Németh Péter Mikola

„Hetedhét Ipolyon innen és túl…”

Az ipolydamásdi és a helembai farsang

„Tuto nam na dali, tuto na dali,
Szomara zabili, szlanyina mali”

„Kinek nincs, kinek nincs kút az udvarában,
Aranyos diófa pitvara ajtajában?
Aranyos diófa, csipkés a levele,
Mért nincs minden lánynak igaz szeretője?”

    A mesebeli Ipoly / Ipel’/ Ipul / Eipel, miként azt a harmadik évezred küszöbén tudni véljük, a trianoni disputa következtében, a béke és békétlenség nevében 172,2 folyamkilométeren zavaros, magyar–szlovák határfolyóvá változott, és persze hajózhatóvá, majd legvégül a Hulinova terv (1966.) részleges megvalósításával, folyószabályozás címén, vízveszejtő csatornává.
    Pedig az egykoron egységes Ipoly-menti kultúrkörbe születettek évszázadokon át sejtjeikben tudhatták, hogy ez a folyó jóval több számukra, mint egyszerűen csak vízgyűjtő területet, határfolyót, csatornát. Természeti és történelmi keret, amely a Kárpát-hazában a főütőérrel, a Dunával köti össze az itt élő népeket.

Tűzugrás Maskurák elégetése máglyán Helembai pincék tetején

    Az Ipoly-táji hazában, ezen az archaikus, etnikai sajátosságokkal megáldott vidéken, „Jó palócok” és „Tót atyafiak”, köztük kisalföldi szokásokat őrző magyarok, szlovákok, zsidók és cigányok, kis számban német, ruszin és lengyel ajkúak éltek együtt évszázadokon át szokásaikban, eszméikben, kultúrájukban egységet alkotva. S hogy ez minden bizonnyal így is történt, annak gyönyörű bizonyosságát adta l991-ben a szlovákiai, magyarok lakta Helemba / Chl’aba, és a magyarországi, többségében tótok lakta Ipolydamásd farsangi hagyományának újjászületése. A múlt század eleji „régi” öregek, Korcsmáros László helybéli néprajzkutató elmondása szerint, még emlékeztek arra, hogy 1904–1910 között farsang vasárnapja maskarások – ökör szarvával ékesített kiszárított tökből, harisnyából, festett papírból készített álarcok viselői – felvonulásával és koledálással, azaz adománygyűjtéssel, koldulással kezdődött. Nőnek öltözött férfiak, férfinak öltözött nők, ők voltak azok az álarcos kéregetők, akik tojást, szalonnát s mindenféléket, bort vederszámra kaptak a falubeliektől. Ahol nem kaptak se ezt, se azt, ott tojást loptak a tyúkólakból, bort lopóztak a teli hordókból. Az adakozóbb lelkek ugyanakkor ördögi nyársaikra olykor-olykor egész szál füstölt kolbászokat, oldalszalonnákat húztak, szúrtak vagy aggattak. Ha közben egy-egy veder telis-tele lett borral, a szatyor, a hátyi vagy a kosár pediglen megtelt mindenféle jóval, a maskurások szinte észrevétlenül elrohantak vele ahhoz a házhoz, ahol a faluban az ünnepet megelőző napokban gyülekeztek, ahol vetkőztek és öltöztek, ahol a „végzést” tartották. S ott hordókba öntötték az isteni nedűt, és jobb időkre elspájzolták a finom ennivalót.
    A féktelen eszemiszommal folytatódó, majd a farsangtemetés végkifejletével végződő, eredetileg három napra nyúló önfeledt tavaszvárás ünnepe. 1925 körüli megszűnte után, több mint fél évszázaddal később megújul a vízkereszt napja (január 6.) és a nagyböjt kezdetét jelző hamvazó szerda közötti időben, némi változással.
