Schöpflin Aladár

Őszi szivárvány

Színmű három felvonásban^*

Személyek:
Gotthárdy Kálmán    Sárkány, ügyvéd
Klára, a felesége    Margitka, varrónő
Máli, Klára nevelőanyja    Kisasszony
Dr. Csery István    Szobaleány
Elíz    Lórika, 5 éves
Történik:
1923-ban, egy vidéki városban.
ELSŐ FELVONÁS
(Szalon, a patonyi kastélyban. Az előtérben jobbról-balról egy-egy asztalka, karosszékkel. Balra konzol, rajta antik óra. Jobbról ajtó, mellette dívány. A háttérben üvegajtó, verandára vezet. A falakon egy-két kép. A háttérből tavaszi, délelőtti világítás jön. A szobában kevés bútor, amilyen falusi úri kastélyokban szokott lenni. Régi, egyszerű, előkelő.)
1. jelenet
Klára, Máli, Gotthárdy, Lórika
(Klára és Máli a bal oldali garnitúrán ülnek, kézimunkáznak. Gotthárdy a jobb oldali garnitúránál olvas. Lórika az előtérben játszogat.)
MÁLI	(45 év körüli, jó karban lévő asszony. Ruhája, haja divatos, de nem díszes vagy feltűnő. Egész magatartása azt mutatja, hogy szolid úri nő, de még nem érzi magát öregnek.) Márton kocsiséknál megszületett a gyerek.
KLÁRA	(25 év körüli, szép, fiatal teremtés, nagyon finom háziruhában.) Hallottam, Mari jelentette. Ez már az ötödik náluk.
MÁLI	Délután lemegyünk megnézni.
KLÁRA	Hogyne. Viszünk neki a Lórika babaruháiból.
MÁLI	Meg egy kis befőttet az anyának.
LÓRIKA	Jóskának is. Az az én barátom.
KLÁRA	Jól van, kisfiam.
GOTTHÁRDY	(Mosolyogva.) Az a Márton olyan büszke az új fiára. Mintha valami nagy szerencse érte volna. Engedélyt kért tőlem, hogy estére leihassa magát.
KLÁRA	Viszünk neki is egy üveg bort.
MÁLI	Leinni azért nem kell magát.
GOTTHÁRDY	Mártonnak a családi ünnep azt jelenti.
LÓRIKA	(Komolyan hallgatta a nagyok beszédét, lassan közelebb lépve anyjához.) Anyukám!
KLÁRA	Mi az, kisfiam?
LÓRIKA	Anyukám, az a kis gyerek a kocsis Jóska testvére lesz?
KLÁRA	Hogyne, kisfiam.
LÓRIKA	Furcsa, neki már négy testvére van, nekem meg egy sincs. Mért nincs nekem testvérem? Én akarom, hogy legyen testvérem.
KLÁRA	(Hirtelen megcsuklik és sírva fakad, leteszi a kézimunkát és sírva kimegy a szobából.)
LÓRIKA	(Szintén elkezd sírni.)
MÁLI	(Csenget az asztalon lévő csengőn.)
KISASSZONY	(Bejön, ölébe veszi Lórikát, és kiviszi a szobából.)
2. jelenet
Máli, Gotthárdy
GOTTHÁRDY	(Elkomorodva nézte az előbbi jelenetet.) Mi volt ez tulajdonképpen?
MÁLI	Egy kis tavaszi zivatar.
GOTTHÁRDY	De hát mi történt? Nem értem, miért fakadt Klára sírva. Miért ment ki? Mi leli?
MÁLI	Az, hogy tavasz van.
GOTTHÁRDY	(Kedvetlenül.) Ne tréfálj, kérlek. Én komolyan kérdem.
MÁLI	Én meg komolyan mondom. A tavasz nagyon szép, de nagyon nyugtalanító. Mi, asszonyok érezzük azt. Ilyenkor nemcsak a földben gerjednek a magvak, a növények gyökerei, hanem az asszonyok lelkében is az elfojtott gondolatok, vágyak, akaratok. Ez a nyugtalanság ideje. Amíg fiatalok vagyunk, addig a nyugtalanság gerjedezik bennünk, később az, hogy azt tudjuk, az idő múlik.
GOTTHÁRDY	Klárának elfojtott gondolatai vannak? Elfojtott vágyai? Mit gondolsz, mire vágyik?
MÁLI	(Átmegy az asztalkához, leül Gotthárdyval szemben.) Ezek, fiam, asszonyi dolgok. Ti, férfiak az ilyet nem értitek. Bennetek nincsenek ilyen gerjedések. Nektek a tavasz, nyár, ősz, tél időjárási tünemény, naptárban előírt évszak, bizonyos tennivalók alkalma. Nem reagáltok rá az idegeitekkel. A testetek nem termőföld, mely tavasszal csírázni kezd. Mert látom, hogy nem érted, hát megmagyarázom neked Klárát. Nem szokatlan fiatal asszonyok életében. Bennem is megvolt fiatal koromban. Néha rám jött, különösen tavasszal a vágy, hogy gyermekem legyen. De úgy, olyan hevesen, hogy meg tudtam volna halni.
GOTTHÁRDY	Hogy Klára? De hiszen Klára tudja, hogy ez lehetetlen.
MÁLI	Persze hogy tudja. Az a baj, hogy nagyon is tudja. Ez a tudás, de más az érzés. Én is tudtam, hogy lehetetlen, mégis gyötört a sóvárgás. Szegény Jánosomat ilyenkor úgy szekíroztam, hogy majd kibújt a bőréből. Nekem olyankor az kellett, hogy szekírozzam az uramat. Klára… Tudna is az téged szekírozni! Hiszen olyan vagy neki, mint az apja. Az ember az urát szekírozza, nem az apját. Klára tehát sírva fakad.
GOTTHÁRDY	Én azt hittem, Klárának nem lehet teljesületlen kívánsága.
MÁLI	Férfi vagy, Kálmán. Fogalmad sincs róla, milyen egy nő, milyen érzései, vágyai, fájdalmai tudnak lenni.
GOTTHÁRDY	Mi vágya vagy fájdalma lehet Klárának? Mindene megvan úri módon. Amit kíván, előteremtem. Nem lehet rám panasza.
MÁLI	Nincs is panasza. Hogy lenne? Mindene megvan, amit kíván. Vannak szép ruhái, több is, mint kellene. Mindene megvan úri módon.
GOTTHÁRDY	Van egy gyönyörű kisfia.
MÁLI	(Elmosolyodik.) Az van. És gyönyörű. De már ötéves. És még mindig egyedül van. Kálmán, gondold meg, egy 25 éves asszony, szép, egészséges, a bőre alatt idegek vannak, az ereiben vér folyik. És hogy él itt. Bőségben, kényelemben, kényeztetésben, de néha mégis rájön, hogy az élete csonka, hogy hiányzik neki valami. Úgy él, mint a konzerv a skatulyában. Van benne válogatott anyag, kellő fűszer, miegymás. Mégsem igazi az íze. Vitamin hiányzik belőle.
