes. A könyv végül 1992-ben, az akkor induló kárpátaljai magyar könyvkiadás egyik sikertermékeként látott napvilágot, s a szakma, a szakkritika igen pozitívan fogadta.
    A gyűjtő-összeállító, Vári Fábián László, megmerítkezve a népköltészet forrásvizében, törvényszerűen talált rá az évszázadok óta a tiszaháti magyarsággal együtt élő, a közös sorsot felvállaló ruszinok folklórkincsére. S ez a döntés jelképesnek is nevezhető, a történelem és az azt formáló politika ugyanis megkérdőjelezte magának a ruszin népnek a létét is. A ma újraéledő ruszin nyelv és kultúra legjobb képviselői a közép-európai gondolat elkötelezett hívei, kötelességünk tehát, hogy a kinyújtott baráti kezet elfogadjuk. S ezt követeli a folklorista szakmai becsülete is.
    A ruszin népballadagyűjtés kezdeteinél, Olena Rudlovcsák másfél évtizede írt összefoglalója szerint „…sajátos helyet foglaltak el a magyar folkloristák, különböző szervezeteik és társaságaik. Ezek… ösztönözték a kárpátukrán kutatók érdeklődését, aktivizáló hatásuk Galíciában is érezhető volt.” Erdélyi János, Lehoczky Tivadar majd jó fél évszázaddal később Lovassy Andor és Zádor Dezső ott voltak a ruszin népballadagyűjtés és -feldolgozás kezdeténél. Velük együtt kell említenünk a kétnyelvű, két kultúrájú ruszin értelmiség képviselőit is, Fincicky Mihályt, Vrábély Mihályt stb. A galíciai, de főképp az orosz gyűjtők és feldolgozók (J. F. Holovackij, G. A. De-Vollan) azonban már nemegyszer szakmán kívüli szempontokat is érvényesítettek. Még inkább igaz ez a Csehszlovák Köztársaság, de leginkább a Szovjetunió éveiben, amikor nemcsak a ruszin nyelvet, de még a regionalizmus fogalmát is tiltották, a gyűjteményekből kiirtották a népnyelvi sajátosságokat.
    Ez utóbbi korszakból a „gúzsba kötve táncoló” Vaszil Lintur nevét kell elsősorban említenünk, aki több, szakszerűen tipologizált és rendszerezett gyűjteményt tett közé. Sajnos, az ő gyűjteményeiben is tapasztalható az a talán külső elvárásból fakadó merev szemlélet, amely a délnyugati ruszin tájegységek anyagát mint „romlottat” figyelmen kívül hagyja. Ez alól a szemlélet alól talán csak Vladimir Leonidovics Gosovszkij Moszkvában, 1968-ban megjelent, alapos zenei feldolgozást és tipológiát is tartalmazó kötete kivétel.
    Gyűjtése így is a az eddigi leggazdagabbnak mondható, nem véletlen, hogy ez áll Vári Fábián László érdeklődésének középpontjában, aki ugyanakkor az eddigi gyűjtések teljes történelmi hátterét, sajátosságait is feltárja.
    A kiadás helyének (Ungvár, Lemberg) befolyásoló hatása erősen érzékelhető az anyag keleti orientációjában, ami realitás ugyan, de elképzelhetetlen a közép-európai vonatkozások nélkül. Kétségkívül tettenérhető tehát a hídszerep, pontosabban az egyetemes folklór összefüggéseinek, vándorútjainak, kapcsolódási rendszerének teljessége. Ezen belül sajátos helyet foglalnak el a magyar vonatkozások és azok távolba vesző rokonságában a nyugat-európai mitológia áttűnései.
    Vári Fábián László az elmúlt évek során bő kötetnyi ruszin népballadát fordított magyarra. A hiteles tolmácsolásban kétségkívül segítette az „élő szótárak” jelenléte és a nyelvi-stiláris gyakorlat, amelyet több mint három évtizedes népköltészeti gyűjtő-feldolgozó munkája során szerzett. E nagyszabású munkából nyújt ízelítőt az alábbi rövid válogatás.

S. B. A.

A lány, aki testvérbátyját megmérgezte

Hegyeken túl, erdők között
magas, fehér kőkastély áll,
benne él egy szép kisasszony,
harmatos, friss liliomszál.

Testvérbátyja – büszke sólyom –
az ő elszánt testőrzője,
pedig az a nyílott virág
férjhez menne, van kérője.

– Elvennélek, szép kedvesem,
csak a bátyád állítsd félre:
tégy mérget a poharába
és rontást az ételébe.

– Jaj, Istenem, hogy tegyem meg,
nem értem e mesterséget!
– Az erdei javasasszony
mindenre kitanít téged.

– Öreganyám, adjál rontást,
bátyámat hogy elveszítsem,
vagy legalább adj tanácsot,
az ételét hogy készítsem?

