Egy Borgó-völgyi szikra
A román hadsereget – akárcsak a volt szocialista tábor minden országának hadseregét – szigorúan szovjet modell szerint hozták létre. Az új tisztikar munkás és paraszt származású fiatalokból formálódott, akik egyik napról a másikra váltották fel a második világháborút végigharcoló, a királyhoz és a történelmi pártokhoz való hűségük miatt különböző vádakkal igen nagy számban börtönbe vetett tiszteket, altiszteket.
Az új rendszer iránti vak engedelmességet már a katonai akadémián belénevelték az új tisztikar tagjaiba. A hadseregben ugyanúgy létrehozták a párt- és IMSZ(Ifjúmunkás Szövetség)-alapszervezeteket, mint a gyárakban, falvakon, intézményekben. Mindezt a hadsereg legfelsőbb politikai igazgatósága irányította, amely a Román Munkáspárt Központi Bizottságához tartozott. A szovjet katonai akadémiákon végzett politikai tisztektől egyaránt rettegett tábornok és sorkatona. 1956 végén Emil Bodnăraş hadseregtábornok, honvédelmi miniszter büszkén jelentette: a Román Munkáspárt rendkívül rövid idő alatt olyan hadsereget hozott létre, amely képes megvédeni a népi demokratikus rendszer vívmányait, az ország függetlenségét és szuverenitását, amelyet a monolitikus egység, a vasfegyelem jellemez, s amely híven teljesíti a párttól és a kormánytól kapott parancsokat.
A hadsereg valóban a kommunista diktatúra egyik leghűségesebb kiszolgálójává vált, a legfelsőbb pártvezetéstől kapott parancsokat maradéktalanul végrehajtotta. (Beszédes bizonyítékai mindennek később, az 1989 decemberében elkövetett temesvári, kolozsvári, bukaresti, marosvásárhelyi atrocitások, vérengzések s azokban a hadsereg egyes alakulatainak szerepe, amelyre ma már egyértelmű bizonyítékok vannak.)
Mindennek ismeretében különös jelentőségű az a katonai lázadási kísérlet, amely Teodor Mărgineanu nevéhez fűződik, s amelyről csak nemrég jelent meg egy tanulmány Cornelia Ghinea tollából a romániai kommunista rendszer bűneit sorozatban feltáró Analele Sighet [Máramarosszigeti Évkönyvek] 2000. évi, 8. kötetében (Un caz de revoltă anticomunistă în armată – decembrie 1956 – A kommunista-ellenes lázadás egyik esete a román hadseregben – 1956. decemberében. Bukarest, 2000. 714–722.)
Mărgineanu hadnagy perét mind ez ideig meglehetős homály fedte, s jócskán képződött körülötte legenda is. A börtönben annak idején szájról szájra járt az a változat, amelyet a temesvári 56-os diákperben elítélt Aurel Baghiu is megörökített (Printre gratii – Rácsok között. Kolozsvár, 1995. 185–187.) mint magától a szamosújvári börtönben akkor már halálraítélt Mărgineanutól származó hiteles történetet:
„Amikor fürdeni vittek – idézi fel börtönévei 1957-es epizódját Baghiu –, a földszinten mindig betettek egy várószobába, ahol első dolgunk volt, hogy a falakon keresztül megpróbáltunk kapcsolatot teremteni a szomszédos cellákban lévőkkel […] Egy alkalommal a bal oldali cellából válaszolt egy hang:
– Mărgineanu Teodor a nevem. Főhadnagy vagyok a tankosoknál. Huszonöt éves vagyok, és halálra ítéltek a hadseregben szított fegyveres lázadás miatt.
– De hát mit csinált tulajdonképpen, Mărgineanu úr?