GOTTHÁRDY	Szóval azt hiszed, én nem értem Klárát? Jól van. Mondd meg hát te, miféle vitamin kellene neki?
MÁLI	Istenem, hát fiatal asszonyoknak való örömök. Egy kis társaság, egy kis játék, mosoly, dal, egy kis ártatlan kacérság. Az, hogy érezze a férfiak tekintetében a simogatást, lássa szemükben a saját szépségét, fiatalságát, az asszonyok szemében egy kis irigységet. Hiányzik neki a siker, a fiatalság, az élet.
GOTTHÁRDY	(Kedvetlenül.) A léháskodás.
MÁLI	Neked már léháskodás, mert 55 éves vagy, de 25 éves korodban neked sem volt léháskodás. Én akkor 15 éves voltam, buta kis csitri, de énrám is úgy tudtál nézni, hogy egyszerre szépnek éreztem magamat.
GOTTHÁRDY	Klára sokkal komolyabb, semhogy…
MÁLI	Hogyne, sokkal komolyabb. De hogy még örüljön is a komolyságának, hogy szeressen mindig komoly lenni, azt nem kívánhatod. 25 éves korban bűn a folytonos komolyság. Mondd, Kálmán. Az alatt az öt év alatt, mióta együtt vagytok, hányszor hallottad őt danolni?
GOTTHÁRDY	(Habozva.) Nem emlékszem…
MÁLI	Na látod! Lánykorában mindig dalolt, mint a madár. Mikor a Lóránd fiadba szerelmes volt, akkor még inkább.
GOTTHÁRDY	Ezt te csodálod? Olyan bánat után, amilyen őt érte? Lóránd fiam halála után? Ilyen csapás után megkomolyodnék a legkönnyebb vérű teremtés is. Hát még Klára!
MÁLI	A legkomolyabb teremtés is mosolyog néha. A legkomolyabb teremtésnek az ajkán is kilibben néha egy dal. Ami történt, Lóránd halála a háborúban, és a többi egyéb nagy csapás volt, az ilyet az ember ma is érzi. De öt évvel ezelőtt történt. Az alatt – hogy is mondjam – hátrahúzódott a lélekben. Az előtérben a ma van, mai élet, mai kívánságok. Senki se tud öt évig egyfolytában, megszakítás nélkül gyászolni. A mai élet az, hogy Klárának van férje, az te vagy, de a férje inkább az apja, az is te vagy. Tudod te, mije vagy? Apja vagy férje?
GOTTHÁRDY	(Bosszúsan.) Csak nem akarod, hogy igazán a férje legyek?
MÁLI	(Akaratlanul elneveti magát.) Nem, azt nem akarom.
GOTTHÁRDY	Hát mit akarsz?
MÁLI	Semmit, csak hogy egy kicsit jobban megértsd Klára lelkiállapotát. Értsd meg, hogy mégiscsak föláldozta magát.
GOTTHÁRDY	Ha föláldozta, önként áldozta föl. Nem bánhatta meg.
MÁLI	Ki mondja, hogy megbánta? De ha áldozat volt, azért szenvedhet miatta. Azért áldozat, hogy szenvedjen miatta az ember. Micsoda áldozat az, amiért nem is szenved?
GOTTHÁRDY	(Föláll.) De hiszen éppen azt akarom tudni, hogy mi a szenvedése. Lehet, hogy ezt mind magamtól is meg kellett volna értenem. De én Klárában úgy megvigasztalódtam! Lórikámban, drága kis unokámban kárpótlást kaptam a fiamért. Nem éreztem a hiányát semminek, tehát azt hittem, nem is hiányzik semmi. Nem gondoltam arra, hogy Klárának fájhat az áldozat.
MÁLI	Kálmán, gondold meg csak, te elvesztetted Lórándot, a fiadat, és kaptál helyette egy lányt, meg Lórikát. Klára is elveszítette Lórándot, akit szenvedélyesen szeretett, és mit kapott? Egy házasságot, amely csak a világ számára házasság, az ő számára lemondást jelent az ifjúságáról. Lórika neki is megvan, de a fiatalsága nincs.
GOTTHÁRDY	De hiszen úgysem akarna újra férjhez menni.
MÁLI	Nem akar, az más. Nem lehet, az is más. Nem érted ezt?
GOTTHÁRDY	Úgy látszik, ez is valami külön asszonyi észjárás.
MÁLI	Ne felejtsd el, hogy Éva anyánknak rendelkezésére állt a Paradicsom minden gyümölcse, a legszebb szőlők, barackok, datolyák. De neki az a savanyú alma kellett. Nem azért, mert jó, hanem azért, mert tiltva volt.
GOTTHÁRDY	(Megrettenve.) Csak nem gyanakszol, hogy Klára…
MÁLI	Eszem ágában sincs gyanakodni… okom sincs rá, én csak azt akarom mondani, hogy ha valakinek megvan mindene, csak éppen egyvalami hiányzik, akkor jobban érzi azt az egy hiányt, mint mindent, ami megvan.
GOTTHÁRDY	Mit csináljak? Társaságba vigyem Klárát? Szórakozni? Színházba? Bálba? Tudod, hogy nem szeretem a nagy társaságot, a sok embert, elszoktam tőle, de ha neki ez kell, megyek vele akárhová, csak megnyugodjék. Tudod, hogy mindent megteszek a kedviért. Mondd hát, Máli, mit csináljak?
MÁLI	Egyelőre, fiam, semmit. Klára most még maga sem tudja, mi bántja. Ami benne mozog, az még nagyon mélyen van. Lehet, csak egyszerű nyugtalankodás, olyan, mint egy nátha, hamar elmúlik, nyomtalanul. Asszonyoknak, még a magamfajta öregedőknek is szoktak ilyen lelki náthái lenni.
GOTTHÁRDY	De csak tudnom kell, mi leli. Meg kell kérdeznem.
MÁLI	Ez, fiam, férfibeszéd. Ti, férfiak, ahhoz vagytok szokva, hogy mindent a nevén nevezzetek. Ha jól tudom, ezt nevezik pozitív gondolkozásnak. Mi, asszonyok, úgy vagyunk nevelve, hogy van egy egész sereg szó, amit nekünk nem szabad kimondani. Hidd el, ez az okosabb. Nem kell mindent nevén nevezni. Sok olyan dolog van, ami csak akkor kezd igazán lenni, amikor kimondjuk. Az iskolában tanultam valami olyasfélét, hogy vannak folyékony testek, amelyekbe ha beledobnak egy kavicsot vagy mit, akkor hirtelen összesűrűsödnek, szilárdak lesznek. Az emberben is vannak ilyenek, folyékonyak, bizonytalanok, talán el is múlnak, de ha beléjük dobnak egy szót, a nevüket, megszilárdulnak. Jobban tennéd, ha nem szorítod Klárát arra, hogy kimondjon egy ilyen szót.
