Mácz István

lelkész (Gyoma, 1934. január 28.)

    Azt nem tudom, hogy Mécs László hány éves korában írta a Fényt hagyni magunk után! című versét. Azt azonban tudom, hogy egyre gyakrabban vallom szavaival: „Ó bár csak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a Messiás.” – „Vagy legalább mint az Anyák”, – „Vagy legalább is mint a Nyár”



„Vagy legalább is mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tűnékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!”



    Fény nincs árnyék nélkül. Életemben, életművemben legalább arányaiban gazdagabb volt a fény, mint az árny? Ki képes ezt megítélni?

* * *

    Az elmúlt hét évtizedben, hogyan szőtte át életemet és jellememet
    – a történelem rettenete és szépsége,
    – népem tragédiái és szabadságharcai,
    – egyházam emberi árnyai és isteni ragyogása,
    – családom vereségei és megdicsőülései.

    Olyan kérdések, amelyre éppoly nehéz válaszolni, mint arra, hogy jellemem és életem tettei miként hatottak az általam megélt történésekkel népem, egyházam, családom életében.

* * *

    Ismert és ismeretlen őseimtől öröklött ajándék tehetség kibontakozott-e bennem önmagam és mások javára, és úgy adtam tovább vérségi és szellemi utódaim életfolyamába, hogy ők kiegyensúlyozottabb életet élnek majd kincseiket másokkal megosztva?

* * *

    Kérdéseim gyarapodnak az évek múlásával, a válaszok kevésbé. A választ semmiképp nem a kimondott vagy leírt szavaim adják meg, hanem a hét évtized, a még elkövetkező évek tettei – és ki tudja, a szívekben, a könyveimben meddig őrzött emlékem.

* * *

    Pilinszky Jánossal vallom: „Amiként kezdtem, végig az maradtam. / Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.” Öntudatra ébredésem óta érint a Szépség, a Jóság, az Igazság. Érint a Titokzatosság, a Szent. Isten bűvöletében és vonzásában élek. A hit, a remény, a szeretet tágra nyitja Előtte és az emberek felé a szívemet. Holott vagyok, mint minden ember: „Simul justus et peccator”.

* * *

    „Az ember érthetetlen misztériuma, hogy valódi életét sorsától függetlenül éli.” (Hamvas Béla) Sorsom kanyargósan egyenes útjáról s állomásairól honlapom (www.macz.hu) és a Ki kicsoda 2002. kötet tájékoztatja az érdeklődőt. A szerkesztőség által kért életvallomásomban „valódi” életemről próbáltam írni.
    És ha a költővel vallom, hogy „Ó szent fényt hagyni volna jó!”, akkor reményemet sem titkolom el, miszerint, ha Puszta Sándor költeményben feltett állítását és kérdését életemre vonatkoztatom, akkor a kérdésre igen a válasz:



„én is hóba írt
jel vagyok!

marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?”