– Egy tankos alakulatnál szolgáltam Désen. Egy éjjel, amikor szolgálatos tisztje voltam az alakulatnak, harci riadókészültséget rendeltem el, és hajnal felé kivonultattam az egész alakulatot fegyverrel, lőszerkészlettel, és elindítottam Szamosújvár felé, hogy kiszabadítsuk a politikai foglyokat, és velük együtt tovább menjünk Kolozsvárra, hogy elfoglaljuk. Már útban voltunk Szamosújvár felé, de időközben a kolozsvári Securitate intervenciós katonai egysége egy tankhadoszloppal feltartóztatott. Lövések voltak mindkét oldalról, de végül is legyőztek és elfogtak. Bíróság elé állítottak, és golyó általi halálra ítéltek. Vajon kivégeznek?
– A két tábor közötti összeütközés során voltak áldozatok? Halottak?
– Szerencsére nem. De vajon valóban agyonlőnek? Láncokat vertek a kezemre-lábamra.
Elszörnyedtem. Meg voltam győződve, hogy kivégzik, de azt feleltem neki:
– Ha nem voltak halottak, meg vagyok győződve: nem végzik ki! Biztosítom, hogy át fogják változtatni az ítéletét életfogytiglanra. […]
Szegény fiú megköszönte, amit mondtam, s azt is, hogy bátorítottam. Még elmondta, hogy mindennap bemegy a cellájába egy főhadnagy, aki káromkodva szidja, és azt mondja neki, hogy saját kezével fogja agyonlőni (a leírás szerint ez Istrate volt, a börtön parancsnokhelyettese).
A következő napokban megtudtuk, hogy a halálos ítélete véglegessé vált. Egy éjszaka kivitték a cellájából, és elvitték. Megölték.”
A katonai levéltári dokumentumok (Román Katonai Levéltár. 2276. sz. gyűjtemény, 9651. sz. ügycsomó) minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Mărgineanu szervezkedésének, ha ténylegesen nem is, de eszmei összefüggéseiben köze volt az 1956-os magyar forradalomhoz. Ő ugyanis a 255. számú borgóprundi tüzérezrednél megszervezett Forradalmi Bizottságot magyarországi minta alapján hozta létre.
A borgóprundi tüzérezred a 03425. számú katonai alakulathoz tartozott. A település a Borgó völgyében, Dorna Vatra és Beszterce között fekszik, a világtól elzártan. Ez megkönnyítette a szervezkedést. Egyébként a negyvenes évek végén különböző kommunista és szovjetellenes csoportok tevékenykedtek ezen a vidéken, s a Forradalmi Bizottság eskütételében ezek visszhangja is fellelhető.
A Görgényszentimre melletti Kásváról származó Teodor Mărgineanu 1932-ben született (a letartóztatásakor tehát 24 éves volt), a hároméves nagyszebeni katonatiszti iskola elvégzése után, 1955-ben helyezték ebbe a világ végi garnizonba. Itt hozta létre Forradalmi Bizottságát, amelynek 14 tagja volt, zömmel sorkatonák, tehát azonos korosztályhoz tartozók. Rajtuk kívül tagja volt a szervezetnek a 47 éves Mariana Hodoş tanítónő, akit azért vontak be a szervezkedésbe, hogy ő legyen az összekötő a hadsereg és a civil lakosság között.
A Teodor Mărgineanu vezette Forradalmi Bizottság abban különbözött más hasonló próbálkozásoktól, hogy konkrét akciótervet dolgozott ki, amelyet írásban rögzítettek, majd 1956. december 9-én este az eskütétel során ünnepélyesen felolvastak. Az akcióterv a következőket tartalmazta:
1. A Forradalmi Bizottság egészének gyűlése;
2. a katonákat szállító gépkocsivezetők felkészítése;
3. a katonai alakulat szolgálatos tisztjének letartóztatása és lefegyverzése;
4. az ezred szakaszvezetőinek riadóztatása, majd gyülekező a klubban, ahol ismertetik a lázadás tervét;
5. általános riadó;
6. a fegyver- és élelmiszerraktárak megtámadása, fegyver- és lőszerzsákmányolás: az „ellenforradalmárok” számára téli felszerelést és italt biztosítanak, hogy az elhúzódó támadások során mindenből legyen elegendő tartalékuk;
7. a csapategységek elfoglalják helyüket a teherautókon, és elindulnak a besztercei tankezred irányába.