GOTTHÁRDY	Mindaz, amit mondasz, azt az érzést kelti bennem, hogy a veszedelem nagyobb, mint amilyennek gondoltam. Mégiscsak beszélnem kell Klárával.
MÁLI	(Vállát vonogatja.) Ha mindenáron azt hiszed…
3. jelenet
Előbbiek, Klára, Szobalány
KLÁRA	(Visszajön, megnyugodva, leül a kézimunkájához.)
GOTTHÁRDY	(Egy pillanatig szótlanul nézi, azután hozzálép.) Klára!
KLÁRA	Mi az, apus?
GOTTHÁRDY	(Gyengéden felelve.) Szeretném megkérdezni. Bánt valami. Van valami bajod?
KLÁRA	Azért, mert az előbb… Nincs semmi bajom. Mi is volna? Az csak olyan csacsiság volt. Rám jött.
GOTTHÁRDY	Valami okod csak volt…
KLÁRA	Nem érdemes róla beszélni. Elmúlt, vége, egy rossz pillanat, semmi más.
GOTTHÁRDY	Nem akarsz őszinte lenni hozzám?
KLÁRA	Túlságosan jó vagy hozzám. Túlságosan törődöl velem.
GOTTHÁRDY	Azt akarom, hogy jól érezd magad, hogy ne bántson semmi.
KLÁRA	Nem is bánt. Csakhogy az embernek néha furcsa gondolata támad…
GOTTHÁRDY	Neked mostanában gyakran támadnak furcsa gondolataid. Nem most látlak először nyugtalannak…
KLÁRA	(Leteszi a kézimunkát.) Istenem! Az embernek sok minden jár az eszében. Aztán jön egy olyan gondolat, amely megszúrja.
GOTTHÁRDY	Ezt a gondolatot szeretném tudni.
KLÁRA	Mondtam, hogy csacsiság… Arra gondoltam, hogy Lórikának sohasem lehet testvére, és hirtelen megfájdult a szívem.
GOTTHÁRDY	Tudod, hogy ez lehetetlenség.
KLÁRA	Persze, tudom. Azért mondom, hogy ostobaság. Nem volna szabad, hogy az embernek ilyenek jussanak eszébe. De az ember esze csak jár, jár, és nem lehet mindig ott megállítani, ahol kellene.
GOTTHÁRDY	Igazán csak olyan futó gondolat ez?
KLÁRA	Mi lenne más?
GOTTHÁRDY	Nem érzed magad boldogtalannak?
KLÁRA	Mért érezném? Ami teljesíthető kívánságom volna, teljesül.
GOTTHÁRDY	Akkor mért vagy nyugtalan?
KLÁRA	Istenem, nem lehet az ember mindig nyugodt. Néha ok nélkül is rájön valami nyugtalanság. Az embernek idegei is vannak.
GOTTHÁRDY	Igazán nincs komoly baj?
KLÁRA	(Mosolyogva.) Senki se lehet mindig jókedvű.
GOTTHÁRDY	Most egy kicsit nyugtalanított a dolog. Máli is…
KLÁRA	Árulkodtál, Málika?
MÁLI	Csak azt akartam Kálmánnak megmagyarázni, hogy nincs oka nyugtalannak lenni.
KLÁRA	(Mosolyogva.) És nyugtalanabb lett tőle.
GOTTHÁRDY	Ne haragudj, kérlek, de kissé idegessé tett a Lórika hosszú betegsége. Akkor ráébredtem arra, hogy mi lenne, ha titeket el kellene veszíteni?
SZOBALÁNY	(Bejön.) Csery István doktor úr jött meg. Vizsgálja Lórikát a gyermekszobában.
KLÁRA	(Örömmel.) István! Menyire örülök neki!
GOTTHÁRDY	(Egy kis gyanakvással.) Mért örülsz olyan nagyon?
KLÁRA	(Ártatlanul.) Ma még egyszer megvizsgálja Lórikát, aztán fölszabadítja. Annak örülök.
GOTTHÁRDY	Megyek, meg akarom vele nézetni a kocsisnét is.
KLÁRA	Jól teszed. Aztán jöjjetek vissza. Én is hallani akarom, mit mond István.
GOTTHÁRDY	Természetesen. (El.)
4. jelenet
Klára, Máli, Szobalány
KLÁRA	Milyen jó orvos ez az István. Emlékszel, amikor a krízis beállott? Egész éjszaka mellette ült, egy pillanatra sem hagyta el. Úgy aggódott érte, mintha a saját fia volna.
MÁLI	Az igaz.
KLÁRA	Lórika is mondta, már nem kell többet jönnie, sírva fakadt, úgy kérte: ne menjen el, István bácsi. Jöjjön mindig, István bácsi.
MÁLI	Megszokta. A gyerekek ragaszkodnak ahhoz, akit megszoktak.
KLÁRA	Én is megszoktam. Nekem is hiányozni fog. Megszoktam a gondoskodását Lórikáról, a sétákat a kertben Istvánnal, beszélgetéseinket.
MÁLI	(Jelentőségteljesen néz Klárára.) István nagyon derék ember.
KLÁRA	Sokszor, ha beszélt nekem valamiről, egy pillanatra az az érzésem volt, mintha Lóránddal beszélnék.
MÁLI	Lóránddal?
KLÁRA	Bizonyosan azért, mert jó barátja volt Lórándnak.
MÁLI	(Csöndes gúnnyal.) Igen. Azért.
KLÁRA	Mindenben megértették egymást.
MÁLI	Most te meg ő értitek meg egymást.
KLÁRA	Tudod, jólesett az olyan ember társasága, aki benne él a világban, kiküzdötte benne a maga helyét, ismeri az embereket, és megért mindent. Mi itten olyan Robinson-életet élünk, olyan ritkán kerül ide ember, akivel értelmesen lehet beszélni, hogy már szinte a gondolkodástól is elszoktam. Már-már azt kezdem hinni, hogy eltompult az agyam. Az ő társaságában okosabbnak és kedvesebbnek érzi magát az ember. Nagyon hiányozni fog, ha már nem jár ide.
MÁLI	Azért nem kell egészen elmaradnia.
KLÁRA	Gondolod, meghívhatom, hogy jöjjön el mennél gyakrabban?
MÁLI	Úriember, a Lóránd barátja volt, le vagy neki kötelezve. Mért ne hívhatnád?
KLÁRA	(Örömmel.) Meghívom.
SZOBALÁNY	(Bejön, tálcán névjegyet hoz.)
KLÁRA	(Olvassa.) Bokody Elíz. (A szobaleányhoz.) Vezesse be a nagyságos asszonyt. (Mindketten felállnak, elébe mennek az érkezőnek.)
5. jelenet
Klára, Máli, Elíz
ELÍZ	(Klárával körülbelül egyidős fiatal asszony, elegáns, kissé feltűnő ruhában, gyors mozdulatokkal, kapkodva beszélő, kacér nő.) Gondoltam, kissé beszólok hozzátok. Jó napot, Klára, kezedet csókolom, Málikám.
KLÁRA	Isten hozott, Elíz. Foglalj helyet.
