Kárpáti Tünde


Csatolás



A képek közül az őszit küldöm. Íme: erdei út, arany
ragyogásban. Szilfákon a lomb áttetsző és az ösvény pora
fénylik. Nem látni napot, az ég ki se látszik. Minden
arany, megszentülés pillanata ez, mikor időtlen
várakozásodon átragyog az Isten. Sírni se tudsz, e
lélegzetelállító csöndben megszűnik az észlelés
szétszórtsága, nincs hang, fészkét nem keresi csivogva
madárka, nincs szellő, rég alszik a lomb tenyerében, már
nem sóvárogsz, már helyetted él, lélegzik örökös
nyugalomban a hallgatag erdő. Szó pilléje egyensúlyoz,
rebbenne, nem is. Hamuvá lesz, elégeti szótlanságod.






Hihetetlen,



fakéreg alól szivárog, valahogy ellenkező irányba az idő.
Keserű leve földbe csorog, gyökerek közt megbúvó
begubózott társak, szorosan bepólyált kis testek várnak a
melegre, langyosodik-e a szél, hajszálcsöveken hajnali
harmat csordul-e? Ébrednének kövek alatt férgek,
rothadt avar melegében szárnyukat pettyező
katicabogárkák. A jácint hagymája fúrná magát a hideg
fényre, minden igyekezne föl, föl, ibolyák arcukat a
kékítő szélbe, csak te nem, te nem, visszafelé élsz, kérged
repedéseiből kibomlott szirmok lefelé, hűvös szél
kényére-kedvére szerte a szirmok pillangói menekülnek
keserű illattal, dermedt méhek tán bele is halnak.






Krenedics tanya



Lábam a vízben, lóbálom a stégről, mini helikopterként
egyensúlyoznak orrom előtt züm-züm égszínkék
szitakötők, béka kezd brekegésbe sárga írisz lábánál, és a
nádtorzson nyárfapihék laza vattacsomóként, a tó barna
hártyáján vízipók tempózik, boldog békabrekegés,
kurrog, hangot vált, egyre közelebb fújja teli tüdejéből,
hátul bodza virágzik, kátrányos a stég, lépdelj le a pallón,
a túlpartról sült keszeg illata csábít, hűtőben a sör odaát,
kolbász serceg a pecsenyésnél piros Coca-Colás sátor
alatt. Áthallik a nevetés, és a strand homokos képe
fejen áll, itt a régi malom zubogójánál, itt az íriszemen:
gyerekkor vattacukor felhőben.






Mire kell vigyázni



Minden reggel kutyatappancstól (s egyébtől) óvandó
giz-gaz az utcán cickafark taposófű úticsalán papsajt
árvácska som tuja – kertekben jácint krókusz kéknárcisz
rózsa katáng gyermekláncfű nefelejcs tulipán lándzsás
útifü bogáncs, lila ákác (szívósan kerítést feszeget
széjjel) lábam előtt lila árvacsalán muskátli
pásztortáska mályva szurokfű pelyhes fűzbarka tulipánfa
fürtös gyöngyike pitypang tyúkhúr málnabokor zsurló
vadsóska, árokpartra föltelepült s beborította sárgavirágú
vérehulló fecskefű olajág leng illatozik japánbirs orgona
lestyán, vaskerítések mentén bodza borostyán kosbor
tátika békalencse nádbuga sás liliom, pocsolyákban
tobzódó százszorszép ibolya kikerics haloványan
téltemető a vasút töltését jól telelakta lóhere
macskagyökér vadzab pipitér kipattan az egresrügy
fügevessző készül fényesedik igéző keserű illattal
árnyékliliom mandula meggyfaszirom pillézik indát sző a
tarack szamóca közé keveredve disznóparéj jókora
levelet hajt hideg égre kihabzik a spírea pistike nyújtózik
josta piszke fakad sárgabarack tamariszkusz reszket a
fényben bőrlevél hoz kövér virággyereket vasfű és élénk
primula pompázik jegecske az útszélen növöget közte
királydinnye ökörfarkkóró lándzsáit kihegyezte
kerítésnél fúrja magát gyöngyvirág halvány pirosan
bazsarózsa. A menny polcáról vaskos
növényhatározóként rám pottyant a tavasz, leterített – ez
a helyzet, no de tappancsoskám már a javát lelegelte,
kiásta taposta, sőt hangos ugatás közepette a legszebb
páfrányon szökdécsel, megutálta a szúrós jukkát, s érzi
gyomra keserülné ha piros termése szájba kerülne
kirángatta hát gyökerestül a kis tiszafát.