Tér a homo ludensnek


A Kiss Áron Magyar Játék Társaság névjegye



    A Kiss Áron Magyar Játék Társaság a játék kedvelőit, a játékos embereket tömöríti. Kiss Áron (1845–1908), a kiváló pedagógus, a „Magyar Gyermekjáték-gyűjtemény” anyaga összegyűjtésének kezdeményezője, a hazai tanítóság által az ország szinte minden részéből begyűjtött játékleírások kötetbe szerkesztője és közreadója visszajuttatta a hazai hagyományos játékkincset a gyermektársadalomhoz akkor, amikor azt a modern kor szelleme háttérbe szorította. E gyűjteménynek köszönhető, ha a mai óvodások is e nagymúltú játékokon nevelkedhetnek.
    Kiss Áront életműve iránti tiszteletből választották társaságuk névadójául azok a játékkal hivatásszerűen vagy személyes érdeklődésből foglalkozók, akik 1987 Gyermeknapján Kecskeméten megalapították a Magyar Játék Társaságot. Céljuk „a választott névadó… munkásságához méltóan társadalmi összefogást és fórumot biztosítani a játékokkal, a játszással foglalkozó, legkülönbözőbb területeken működő szakembereknek és intézményeknek”. A hazai játékkultúra értékeinek felkutatása, őrzése, terjesztése, továbbfejlesztése, az e téren tevékenykedők szellemi, gyakorlati és módszertani támogatása, az eredmények népszerűsítése, sőt a játékkal foglalkozók érdekeinek érvényre juttatása egyaránt szerepel az alapszabályban megjelölt célok között. A társadalom aktuális igényeire reagálva, különösen a hasznos ismeretek, a humánus jellemvonások, a kreatív készségek, valamint a társadalmi, nemzeti önismeret fejlesztését szolgáló és a családi nevelést segítő játékok létrejöttének elősegítését és terjesztését tűzte ki célul. Tagjai között képző- és iparművészek, kézművesek, játéktervezők, -készítők és -gyártók, -kereskedők és -forgalmazók, játéktörténészek, muzeológusok, műgyűjtők, pedagógusok és pszichológusok, gyógypedagógusok, írók, médiaszakemberek, szak- és újságírók, műszaki szakemberek, művelődésszervezők, a társadalomtudományok művelői találhatók, a gyermekkoruk játékait nosztalgiával visszaidézők, a játék eszközeivel nevelni kívánó szülők és nagyszülők, a játékosságukat egész életükben megőrzők mellett.
    A társaság a játék jelentőségét Grastyán Endre neurobiológiai kutatásainak fényében törekszik hangsúlyozni, nélkülözhetetlenségét, lelki egészségvédő, az életet kiteljesítő mivoltát. Teszi ezt különös tekintettel korunk ifjúságának súlyos problémáira, ismerve az idézett tudós mondását: „A játék olyan drog, amelyet nem követ másnaposság.”
    A társaság központja 1996-ig a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben volt, működése szorosan kapcsolódott annak kibontakozó tevékenységéhez. Több sikeres játékpályázatot szervezett, sokat tett a játszótérkultúra fejlesztéséért.
    Kiss Áron emlékének méltó megőrzéséért szülőhelyén, Porcsalmán a helyi vezetéssel és a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanáraival együttműködve vettek részt emléktábla és szobor avatásában, folyamatosan tartva a kapcsolatot a Kiss Áron-kultusz helyi ápolóival. Brunszvik Teréz, az Első Budai Kisdedóvó alapítójának kultuszával hozzájárult a martonvásári Óvodamúzeum megalakulásához.