MÁLI	(Kezet fog, összecsókolóznak.)
ELÍZ	Milyen jól nézel ki, Málikám. És milyen szép itt nálatok. Öröm itt lenni. Te egy kicsit halvány vagy, Klára, de ez jól áll neked. Neked minden jól áll. Kálmán bácsi merre jár? Nincs itthon?
KLÁRA	De igen, Csery doktorral van.
ELÍZ	Csery Pistával. No igen.
(Pillanatnyi csend.)
KLÁRA	(Elízhez.) Látom, levetted a gyászt.
ELÍZ	Le bizony, már tíz napja. Olyan jó egy kicsit színesben járni. Egy évig mindig feketében! Már olyannak éreztem magamat, mint egy varjú. Szinte óráról órára éreztem, hogy öregebb leszek. De kitartottam becsületesen. Tíz nappal ezelőtt volt az évforduló. A gyászmisén még feketében voltam. Pontosan megtartottam a gyászévet. Ez csak elég szép volt tőlem, nem igaz?
MÁLI	(Mosolyogva.) Igaz. Pontos voltál!
ELÍZ	No ugye?
KLÁRA	És most mik a terveid? Hogy rendezed be az életedet?
ELÍZ	Terveim? Az még nem sok van. Élni akarok kedvemre. Amit eddig éltem! Hát élet volt az? Szegény Miklós, hiszen nem mondom, jó ember volt, de hát hatvanéves volt, amikor elvett, én meg tizenkilenc éves. Mit tudtam én gyerekfejjel, mit jelent ez, mikor hozzámentem. A világért se mondok róla rosszat, hiszen jó ember volt, de úgy éltem mellette, mint egy rab. Soha nem mozdult el mellőlem, mindig a szoknyámon ült, el nem mehettem sehová. Annyi díványpárnát és asztalfutót hímeztem, egész iparművészeti kiállítás. A bibliai Jákob, vagy hogy is hívják, hét évig szolgált azért a Ráchelért, én is hét évig voltam férjnél.
KLÁRA	Itt maradsz Patonyban?
ELÍZ	Itt, egyelőre legalább.
MÁLI	Férjhez menésre nem gondolsz?
ELÍZ	Már hogy gondolnék! Tudod, milyen végrendeletet csinált szegény jó uram, Isten nyugosztalja. Férjhez menni és azt a sok pénzt mind odaadni, hogy lelencházat építsenek belőle! Ilyen bolond mégsem vagyok. (Keményebben.) Azt a vagyon én megszolgáltam, odaadtam érte hét évet a fiatalságomból, a boldogság hét gyönyörű esztendejét, arra a vagyonra nekem jogom van. A legnagyobb őrültség volna eldobni magamtól. Élni fogok belőle most végre, a magam kedvére.
KLÁRA	Szép a villád, megtartod?
ELÍZ	Meg. Két szobát különválasztok belőle, azt kiadom bérletbe, lakót veszek a házamba. Minek nekem hat szoba? Magamfajta magányos özvegyasszonynak bőven elég négy is. Nem igaz?
MÁLI	Okosan teszed. Legalább nem leszel mindig olyan egyedül. Valami jóravaló nőt…
ELÍZ	Ugyan, Málikám, hogy képzeled, hogy nőt vegyek a házamba? Született ellenséget, aki irigyel, folyton leskelődik, számon tartja minden köhintésemet és kipletykál a világból?
MÁLI	Hát férfit?
ELÍZ	Azt. Legalább lesz, aki vigyáz a házra.
MÁLI	Csak vigyázz, hogy rendes, úri ember legyen.
ELÍZ	Már van is.
KLÁRA	Kicsoda?
ELÍZ	(Szégyenlősen.) Méray kapitány.
KLÁRA	(Csodálkozva.) Méray.
ELÍZ	(Egy kis daccal.) Az.
MÁLI	Aki hadnagy korában olyan nagyon udvarolt neked?
KLÁRA	Az is volt a híre, hogy hozzámész.
ELÍZ	Igen ám, csakhogy nem volt kaucióm.
MÁLI	És most az albérlőd lesz? Hát… bátor asszony vagy.
ELÍZ	Mi történhetik? Pletykálni fognak. Legalább érdekes özvegy leszek. Nem igaz? Hét évig kifogástalan voltam. Most 26 éves vagyok, van még tíz-tizenöt jó év előttem. Lemondjak mindenről, csakhogy az öreg nénikék meg legyenek velem elégedve? Független vagyok, nem tartozom senkinek semmivel. Nem igaz?
KLÁRA	Nem félsz a világtól?
ELÍZ	Mi az a világ? A polgármesterné? A törvényszéki elnökné? A többi úriasszonyok? Hálásak lehetnek érte, hogy lesz miről beszélni. Nem hívnak meg a megyebálba. Eddig se mentem, amíg meghívtak. Kinek mi köze hozzá, akármit csinálok? Nem igaz?
KLÁRA	Hogy nekihevültél. Úgy beszélsz, mint egy ügyvéd.
ELÍZ	Igaz is. Megmondom én mindenkinek a magamét, aki kíváncsi rá. Neked, Klára, különösen meg akartam mondani, te jó voltál hozzám, már kislány korunkban is. Nem szeretném, hogy azt hidd, rossz vagyok. (Sírós hangon.) Rossz nem, csak szerencsétlen. Mindennek az a végrendelet az oka. Ki hallott már olyat, hogy valaki ilyen végrendeletet hagy? Hát szabad egy embernek a halála után is féltékenynek lenni? Eltorlaszolni az életemet? Visszamenjek a szegénységbe, mikor azért mentem Miklóshoz, hogy a szegénységből kimeneküljek? Hogy kívánhatja ezt valaki tőlem? Ha erős volnék, de én nem vagyok erős. Gyenge vagyok. Gyenge a szívem. Ha én olyan tudnék lenni, mint te, Klára… Te szent vagy…
KLÁRA	Ne felejtsd el, nekem van egy kisfiam.
ELÍZ	Nekem az nincs. Talán jó is, hogy nincs. Miklós azt is a lelencházra hagyta volna. Igaz, hogy van Lórika? Hallottam, hogy beteg volt.
KLÁRA	Hála Istennek, már rendbe jött.
ELÍZ	Hallom, a Csery Pista gyógyította meg.
KLÁRA	Ő kezeli.
ELÍZ	Még kezeli? Mikor már fönnjár?
MÁLI	(Nyomatékkal.) Utókúra.
ELÍZ	Igen. (Kis hangsúllyal.) A Lórikának. (Nevet.) Ez a Csery Pista, te talán nem is tudod, milyen szerelmes volt beléd régen. Neked persze nem szólt, hiszen tudta, hogy te Lórándhoz húzol… De nekem egyszer elpanaszolta minden bánatát. Te, én azt hiszem, miattad nem házasodott meg.
KLÁRA	(Hűvösen.) Dehogy énmiattam. Egyszerűen nem volt kedve megházasodni.
ELÍZ	És ha egyszer kedve kerekedik?
