A Föld gyógyítása



    Pünkösdkor Taliándörögdön alkalmam nyílt részt venni egy képzésen, melyet az Építészet-Biológiai Egyesület szervezett. Zászlajukra tűzték ki az egészséges, környezet- és emberbarát építkezés képviseletét és fejlesztését. Mindezek megvalósítása érdekében oktatást végeznek, melyben figyelembe veszik a történelem, a hagyományok, a spirituális és a tudományos megfontolásokat egyaránt. A kurzus vezetője Somlósi Lajos volt, aki a geobiológia, illetve az építészetbiológia „szakértője”, bár inkább nevezném őt a természetre és a szellemi tartományokra nyitott, végtelenül érzékeny embernek, akitől elsősorban nem tárgyi tudást, hanem másfajta életszemléletet kaphatunk.
    Pitypang ima. Földanya az egész emberiségre van bízva. A magyarságnak korábban kötelessége volt őt megóvni, s ha elfogadjuk, hogy egy ilyen egy népnek jutó „feladat” soha nem évül el, akkor most, a mai világban is ezt szem előtt tartva kell cselekednünk. „A Kárpát-medence és a mai Magyarország a Földanya több olyan kozmotellurikus pontját, létfontosságú helyét hordozza, amelyek minősége és állapota az egész bolygó számára meghatározó jelentőségű. Ezek a helyek a kellő alázattal rendelkező ember számára Európa legmagasabbrendű gyógyhelyeinek sorába kerülhetnek” – írja Somlósi Lajos. Ebből eredeztethető felelősségünk, hogy hogyan őrizzük meg ezen helyek eredeti állapotát, és hogy mire, hogyan használjuk őket. Hiszen leegyszerűsítve: ami itt megvalósul, az valósul meg a világon. Természetesen nem fizikai szinten, hanem szellemi síkon.
    Egy ilyen helyen, rendeltetése szerint, elmondhatunk egy imát, például a Pitypang imát, melyet az ősi Szkítiában „sambala imaként” ismertek. Semmiképpen ne technikaként fogjuk fel, hanem egy olyan módszernek, mellyel kapcsolatba léphetünk a Földanyával, másképpen szólva ráhangolódhatunk, egy rezonanciaszintre kerülhetünk vele. A pitypang, vagy kikerics, kutyatej, hol hogyan nevezik, az egyik legjangabb növény, mellyel kéthetes tavaszi tisztítókúrát érdemes végezni. Erős vértisztító hatású. S amit a fizikai síkon a vér jelent, azt a szellemi síkon a tudat. Segítségével tehát tudatunkat tisztítjuk.
    Az imaállapot eléréséhez első teendőnk a lélek ünneplőbe öltöztetése. Vagyis lecsendesített lélekkel, nulla intellektussal, teljes szívvel kell hozzáállnunk. A lecsendesítésben segít, ha elmondjuk a Miatyánkot, Boldogasszony himnuszunkat, vagy végzünk egy egyszerű légzőgyakorlatot.
    Boldogasszonyhoz (Babba Máriához, ahogyan régen nevezték) többféle szövegünk szól, van, amelyik ének formájában, például a következő:


Egészen szép vagy Mária
Egészen szép vagy Mária
Eredendő bűnnek szennye nincs tebenned
Eredendő bűnnek szennye nincs tebenned
Te Jeruzsálem dicsősége, Te Izraelnek öröme
Te (vagy a) nemzetünknek nagy Tisztessége
Te (vagy a) bűnösök szószólója
Ó Mária, Ó Mária!
Nagyokosságú Szent szűz, kegyelmességes Szent szűz
Imádj érettünk, könyörögj érettünk
A mi Urunk Jézus Krisztusnál,
Hogy megmentsed országunkat!
Ámen


    Ezek után befelé fordulva fordítsuk figyelmünket tudatunkra, mely olyan, mint a pitypang szétfújható gömbje, olyan könnyen lebeg. Majd ezt a gömböt töltsük fel szeretettel, s kérjünk áldást Földanyánkra, ember-, állat- és növénytestvéreinkre. Végül ezt a gerjesztett pitypanggömböt (szeretetet) fújjuk szét, eresszük el a világ száz sarkába. Hatásában ne kételkedjünk, ráadásul hamarabb visszahat ránk, mint gondolnánk.