A Forradalmi Bizottság az 1956. december 17-ről 18-ra virradó éjszakáját jelölte ki a lázadás időpontjaként, amikor Teodor Mărgineanu a szolgálatos tiszt helyettese lesz. Terveik szerint a besztercei tankezred támogatásával a szervezett alakulat Kolozsvárra indult volna, ahol fellázítják az egyetemistákat és a környékbeli parasztokat. A visszaemlékezések szerint Teodor Mărgineanu elképzelései között a szamosújvári börtön megtámadása és a politikai foglyok kiszabadítása is szerepelt.
Már-már érthetetlen, hogy aktív katonatiszt fejében hogyan fordulhatott meg egy ilyen gyermekien naiv terv: a nagy létszámú, tankokkal kísért, teherautókon szállított katonai egység – úgy gondolták – minden ellenállás nélkül jut el Szamosújvárra, majd hozzájuk csatlakoznak a fellázadó egyetemi hallgatók, a kiszabadított politikai foglyok, a falusi parasztok, végül a hatalmasra duzzadt tömeg elindul Bukarestbe, a „népi demokratikus rendszer” megdöntésére.
Mindez kísértetiesen emlékeztet a Szoboszlay Aladár vezette „fegyveres felkelés”-re.
A naiv elképzelések hátterében az ötvenes években felhalmozódott s a Sztálint megbélyegző XX. szovjet pártkongresszus utáni légkörben némiképp szabad utat kapott, valóban tömegméretű elégedetlenség állt: az államosítás, a kényszerlakhelyekre való szállítás, az erőszakos kollektivizálás, a kötelező beszolgáltatás, a Securitate, a milícia minden képzeletet felülmúló terrorja, a „fekete kocsi”, a megsemmisítő munkatáborok, a Duna-csatorna pokla, a normarendszer – mindez olyan tömegméretű elégedetlenséget váltott ki, hogy a szervezők számíthattak a „suttogó propaganda” támogatása révén az országos felkelésre. Ehhez járult a szovjet katonák elleni gyűlölet. Nem véletlen, hogy az akcióprogram két, az ország egész lakosságát foglalkoztató követelést is megfogalmazott:
„A szovjet hadsereg vonuljon ki az országból! [Ez a magyar forradalmárok »Ruszkik haza!« követelésére emlékeztet.] Le a kötelező beszolgáltatással!” E két jelszót akarták ráírni a laktanyából elinduló teherautókra, majd később a besztercei tankokra. Ion Bălan vasutas feladata lett volna – amit Teodor Mărgineanu személyesen közölt vele – elvágni a telefonkábeleket, hogy a hadsereg vezetése ne szerezzen tudomást a katonai lázadásról.
A borgóprundi szervezkedésnek volt egy másik sajátossága is: a felfűtött nemzeti szellem. Ezt bizonyítja az eskü szövege, valamint az a tény, hogy a lázadókat a szürke sapkájukon lévő piros-sárga-kék szalagról lehet majd felismerni.
Íme az eskü szövege:
„Én, a szeretett Románia állampolgára, katonaként esküszöm, hogy hűséges leszek a népemhez és az ősi földhöz!
Esküszöm, hogy felszabadítom hazámat, és az utolsó csepp véremig harcolok kizsákmányolói ellen!
Esküszöm, hogy megbosszulom népemnek az elnyomás évei alatti minden szenvedését!
Esküszöm, hogy a harcban teljesítem parancsnokaim minden utasítását!
Esküszöm, hogy hazámnak visszaadom minden gazdagságát, s fegyverrel a kezemben harcolni fogok az elnyomók feletti végső győzelemig!