KLÁRA	Őszintén gratulálni fogok neki.
ELÍZ	Erős vagy. De most már sietek, a kocsi a kapu előtt vár. Tudod, taxi egyelőre. Még utam van a varrónőmhöz, két olyan ruhát csináltatok, hogy… (Csókot int a levegőbe.) Pá, drágám… (Megcsókolja Málit.) Pá, édes Klárám, nichts für ungut, tudod, hogy én mindig fecsegő voltam. (El a hátsó ajtón.)
6. jelenet
Klára, Máli, Gotthárdy, István, Kisasszony
KLÁRA	Nahát, ez az Elíz! Mit szólsz hozzá?
MÁLI	Az a vén szamár Bokody kétszer tett nagy bolondot. Egyszer mikor elvett egy 19 éves leányt. Másodszor mikor végrendeletet írt.
KLÁRA	Alapjában véve sajnálom Elízt. Nem volt rossz lány. Más körülmények közt egész jóravaló asszonyka lett volna belőle.
MÁLI	Körülmény. Mindig akad, ha valaki akarja.
KLÁRA	Hanem az a dolog a kapitánnyal, egy kicsit ízléstelen. Szinte én szégyelltem magam érte.
MÁLI	Tizenkilenc éves korában férjhez ment egy hatvanéves emberhez, az nem volt ízléstelen?
KLÁRA	(Megütődve.) De Málikám, én még 20 éves se voltam, és hozzámentem egy ötvenéves emberhez.
MÁLI	(Mérgesen.) Dehogy mentél te férjhez. Csak nem akarod összehasonlítani a magad esetét ezzel a házassággal? A te házasságod? Férjed neked Kálmán?
KLÁRA	Nem tudok eligazodni az Elíz dolgán magam se. Amíg Lórika beteg volt, sokat gondolkoztam. Az életnek annyi minden eshetősége van. Most nem tudok semmiről ítéletet mondani.
MÁLI	Ítélet… Mért mondjunk ítéletet? Nem vagyunk mi bírák. Én azt hiszem, mindenki csak olyan, amilyen lenni tud.
KLÁRA	Málikám, mondok valamit. Mikor Lórika olyan nagyon rosszul volt, az életéért rettegtünk, nekem olyan furcsa gondolataim támadtak. Arra is gondoltam, hogy ha ez a kis ártatlan meghal, akkor mi köt engem apushoz?
MÁLI	Hát most mi köt hozzá? Csak az akaratod. Addig vagy hozzá kötve, amíg akarod.
KLÁRA	Én azt hiszem, több.
MÁLI	Mondd csak, fiam, ezelőtt is gondoltál te ilyenekre?
KLÁRA	Sohasem.
MÁLI	És most gondolsz rájuk. Gondolkozol a saját életeden? Miért?
KLÁRA	Most töprengek, tűnődöm, Lóránd valamikor azt mondta nekem, hogy százszázalékos életet kell élni. Én azt hittem, hogy amit itt élek apussal, Lórikával, veled, az százszázalékos. De most azt kell gondolnom, hogy talán nincs is száz az a száz százalék.
MÁLI	(Gondolkodva.) Hogy érted ezt?
KLÁRA	Magam se tudom. Úgy, hogy ha ma kellene megtennem, amit 5 év előtt megtettem, nem vagyok benne biztos, meg tudnám-e tenni.
MÁLI	Megbántad?
KLÁRA	(Hevesen.) Semmit se bántam meg. Csak ma aligha tenném meg.
MÁLI	Emlékszel, én elleneztem.
KLÁRA	Akkor azt hittem, nem lehet mást tenni. Irtóztam a botránytól, meg attól, hogy a gyermekem törvénytelen legyen. Egyszer számon kérhetné tőlem a származását, és ez borzasztó volna. Most is azt hiszem, jól cselekedtem akkor. De nem vagyok feltétlenül meggyőződve. Talán bolondnak fogsz tartani, de megmondom, apus miatt.
MÁLI	Ő mindenképpen csak jól járt. Mikor az a hír jött a frontról, úgy összetörte, azt hittem, sohasem fog magához térni. Te térítetted magához, meg Lórika. Olyan boldog, amilyen csak lehet.
KLÁRA	Éppen az a baj, nagyon is boldog.
MÁLI	Nagyon is boldog?
KLÁRA	(Egyre nagyobb fölindulással.) Igen. Olyan boldog… mintha a fia meg se halt volna, mintha Lóránd ma is élne. Málikám, én nem tudom, szabad-e ilyen dolgokat gondolni, de nem tehetek róla, Lórika betegsége óta azon kell gondolkoznom, hogy az apus boldog élete nem igazi… hogy valami hazugság van benne. Ez a mi egész életünk hazugság, és erre van fölépítve apus boldogsága. Mi akkor úgy képzeltük, hogy ebben a házban a főszereplő Lóránd lesz. És most egyre jobban látom, apus a főszereplő.
MÁLI	Micsoda gondolataid vannak neked?
KLÁRA	Néha elnézem apust, amint élvezi a helyzetét. Szinte szeretném odakiáltani neki: Vigyázz, azt hiszed, minden érted van. Hazugság! Lórándért van minden, a te meghalt fiadért. (Nagy fölindulással.) A fiad boldogságát vetted el, és örülsz neki.
MÁLI	(Nyugtalanul.) Te Klára, forralsz te valamit? Mi jár a fejedben?
KLÁRA	Zűrzavaros, vad gondolatok.
MÁLI	Beszéltél ezekről Istvánnal?
KLÁRA	(Ijedten.) Hogy gondolhatsz ilyet! Még magamnak sem mondtam meg őket. Csak most tört ki belőlem
MÁLI	Szóval nem István szuggerálta beléd?
KLÁRA	Istvánnal sok mindenről beszéltünk, de ezekről soha.
MÁLI	Úgy hát magad gondolsz ki ilyeneket? Ez baj. Édes fiam, az a baj, hogy elkezdtél gondolkozni. Én a világban mindig csak azt látom, hogy asszonynak nem való a gondolkozás. Mert az asszonyok gondolkodni nem az agyvelejükkel szoktak, hanem a szívükkel, még inkább az idegeikkel és az érzéseikkel.
(Gotthárdy Istvánnal belép. István kezet csókol a nőknek.)
GOTTHÁRDY	Elíz járt itt? Mintha őt láttam volna taxival elmenni.
KLÁRA	Ő volt.
GOTTHÁRDY	(Kedvetlenül.) Mit keresett itt?
KLÁRA	Valakit, akinek elmondhassa a védőbeszédét.
GOTTHÁRDY	Nem szeretném, ha sűrűn járna ide. Furcsákat hallani róla.
KLÁRA	Nagyon szigorú vagy vele, apus.
ISTVÁN	Szegény asszony, próbál úgy élni, ahogy tud.
GOTTHÁRDY	Sajnálod?
ISTVÁN	Igyekszem megérteni.
GOTTHÁRDY	Nincs azon sok megértenivaló. Felületes teremtés.