    Salvador Dalí, az őrült zseni egyik híres képén pontosan ezt rajzolta meg.
    Megbékélés imája. Földanyánk sebeinek gyógyítására szolgál, s szintén ülő helyzetben végezzük, mint a Pitypang imát. Kelyhet formálunk kezünkből a szívünk előtt, s beleképzeljük a Földet, mintha azt tartanánk a kezünkben. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Pitypang imánál a tudatunkat, most ezt a Földgömbképet töltsük fel szeretettel, majd küldjük körbe a Földön. Kb. hat másodperc alatt a „hátunkba ér vissza” a szívünk magasságában, onnan érezzük, hogy körbefutotta a Földet. Ha több ember ül le egy körben, akkor erősebb a hatás, és az egész Földet beborítja gyógyító energiával.
    Szent helyek. Az említett imákat bárhol végezhetjük, szakrális helyeken azonban megsokszorozódik a hatásuk. A Dörögdi-medencében három ilyen helyen jártunk. Az egyik, a Taliándörögd közelében levő Imar hegy szent hely – nevében foglaltatik az „ima” szó –, ősi hun imádkozóhely, gyógyító központ a Kárpát-medencében.
    A másik a rendkívül közkedvelt, turisták által sokat látogatott Szentbékálla, mely Pannónia szentélye volt. Az a tudás, ami felépítette, bontotta is le, miután betöltötte addigi szerepét. Korunkban a hely újraéled, az altemplom épen maradt, de még nem mehetünk le, nem tárhatjuk fel. A hajdani templom 4-6 principális részét meghagyták, sőt a kapukat is: a fizikait és a szellemit egyaránt. A fizikai kapu két polarizált kőoszlop, az egyik (–, nő), a másik (+, férfi). Áthaladva rajta lényünk polaritása felcserélődik, átbillen, amit úgy érzékelhetünk, hogy két kezünkkel a két oszlopnak támaszkodva elidőzünk, miközben befelé figyelünk. Tudatunk domináns hozzáállása a világhoz az anyagiról áttevődik a szellemire, emelkedettséget, megtisztulást érzékelhetünk. A szent helyekre Szaturnusz rábólint, ami annyit tesz, hogy a szakrális hely szellemi kapuját ott találjuk, ahol a képen látható, úgynevezett Szaturnusz-négyzetet leljük fel. A négyzet 16 pontból áll és további 9 négyzetre oszlik. A négyzetben levő számok összege minden irányban (soronként, oszloponként és átlónként is) 15, mely az anyagba süllyedt ember száma. A középső négyzetben szereplő 5 a megvalósult, létező ember száma. Erre a középső helyre állva kellő alázattal, ünneplőbe öltöztetett lélekkel (ahogyan az imánál is írtuk) kérhetjük a szellemi kapu nyitását, s ezáltal például gyógyulásunkat.
    A környéken hatalmas területen úgynevezett ingókövek találhatók, melyeket minden turistatérkép jelöl. Ezek az ingókövek különböző méretűek, a legnagyobbak elérik az 50-60 tonnát is. Van, amelyik alul, van, amelyik oldalról kitámasztott. Az óriáskavicsok felülete tükörsima. A több ezer éve létezett technika nem ismerte a betont, mégis ugyanolyan keménységű, ám időtállóbb anyagot alakított ki a „ragasztott kövek” módszerével, ahol a márga mellett kavicsot használtak. Az itt levő kőtenger dolmen, ami a világ másik felén a Stonehenge, az Magyarországon a földvár. Az ingókő figyelmeztetés a ma élő ember számára: „Vigyázzatok! Az élet lényege a labilitás”. Ma mindinkább a stabilitásra törekszünk, életünket racionálisan kiszámítjuk, beszabályozzuk, a változhatatlanság megteremtését célozzuk. A stabilitás egyenlő a halállal, szemben áll az élet kiszámíthatatlanságával, szabálytalanságával és változásával.
