Csontváry Jeruzsálemben



    Szepesi Attila verse több szentföldi Csontváry-képet is felidéz: a Mária kútja Názáretben (1. vsz. 3–4. sor; 2 vsz. 4. sor), Az Olajfák hegye Jeruzsálemben (2. vsz. 1–2. sor), A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben (3. vsz. 7–8. sor; 4. vsz. 1. sor), a Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben (3. vsz. 6. sor: „harangzúgás”), a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (4. vsz. 6. sor: „cédrusok” többes száma), a Baalbek című festményt (4. vsz. 7. sor – igaz, a képen teve hord gerendát; lásd Csontváry égi hangja és a Ki lehet és ki nem lehet zseni című fejezetet).
    Az 1949-es párizsi kiállításáról Gerlóczy Gedeon feljegyezte: „Cassou szerint Picasso a Panaszfalnál Chagallhoz fordulva így szólt: »Na te mester, ezt te se tudod összehozni.« Cassou idézett egy jó nevű francia műértőt, aki azt mondotta, hogy Csontváry a Jeruzsálemi panaszfallal felülmúlja Chagallt, és nem egy képével méltó társa Gauguinnak.” (Cs-emlékkönyv, 173. o.).


Szepesi Attila


Csontváry Jeruzsálemben



nem tudta zene volt-e zene volt-e vagy valami tétova
szél indult a völgyek felől
lányok fehérben-feketében
mentek a kútra a paták-tiporta uton
báva turistanép botolt a lecsorgó kövek között
s ekkor beléhasított egy idegen mondat
gazdátlan és iránytalanul érkező
féld a zenétlent legyen bár fölkent látnok vagy busa kalmár

ült sarkára guggolva
körötte az agora koszlott galambjai
nézte a birkanyájakat
a tömlővel billegő tevéket
a meredt szamarak gubancát
és túl a délután véletlen rebbenésein
látott vérben-özönlő hadakat
prófétákat arctalanul és süketen
a tűz- és vízözön előtt
versenyt-habogva példaként magát emelte volna mind megnyaklott szárnyakon
s tisztító láng helyett rikácsolt zűrzavart

elgurultak a szavak fekete kövekként
kifelé a történelemből
csontokkal szél kockázott lenn a völgyben
s közel volt már az éjszaka
körül csak vijjogott a néptelen tömeg
idegenül a szélben és harangzúgásban
kiégett-szemű vének veresszakállú koldusok nyálzó bakók
asszonyok páválkodva és reménytelen

s míg a vászonra kivetítette az ődöngők bárány- és sakál-arcait
tudta mindent el kell hagynia
a Tátra sziklaormait
a háztetőre leragyogó üstököst
a vadmadarak rikoltásait
a cédrusok magtalan szirtjeit
a bivalyháton elhordott városfalat

s hallgatni kell a láthatatlan folyamot
mely itt zuhog lenn-fönn-idebenn-odakinn habtalan bár el-nem-véthetőn
mert nincs iránytű visszatérés vigaszul-kifeszített szivárvány
csak álcák véget-nem-érő átváltozása
hőkölő nappalok és
világos éjszakák



