Hódmezővásárhely az Alföld délkeleti részén, a Békés-Csanádi-hátság és a Tisza melléki szikes, agyagos rétség találkozásánál fekszik. A két eltérő természeti környezet határán kedvező feltételek alakultak ki a megtelepedésre. A régészek a város határában közel hatezer éves településnyomokat találtak. A feltárt kultúrrétegek az ember szinte megszakítás nélküli ittlétét bizonyítják. A neolitikum a földbe süllyesztett kunyhók és gabonatároló edények, hálónehezékek, a termékenységkultuszra utaló Kökény-dombi Vénusz és más leletek alapján rekonstruálható. A régészet sorra feltárta a rézkor, bronzkor, vaskor és a népvándorlás korának emlékeit is. A határ különböző pontjain felszínre került különböző korokból származó leletek a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállításán tekinthetők meg.
A Krisztus utáni VIII. század végén főleg nomád néptöredékeket és a bolgárok elől menekülő földművelő és állattartó szlávokat találtak az itt letelepedő magyarok. Anonymus krónikája szerint a Körös–Tisza–Maros között Ond és fia, Ete nemzetsége telepedett meg.
A tatárjárás előtt ezen a területen már hét templomos falu létezett. A tatárdúlás után újabb falvak nőttek ki a földből, melyek a török pusztításnak estek áldozatul. E falvak területeit később Hódmezővásárhelyhez csatolták, s ezzel a város határa óriásivá növekedett. A régészek közel húsz középkori falunak, illetve templomnak a helyét találták meg.
A várossá fejlődés a XV. század közepére tehető, amikor Hód, Vásárhely, Tarján és Ábrány – egykor különálló kis falvak – összeolvadt, és létrejött az Alföld egyik jellegzetes, nagy határú mezővárosa. Az 1437-ben Hódvásárhelynek nevezett település a város akkori földesurának, Hunyadi Jánosnak az oklevelében mint uradalmi központ szerepelt. Kedvezett a kereskedelemnek, hogy itt halad el a Csongrádról Csanádra vezető útvonal. A középkorban a piacok és állatvásárok biztosították fejlődését.
Mint földesúri mezőváros (oppidum) a középkori Csongrád vármegye területén feküdt. A megye egy része 1542 után török fennhatóság alatt állt. A Duna–Tisza közötti rész a Török Birodalomhoz, a tiszántúli résszel Hódvásárhely is Erdélyhez tartozott. Az 1552-es hadjárat után egész Csongrád megye a török kezére került. Az 1566-os török–tatár támadás feldúlta az egész vidéket.
A török kiűzésének idején 1693-ben ismét török–tatár csapatok dúlták végig a vidéket, amelynek a város is áldozatul esett. Az elmenekült lakosság csak 1699-ben települt vissza. A százötven éves török uralom gyér népességet és elvadult tájat hagyott maga után.
A lakosság a pusztai legelők és a vízjárta rétségek előnyeit kihasználva főként rideg állattartásra rendezkedett be. A távoli külföldi piacokra lábon elhajtott magyar szürkemarha jelentős jövedelmet biztosított.
A Rákóczi-szabadságharc idején gróf Bercsényi Miklós a város ura. Az udvar 1701-ben elkobozta az uradalmat, és Schlick Lipót császári generálisnak juttatta. A szabadságharc évei alatt visszaszerzett várost Bercsényi 1709-ben a kuruc generális Károlyi Sándornak adta haszonbérbe. A bécsi udvar a szatmári béke után nem ismerte el Károlyi birtokjogát és csak tizenegy évvel később, vásárlás útján sikerült visszaszereznie. Ettől kezdve, 1722-től egészen 1818-ig, a földesúri joghatóság megszűnéséig a gróf Károlyi család birtokában maradt a város.
Hódmezővásárhely az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, hátországi szerepben ugyan, de bekapcsolódott az országos eseményekbe. Kossuth Lajos 1948. október 3-án, második toborzó körútja során jutott el városunkba. Ekkor kapta a hírt a honvédsereg pákozdi ütközetéről. A hír hatására az összegyűlt tömeg lelkesedése sokszorosára növekedett. A vásárhelyi nemzetőrök részt vettek a délvidéki szerb támadás visszaverésében.