Esküszöm, hogy semmilyen parancsra nem fogok a népem közé lőni, nem fogok ellene harcolni!
Esküszöm, hogy mindezt a legnagyobb titokban megőrzöm, és nem fogok átállni az ellenség oldalára!
Esküszöm, hogy esküm szövegét a nép és az Isten nevében tiszteletben tartom!
Ha megszegem az eskümet vagy elárulom a forradalom ügyét, gyűlöljön meg a népem, s a legszigorúbb büntetéssel sújtson!”
Az eskütételt egyfajta vérszerződés követte, majd az eskü írott szövegét elégették. 1956. december 9-én este Teodor Mărgineanu tiszti lakásán Ilie Iordănescu szakaszvezető, Gheorghe Neagoe és Nicolae Ghiţă letette az esküt. Abban is megegyeztek, hogy a lázadás során mindannyian magasabb katonai rangfokozatot kapnak. Teodor Mărgineanut ezredessé léptetik elő.
A Forradalmi Bizottság megalakítása, a katonai lázadás előkészítése, az akcióterv, az esküszöveg ellentétben állt mindazzal, amit a „nép hadseregéről” a pártdokumentumok, a sajtó, a teljes propagandahálózat terjesztett. Valóban a legegyértelműbb lázadási kísérlet volt az akkori egész román hadseregben.
Érthető, hogy a hadsereg fizetett besúgói azonnal jelentették a népi hatalom megdöntésére irányuló, hazaárulásnak minősülő szervezkedést.
1956. december 18-ról 19-re virradó éjszaka a lázadás kirobbantására kijelölt időpontban az éppen szolgálatban lévő Teodor Mărgineanu hadnagy és Spiridon Coşereanu tizedes elhagyta a katonai alakulatot, és váratlanul megjelentek az előkészületekbe, az akciótervbe beavatott Mariana Hodoş tanítónő lakásán. A tanítónő – aki civilként is tudta, hogy a hadseregnél az őrhely elhagyása főbenjáró bűn – figyelmeztette őket, hogy a vakmerő katonai lázadás sikerének semmilyen esélye nincs, mivel a nagy katonai alakulatokkal, a különböző hadtestekkel nem teremtettek kapcsolatot. A nép lázadásában hiába bíznak, mert az megfelelő előkészítések nélkül teljességgel lehetetlen. Arra kérte a két katonát, hogy tavaszra halasszák a zendülést, s addig lépjenek kapcsolatba az elégedetlen hadtestekkel, hadseregekkel. Ebben meg is egyeztek. Mariana Hodoş vállalta, hogy a civil lakosságot megpróbálja föllázítani, Spiridon Coşereanu pedig a Craiován élő tábornok nagybátyját kéri fel arra, hogy vállalja az egész lázadás parancsnoki tisztségét. A lázadó csoport tehát Kolozsvárról Craiovára indul majd, hogy útközben a Teodor Mărgineanu-készítette röplapokkal fellázítsák Olténiát is. A Forradalmi Bizottság másik tagja, a piteşti származású Ion Popescu, szülővárosában forradalmi csoportot hoz létre, amely szintén csatlakozik a felkelőkhöz.
