Merényi Krisztián

Forradalom

Hangjuk érces, akár
a trombitahangú
madáré, ki makacsul
belevájja karmát a
korhadt fába, s úgy
hívja fiókáit.
Zúg az orkán,
forgószél kapja fel
a népet, mely az
úton ténfereg, mint
itatáskor megkergült
birkacsorda.

Félelem

Mint a szilaj
héja amikor dohos
kőbörtönbe vetik,
és nem látva az
eget, rikoltozva
vágódik a
falnak.

Neved

Arcom hasonít
       a házunk előtti
kérges eperfához.

Átélem az esték
könyörtelenségét.

A virágokat nézve
eszembe jut a neved.