    Több társasági szervezésben, különböző együttműködésekben lefolyt konferencia közül kiemelkedik A játékkultúra helyzete hazánkban című, 1993. május 14-én a Budai Tanítóképzőben megrendezett, amely a Társaság által megmozgatható szellemi erők összességét kívánta reprezentálni. Az 1982-ben létrejött MELEDA nevű Felnőtt Játékosok Önképzőköre – amely a Társaság megalakulását megelőzően a játékkedvelők fő szellemi központja volt – 1996-ig társaságunkkal együttműködésben folytatta tevékenységét, ezt követően függetlenült tőle. A Játék Céh megalakulásában tevékeny részt vállalt a társaság. A társaság megalapítása és első kilenc évi működése Szentiványi Tibor elnök, dr. Kriston Vizi József főtitkár, dr. Györgyi Erzsébet, Karlócai Mariann és Nagy Zalán alelnökök nevéhez fűződik, akiknek munkáját népes – változó létszámú – elnökség és szakosztályvezetők segítették. A társaság munkájának segítői közül a Budai Tanítóképzőt, különféle rendezvényeink helyadóját kell megemlítenünk. A Társaság hazai játékkultúráért végzett munkáját 1992-ben Szacsvay Imre-díjjal ismerte el az ifjúsági miniszter. Dr. Kriston Vizi József a társaság érdekében, a játék terén végzett munkájáért Közművelődésért miniszteri kitüntetésben részesült.
    1996-ban a társaság vezetése társelnökséggé alakult. Kapcsolatait tovább bővítette. Szakosztályai közé fogadta az 1994-ben dr. Kovács Jánosné, Marika kezdeményezésére, az ő szentendrei Babaház nevű múzeumában alakult Babaklubot, amely azóta a társaság legnépszerűbb és legaktívabb csoportjává vált. Rendezvények és kiállítások egész sorának szakmai támogatására vállalkozott. Ezek közül a győri Zichy Palota Családi Intézetével kiépült kapcsolat bizonyult különösen jelentősnek. A Keglovich Ferencné igazgató által 1997-ben megindított Közép-Európai Babakonferencia és Országos Babakiállítás szakmai támogatására azonnal vállalkozott társaságunk, 1998–99-ben pedig társrendezője volt az immár országos ismertségű, a határokon túlról is látogatott és figyelemmel kísért, folyó évben hatodik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénynek, amelyet idén is sokoldalúan támogat. A hazai babakészítők munkásságának bemutatója egyben – idén ötödik alkalommal – babakészítési verseny is, amelyen elnyert elismerés komoly rangot jelent.
    Tevékeny részt vállalt a társaság az 1998-ban megnyílt Székesfehérvári Babaház – Moskovszky Gyűjtemény létrejötte és népszerűsítése terén. Hagyománnyá vált a Moskovszky Gyűjtemény napjának megrendezése október és november fordulóján, az alapító születésnapja körüli időpontban, amelyet két ízben tartottunk meg, 2000-ben pedig – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának milleniumi rendezvényeként három napos nagysikerű tanácskozássá – JÁTÉK AZ EZREDFORDULÓN – rangosítottuk. A hazai játékkultúra és az érdekében tevékenykedők munkásságának gyakorlati foglalkozásokkal kísért bemutatása széles érdeklődő közönségre számíthatott: 60 előadáson mintegy 150 hallgató vett részt, s a konferencia hatása máig érezhető. Sikeres programunk volt a Kiss Áron Játék Műhely, amely a legjobb kézművesek és iparművészek munkájával ismertette meg a hagyományos technikákat elsajátítani vágyók mind szélesebb táborát. A Műhely a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában tartotta foglalkozásait kurzusszerűen. Az elmúlt évben pedig az Óbudai Múzeumban működött sikerrel, az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával. A Kiscelli Múzeummal – amely a játék egyik fellegvára volt Budapesten – más téren is együttműködtünk: Játék az egész világ című kiállítássorozatában és az azt kísérő tanácskozásokban, a hozzájuk társuló gyermekprogramokban aktív részt vállaltunk. A Moskovszky Éva által kezdeményezett, a nagy dán meseíró, Hans Christian Andersen emlékének tiszteletet adó, öt helyszínen megrendezett, mesealak-babákat és illusztrált mesekönyveket felvonultató kiállítást is támogattuk. Kisebb-nagyobb szabású együttműködéseink felsorolására e helyütt nincs módunk: az egyszerű tanácsadástól a szükséges, megfelelő szakember közvetítésén, szakemberek közötti kapcsolat létrehozásán vagy elősegítésén keresztül a legkülönfélébb rendezvények, kiállítások különböző mértékű és jellegű szakmai támogatásáig vagy ennél jelentősebb szerep vállalásáig széles skálán mozog. Sohasem látunk konkurenst a kezdeményezőkben, akik hozzánk fordulnak: mindig a szakmai színvonal és a társadalmi hasznosság szolgálatára törekszünk, együttműködésünk tényének rögzítését kérve. Szívesen vállaljuk a katalizátor szerepét a főszereplőé helyett.
