Schöpflin Aladár

Őszi szivárvány

Folytatás előző számunkból, befejező rész

MÁSODIK FELVONÁS
(Szín: női szoba a Gotthárdy-kastélyban. Rokokó bútorok, kék garnitúra, az egyik kék, a másik piros selyem. A bal falon nagy, földig érő tükör, a fenéken üveges ajtó, kertre néz. Az ajtó mellett és a jobb falon ablak, vitrinek, jobboldalt is ajtó.)
1. jelenet
Klára, Máli, varrónő Margitka
KLÁRA	(A tükör előtt áll, új ruhát próbál, most Margitka mellette térdel, ahogy a varrónők szoktak próbakor.)
MÁLI	(Dirigálja a varrónőt.) Itt oldalt be kell venni egy picit. Nem ott, kissé odább. Igen, ott.
MARGITKA	(A mutatott helyen igazít.) Így jó lesz? (Feláll.)
MÁLI	Fönt a kivágásnál valami dísz… Csipke, nem?
MARGITKA	Egy kis csipke szép lesz. (Megsimítja Klára derekát.) Derékban, azt hiszem, jó. Mintha rá lenne öntve, ugye, méltóságos asszony?
KLÁRA	(Kedvetlenül tűrte a próbát, kedvetlenül mondja.) Jó.
MARGITKA	(Miközben itt-ott babrál a ruhán.) A méltóságos asszony egy kicsit megfogyott. Nem sokat, egy kicsit. Slusszban legalább egy centivel karcsúbbnak tetszik lenni. A polgármesterné nagyságos asszonynak minden új ruháját egy centivel bővebbre kell venni, aztán engem szekíroz, hogy az én ruháim kövérítik. Sokat keserítik az embert. Na, méltóságos asszony nem, hiszen olyan türelmes, mint egy angyal. Elíz nagyságos asszony… na, de arról inkább nem beszélek.
MÁLI	(Elkapja a pletyka-horgot.) Elíz? Hogy van?
MARGITKA	Én kérem nem pletykálok, én bejárok minden jó házba, sokat látok és hallok, tudok mindenkiről mindent. Ha én elkezdenék pletykázni!
MÁLI	De mit tud Elízről?
MARGITKA	Nem tudok én semmi különöset. Tegnapelőtt vettem róla mértéket, két új ruhát rendelt, egy utazóruhát meg egy pongyolát… hát… (Elhallgat.)
MÁLI	(Mohón.) Hát mi?
MARGITKA	Semmi kérem, csak kicsit változott a mértéke.
MÁLI	(Most már érti.) Hogyan? Hol?
MARGITKA	Kérem, nagyságos asszony, én lány vagyok, nekem az ilyesmit nem is illik észrevenni…
MÁLI	(Összecsapja a kezét.) Hát ennyire van! Gondoltam, ez lesz a vége.
MARGITKA	Én kérem nem mondtam semmit, én nem tudok semmiről. Semmi közöm a kuncsaftok magánügyeihez, ezért soha senkiről nem is pletykázok. (Leveszi a kipróbált ruhát Kláráról, és nagy skatulyából másikat vesz elő.)
KLÁRA	(Idegesen hallgatta Margitka locsogását.) Ez meg mi, még egy ruha?
MARGITKA	Hát nem méltóztatik emlékezni, két krepdesin estélyi ruhát is méltóztattak rendelni. Ez az.
KLÁRA	(Haragosan.) Még ezt is fölpróbáljam? Nem elég négy ruhapróba? (Máli felé.) Nem értem apust, micsoda túlzás, öt ruhát rendel egyszerre.
MÁLI	Biztosan tudom, hogy Éva anyánk is azért panaszkodott, mert az ura kevés fügefalevelet szedett neki. Te vagy az első asszony Éva óta, aki azért panaszkodik, hogy az ura túlságosan sok ruhát vesz.
KLÁRA	De mikor nekem egy se kell. Mit csináljak én ezekkel a rongyokkal! (Elkeseredetten.) Hagyjanak nekem békét.
MARGITKA	(Kezében a kék ruhával.) Próbáljuk?
KLÁRA	(Ingerült határozottsággal.) Nem. Elég volt.
MARGITKA	Akkor majd legközelebb. Méltóztassék telefonálni, mikor van kedve a méltóságos asszonynak, akármikor jövök. (Összerakja a holmikat a nagy skatulyában, lecsukja, karjára teszi.) Kezét csókolom. (Kezet csókol Klárának, aztán Málihoz fordul.)