ISTVÁN	Olyan, amilyen tud lenni.
GOTTHÁRDY	Elismerem, hogy az a Bokody Miklós a végrendeletével bolondot tett.
ISTVÁN	Közönséges gonoszságot.
GOTTHÁRDY	Hát mondjuk, gonoszságot. Mindig olyan csodabogár volt. De az a história, azzal a Méray kapitánnyal… mégiscsak…
ISTVÁN	Igaz. De az a vén ember kényszerítette rá, hogy kijátssza a végrendeletét. Ha egyszer nincs ereje az apácaéletre. Fiatal, élni vágyó teremtés, egy kicsit léha is, úgy oldja meg a maga problémáit, ahogy tudja. Senkitől nem lehet erején felüli dolgot követelni.
GOTTHÁRDY	Az asszonyi tisztaság mégiscsak valami.
MÁLI	(Cinikusan.) Asszonyi tisztaság.
GOTTHÁRDY	Neked az nem érték?
MÁLI	Dehogynem. Nagyon is érték, csak nem mindenki tudja megszerezni.
GOTTHÁRDY	Ti, asszonyok szoktátok leghamarabb elítélni.
MÁLI	Édes Kálmán, ha mi, asszonyok ítélünk, sohase lehet tudni, mennyi abban az irigység.
ISTVÁN	Az Elízé különálló eset. Gondolni kell arra, milyen volt az élete a férje mellett. Aztán a végrendelet. És Méray régi szerelem, nagy szerelem volt, én tudom. Krónikus betegség, mely kiújult.
GOTTHÁRDY	Te persze azt hiszed, hogy én egy tizenkilencedik századi vén salabakter vagyok, pedig én nem kívánok mást, csak hogy ne kövessen el ízléstelenséget. Márpedig ez ízléstelenség.
KLÁRA	Inkább csacsiság. Szegény Elíz, sohasem volt valami okos.
ISTVÁN	Van rokonszenves ostobaság is. Ha valakit bátorrá tesz, ha meg mer tenni olyat, amit az okosok nem mernek. Én azt tartom, az ember merjen élni.
GOTTHÁRDY	Én azt tartom, sokan nagyon is mernek.
ISTVÁN	És az vajon erkölcsös volna, ha Elíz erőszakkal elfojtaná magában azokat a kívánságokat, melyeket a természet oltott belé? Olyan szép az, ha valaki mesterségesen összezsugorítja magát?
GOTTHÁRDY	Azért ember valaki, hogy uralkodni tudjon az érzékein.
ISTVÁN	Édes Kálmán bátyám, én orvos vagyok, a természet pártján állok. Amit te érzékek alatt értesz, éppolyan része az embernek, mint a szeme, keze-lába. Senkit sem szabad öncsonkításra kényszeríteni.
KLÁRA	Erkölcs, kötelesség?
ISTVÁN	Az erkölcs ne legyen kötél, amely gúzsba köti az embereket. Legyen ideál, amelyhez a természeten át vezet az út.
KLÁRA	A természetet legyőzni – ez a kultúra.
ISTVÁN	Legyőzni, de nem megfojtani.
KLÁRA	És ha valaki legyőzi a természetet egy magasabb célért?
ISTVÁN	Az mártír.
KLÁRA	Maga elítéli?
ISTVÁN	Bámulom. Sajnálom.
KLÁRA	Inkább bámulja, mint sajnálja?
ISTVÁN	Inkább sajnálom, mint bámulom. Mártírnak lenni szenvedés, akár máglyán, akár börtönben, amit maga épített magának. Minden szenvedőt sajnálok. Mint orvosnak az az ideálom, ne legyen szenvedés.
KLÁRA	Szenvedés mindig lesz. Maga ellen fordítom a szót, István. A szenvedés is az életnek egy része. Az élet nem teljes szenvedés nélkül.
ISTVÁN	A szenvedés is lehet szép, ha jön, mint egy elemi jelenség, mint a vihar. De nem ha kényszerítik, hogy jöjjön. Ha akarják a szenvedést. A szenvedés a halál hírnöke. És a halált meg kell várni, amíg jön, de nem szabad hívni.
GOTTHÁRDY	(Türelmetlen mozdulatot tesz, közbe akar szólni.)
MÁLI	(Elvágja előle a szót.) De hát Elízről van szó… vagy filozófiáról?
ISTVÁN	(Egy kis zavarral.) Igen, Málika, Elízről beszéltünk.
KLÁRA	(Alig bírja visszatartani a könnyeit.) Elízről…
GOTTHÁRDY	Nem is tudtam, István, hogy ilyen heves vitatkozó vagy.
ISTVÁN	Igaz, elkalandoztam kissé. Ezek a kérdések szenvedélyesen érdekelnek.
GOTTHÁRDY	Hát térjünk vissza a magunk dolgaihoz. Szóval a kisfiúnak már nem kell semmiféle kúra?
ISTVÁN	Szaladgáljon, játsszék kedvére, használja ki a tavaszt, a parkot, a mezőt. Sok levegő, napfény, egyék, amennyi belefér. Teljesen egészséges, mint minden más gyerek.
KLÁRA	Azért maga nem marad el tőlünk, látjuk néha?
GOTTHÁRDY	(Nem túlságos lelkesedéssel.) Természetesen.
KLÁRA	Úgy megszoktuk, István. Ha nem jön mint orvos, jöjjön mint jóbarát.
ISTVÁN	(Meghajol.) Ha megengedi… ha megengeded, Kálmán bátyám…
GOTTHÁRDY	Mindig szívesen látunk.
KISASSZONY	(Bejön.) Méltóságos asszony, nem tudom, mit csináljak Lórikával, olyan keservesen sír. Azt mondja, ne menjen el István bácsi, jöjjön ide anyuka.
KLÁRA	(Feláll.) Megyek, megnézem. (El a kisasszonnyal.)
GOTTHÁRDY	(Aggódva.) Gyönge még a gyerek, ideges.
ISTVÁN	Erőre kell kapatni. Nem kell aggodalmaskodni, Kálmán bátyám.
GOTTHÁRDY	Annyit aggódtam miatta, amíg beteg volt, hogy azóta szinte hiányzik az aggódás. (Nyugtalanul.) Megnézem én is. (El.)
7. jelenet
Máli, István, a jelenet végén Klára
MÁLI	(Mikor egyedül maradnak.) Mindig ilyen vitatkozó maga, István?
ISTVÁN	Csak ha a tárgy nagyon izgat.
MÁLI	(Ironikusan.) Elíz olyan nagyon izgatja?
ISTVÁN	Egyáltalán nem.
MÁLI	Hát nem róla volt szó?
ISTVÁN	Az én számomra nem, én Klárára gondoltam.
MÁLI	Otthon vagyunk. Ezt akartam tudni. Mit akar maga Klárával?
ISTVÁN	Ki akarom szabadítani abból a börtönből, amelybe maga zárta magát.
MÁLI	És ha jól érzi benne magát?