    Folyamatban lévő nagyobb szabású programjainkból: A JÁTÉK AZ EZREDFORDULÓN FOLYTATÓDIK címmel – előadás-sorozatunk havonkénti rendszerességgel jelentkezik az Óbudai Múzeumban; a Kiss Áron Társaság Játék Műhelye – Kézműves programok gyermekek számára az Óbudai Múzeumban; családi babás programok, babaklubok Budapesten, Egerben, Győrben, Komáromban; babakészítés oktatással és a játékra vonatkozó elméleti képzéssel; két ízben volt háromnapos játékkészítő szaktáborunk Nyíregyházán, különös tekintettel a természetes anyagokból készülő babákra, s már tervezzük a jövő évi hasonlót; a Visegrádon a Múzeum és a Szent György Lovagrend által megrendezett történelmi babakiállítás szervezésében és a babák értékelésében vállaltunk szerepet, idén immár másodszor.
    Társaságunk számos játékkiállítás szervezésében vállalt rész- vagy önálló feladatot, hogy tagjainak készítményeit népszerűsítse. A játékkészítők munkáját tanfolyamok, előadások szervezésével is segíti, amelyek tartalmát olykor egy-egy konkrét pályázati cél határozza meg. Díjak adásával is törekszünk ösztönözni és elismerni a kiváló teljesítményt, országos kézműves kiállításon, játékkészítő tanulmányi versenyen, vagy az ismert babakiállítások alkalmával.
    Társaságunk kiadványai: Vesszőparipáink címen eddig három füzetet adtunk ki. Az első kötet Kiss Áron életművét foglalja össze, a második pedagógiatörténeti tanulmányokat tartalmaz. III-as kötete: Játék + rend + szerek (a facsigától a játékprogramig). Kecskemét–Budapest 1996. Voigt Vilmos, Moskovszky Éva, Kalmár Ágnes, Dankó Imre, Haider Edit, Lázár Katalin, S. Laczkovits Emőke, Gulyás Éva, Vasvári Zoltán, Kriston Vizi József, Szentiványi Tibor, Polák László tanulmányaival. A Kiss Áron Magyar Játék Társaság Közleményei mindhárom füzetét dr. Kriston Vizi József szerkesztette. Tájékoztatók: 11 szám (1987–96), … (1997–99), FORGÓ című évnegyedi lapunk 2000 óta jelenik meg, és tájékoztatja 8–12 oldalon tagjainkat és barátainkat társasági életünk eseményeiről, rendezvényeinkről, pályázatokról, mindarról, amit a játék világából fontosnak tartunk továbbadni.
    Működésünket a Magyar Országgyűlés, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Kulturális és Média Bizottsága és a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja. Működésünk helyszínét az Óbudai Múzeum biztosítja nagylelkűen, amelynek játékkiállító tevékenységét, játékprogramjait segíteni törekszünk. Ez a kis múzeum több évtizede próbálja betölteni a hiányzó Budapesti Játékmúzeum szerepét. Jelenlétünkkel, szakmai együttműködésünkkel, a múzeum játékrendezvényeinek népszerűsítésével törekszünk előmozdítani a múzeum játékprofiljának megerősödését és elismertetését.
    Társaságunk vállalkozott tudományos kutatások menedzselésére, e célra megfelelő intézmény híján. Dr. Moskovszky Éva Sors és játék című, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok által támogatott kutatásának pályázatát kezdeményeztük, és fogadtuk társaságunkhoz telepítését. A hazánkban oly kevéssé művelt játéktörténeti és egyéb játék vonatkozású kutatások elősegítésére a jövőben fokozottan törekszünk.