– Járd fel ezt az erdőséget,
keress foltos csúszóférget,
azt majd otthon felaprózod,
és a haluskára szórod.
De a nyirkát kifacsarjad,
s ételét azzal locsoljad.

Dolgát amint elvégezte,
a fivére megjön este,
hanem orrát fintorgatja,
otthon olyan bűz fogadja.

– Húgocskám, mit kotyvasztottál,
az udvarra dögöt hoztál?
Szörnyű undor fog el érzem,
rángatja a belsőrészem.

– Friss halat sütöttem néked,
ez legyen az estebéded.
Hozzá mártást készítettem,
metélttel is körítettem.

Bátyja csak egyet harapott,
máris a szívéhez kapott:
– Húgom, húgom, mit csináltál,
talán bizony megrontottál?

– Neked, bátyám, meg kell halni,
hogy én férjhez tudjak menni.
Téged visznek temetőbe,
engemet a menyegzőre.

Dolgát hogy így elvégezte,
kedveséhez ment sietve.

– Tűnj előlem, rongy bestia,
édes bátyádnak gyilkosa!
Ha a kezed elengedném,
velem is ugyanezt tennéd!

– Jaj, Istenem, mi lesz vélem?
Sem uracskám, sem testvérem,
hites uram nem vigyáz rám,
nincs született édes bátyám.

Ő volt apám, anyám vére,
s én juttattam öröklétre.
Inkább egy jöttmentnek hittem,
drágán kell ezért fizetnem.

Hej, te méreggel telt bögre,
vígy engem is sírgödörbe,
jobb lesz ottan elenyészni,
ne mutogasson rám senki!

A börtönből kiváltott szerető

Búsul Pintye egymagában,
a vármegye fogdájában,
levelét csak körmölgeti,
apjurának ezt üzeni:

– Kedves apám, ha megszánnál,
száz arannyal kiválthatnál.
– Inkább fiamnak se mondlak,
minthogy érted annyit adjak!

Búsul Pintye egymagában,
a vármegye fogdájában,
levelét csak körmölgeti,
jó anyjának azt üzeni:

– Kedves anyám, ha megszánnál,
száz arannyal kiválthatnál.
– Inkább fiamnak se mondlak,
minthogy érted annyit adjak!

Búsul Pintye egymagában,
a vármegye fogdájában,
levelét csak körmölgeti,
babájának ezt üzeni:

– Hallod, Ánca, ha megszánnál,
száz arannyal kiválthatnál.
Ánca rendben leszámolta,
a rabságból kiváltotta,

Asszonyaként elkísérte,
fiacskát szült esztendőre.
Pólyás fiacskáját nézi,
és így énekelget néki:

– Tente, tente kis bubácska,
ne hasonlíts az apádra,
mert én inkább felaprítlak,
hegyes karóra aggatlak.!

Nótáját még el sem végzi,
Pintye az ablakban nézi:
– Fújjad, Ánca, amint fújtad,
mikor a fiam ringattad!

– Tente, tente, kicsi bubám,
pont olyan vagy, mint az apád!
Csúrgatott mézben fürösztlek,
fehér selyembe göngyöllek.

– Hazudsz, asszony, nem ezt fújtad,
mikor a bölcsőt ringattad!
Hisz az ablak előtt álltam,
jól hallottam, mindent láttam!

Hagyd most, Ánca, a gyermeket,
vedd fel legszebb öltözeted,
tedd fiamat a rengőbe,
s gyere velem az erdőbe.

Esteledni kezdett éppen,
megálltak egy írtás-szélen,
s mire a nap lehanyatlott,
Áncának is feje hullott.

A megölt pásztort szülei siratják

Janko három szép ökrét a réten,
Janko három szép ökrét a réten!
Három ökrét neveli,
friss sarjúval eteti,
friss sarjúval eteti a réten!

Meglepték a zsiványok a réten,
meglepték a zsiványok a réten!
Meglepték a zsiványok,
híres magyar betyárok,
híres magyar betyárok a réten!

– Ökreidért jöttünk mi a rétre,
ökreidért jöttünk mi a rétre!
Amit nekünk neveltél,
friss sarjúval etettél,
friss sarjúval etettél a réten!

– Ökrömet én nem adom a réten,
ökrömet én nem adom a réten!
Inkább kendtekhez állok,
kendtekkel én komázok,
kendtekkel én komázok a réten!

Addig-addig komáztak a réten,
addig-addig komáztak a réten!
Addig-addig kerülték,
amíg le nem ütötték,
amíg le nem ütötték a réten!

Holtan hever Jánoska a réten,
holtan hever Jánoska a réten!
Fekszik Jancsi, az árva, rozmaring borul rája,
rozmaring borul rája a réten!

Vári Fábián László fordításai