Gy. Molnár István

festőművész (Kunhegyes, 1933. február 3.)

    Amikor az ember hetvenéves lesz, fel szokták köszönteni. Megölelnek a rokonok, eljönnek a barátok, megszorítják a kezünket, gratulálnak. Festőknél gyakran rendeznek retrospektív kiállítást, bemutatandó az életmű java részét. Szóval nagy ünnep a hetvenedik születésnap, de azért egy kicsit aggasztó is. Mikor hatvanéves voltam, úgy éreztem, hogy az lenne az igazi ünnep, ha eggyel több lenne előttem és eggyel kevesebb mögöttem, hiszen ha számot vetek azzal, amit végeztem, bizony találok még javítanivalót, tennivalót eleget. 1959-ben, amikor a főiskolát elvégeztem, mindjárt a szabad, modern magyar művészetért harcolók táborába kerültem, és küzdöttem a társaimmal legjobb tudásom szerint. Jó húsz esztendeig szinte kizárólag grafikával foglalkoztam. Rézkarcaim sikert arattak külföldi és hazai kiállításokon egyaránt, és meg is éltem a munkáimból. 1969-ben Szentendrére költöztünk és lassan elindult az átalakulás, illetve visszaalakulás folyamata, hiszen 1959-ben festő főtanszakon szereztem diplomát. Először absztrakt képeket festettem, de hamarosan visszatértem a természethez. Mesterem, Bernáth Aurél akkor már halott volt. Akkor és most lenne igazán szükségem a tanácsaira. Álmomban gyakran kérdezgetem is, de már csak találgatni tudom, vajon mit mondana most a Mester. Ő már nem tud személyesen válaszolni, csak az életműve tud útmutatást adni, ha van szemem arra, lássak is. Bizony, ha most nem hátra-, hanem előrenézek, csak azt mondom, hogy jó lenne az a 20-25 esztendő, amit ha nem is egészen haszontalanul, de mégiscsak elvesztegettem. Ha az Isten erőt és egészséget ad, talán még tudok legalább a meglevőkhöz hozzátenni valamit az utókor számára.