Másképpen szemlélve

    Az utóbbi évtizedek során – hasonlóan a világ sok más országához – Magyarország is hosszú utat tett meg a fogyatékos emberekkel szembeni paternalista filozófiától a számukra a saját életük irányításához szükséges jogaik biztosításáig. A régi szemlélet, amely jórészt a szánalmon és a fogyatékos emberek vélt tehetetlenségén nyugszik, ma már elfogadhatatlan. A hangsúly a fogyatékosok társadalmi „beilleszkedését” segítő rehabilitációról áttevődik a társadalom átalakításának globális filozófiájára, amely minden személy, beleértve a fogyatékossággal élő embereket is, szükségleteinek befogadására és ellátására irányul. A fogyatékos emberek esélyegyenlőséget, valamint egyenlő hozzáférést követelnek minden társadalmi erőforráshoz, azaz a befogadó oktatáshoz, az új technológiákhoz, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, a fogyasztási javakhoz, a termékekhez és a szolgáltatásokhoz. A fogyatékosügy tehát nem szociális kérdés, hanem emberi jogi kérdés. A fogyatékos embereket ugyanazok az emberi jogok illetik meg, mint minden más állampolgárt. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata kimondja: minden ember szabad és egyenlő méltóságában és jogaiban.
    Az antidiszkriminációs törvények sikeresnek bizonyultak a fogyatékos emberekkel szembeni szemlélet megváltoztatásában. A törvény azonban nem elegendő. A társadalom egészének szilárd elkötelezettsége nélkül, beleértve a fogyatékos emberek aktív részvételét saját jogaik biztosításában, a jogszabály üres formaság marad. Ennél fogva szükséges, hogy a közoktatás megerősítse a törvényi intézkedéseket, elősegítse a fogyatékos emberek társadalmi szükségleteinek és jogainak jobb megértését, valamint felvegye a harcot a még mindig fennálló előítéletek és stigmatizáció ellen.
    A fogyatékos emberekkel szembeni előítélet egyidős az emberiséggel. Kultúrtörténetünk része Taigetosz, ugyanakkor számos ógörög eposz, dráma a fogyatékos embereket valamilyen különleges, pozitív képességgel ruházta fel, és így Teiresziasz, Oidipusz, Héphaisztosz a mitikus kor meghatározó szereplőivé váltak. Napjaink látássérült Teiresziaszának és mozgáskorlátozott Héphaisztoszának azonban egészen más előítéletekkel kell megküzdenie. A többségi társadalom stigmáival, azzal, hogy a fogyatékos embereket sokan betegnek, munkaképtelennek, önálló életre alkalmatlannak tartja.
    Fogyatékos embertársaink azonban kilépve a láthatatlanságból egyre hangosabban kérik, követelik az egyenlő bánásmódot, és azt, hogy fogyatékosságról ne sértően szóljon a többségi társadalom. Mert nem mindegy, hogy egy vakot világtalannak, egy siketet süketnémának, egy mozgássérültet nyomoréknak, egy értelmi sérültet szellemi fogyatékosnak mondunk vagy írunk. A vaknak is van világa, ezért nem lehet világtalan. A siketnek is van nyelve, tud beszélni, ha más eszközzel nem is, akkor a jelnyelvvel. A mozgáskorlátozott sem feltétlenül kiszolgáltatott és magatehetetlen, és ha láttak már értelmi fogyatékos ember által festett képet, akkor rádöbbenhettek: az ő szelleme tökéletesen ép és gyönyörű. Ha csak arra ügyelünk, hogy ne bántsunk szavakkal, már rengeteget tettünk a fogyatékos emberekért, és a mi közös társadalmunkért.

Dr. Nagy Marianna

az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal
Fogyatékosügyi Koordinációs Igazgatóságának vezetője