A Tisza szabályozását követően, az 1860-as években kiszáradtak a környező tavak és erek. A belterület laposabb részeit fokozatosan feltöltötték, új betelepülőkkel gyarapodott a város.
Hódmezővásárhely 1873-ban szakadt ki a megyéből, és elnyerte az önálló törvényhatósági jogot. Ettől kezdve mutatkoztak meg az urbanizáció első jelei. Szembetűnően növekedett a népesség. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával Hódmezővásárhely az ország negyedik legnépesebb városa.
A századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Artézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázások jellemzik ezeket az évtizedeket. A lakosság hetven százaléka földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
Sajátos településszerkezet alakult ki, nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az állattenyésztés továbbra is meghatározó volt a népesség megélhetése szempontjából. A paraszti állattartást a gazdaságosság jellemezte. Jövedelmező volt a minőségi lótenyésztés: a ló részben exportcikk volt, részben a mezőgazdaság igényelte. Emellett a piacra kerülő baromfi és tojás termelése is fellendült. Az állattartásról fokozatosan tértek át az extenzív gabonatermesztésre, ami a város létének alapját képezte. A gabonatermesztésen nyugvó mezőgazdaság jelentős számú bérmunkást foglalkoztatott.
Az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolásához vezető világháború megállította a városfejlődést, és minden téren veszteségeket okozott. A háborús nélkülözések, emberáldozatok, társadalmi feszültségek Vásárhelyen is tüntetésekhez vezetett.
A Horthy-kor első évtizedében jó piaca volt a mezőgazdasági termékeknek. Bár a világháború és a megszállás erősen megviselte a város gazdaságát, a jó minőségű búza értékesítési lehetőségei nőttek. Mint húzóágazat fellendült a sertéstenyésztés, nőtt a baromfiexport. Megjelent a kovács- és bognáripar, téglagyártás, kocsigyárak. Ipari középüzemek tucatjai próbálkoztak. A nagy gazdasági világválság a kezdeti fellendülést tönkretette. Növekedett a munkanélküliség. Keveset javított a helyzeten a néhány nagyobb üzem. A világválság lezajlása után, az 1930-as évek második felében ismét gazdasági fellendülés következett be. 1940-re baromfitenyésztő mintaközség lett Vásárhely. Jelentősen nőtt a lóexport.
A második világháború ismét közbeszólt. A szovjet csapatok 1944. szeptember 25-én eljutottak a körtöltésig. Az elöljárók és a módosabb polgárok többsége elmenekült. A városon október 8-án hömpölygött át a háború. A házakban, emberéletben nem esett nagy kár, de a gazdasági fölszerelésekben óriási volt a veszteség.
Az 1960-as évek végén nagyüzemek jöttek létre. A munkaerő teljes foglalkoztatottsága ugyan létrejött, de a korszerűtlen ipar drágán termelt. A politikai és gazdasági csőd az 1980-as évek végére bontakozott ki.
1990-es rendszerváltás után Hódmezővásárhely megyei jogú város lett, a helyhatósági választás után kialakította önkormányzatának szervezetét.
1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhelyet tüntették ki az Európa Tanács Európa Díjának Becsületzászló fokozatával. Ezzel a díjjal ismerték el a vásárhelyiek tevékenységét az uniós eszme, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában, az infrastruktúra fejlesztésében és a környezetvédelemben.
A város minden külföldi és belföldi turista számára vonzó lehet. Múzeumok, templomok, díszkutak, szobrok, parkok és egy termálvizes strandfürdő várja az idelátogató vendégeket. Jelentős fejlesztés lesz a város életében felépülő fedett uszoda. Az alapkő elhelyezése megtörtént, de ez a csak az első lépése volt annak a nagy ívű fejlesztési programnak, amely célja a mai népkert teljes rekonstrukciója.
A jobb és kényelmesebb megközelítést segíti majd, hogy hamarosan befejeződik az Algyő és Hódmezővásárhely közötti útszakasz négysávosítása, miáltal a Szeged felől érkezők jó minőségű gyorsforgalmi úton juthatnak el a városba.