MÁLI	Aztán mondja, az a dolog Elízzel! Igaz?
MARGITKA	Én nem tudok semmit. Pletykát nem hordok. Különben is már nem lehet soká titkolni. Kezét csókolom. (El.)
KLÁRA	(Mikor egyedül maradnak, rosszkedvűen, miközben felöltözik.) Összeállsz ezzel a Margitkával pletykálni.
MÁLI	Ugyan kérlek… Pletykát csak kell hallani! Az embernek csak tudni kell, mi van a városban? Úgy élünk itt, mint a lakatlan szigeten.
KLÁRA	Rólam is így pletykált ez a Margitka? Akkor?
MÁLI	A tűzbe teszem a kezem érte, hogy igen. Jegyezd meg, addig élsz, amíg pletykáznak rólad. Halálod után is egy darabig… Mikor a pletyka elhallgat, akkor végképp megszűntél élni.
KLÁRA	És ha megint elkövetnék valami különöset?
MÁLI	(Gyanakodva.) Akarsz valamit csinálni?
KLÁRA	Nem akarok, csak úgy kérdeztem.
MÁLI	Te itt ebben a városban nevezetes személy vagy. Rólad mindig pletykálnak. Mindig is fognak. Ha te megeszel egy tányér ribizlit, az már pletykatárgy.
KLÁRA	Utálatos. Az ember úgy él, mint egy üvegfalú házban.
MÁLI	Az ember éljen úgy, mintha üvegfalú házban élne.
2. jelenet
Klára, Máli, Elíz, Szobaleány
SZOBALEÁNY	(Bejön a jobb oldali ajtón.) Bokody Elíz nagyságos asszony.
MÁLI	(Klárához.) Farkast emlegettünk.
KLÁRA	(Meglepetve.) Tessék.
SZOBALEÁNY	(El.)
(Klára és Máli összenéznek.)
ELÍZ	(Sebbel-lobbal jön be, úgy, mint az első felvonásban.) Pá, drága Málikám, pá, Klára. Ti csak mindig itthon ültök. (Kézfogás.) Hát hogy vagytok? Mit csináltok? (Feleletet sem várva hadar. Látszik, hogy zavarát leplezi.) Mit csinál a drága kis Lórika? Hogy van Kálmán bácsi? De hiszen ti nagyszerűen néztek ki. Te, Klára, kicsit lesoványodtál, de az nagyszerűen áll neked. Persze neked minden jól áll.
KLÁRA	Foglalj helyet, kedves Elíz.
ELÍZ	(Leül.) Csak egy percre jöttem, még rengeteg dolgom van, nagyon sietek.
(Klára és Máli is leülnek.)
MÁLI	Mi van neked olyan sok dolgod?
ELÍZ	Csomagolok, Málikám! Csomagolok.
KLÁRA	Elutazol? Hová?
ELÍZ	Nem utazom, elköltözöm. Elhagyom ezt a gyönyörű várost.
MÁLI	Elköltözöl? Hová?
ELÍZ	Hová? Hát Budapestre. Lehet az embernek máshova költözni? Lehet máshol élni, aki függetlenül akar élni?
MÁLI	Eladod a házadat?
ELÍZ	Már el is adtam. Rosenfeld ügyvédnek. Elég előnyösen.
MÁLI	Szóval elégetted a hidat magad mögött?
ELÍZ	Nem is kérditek, miért? Persze már tudjátok. A Margitka varrónő, találkoztam vele a kapuban, mindent elmondott. Nem igaz? Ha ugyan máris nem tudtátok. Hiszen már tudják az elemista gyerekek is. Mayer nőgyógyász úgy köszön nekem, mint aki már a zsebében érzi a honoráriumot.
MÁLI	Hát csakugyan igaz?
ELÍZ	Úgyis hiába titkolnám. Hát igaz, minden igaz. (Kihívó daccal.) Én nem találok benne semmi szégyellnivalót. A magam dolga. Kinek mi köze hozzá? Nem igaz?
MÁLI	(Óvatosan.) A te szempontodból.
ELÍZ	Nekem csak az én szempontom van, a többi már smafu.
KLÁRA	És Méray?
ELÍZ	Jön velem. Azaz én megyek vele. Áthelyezték Pestre. Ez a szerencse, hogy sikerült neki áthelyeztetni magát. Itt mégis nehéz lett volna. Itt maradni úgy, ahhoz kicsi ez a város. Nem igaz?