    A versben a Jeruzsálembe érkezés a halált jelenti. Az „iránytalanul érkező” (1. vsz.) rádöbben: „nincs iránytű visszatérés” (5. vsz.). Az első versszakban választó mondatban jelenik meg a zene és a szél motívuma, a középsőben (3. vsz.) kapcsolatos mellérendelésben: „idegenül a szélben és harangzúgásban”. Nincs választás, csak kényszer: „tudta mindent el kell hagynia” (4. vsz.), „hallgatni kell a láthatatlan folyamatot” (5. vsz.). A sejtésből bizonyosság lesz, ezt fejezi ki az ellentét: „nem tudta” (1. vsz.) – „tudta” (4. vsz.).
    Az „idegen” melléknév a külső szózat jelzője az 1. versszakban, a 3. versszakban a „néptelen tömeg” módhatározója. A zenéből harangzúgás lesz, a beszédből madárvijjogás. A hangok a versben: zene, mondat (1. vsz.); habogás, rikácsolás (2. vsz.); „elgurultak a szavak”, vijjogás, harangzúgás (3. vsz.); „vadmadarak rikoltásai” és a pályaindító hallucináció tagadása („a cédrusok magtalan szirtjei”) – az utóbbihoz kapcsolódik „a háztetőre leragyogó üstökös”-nek, a kiválasztottság jelképének elhagyása (4. vsz.); hallgatás (5. vsz.). A hamis próféták beszéde válik madárvijjogásá: „versenyt-habogva példaként magát emelte volna mind megnyaklott szárnyakon / s tisztító láng helyett rikácsolt zűrzavart” (2. vsz.) – „a vadmadarak rikoltásai” (4. vsz.). A szárny–madár átváltozáson túl azonos szótő: „rikácsolt”–„rikoltás”.
    A közösség hiányát fejezi ki a „nép” szó két előfordulása: „báva turistanép” (1. vsz.); „néptelen tömeg” (3. vsz.), az egyik pejoratív jelzővel, a másik fosztóképzővel mond véleményt. A „zenétlen” a „süket”, a „látnok” a „próféta” szinonimája: „féld a zenétlent, legyen bár fölkent látnok”.
    Az „agora koszlott galambjai”-nak ellentéte lehetne a „tisztító láng”, de az is csak tagadásban jelenik meg: „tisztító láng helyett rikácsolt zűrzavar”. A szüzek (lányok fehérben-feketében) ellentétét képezik az „asszonyok páválkodva és reménytelen”.
    A vers színei: „fehér-fekete” (1. vsz. 3. sor), „fekete” (3. vsz. 1. sor), vörös (3. vsz. 7. sor: „veresszakállú koldusok”). A színek az elszegényedés kifejezői: a szüzesség elvesztésével csak a gyász marad, a vörös a tűz és a vér színe („vérbe özönlő hadak”, „tűz- és vízözön”), a „tűz-özön”-re utal a „kiégett szemű vének”, a „víz-özön”-re a „nyálzó bakók” jelzője, ami a rikácsolásra, fröcskölő beszédre, tehát a hamis prófétákra is (2. vsz.). A „veresszakállú koldusok” a 3. versszak 7. sorában a „kiégett szemű vének” és a „nyálzó bakók” között helyezkednek el, tehát a „tűz- és vízözön” vesztesei, a jelző a vér színét is felidézi (szándékosan nem vörös, hanem veres). A „veresszakállú koldusok” azonosak a hajdani „busa kalmár”-ral, az 1. versszak utolsó sorában még csak egy látnok és egy kalmár szerepelt, megsokasodásukat fejezi ki a többes szám: „próféták” (2. vsz.) és „koldusok” A „veresszakállú koldusok” (3. vsz.).
    A „busa” jelző a Magyar Értelmező Kéziszótárban:
    busa1 mn nép irod 1. Nagy, széles (fej, homlok). Nagy fejű, széles homlokú. &126;ökör. 2. Dús, sűrű, tömött. &126;szmöldök. 3. Komor, haragos. 4. rég Nyakas, makacs. (M. Ért. Kéziszótár, Akadémia, Bp., 1972, 163. o.)
    A melléknév 2. jelentését viszi tovább a koldusok „veresszakállú” jelzője. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képen egyetlen „veresszakállú” figura látható: az ajtóban álló bajuszos, magyarruhás férfi előtt, a fejkendős nővel összehajolva. Ez a férfi az én versemben is kifosztott kereskedő:


– Uram, a mások kárán gazdagodtam,
nem bánom bűnömet.
A csőcselék feltörte boltomat,
s a maga istenével példálozva
rabolt és gyújtogat.


(Rudnai Gábor:
A Panaszfal bejáratánál
Jeruzsálemben, 3. vsz.)


