Panu Tuomi


Dal a venyigék árnyékából



 1. Vannak pillanatok, amikor
     csücsörödő ajkad olyan,
     akár a menyasszonyi mirtusz
     vagy a szurinami cseresznye.
     Tudod-e: ma
     a boron a sor,
     hogy lerészegedjünk.

 2. Korán keressük föl a szőlőskertet,
     hogy lássuk, mint sarjadnak
     a venyigék. Résre nyitom a kiskaput,
     te vidáman beviharzol,
     nektáros csészét formál tenyered.
     Megiszunk mindent,
     ami lecsöpög az ég ereszéről.

 3. Némelykor sima
     kortyintással
     lenyelhető a palota kulcsa;
     loppal könnyűvé válnak
     a léptek s a hélium nyelvén
     tanulunk beszélni.
     Ó, régi, szárnyas
     mámor, repülőmókus
     át az emlékezet elvarázsolt erdején.

 4. A szőlőfürt és a tercina
     erejével óvlak.
     Dugóhúzóval írok
     vagy épp a tintát kortyolgatom.
     Fejtetői szemedet úgy hívom:
     élő vízek kútja.

 5. A gravitáció varázslata
     bilincseljen bennünket a csillagokhoz,
     melyek a tó tükrén fénylenek.
     A kabóca petéje gyorsan beleolvad
     a csiga húzta csíkba.
     S a nyál, mely bennünket összead,
     boszorkányok kenőcse.

 6. Keserű idők, borkövet
     és lúgot lehel a száj.
     Azt mondja a dal:
     nem szabad háborgatni a szerelmet,
     míg csak ő maga nem kívánja.
     Csak hát mit tehetsz,
     olyan terep ez, ahol
     a szövetség régebbi, mint a törvény;
     őstulok szomja,
     völgyteknőben a halott tenger.

 7. Ha a madarak az elhunytak lelkei,
     ugyan ki lehet az a
     bogyókat lakmározó csonttollú,
     aki ősszel mindig megcélozza
     a toronyszobánk ablakát?
     Halk csöppként hull le a fűbe,
     berkenye lehajló imádsága.

 8. Óvatosan lépdelek
     a sűrű erdőben, egy ág
     reccsenése jelzés is lehet.
     Ha legalább az erdő elárulná,
     része vagyok-e
     álmaid tájékának!
     Úgy járom-e ezt az ösvényt,
     mint tenyered életvonalát?

 9. Legbelül dermeszt meg a tél,
     amint megpillantom az agár
     hátán a palástot. Egykor ugyanez
     a dér fagyasztotta bele a
     serlegekbe a bort a király asztalán.
     Ne hagyd, hogy elérjen a szívedig
     most, mikor már hosszabbodnak a napok.
     Ne engedd, hogy a megrepedt
     üvegcipő prizmáján megtörjön a február.

10. Nem vesznek el a
     pillanatok, melyeket anélkül adunk,
     hogy bármit is visszakapnánk.
     Valami egyre életre lehel
     bennünk egy maréknyi port,
     s hamuvá porlasztja az oromgerendákat.
     Ám abban még nem vagyok biztos,
     kinek az árnyképébe veszek bele;
     ha békák potyognak az égből,
     kiiszom a feltámadás poharát.






Gyász után



A harmadik napon
lerázom magamról a pergameneket,
felgöngyölöm a szemfedőket,
fölforgatom a sírokat.

A harmadik napon
elhengerítem a köveket a barlangok szájából
s minden kertésszel kezet fogok.






Kristálykoponya



Mint ahogy a soká érlelgetett szóban
csont és mag összetalálkozik,
a mi megmérkőzésünk is
elkerülhetetlen volt: higany ellen
a hegyi kvarc nyugalma.

Homok és szél csiszolta le
szemgödreid rettentő ürességét,
ezeréves pillantás lakott bennük, s én
úgy jártalak körbe, mint olyasmit, ami
túl közel van, s így elérhetetlen.

Azt a pillanatot vártam,
mikor a kristály megtörhetetlen
csendje végre megszakad,
vártam, hogy annyit mondj legalább:
minden hiábavaló.

De szótlan maradtál, s végül
én szántam rá magam, hogy megváljak a csodától,
és visszatemettelek oda,
ahol megtaláltalak. Azóta
álmomban hallom: cseng a telefon.

Szopori Nagy Lajos fordításai



Panu Tuomi (1967): 1995-ben indult költői pályája az „Élő Költők Klubja” csoportosulás köréből. Eddig négy verskötete jelent meg. A par excellence költő líráját leggyakrabban az „dőt len” és „anyagtalan” jelzőkkel jellemzi a finn kritika. Az európai kulturális hagyományból építkező, azt újragondoló míves költészet az övé. Magyarul a Kánon az erdőn című antológiában „debütál”. Közölt verseinek lelőhelyei a Karkausvuoden runot (1997), a Kuningasvesi (1999) és a Melisma (2001) című kötetek.