Kárpáti György

filmrendező (Budapest, 1933. július 3.)

    Valamikor azt olvastam egy asztrológiai szakkönyvben, hogy a Rák jegyében születettek gyakran komoly foglalkozásukat hagyják el azért, hogy cirkuszban, varietében lépjenek fel. Valahogy így tettem magam is, amikor az 1957-ben szerzett fogorvosi diplomám és három év sikeresnek mondható fogorvos-szájsebészi tevékenységem után 1960-ban jelentkeztem Herskó János osztályába, melyet diplomásoknak hirdettek azzal a céllal, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola négyesztendős curriculumának elvégzése után majd szakterületükön rendezőként tudományos filmeket készítsenek.

Pályakezdő rendezőként 1967-ben Orson Welles asszisztense lehettem, és e rendkívüli művészegyéniséggel való munka később meghatározó eleme lett alkotótevékenységemnek

    A több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét szerencsés számára azonban már „menet közben” megváltozott a tervezett program. Mivel a főiskola történetében először fordult elő, hogy nem 18 éves fiatalokat vettek fel közvetlenül érettségijük után, hanem idősebb, élet- és munkatapasztalatokkal rendelkező diplomásokat, e különbség már az első években készített vizsgafilmekben jól érzékelhető volt, ezért a program Herskó javaslatára megváltozott, és 1964-ben mindannyian „rendes”, hagyományos filmrendezői diplomát kaptunk.
    Talán én voltam az egyetlen, aki egy, a tizenéves célközönség által jól fogadott, de a szakma által kevésbé értékelt játékfilm (Nem szoktam hazudni, 1966) rendezése után Herskó János eredeti elképzelését valósította meg.
    Pályám során rendezőként több száz rövidfilmet készítettem, melyek során a medicinában szerzett ismereteimet az egészségügyi felvilágosító és ismeretterjesztő filmek és televíziós sorozatok (Czeizel-műsorok, TV Szabadegyetem stb.) forgatása során hasznosítottam, hazai és nemzetközi fesztiválokon számos díjat kaptam. 1973-tól tíz esztendeig a Nemzetközi Vöröskereszt megbízásából jártam a világot és forgattam nyolcvan országban szöveg nélküli, csak a képek és az e filmek számára komponált eredeti zenék erejére, hatására számító dokumentumfilmeket, melyeket a helyi vöröskeresztes szervezetek forgalmazásában a világ száz-egynéhány országában több százmillióan láttak mozikban, televíziós csatornákon.
    1964-ben Herskó János tanársegédjének kért fel, majd az évek során adjunktusként, docensként tanítottam. Szécsényi Ferencnével kidolgoztuk a hároméves vágó szak tematikáját és részletes tantervét. 1990-ben Göncz Árpád kezéből kaptam egyetemi tanári kinevezésemet, melyet három úgynevezett „non-fiction” osztály vezetése követett.
    Bizonyára alapvető természettudományos képzésem volt oka, hogy a művészet ingoványos területén is a tudomány egzakt módszereit próbáltam alkalmazni. Ez elsősorban a művészetpedagógia területén járt sikerrel, és újszerű didakszisomat, metodikámat, eredeti gyakorlataimat számos főiskolán és egyetemen vendégprofesszorként alkalmazhattam. Előadásokat, szemináriumokat és workshopokat tartottam Athén, Barcelona, Ciudad Juarez, El Paso, Grimstad, Havanna, Helsinki, Istambul, Jeruzsálem, Lillehammer, Mexico City, New York, Oslo, Puebla, Săo Paulo, Turku filmfőiskoláin, illetve egyetemi filmfakultásain. Módszereimről írt cikkeimet angol, német és spanyol nyelvű szak-kiadványok közölték.
    Művészetpedagógiai munkásságom elismeréséül 1991-ben a Francia Köztársaság Művészetek és Irodalom Rendjének lovagkeresztjével és 1998-ban a Finn Köztársaság Fehér Rózsa rendjének első osztályú lovagkeresztjével tüntettek ki.