A Budapest Klub kiáltványa
Szeptember 21-én, a planetáris tudat világnapján
Új követelmények. 1. A XX. század utolsó éveiben fontos történelmi válaszúthoz érkeztünk. A társadalmi, szellemi és kulturális fejlődés új szakaszának küszöbén állunk. Ez annyira különbözik évszázadunk korábbi évtizedeitől, mint a füves puszták különböztek a barlangoktól vagy a letelepült falvak a nomád törzsek életétől. Most lépünk túl az első ipari forradalom hajnalán kialakult és nemzetállamokon nyugvó társadalmakon, és haladunk egy információra épülő szoros szerkezetű társadalmi, gazdasági és kulturális rend felé, amely az egész földkerekséget behálózza. E fejlődés útja nem könnyű út, tele van drámai fordulatokkal és meglepetésekkel. Századunk már számos megrázkódtatást élt meg, és újabbak is keresztezhetik utunkat. Jövőnket, gyermekeink és unokáink jövőjét az határozza meg, hogy hogyan tudunk ezekkel megbirkózni.
2. A kihívás, amellyel most szembenézünk, sorsunkat döntheti el. Elődeink több ezer nemzedéke után éppen a mi nemzedékünkre hárul, hogy döntsön e bolygó sorsáról. Azok a folyamatok, amelyeket életünkben, apáink és nagyapáink életében megindítottunk, nem folytatódhatnak gyermekeink és unokáink életében. Amit most teszünk, az vagy megteremti a békés együttműködést egy globális társadalom kialakításához, illetve az emberi szellem és tudatosság nagy kalandjának vállalásához, vagy véget vet az emberiség földi uralmának.
3. A mai világban zajló cselekvések nem biztatóak. Emberek milliói vannak munka nélkül: milliókat zsákmányolnak ki éhbérért, milliókat kényszerítenek nyomorba. Egyre mélyülő szakadék választja el a gazdag és a szegény nemzeteket, a gazdag és a szegény embereket. Igaz, hogy a világközösség már megszabadult a szuperhatalmak konfrontációjának kísértetétől, de az ökológiai összeomlás még mindig fenyegeti. Ennek ellenére a világ kormányai még mindig több ezer milliárd dollárt költenek évente fegyverkezésre és hadseregekre, és ennek az összegnek csak egészen kis töredékét fordítják az elfogadható környezet fenntartására.
4. Nem oldódnak meg a militarizálás, az ökológia, a népesedés problémái, valamint az energiával és a nyersanyagokkal kapcsolatos számos probléma pusztán azáltal, hogy csökkentjük az amúgy is használhatatlan robbanófejek számát, sem azáltal, hogy politikailag enyhített egyezményeket írunk alá a világkereskedelemről, a globális felmelegedésről, a biológiai sokféleségről és a fenntartható fejlődésről. Ma többre van szükség elszigetelt akcióknál és rövid távú problémamegoldásoknál. A problémákat a maguk összetettségében kell felismernünk, méghozzá nemcsak értelmünkkel, hanem teljes empatikus képességünkkel. A racionális értelem hatalmán túl az emberi szellem kimagasló képességei felölelik a szeretet, az együttérzés és a szolidaritás hatalmát. Mindenképpen fel kell használnunk e rendkívüli erőforrásokat, amikor szembesülünk a mai ingatag és sebezhető társadalmi-technológiai közösségek következő fejlődési szakaszának feladataival.
5. Ha ragaszkodunk elavult értékeinkhez és hiedelmeinkhez, darabokra szakadt tudatosságunkhoz és önzésre berendezkedett lelkünkhöz, akkor nem változtatunk idejétmúlt céljainkon és ósdi viselkedésünkön sem. Ezzel pedig megakadályozzuk egy összefüggő, békés és együttműködő globális társadalom kialakulását. Jelenleg mindannyiunk erkölcsi és gyakorlati kötelessége, hogy messzebbre tekintsünk az események felszínénél, a mindennapi politika bonyodalmainál és vitáinál, a tömegtájékoztatás szenzációhajhászó címszavainál, a változó életstílusok és munkamódszerek szeszélyeinél és divatirányzatainál. Kötelességünk az események mélyén felismerni az alapvető áramlatokat, ezek irányait, hogy olyan szellemet és tudatosságot alakíthassunk ki, amely képessé tesz bennünket problémák és lehetőségek érzékelésére és ennek megfelelő cselekvésre.