    A játék szolgálatában jelentőset alkotó, kiemelkedő életművet létrehozó tagtársainkat vagy kívülállókat is Kiss Áron-díjjal ismerjük el. E kitüntetést viselők névsora: dr. Gazda Klára néprajzkutató (Kolozsvár), dr. Moskovszky Éva játéktörténész és műgyűjtő, dr. Vargha Balázs, a nyelvi játékok mestere poszthumusz (1996), Karlócai Mariann óvodavezető és játékgyűjtő, játékkönyvíró, dr. Kovács Jánosné, Marika (+2001), a szentendrei Babaház Múzeum és a Babaklub alapítója, babakészítő és javító mester, Szentiványi Tibor játékszakértő, társaságunk első elnöke (1998) és Igaz Mária, a népi játékok gyűjtője, néprajzkutató, valamint Dr. Lukácsy András játék szakíró. 2000. évben dr. Barsi Ernő ny. főiskolai tanár, a népi játékok gyűjtője, dr. Györgyi Erzsébet és Haider Edit muzeológusok, a társaság társelnökei nyerték el a díjat. A Kiss Áron-díjat rendszeresen közgyűlésünkön adjuk át, folyamatosan figyelemmel kísérve a játék világának kiemelkedő eseményeit, a Kiss Áron díjbizottság határozata alapján. Kiss Áron-díj adására bárki tehet javaslatot a társaság elnökségénél.
    A játékgyűjtés és -kutatás terén felmutatott jelentős tevékenységet az ország kulturális vezetése is elismeri: dr. Moskovszky Éva játéktörténész, a Székesfehérvári Babaház – Moskovszky Gyűjtemény letéteményezője 2001-ben Móra Ferenc-díjban részesült a NKÖM miniszterétől.
    A társaságot vezető társelnökségből aktív részt vállaltak F. Tóth Mária és Haider Edit, valamint Janek Éva a jelenlegi soros elnök – e sorok írója előtt és mellett. Titkár 1999 óta Kissné Sztraka Annamária – 2000 novemberében megválasztott társelnökségünk: dr. Györgyi Erzsébet, Haider Edit, Janek Beregi Éva, Kalmár Ágnes, Keglovich Ferencné, dr. Vigh Annamára.
    Társaságunk tagjai lakóhelyükön csoportokat, tagozatokat alakítottak. Győrben (vezetője Keglovich Ferencné), babaklubbal, Nyíregyházán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hatáskörrel, (vezetője dr. Puskásné Oláh Júlia) 1999-ben alakult Kiss Áron társasági csoport. 2000-ben alakult meg Kaposvárott a Dél-dunántúli csoport, vezetői Kapitány Orsolya és Török Emőke. A berettyóújfalui II. sz. Óvoda pedagógusai megalapították a társaság bihari csoportját, játékpályázat és tanácskozás kíséretében. Egerben Császi Irén muzeológus tagtársunk vezetésével f. év februárjában alakult meg társaságunk Észak-magyarországi Tagozata, amely máris lendületesen megkezdte munkáját, nagyszerűen kihasználva a helyi együttműködési lehetőségeket a Dobó István Vármúzeummal, a Forrás Gyermek Szabadidő Központtal, az Eszterházi Károly Főiskola Közművelődés Tanszékével és a Mentalhigiénés Csoporttal. A múlt évben alakult Komáromban Babaklub Társaságunk keretében. A Társaság vezetése nyitott a csoportalakítási törekvésekkel kapcsolatban, megértve, hogy a távol lakók egyesületi életben részvételre irányuló igénye ezáltal jobban kielégíthető, és lehetőségéhez képest segíti a csoportok működését.
    Szívesen látunk tagjaink között minden érdeklődőt, a játék minden barátját. Címünk: Óbudai Múzeum, Budapest, 1033 Fő tér 1. Tel.: 388-2534, fax: 250-1020, e-mail: kamjt@freemail.hu, honlap: http://kamjt.freeweb.hu. Tagsági jogon juttatjuk a FORGÓt, összejöveteleinken részvétel lehetőségét és szakmai információ- és tanácsadást.

Györgyi Erzsébet
soros elnök