ISTVÁN	Akkor is. De nem érzi jól magát. Én tudom. Eleget voltam vele egy hónap óta mindennap.
MÁLI	Panaszkodott magának?
ISTVÁN	Egy szóval sem. De láttam rajta, hogy forr benne valami. Azt a nyugtalan sóvárgást, ami benne erjed, maga se érti. De én értem. Elkívánkozik ebből az életből, a fiatalsága, a nő volta tiltakozik benne az életmódja ellen. Lassankint rájön, hogy boldogtalan.
MÁLI	És maga segít öntudatra hozni. István, maga nagyon szerelmes Klárába.
ISTVÁN	Az vagyok.
MÁLI	És nagyon önző.
ISTVÁN	Aki szeret, önző.
MÁLI	Nagyon szereti?
ISTVÁN	Szeretem, amióta ismerem. Én még orvostanhallgató voltam. Lóránddal egyszerre ismertük meg. Már akkor megszerettem.
MÁLI	És ő ezt tudta?
ISTVÁN	Nem tudta. Nem is tudhatta. Az ő szíve Lóránd felé fordult. Akkor volt, hogy kimentem Berlinbe tanulni. Azért mentem.
MÁLI	Szegény fiú, sokat szenvedet?
ISTVÁN	Szenvedtem. Még a háborúban is szenvedtem miatta. Tudja, Málika, hogy a Lóránd ezredében szolgáltam mint orvos. Amikor együtt voltunk Lóránddal, és sokat voltunk együtt, minduntalan Kláráról beszélt, mutatta a leveleit. Hogy fájt az akkor.
MÁLI	És mikor Lóránd elesett?
ISTVÁN	Legjobb barátom holtteste mellett nem közeledhettem a menyasszonyához. Különben is a harctéren voltam, ott ért a Kálmán bácsival való házasság híre is.
MÁLI	Mit szólt hozzá?
ISTVÁN	Megértettem, mért tehették. De fel voltam háborodva. Ez az egész látszatházasság akkor természetellenesnek tűnt fel előttem. Elzárta az utamat.
MÁLI	Nem tehettek mást.
ISTVÁN	Ezt csak Kálmán bácsi romantikus gondolkozása látta így. Mi szükség volt erre a házasságra? Ha a kisfiú törvénytelennek született volna, ez persze baj, mondjuk inkább kellemetlenség. De túlzás volt azt képzelni, hogy valami kibírhatatlan szerencsétlenség.
MÁLI	Van a magyar nyelvben egy nagyon csúnya szó. Ismeri.
ISTVÁN	Ismerem.
MÁLI	Ettől a szótól féltek.
ISTVÁN	És csináltak tényeket, melyektől még jobban kellett volna félni. Háborús időket éltünk, összezavarodott a világ, sok mindenféle került enyhébb megítélésre. Lórika dolgát el lehetett volna intézni örökbefogadással. Kálmán bátyám családi büszkesége egy kis csorbát szenvedett volna. Ezért érdemes volt Klára életét föláldozni?
MÁLI	Klára akkor azt gondolta, hogy az ő élete véget ért. Lóránd halála pontot tett a végére. Ő már nem látott mást a maga számára, mint hogy a gyermekéért éljen. Maga nem tudja, milyen alvajáró lelkiállapotban volt akkor szegény. Pedig, István, nekem is voltak reményeim. Amik akkor összedőltek. Én másképp reméltem a dolgokat. Magának megmondom, én arról ábrándoztam, hogy ha Klára és Lóránd férj és feleség lesznek… (Szégyenlősen elhallgat.)
ISTVÁN	Kálmán bácsi és Málika… Milyen jól összeillettek volna. Kálmán bácsi akkor nevelőapja lett volna Klárának.
MÁLI	Erre nem gondolt senki.
ISTVÁN	Tudja, hogy egész idő alatt rettegtem valamitől. Elvégre Kálmán bácsi még mindig érdekes férfi…
MÁLI	(Csendesen.) Féltékeny volt, István? Ne féljen, Klárának külön lakosztálya van, az én szobám mellett.
ISTVÁN	Málika, maga tudja, mit akarok? Maga tudja, hogy ez ma a boldogság egyetlen lehetősége Klára számára. Maga segíteni fog nekem.
MÁLI	[(…san.)] A maga pártján vagyok. Ez a szegény asszony elsorvad ebben az életben. De segíteni csak annyiban segíthetek, hogy nem avatkozom bele. Ezt maguknak egyedül kell megcsinálni. Csak úgy lehet megcsinálni, ha Klára teljes meggyőződéssel megy bele, ha vállalja önmagáért a felelősséget. Rábeszélni nem lehet, lebeszélni sem. Különben is azt sem tudom, szereti-e magát Klára?
ISTVÁN	Ezt talán még ő sem tudja. Nem engedi meg magának, hogy tudja. De én öntudatra fogom hozni benne ezt a szerelmet. Olyan erősen, hogy parancsolni fog Klárának.
MÁLI	(Feláll, nagyon komolyan vállára teszi kezét Istvánnak, aki szintén feláll.) István, itt évek alatt kialakult az életnek egy rendje. Maga ezt fel akarja bontani. Újat akar építeni a helyébe. Tudja maga, hogy mit csinál?
ISTVÁN	Tudom.
MÁLI	Hiszi, hogy jó lesz?
ISTVÁN	Hiszem.
MÁLI	Igazán olyan nagyon szereti Klárát?
ISTVÁN	Ahogy egy férfi szerethet.
MÁLI	Hát akkor Isten áldja meg.
(István kezet csókol. Klára a párbeszéd alatt, a vége felé lép be, az ajtónál megáll, hallja onnan kezdve: „igazán nagyon szereti Klárát?”, nagy felindulásban van, szenved. Egy pillanatra olyan mozdulatot tesz, mintha ki akarna menni, aztán mégis István és Máli felé megy.)
MÁLI	(Észreveszi Klárát, kissé zavarban van.) Klára, így betoppanni. Hallottál mindent? Akkor nekem nincs is beszélnivalóm. (Menni készül.)
KLÁRA	(Közben erőt vesz magán.) Maradhatsz, Málikám.
MÁLI	Mégis inkább megyek. (El.)
8. jelenet
Klára, István
KLÁRA	(Most már nyugodt, széket mutat Istvánnak.)
ISTVÁN	(Szólni akar, Klára leinti.)
KLÁRA	István, az előbb arra kértem, járjon el hozzánk minél gyakrabban. Közben meggondoltam a dolgot. Úgy veszem észre, pletykát csinálnak a maga idejárásából. Arra kell kérnem, egyelőre maradjon távol.
ISTVÁN	Kiutasít? A pletyka miatt?
KLÁRA	Hogy mi miatt, az nem fontos.
ISTVÁN	Hallotta, amit Málinak mondtam? Amiatt?
KLÁRA	Maga ezt nem találja elég oknak?
ISTVÁN	Elég oknak találom arra, hogy maradjak, hogy jöjjek mennél gyakrabban.