Alkotóképesség és sokféleség. 6. Újfajta gondolkodás nélkül nincs felelősségteljes élet és cselekvés. Ez annyit jelent, hogy fejlesztenünk kell minden egyes ember alkotóképességét a világ minden táján. Az alkotóképesség nem genetikai, hanem kulturális adottság. A kultúra és a társadalom gyorsan változik, a gének viszont lassan: egy teljes évszázad alatt genetikai adottságainknak csupán fél százaléka módosul, tehát legtöbb génünk a kőkorszakból vagy még régebbről való. Ezek képesek voltak arra, hogy életünket a természet dzsungelében segítsék, de a civilizáció dzsungelében erre már nem képesek. A mai gazdasági, társadalmi és műszaki környezet a mi alkotásunk, és csupán értelmünk, kultúránk, szellemünk és tudatunk tehet bennünket képessé arra, hogy vele megbirkózzunk. Az igazi alkotóképesség nem bénul meg, amikor váratlan, szokatlan problémákkal kerül szembe, hanem nyíltan és előítéletek nélkül szembeszáll velük. Ennek kifejlesztése nélkül nem találjuk meg az utat egy globálisan összetartozó társadalom felé, amelyben az egyedek, a vállalkozások, az államok, valamint a népek és nemzetek egész családja békés szövetségben és egymás hasznára élne együtt.
7. Korunk egy másik követelménye a sokféleség megőrzése. A sokféleség alapvető dolog mind a természetben, mind a művészetben: egy szimfónia nem állhat egy hangból és nem játszható el egyetlen hangszeren; egy festményen sok forma és szín is előfordul; és egy kert akkor szép, ha különféle virágokkal és növényekkel van tele. Egy többsejtű szervezet nem tud életben maradni, ha csak egyfajta sejtekre korlátozódik – még a szivacsok is szakosodott funkciójú sejteket fejlesztenek ki. Az összetettebb szervezeteknek igen változatos sejtjeik és szerveik vannak, amelyek egymást kiegészítik és működésüket maradéktalanul összehangolják. Az emberi világban a kulturális és szellemi sokféleség éppen olyan lényeges, mint a sokféleség a természetben és a művészetben. Semmilyen emberi közösség sem lehet meg olyan tagok nélkül, akik ne különböznének egymástól korban és nemben, személyiségükben, bőrük színében és hitvallásukban. Csak egymástól eltérő tagok tudják az adott feladatokat legjobban és összehangoltan ellátni ahhoz, hogy a belőlük alkotott egész növekedhessen és fejlődhessen. A kialakuló globális társadalom rendkívül sokszínű volna, ha néhány ország kultúrája és társadalma nem erőltetne kéretlen és nem kívánatos uniformizáltságot az emberekre. Ahogy a monokultúrás mezőgazdaság és állattenyésztés fenyegeti a természet változatosságát, úgy veszélyezteti a mai világ sokféleségét is egy vagy néhány kultúra és civilizáció eluralkodása.
8. A XXI. század világa csak akkor lesz életképes, ha megtartja annak a sokféleségnek a lényeges elemeit, melyek mindig is jellemezték a kultúrákat, hitvallásokat, a gazdasági, társadalmi és politikai rendszereket, valamint az emberek életvitelét. A sokféleség megőrzése nem jelenti a népek és kultúrák egymástól való elszigetelődését, hanem inkább nemzetközi és kultúraközi kapcsolatokat és kommunikációt követel, tiszteletben tartva a hitek, az életmódok és a törekvések közötti különbségeket. Továbbá a sokféleség megőrzése nem jelenti az egyenlőtlenség fenntartását sem, mert az egyenlőség nem az egyformaságban rejlik, hanem abban, hogy elismerjük minden nép és kultúra egyenértékűségét és méltóságát. Egy változatos, de igazságos és egymással kommunikáló világ megteremtése többet kíván tőlünk, mint hogy csak beszéljünk az egyenlőségről és csak eltűrjük a másságot. Jóindulatú, de ma már nem megfelelő magatartás az, ha másoknak megengedjük, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni akarnak, „addig, amíg a világnak abban a sarkában maradnak, ahol vannak”, és megengedni nekik, hogy azt csináljanak, amit akarnak, „addig, amíg nem az én házam táján csinálják”. A test különböző szerveihez hasonlóan kell a különböző népeknek és kultúráknak együttműködniük, hogy fenntartsák azt a rendszert, amelynek részét alkotják: és ez a rendszer nem más, mint az emberi közösség a maga planetáris otthonában. A XX. század utolsó évtizedében a nemzeteknek és a kultúráknak ki kell fejleszteniük azt az együttérzést és szolidaritást, amely mindannyiunkat képessé tesz arra, hogy túllépjünk a passzív tolerancián és egymást kiegészítve aktívan dolgozzunk együtt.
Felelősségvállalás. 9. A XX. század folyamán az emberek a világ számos táján tudatára ébredtek annak, hogy jogaik vannak, és hogy azokat ismételten megsértik. Ez fontos előrelépés, de önmagában nem elegendő. Századunk hátralévő éveiben annak a tényezőnek is tudatára kell ébrednünk, amely nélkül sem jogainkat, sem értékeinket hatékonyan megőrizni nem tudjuk; és ez a mi egyéni és kollektív felelősségünk. Nem valószínű, hogy egy békés és együttműködő családot tudunk alkotni, hacsak nem válunk felelősségteljes társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális szereplőkké.