    Az 5. versszakban a „láthatatlan folyam” „zuhog… habtalan”. A „láthatatlan” jelző a „látott” ige (2. vsz.) tagadása. A „harangzúgás” (3. vsz.) folytatása a zuhogás, a zúgó hangú áramlás. De beszéd már nincs: sem Csontváry nem szól („hallgatni kell”), sem a próféták (ismétlés és tagadás azonos alakú szavakkal: „versenyt-habogva” – „habtalan”). A „meredt szamarak gubanca” metafora (2. vsz. 5. sor) a „gubanc” szinonimájának tekinthető „zűrzavar” szóban (2. vsz. 11. sor) és a „hőkölő nappalok” metonímiában (=„meredt szamarak”; 5. vsz. 5. sor).
    A „gubanc” ugyanakkor már jelzi a labirintusból való visszatérés lehetetlenségét is (5. vsz. 3. sor), Ariadné fonala helyett „vigaszul-kifeszített szivárvány” sem segít (utalás a Jajcei vízesés című Csontváry-képre). A labirintus emblémához a következő sorban együtt kapcsolódik a lélekvándorlás tana és a manierista világszínház embléma („csak álcák véget-nem-érő átváltozása”).
    A központozás hiánya miatt az 1. versszak utolsó három sora kétféleképpen értelmezhető. Az első: „s ekkor beléhasított egy idegen mondat: Gazdátlan és iránytalanul érkező, féld a zenétlent…” (a „gazdátlan és iránytalanul érkező”: megszólítás). A második: „s ekkor beléhasított egy idegen mondat, gazdátlan és iránytalanul érkező: Féld a zenétlent…” (a „gazdátlan és iránytalanul érkező”: értelmező jelző). Utóbbi esetben az idegen mondat a megszemélyesített széltől ered, azaz a sorstól, szerencsétől, végzettől („csontokkal szél kockázott lenn a völgyben”), nem istentől, de nem is embertől. Isten nincs, a próféták magukat dicsőítik.
    Az első értelmezés szerint a gazdátlanság is oka a hős pusztulásának: nincs Ariadnéja, aki segíthetné a labirintusból való visszatérésben.
    Az arc motívum a versben: „látott… prófétákat arctalanul” – „vászonra kivetítette az ődöngők bárány- és sakál-arcait” – „álcák véget-nem-érő átváltozása”. Az „álca” lárvát is, álarcot (álorca) is jelent, az örök körforgásban ember és állat egyformán részt vesz, egymásba átalakul (lélekvándorlás tana).
    Dobai Péter Hajótörés című verse is összekapcsolja a világszínház és a vízözön emblémáját.
    Dobainál: „együtt pusztul el bölcs rabbi és léha matróz”; Szepesinél: „az ődöngők bárány- és sakál-arcai”, áldozatok és hóhérok pusztulnak együtt (arc motívum). A hamis próféták a két versben egyformán jelennek meg: „egy hazug világból / mind a hazugságot mentik, nem az Igét” (Dobai), „versenyt-habokba példaként magát emelte volna mind megnyaklott szárnyakon” (Szepesi).
    Bertók László Villanyvilágított fák Jajcéban című versében a Jajcéba, Szepesi Attila versében a Jeruzsálembe érkezés jelenti a halált. Mindkét versben összemosódik az idő és a tér: „ez itt a se-nappal-se-éjjel”, „se-folyó-se-út félhomály” (Bertók) – „hőkölő nappalok / és világos éjszakák” (Szepesi); „még innen de már odaát” (Bertók) – „lenn-fönn-idebenn-odakinn” (Szepesi).
    Dési Ábel A Panaszfal bejáratánál című versében a „bolygó zsidó” emblémája rejlik a „lézengő életek” metonímiában. Szepesi Attila Csontváryja az „ődöngők bárány- és sakál-arcait” festi meg.
    Gyurkovics Tibor Csontváry című versében a patikus elszegényedése függ össze fizikai állapotának romlásával. („Patikám, házam nincs nekem… egészen elszegényedem, se tűzhelyem, se fűszerem”), Szepesi Attilánál a „busa kalmár” válik „veresszakállú koldus”-sá, de Csontváry is „tudta mindent el kell hagynia”.
    A Csontváry-irodalmon kívül is felfedezhetünk rokonságot. Nagy László Bolgár-tánc című versében a két helyszín, a hegyen álló vendéglő és a völgyben folyó ásatások kapcsolódnak össze: „Bojánna iszonyú történelmet táncol”, a táncba a költő a bolgár történelmet vetíti bele. Szepesi Attila versében Csontváry a hegyen ül, a völgy előfordulása a versben: „nem tudta zene volt-e zene volt-e vagy valami tétova / szé lindult a völgyek felől”; „elgurultak a szavak fekete kövekként / kifelé a történelemből / csontokkal szél kockázott lent a völgyben”; a két helyszín összeolvadása az 5. versszakban következik be. A zene vagy a szél közötti választás még megadja a lehetőséget, hogy Csontváry szemlélőből a történelem aktív alakítója legyen, a szél és harangzúgás kapcsolatos mellérendelése viszont a halál elkerülhetetlenségét tudatosítja benne („tudta mindent el kell hagynia”). Nagy Lászlónál tehát tánc és történelem, Szepesi Attiláénál zene és történelem fonódik össze.
    Az arcok és az arc részeinek (szem, szakáll, száj [kiemelése] „kiégett-szemű vének veres szakállú koldusok nyálzó bakók”; „kivetítette az ődöngők bárány- és sakál-arcait”) emlékeztet az arcoknak rész az egész helyett metonímiával történő premier planba hozására Nagy László Menyegző című költeményében:


hústörkölyösek, becukrozódnak, beittasodnak itt a fejek,
a parafafejek, a gyémántfejek, a dísztök-fejek,
a gumifejek, a fölfújható mosolyúak,
a mumusfejek, az ijedt fejek, a szerénykedők,
fejek a pironkodók, fejek a finnyás és mohó fejek,
hánykódnak a krémben, lángolnak az alkohol üdveiben,
fejek vérdíjasok, fejek árvák, és örökké rezgő fejek,
fejek a migrén szentségtartói, sugarasak,
fejek az irigység csikorgó sóderfészkei, fejek,
fejek a rágalom remekbefaragott szószékei,
a szélkakas-fejek, a harckocsikupola-fejek,
a galambdúc-fejek, a bábeli torony-fejek,
regebeli családfán rezgők: a fejvárosok,
dobogó démon-fejek, a sarabolatlan sárkányfejek,
fejek a hátunk mögött, és terelik, pörgetik őket
isteneik a vének: az örvényszakállú fejek


    Ugyanígy emeli ki Nagy László a kezeket is:


LEGYETEK TERMÉKENYEK, LEGYETEK TERMÉKENYEK,
vetik ránk réztálakból a lignit-barna kezek,
kezek a hátunk mögött, gótbetű-görcsös kezek,
sárgák meg zöldek, epeszakítók, heroin-fehér kezek,
szűzmell-gyaluló, here-aszályos, halálfejgyűrűs kezek,
kezek oltári gyertyasorként nyílt ujjúak
s kezek egy-ujjúak: revolvertáska-kezek,
savakkal, sorsokkal bánó, balzsamozásra váró kezek,
kezek a hátunk mögött, kezek a koccintások
villámaiban, az új párért emelt kezek,
ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, itt állunk párban szelíden
arccal a tengernek s kezek a hátunk mögött,
kezek a zene aranyóljaiból kieresztik
a vérengző dallamokat, ragadozó ritmusokat


    Az arcok és a kezek premier planja döntő szerephez jut a Panaszfal bemutatásában Hubay Miklós Cédrusok árverésen című forgatókönyvében (MAFILM, 1968). Az „álcák”, azaz a maszkok, álarcok Hidas A cédrus című balettjének operaházi előadásában a Siratófal című jelenetben meghatározó látványelemek voltak: felismerhetők a festmény síró öregjei.

Rudnai Gábor