    Az egyik lényegi, s talán leglátványosabb változás a tűzugrás rítusa lett. Ez a szertartás, a megtisztulás és megtisztítás úgy történik, hogy Ipolydamásd és Helemba különböző helyein, utcáin és terein, a felvonulás útvonalán szalmakupacokat, bálákat helyeznek el a farsangolók. Idővel minden meggyújtott kupacot sorban felkeresnek, s hangszeres: harmonika-, duda-, ütőhangszer-kíséretre szenvedélyes vad izzásban körbetáncolják, átugrálják a lobogó, füstölő, kormozó, majd lassan elhamvadó, pernyét ontó szalmakupacokat. Az utolsó lángoló kupac, máglyaszerűen a legnagyobb, ezt legtöbbször Helemba főterén rakják, ahol a résztvevők leveszik jelmezeiket, és a tűzbe dobálják. Ezzel azt jelzik, hogy a tűzugrások közben ők a lángok hatására megtisztultak, készek az újrakezdésre, készek elfelejteni a telet.
    A másik változás a kiszebaba-égetés, mikor is a farsangolók szalmával kitömött, égő bábut dobnak az Ipoly-hídról a sebesen a Duna felé hömpölygő folyó vizébe. Ezzel a gesztussal szimbolikusan megsemmisítik a zord időt, a könyörtelen, fogcsikorgató telet. Mindezek után a maskurások örömmámorban, énekelve, táncolva vonulnak át a szomszéd faluba, ahol vendégül látják az ünneplőket, egyik évben a helembaiak az ipolydamásdiakat, a másik évben fordítva.
    A farsangi lakoma és bál előtt különféle adomákkal, játékokkal, mondókákkal szórakoztatják egymást a jelenlévők.
    A lakoma közben és utána is szól a zene, és önfeledt alakoskodással, táncmulatsággal búcsúztatják a harmadnapon megsemmisülő Farsang Tóbit.
    S talán így is maradna ez ciklikusan mindörökre. De nem maradhatott így, mert 2000 nyarán egy újjászületett farsangi hagyomány jövőjét illetően is váratlan, már-már tragikusnak tűnő esemény történt. Az Ipolydamásd és Helemba közötti határhíd leszakadt, mert a tavaszi árvíz alámosta alappilléreit és elsodorta építményét. A híd megmaradt részeit azóta lebontották. A hidat, bármennyire is szeretnék mindkét, magyar és szlovák oldalon újraépíttetni, azóta még sajnos nem sikerült. Remélhetőleg csak átmenetileg szakadt meg az ipolydamásdi-helembai farsangolás éledező hagyománya. Ez az Ipoly mente kultúrkör határon átnyúló újraegységesítésének példaértékű társadalmi eseménye.
    A két szemközti testvérfalu persze azóta is megrendezi külön-külön a maga farsangját.
    A hideg teleken olykor újra találkozhatnak az Ipoly menti alakoskodók a befagyott folyó tükörsima jegén átsinkózgatva egyik partról a másikra. Máskor meg csak úgy, mint egykoron, a partról integetnek egymásnak a rokonok és a barátok, reménykedőn.

Farsangi búcsúztató

Farsang keddjén este, mikor még nagy vigasság és tánc folyik, bejön a Bíró a vigadalomba, bottal a kezében, megkopogtatja a padlót, s csendet kér. (A zene leáll.)

Tisztelt vendégsereg, egy kis csendet kérek!
Figyelmeztetőül jöttem én közétek.
Farsang keddje vagyon, mulattatok sokat,
Három napja pörgetitek: fiúk a lányokat.
Közeleg az éjfél, s jön a böjti idő,
Mindjárt szól a harang is figyelmeztetőn:
Temessétek el a farsangot méltóan
Azután meg menjen haza ki-ki a párjával
Negyven napig böjtöljetek, hogy egy kicsit lefogyjatok
Mert a tavalyi ruhátok nem mégy már tirátok.
Most pedig kezdjétek a farsang temetését,
Sirassátok el, asszonyok, ez ifjú tetemét.

