Dumitru Leontieş

Az országban, ahol újra forr a must

Az elnyomásból, megaláztatásból
lobbantak fel a lángok,
és reggelre virradóra
elborították Magyarországot.

Falu- és városszerte ezer barikádon
szabadságért küzdött a magyarság,
megnyíltak a sírok, ezeréves
bűnöktől tisztult meg az ország…

Mikor aztán az utolsó hős is elesett,
s az üldöztetés újra kezdetét vette,
elindultak újabb ezerek
friss sírokba, börtönbe, lágerekbe.

Évek múltak el már azóta,
s nem támasztottak fel egyetlen vértanút,
egyetlen rab nem szabadult
az országban, ahol újra forr a must…

A szabadság zászlaja

Eltiporják a nyögő a falvakat,
nyögve sok büszke város roppan
a súlyos lánctalpak alatt,
az égből zúgó golyózáporokban.
A felkelésre halál árnyéka vetül,
s közben a Nyugat álnokul
kéztördelve ikonok elé borul.

Nagynéha még sorozatlövések
és kurta SOS-jelek hallszanak:
„Fegyver küldjetek minél hamarabb,
küldjetek segítséget!
Minden ház gyászba borulva jajgat,
az ellenség vérbe fojtja
a szabadságot, a forradalmat!”

Az esttel együtt ólmos némaság
ereszkedik a tájra,
rejtekéből előbújik a párt
összes hiénája…
„Vae victis” – s bárkinek,
kit jó szerencséje
nem segített halálba!

Jaj, csupa halott és nyomorék,
láncra vert rab,
amit a magyar nép
az ősi Pusztába vetett.
De mégis ez lesz a mag,
ha Istentől jön a rendelet,
és belőle újra felfakad
a szabadság zászlaja minden népnek,
mely a mohó orosz börtönből kiléphet.

Csiki László fordításai