10. Nekünk, embereknek, többre van szükségünk, mint élelemre, vízre és lakóhelyre, többre, mint megfizetett munkára, önbecsülésre és társadalmi elismerésre. Szükségünk van valamire, amiért élünk: egy eszmére, hogy azt elérjük, és felelősségre, amelyet vállalunk. Miután ismerjük cselekvéseink következményeit, el tudjuk fogadni és el is kell fogadnunk értük felelősségünket. Ez a felelősség mélyebben gyökerezik bennünk, mint ahogy sokan gondolják. A mai világban mindenki, függetlenül attól, hogy hol él és mit csinál, felelős a tetteiért
– mint magánember,
– mint egy ország állampolgára,
– mint az üzleti élet és a gazdaság résztvevője,
– mint az emberi közösség tagja,
– mint értelemmel és tudattal rendelkező személy.
Mint magánemberek felelősek vagyunk azért, hogy érdekeinket ne mások érdekei és jóléte árán, hanem velük összhangban találjuk meg; felelősek vagyunk azért, hogy elítéljük és elhárítsuk az öldöklés és a brutalitás minden formáját; felelősek vagyunk azért, hogy ne hozzunk több gyermeket a világra, mint amennyire valóban szükség van és amennyit el tudunk tartani; valamint azért, hogy tiszteletben tartassék e Föld gyermekeinek, nőknek és férfiaknak az élethez, a fejlődéshez, az egyenlőséghez és a méltósághoz való joga.
Mint országunk állampolgárai felelősek vagyunk vezetőinkért, hogy kardokból ekevasat kovácsoljanak, hogy békés szándékkal és az együttműködés szellemében forduljanak más nemzetek felé, hogy elismerjék az emberiség minden közösségének jogos törekvéseit, és hogy ne éljenek vissza szuverén hatalmukkal az emberek és a környezet rövidlátó és önző érdekű manipulálása céljából.
Planetáris tudat. 11. A világ legtöbb táján az emberek igazi lehetőségei sajnálatos módon fejletlenek. A nevelési módszerek elnyomják gyermekeink tanuló- és alkotóképességét; az a mód, ahogy a fiatalok az anyagi fennmaradásért folyó küzdelmet megélik, kudarcélményt és bosszúságot eredményez. A felnőtteknél ez különböző pótcselekvésekhez, szenvedélybetegségekhez és kényszermagatartásokhoz vezet. Ennek eredménye a társadalmi és politikai elnyomás állandósulása, a gazdasági hadviselés, a kulturális türelmetlenség, a bűnözés és a környezet mellőzése. A társadalmi és gazdasági bajok és kudarcok felszámolása jelentős társadalmi és gazdasági fejlődést követel, de ez jobb oktatás, tájékoztatás és kommunikáció nélkül nem lehetséges. Mindezt viszont gátolja a társadalmi-gazdasági fejlődés hiánya, és így ördögi kör jön létre: a fejletlenség kudarcélményt teremt, a kudarcélmény pedig gátolja a fejlődést, mert helytelen viselkedési formákat eredményez. Ezt a körforgást a legrugalmasabb pontján kell megtörni, és ez nem más, mint az emberi szellem és tudat fejlesztése. E cél elérése azonban nem helyettesíti a társadalmi-gazdasági fejlődés szükségességét összes pénzügyi és műszaki forrásaival együtt, hanem szellemi téren párhuzamos feladatmegvalósítást igényel. Amennyiben az emberi szellem és tudat nem ölt planetáris méreteket, akkor megerősödnek a globalizált társadalmi/természeti rendszert szétfeszítő folyamatok, és olyan megrázkódtatást eredményeznek, amely veszélyeztetheti egy békés és együttműködő globális társadalom felé való átmenet egészét. Ez visszalépést és veszélyt jelentene az emberiség számára. Az emberi szellem és tudat fejlesztése a legelső életbevágó feladat, amelyben az egész emberiségnek részt kell vennie.
12. E világban a statikus stabilitás vágyálom, mert az egyetlen állandóság a fenntartható változásban és átalakulásban rejlik. Társadalmaink fejlődését folyamatosan irányítani kell, hogy elkerüljük a sikertelenségeket, és olyan világ felé haladjunk, ahol békében, szabadságban és méltósággal lehet élni. Az ilyenfajta irányítás nem tanároktól vagy iskolákból ered, de még a politikai és üzleti vezetőktől sem, bár ezek elkötelezettsége és szerepe igen fontos. Lényegében és legfőképpen azonban ez személy szerint mindenkitől ered. A planetáris tudattal rendelkező egyén felismeri szerepét a fejlődési folyamatban, és e felismerés világánál felelősségteljesen cselekszik. Saját magunknak kell elkezdenünk tudatunkat planetáris méretekig fejleszteni; mert csak így válhatunk társadalmunk megváltoztatásának és átalakításának felelősségteljes és hatékony szereplőivé. A planetáris tudat azt jelenti, hogy felismerjük és átérezzük az emberiség létfontosságú egymásrautaltságát és alapvető egységét, és hogy önként elfogadjuk az ebből származó etikát és étoszt. Ennek kifejlesztése elkerülhetetlen az emberiség számára, ha fenn akar maradni e bolygón.