A naivságok sorozata ez, amolyan katonásdira emlékeztet. A Securitaténak különben mindenhol megvoltak a beépített emberei: Ion Tripovici gépkocsivezető, aki a Forradalmi Bizottság tagja volt, már a szervezkedés első pillanatában jelentette, hogy mire készül Teodor Mărgineanu. Amikor Mariana Hodoş tanítónőtől visszatértek a katonai alakulatukhoz, ott már minden elő volt készítve a „puccs” vezérének elfogására. Csak azzal nem számoltak, hogy Teodor Mărgineanut is értesítették a nagy erőket felvonultató letartóztatási előkészületekről. A fiatal hadnagynak így sikerült megszöknie, magával vitte „TT” mintájú géppisztolyát és huszonöt töltényt. Szökés közben Nicolae Ghiţă, Pantelimon Pavelean, Cornelia Bălan, Maria Bogza és Maria Holbura borgóprundi lakosoknál talált ideiglenes menedékre. Két nap múlva azonban elfogták. Közben letartóztatták a Forradalmi Bizottság több tagját is: Gheorghe Alexet, Dumitru Enét. Valóságos hajtóvadászat indult a lehetséges együttműködők ellen. A román hadvezetés körében támadt pánikhangulatot bizonyítja az Alexandru Drăghici vezérezredes, belügyminiszter által többször nyomatékosan sürgetett kivizsgálás egész folyamata. „A C. 530/1957. március 7. számú szigorúan titkos átiratban a belügyminisztérium, személyesen a miniszter, a következő dokumentumot küldte Sălăjan elvtársnak, a fegyveres erők miniszterének: Küldöm önnek a mi szerveink jelentését a Teodor Mărgineanu vezette ellenforradalmi csoportról. [Ez a dokumentum hat gépelt oldalt tesz ki – T.Z.] A belügyminisztérium Kolozs tartományi egységei 1956. december 19-én letartóztatták a 14 tagok számláló (alacsony rendfokozatú sorkatonákból álló) Forradalmi Bizottságot, amelynek élén a borgóprundi 03425. számú katonai egység aktív tisztje, Teodor Mărgineanu hadnagy állott.
Ez a csoport azt tervezte, hogy 1956. december 17-ről 18-ra virradó éjszaka erőszakos támadást indít a Román Népköztársaságbeli népi demokratikus rendszer ellen.”
Az átiratot 1957. március 9-én a 03919. számmal iktatták a fegyveres erők minisztériumában. Leontin Sălăjan hadseregtábornok, miniszter saját kezűleg ellenjegyezte a dokumentumot, s a következő mondatot írta alá: „Fokozni kell a politikai munkát!” Corneliu Mănescu tábornok, a későbbi külügyminiszter ezt a feljegyzést a következőkkel egészítette ki: „1957 áprilisában a borgóprundi ezrednél tartsanak – felvilágosító és segítségnyújtási céllal – ellenőrzést! Vegyen részt a [kolozsvári központú – T. Z.] 3. számú hadtest főellenőre, a Politikai Igazgatóság és az IMSZ egy-egy aktivistája.” Később valaki piros ceruzával ráírta: „Áprilisban elküldtük a csoportot.”
A vallatást és kihallgatást példás szigorral szervezték meg, hamarosan megszületett a halálos ítélet. Mivel aktív katonatisztről és sorkatonákról volt szó, a nyilvánosságot teljességgel kizárták.
A huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Radu Ciuceanu, az 1990-ben alakult Totalitarizmust Tanulmányozó Országos Intézet elnöke Szamosújváron pontosan Teodor Mărgineanu siralomháza, a „halálcella” fölött töltötte büntetését. A fűtőberendezés csőrendszerén keresztül végighallgatta a három halálraítélt – a másik kettő nevét nem említi! – vallomását. Mărgineanu elmondotta: részletesen megbeszélték a haditervet, az eskütétel után megszorították egymás kezét.
Két nap múlva bilincsbe verve szállították őket Kolozsvárra. Radu Ciuceanu megjegyezte Teodor Mărgineanu kivégzés előtti, végrendeletszerű szavait:
„Szikra akartam lenni, amely lángra lobbantja népem forradalmának tüzét, a népemét, amelyet idegenek igáztak le és adtak el néhány gazembernek.”
Teodor Mărgineanut a Kolozsvári 3. számú katonai törvényszék 805/1957. számú ítélete alapján a szamosújvári börtönben 1957. június 26-án kivégezték. Neve ott olvasható a márványtáblán a hazaárulási perben kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész és a „fegyveres felkelésben” részt vevő ozsdolai Szígyártó Domokos neve mellett.