KLÁRA	Amit maga Málinak mondott, azt nekem nem lett volna szabad meghallani.
ISTVÁN	Azt magának meg kellett hallani. Tőlem kellett meghallani.
KLÁRA	István, ha már kell róla beszélni, beszéljünk róla komolyan és nyugodtan. Azzal, amit mondott, lehetetlenné tette további jó barátságunkat. Maga nekem nem lehet többé Lóránd legjobb barátja. Maga most egy másik férfi lett. Idegen. Elvesztettem egy jó barátot.
ISTVÁN	Nyert egy férfit, aki szereti.
KLÁRA	Mi haszna mindennek. Nem volna okosabb abbahagyni? Nem lehet jó vége. Semmilyen vége nem lehet. Énrám nézve nem lehet férfi Lóránd után.
ISTVÁN	Éppen ez az, amit nem akarok tudni.
KLÁRA	Meg kell tanulni. Mennél hamarább, annál jobb mind a kettőnkre.
ISTVÁN	Micsoda egészségtelen dolog ez a halottkultusz!
KLÁRA	Lóránd nekem nem halt meg. Él bennem és a fiában. A kisfiamban, aki akkor kapta az életet, amikor Lóránd utoljára, váratlanul visszament a harctérre. Az, hogy a vőlegényem apjának a felesége lettem, csak engedmény volt a körülményeknek. De az, amit akkor megfogadtam, az nem tűr engedményeket. Ha egyszer Lórándé voltam, nem lehetek többé a másé. Előttem a tilalom, a gyermekem. Azok a körülmények, amelyek közt ő született, csak egy életcélt hagynak meg nekem: őérte élni. Lórika mentette meg az életemet. Önmaga számára mentette meg.
ISTVÁN	Nincs tisztában a saját érzéseivel. Klára, magában egészen más dolgozik, nem amit hangosan mond. Magában van egy tudat alatti szégyenkezés, Lórika származása miatt.
KLÁRA	Nem szégyellek semmit. Büszke vagyok, hogy olyan nagyon tudtam szeretni Lórándot. Ez nem olyan szerelem volt, amit félbe lehet hagyni. Olyan könyv volt az a szerelem, amelyet végig kellett olvasni, az utolsó betűig. Aki egyszer ilyen szerelmet élt meg, az nem próbálkozhatik többé.
ISTVÁN	Én ismertem Lórándot, minden gondolatát. Ő nem kívánta volna magától ezt az áldozatot. Ő azt mondaná: menj, élj, szeress, légy boldog mással, ha velem már nem lehetsz.
KLÁRA	Nekem nem az fontos, hogy mit mondana Lóránd. Nekem az a fontos, hogy mit gondolok én.
ISTVÁN	Klára, ezt a vitát folytathatnánk akármeddig, nem érnénk végére. Lényeges csak egy kérdés. Hideg maradt maga az én érzéseimmel szemben? Nem érez semmit, ami felelet volna arra, ami énbennem kérdezi magát?
KLÁRA	Őszintén beszélek, István. Éppen azért kértem, hogy ne jöjjön ide többet, mert érezni kezdtem, hogy gyengül a szívem. Azzal vezettem félre magát, hogy ez csak baráti érzés, Lóránd legjobb barátja iránt. De most, mikor arról volt szó, hogy nem jön többet, olyan fájdalmat éreztem, amely felnyitotta a szememet. Mikor a maga szájából hallottam a Máli előtt tett vallomását, megrendültem. Nem titkolom. De éppen ezért kell elválnunk. Most, mikor még van erőm ellenállni.
ISTVÁN	De hiszen ez öncsonkítás!
KLÁRA	Én nem vagyok Elíz, akinek a szerelem játék, szórakozás. Én nem ölhetem meg a régi szerelmet az újjal. Én belekapaszkodom a Lóránd fejfájába, hogy hű tudjak maradni hozzá.
ISTVÁN	Maga a hűség fanatikusa. Maga élő asszony, fiatal test és lélek, és ércszobrot csinál magából. Úgy akar megszabadulni önmagától, az élet parancsától, amely belsejében kiáltoz, hogy márvánnyá fagyasztja magát.
KLÁRA	Ne folytassa. Hiábavaló.
ISTVÁN	Az a hiábavaló, amit maga elgondol. Magában már kikelt egy pompás új növénynek a magja. Nem tudja megakadályozni, hogy ki ne terebélyesedjék és ne boruljon dús virágba. Klára, magában egy új szerelmet támasztott fel az élet ösztöne. Magának van egy különös képessége, a legnagyobb a világon. Maga képes a szenvedélyre. Amit maga Lóránd iránt érzett, az nagy, igazi szenvedély volt, amire csak kiválasztottak képesek. Ez a nagy szenvedély kiégett, de nem égett ki a lelke. És most új szenvedély ébredt magában, mert maga azok közül való, akik csak teljes életet tudnak élni. Ez erősebb, mint minden elhatározása. És ha én nem teszek egy mozdulatot se, ha ide se jövök, ez a szenvedély ki fog lobbanni, és elégeti minden okos, hideg elhatározását. Ma még harcol magában a megszokás, az emlék, egy elgondolás egy élő ember ellen. De ez mind el fog égni. A jövő elégeti a múltat, az élő győz a halotton.
KLÁRA	Ne beszéljen így, István.
ISTVÁN	(Megfogja Klára kezét.) Elküld. Elmegyek. De vissza [fogok] jönni, majd ha ráeszmélt önmagára.
KLÁRA	(Kiszakítja a kezét.) Egy kis lázam van. Majd kiheverem. Isten vele, István.
ISTVÁN	Viszontlátásra, Klára.
KLÁRA	Ugye nem jön többet?
ISTVÁN	Amikor eljön az ideje, itt leszek. (El.)
9. jelenet
Klára, Máli
KLÁRA	(Nagyon szenved, csaknem összeroskad.)
MÁLI	(Belép olyan arccal, mint aki mindent tud.)
KLÁRA	(Ráborul Málikára.) Málikám, hallgatóztál?
MÁLI	Lehet is ilyenkor nem hallgatózni! Hát nem vagyok én asszony? De te, Klára, igazán asszony vagy?
KLÁRA	Mért kérded ezt tőlem?
MÁLI	Hogy olyan erős vagy!
KLÁRA	Ha tudnád, Málikám, hogy milyen gyenge vagyok. (Sírva borul Máli nyakába.)

^* Az itt közölt színmű Schöpflin Aladár Őszi szivárvány című darabjának szerzői kéziratának szövege. A darabot nem ezzel a szöveggel adták elő, a rendezői példány tanúsága szerint több helyen erősen rövidítettek rajta. A rendező-dramaturg változtatásait nem vettük figyelembe, ellenben Schöpflin saját kezű javításait (törléseit, betoldásait, átírásait) igen. Mivel az Őszi szivárvány ezeddig nem jelent meg nyomtatásban, a szöveggondozást a rendezőpéldány alapján tettük. Ezt az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi, raktári száma: N. Sz. O. 134. (B. T.)