    A gyógyulni vágyók célpontja az úgynevezett „vöröskő”, mely egy kakukktojás a környéken levő fehér sziklák között, minden bizonnyal messziről hozták ide. A vöröskő a krisztusi szeretetenergiát közvetíti, elég megérinteni vagy akár ráülni. A nem is olyan régen még 3 méter magas kő mára fél méteresre zsugorodott, mivel sokan úgy gondolták, hogy hazaviszik a „gyógyítást”. Ám ez a kő kizárólag ott fejti ki hatását, ahol áll, másutt nem. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy a gyógyuláshoz, vagy tágabban értelmezve bármilyen lelki probléma megoldásához nem elegendő elsétálni a szent helyre. Miért van az, hogy egymillió emberből csak öten gyógyulnak meg valójában? Azért, mert ők azok, akik zarándoklélekkel, nem turistaként közelítettek a helyhez, ünneplőbe tudták öltöztetni a lelküket, s ezáltal kifejezésre tudták juttatni azt, hogy akarják a gyógyulást.
    Harmadikként Királykőre látogattunk el, mely szorosan kötődik az Imar hegyhez. Ide Kapolcson keresztül vezet fel az út az erdőben. Hatalmas orgonasípokként meredeznek a kövek, mely az ősprincípimok és az ember közös munkájának eredménye. Az „orgonasípok” hasonlóan polarizáltak, mint a fent leírt szentbékállai fizikai kapu, s ugyanúgy erősen dinamizáló hatásúak. Szent vagy magas rendű helyen figyelhetjük meg azt, hogy fa és kő szimbiózisban él egymással, a fa szinte a kőből nő ki, eggyé forrt vele. Az ember feladata e kettőt (kézzel) összekötni és szeretettel megtölteni.
    Az agyag. Minden a Földanyából származik, s minden oda tér vissza. A föld elemmel való rokonságot és szoros kapcsolatot jól példázza az agyag, melyet gyógyításra használhatunk, de nem mindegy, hogy milyen agyagot.
    Az agyag egyik, talán legnemesebb fajtája az algenit. Míg a közönséges agyagban 8-10-féle ásványi só és nyomelem található, addig az algenitben 64-féle. Kevés helyen lelhető fel a világon, ebből kettő hazánkban (Pula és Sitke) található, emellett Spanyolországban és Új-Zélandon bukkanhatunk rá.
    A föld elemnek az emberi szervezetben az emésztő- és csontrendszer felel meg, vagyis ezek rendellenességei, betegségei gyógyíthatóak agyaggal. Külsőleg és belsőleg egyaránt használhatjuk, ám az agyag használata előtt meg kell tisztítani a szervezetet. Ugyanis magas szellemi tartalommal, másképpen magas rezonanciával rendelkezik, s az, aki sokkal alacsonyabb szinten van, ezt nem bírja elviselni, például használatkor ideges lesz. Az agyag intelligens gyógyító, a testben megtalálja, hogy hova kell mennie. A szervezetből minden „mocskot”, tisztátalanságot eltávolít, teljesen méregtelenít, és segíti a sejtek újraépülését. Gyenge, organikus radioaktivitása révén képes megállítani a baktériumok szaporodását és elpusztítani őket. Semmiféle mellékhatása nincsen. Ami agyagot egyszer használtunk, azt dobjuk el, Földanyánk végtelen megkötő- és tisztítóképessége révén újra fog hasznosulni.
    Használhatunk fürdőt, bedörzsölést, borogatást, megfázáskor agyagos vízzel moshatunk orrot, használhatjuk visszérre pakolásként is. Sőt, hölgyek a női szépség fokozására fehér és vörös agyag 1:1 arányú keverékét tehetik az arcukra pakolásként. Érdekes az is, hogy ha egy kiskanál agyagot teszünk egy liter (valódi) tejbe, akkor az nem fog megsavanyodni, illetve ha egy tojást agyagba burkolunk, harmadára csökken a súlya.
    Végezetül egy-egy gondolat az agyagról és a földről. Vályogházban azért a legjobb élni, mert együtt él az emberrel. Ráadásul megvéd bennünket a káros sugaraktól, például az elektromágneses sugárzástól, mivel elnyeli azt. A földön alvás pedig erősíti az idegeket, s gyerekeknek ugyancsak ajánlott, mert segíti a gyermek személyiségének megfelelő fejlődését.

Pencz Levente