Behozzák a Bábut, utána jönnek a siratóasszonyok. Az asszonyok zsebében pálinkásüveg, közbe-közbe isznak, iszogatnak.

A XX. század illetékesei Mykwla – alakoskodó gyermekekkel, a már nem létező Ipoly-hídon

Asszony (1):	Jaj! Jaj! Mi lett veled, Te szép dalia, hogy úgy hoznak,
	mint egy darab fát?
	Az előbb még kannából ittad a pálinkát. Jaj!
Asszony (2):	Drága komám, mi lesz ezzel a kicsivel?
(1) Siratóasszony:	Ombaj! Ombaj! Nyisd ki azt a kancsal szemed,
	Hagy beszéljek még egyszer mostan veled.
Sirató:	Tegnap még egy vajling nokedlit megettél.
	Utána arra még jó sok bort vedeltél.
	Ombaj! Ombaj!
(2) Siratóasszony:	Jaj, mi lesz velünk nélküled?!
	Ki eszi meg mindennapi kenyerünket?
	A múlt héten vágtuk le a faragószéket,
	Miközben kiraboltál tíz varjúfészket.
(2) Siratóasszony:	Olyan csúnya voltál, hogy az anyád
	Töklopóval csókolgatott.
	Rosta alá tettek, hogy a macska
	El ne vigyen.
Bejön a kántor a pappal. Köszönnek:
	Jó estét adjon az Úristen.
Pap (énekelve):	Testvéreim! Figyelmezzetek!
	Most, hogy múlóban a farsang napja,
	Íme eljött hozzátok a búcsú órája is.
	Búcsúzzatok el, testvéreim, ez ifjútól,
	a Farsang Tóbitól,
	Aki három napig ropta a táncot,
	És szó se róla, de ivott nagyon.
Kántor és Kar:	Jól jártál, Te szép virágszál,
	Mert nagy örömre jutottál.
Pap:	Bocsássa meg a Jóisten bűneid,
	Amiért sok lánynak elcsavartad a fejit.
	A sok ital, ami a torkodon lement,
	A sok bableves és nokedli, amit megettél velem
	Elég lett volna öt more családnak,
	Akik ettől még jobban szaporodnának.
Kántor és Kar:	Jól jártál, Te szép virágszál!
Pap:	Végrendeletben azt hagytad meg,
	Hogy koporsódat ne szögeljék le,
	Fejed alját szalonnával béleljék meg,
	Szalonnából legyen a beeresztő köteled,
	Vörösborral öntözzétek meg nyughelyedet,
	Hogy talpad a hangyák ne csiklandozzák meg.
Kántor:	Jól jártál, Te szép…!
Pap:	Szűz lányok, vigyék koporsómat,
	Temetésemen tökkel harangozzanak,
	A kárpótlási jegyemet ráhagyom a „Pávakör”-re,
	Hogy kapálhassanak az asszonyok az esztendőbe.
	Isten veletek, én most elpihenek,
	Jövő farsangig nem látlak titeket.
Kántor:	Jól jártál…!
Pap:	Most Testvéreim, vigyük a testet,
	Temessük el véle a betegséget.
	Jöjjön közénk mielőbb a tavasz fénye,
	Hogy egészségben dolgozhassunk egész évben.
Kántor:	Jól jártál…! (Kiszalad, miközben azt kiabálja:
	Csókoljátok meg Farsang Tónit sorban, utoljára,
	Csak vigyázzatok, rá ne essetek őkelme ifjúságára.
Asszonyok:	(Jajgatva kivonulnak, majd keresik a kántort)
	Szegény Kántor! Szegény Kántor!

Közreadja: Németh Péter Mikola
és fia, Németh Balázs Kristóf

A fotók Helembán készültek az 1999 évi farsangon.
Fotó: Köpöczi Rózsa művészettörténész