MÁLI	Hiszen erre a balesetre gondolni lehetett.
ELÍZ	Hol itt a baleset? Nincs itt semmiféle baleset. Én nem köthetem magamhoz őt, anyakönyvvezetővel, pappal, hát magamhoz kötöm, amivel tudom.
KLÁRA	És ő mit szól hozzá?
ELÍZ	Örül neki. Nem is ajánlanám, hogy ne örüljön.
MÁLI	De mégis?
ELÍZ	Szegény Miklós olyan nagyon szerette a lelenceket, azoknak sincs rendben a keresztlevelük. Kérlek, a mai világban…
KLÁRA	Igazad van, Elíz. Neked van igazad.
(Máli és Elíz meglepetve néznek Klárára.)
KLÁRA	(Egyre hevesebben.) És ha százszor mondják is, százszor is igaz. Bátor asszony vagy, mered tenni azt, ami jólesik. Nem törődöl senki mással. Mégy a szíved után. Ha szereted Mérayt…
ELÍZ	Eleinte nem is tudtam, mennyire szeretem. Csak most ébredtem rá. Ez részemről most már nagy szerelem. És az ő részéről is.
KLÁRA	Nagy szerelem. Szembe mersz érette szállni az egész világgal. Ki mered tenni magadat mindenki ítéletének. Brávó, Elíz!
ELÍZ	(Mosolyogva Klára hevességén.) Még utóbb elhiteted velem, hogy valami hős vagyok, pedig én csak egy bolondos nő vagyok.
KLÁRA	(Mintha nem is hallaná, amit Elíz mondott.) Bátorság kell az élethez, az ember menjen a saját szíve után, akármit mond a világ.
ELÍZ	A világ ítélete. Ha te tudnád, milyen csemege vagyok én ennek a városnak. Minden uzsonnán föltálalnak. Egy idő óta több uzsonnát adnak az asszonyok, mint valaha, és jobban ízlik a kávé. Nagy csapás lesz nekik, ha elmegyek.
KLÁRA	(Felhevülve.) Az ostobák. Az utálatosak.
MÁLI	(Kezére teszi a kezét.) Ne izgasd fel magad, Klára.
ELÍZ	Örülök, hogy igazat adsz nekem, Klára.
KLÁRA	(Hangsúllyal.) Mindig az érzésnek van igaza. Ha az ember szeret valakit, ne nézzen se jobbra, se balra.
ELÍZ	Megvallom, hogy kicsit féltem, mit fogtok szólni; te mindig olyan komoly vagy, Klára. Én félek egy kicsit a komoly emberektől. Aztán te inkább hozzámentél Gotthárdy Kálmánhoz…
MÁLI	(Idegesen.) Kérlek, erről ne beszéljünk.
KLÁRA	Miért ne beszélnénk? Én nem voltam olyan bátor, mint Elíz. Én hozzámentem apushoz. Ez volt az én tévedésem. Lekötni az életemet egy agyrémért. Egyszer kellett volna az életben szabadnak, bátornak lennem, és akkor gyáva voltam.
MÁLI	Gyerek voltál, nem tudtad, mit csinálsz.
ELÍZ	Ahogy én sem tudtam, mit csinálok, mikor Bokodyhoz hozzámentem.
KLÁRA	Én akkor azt hittem, örökké az leszek, ami akkor voltam. Nem tudtam, hogy ma egészen más ember leszek, mint akkor. És most a 25 éves Klárának kell megtartani, amit a 19 éves Klára fogadott. Akkor tudatlan fővel eladtam az életemet, és most kapom érte a fizetséget.
MÁLI	(Véget akar vetni a jelenetnek.) Mikor utazol, Elíz?
ELÍZ	A jövő héten hétfőn. Gondolhatod, mennyi dolgom van még. Semmim nincs még becsomagolva. Megyek is már… (Feláll.) Tehát szervusz, Klára. Ha Pestre jössz, remélem, hírt adsz magadról?
KLÁRA	Szervusz. Benézek hozzád, ha Pestre kerülök.
ELÍZ	Nagy város az, az ilyen látogatás ott nem olyan kompromittáló. Itt nem is mernélek hívni. (Málihoz.) Csókollak, Málikám. (Csókolódzás.)
MÁLI	Amit itt hallottál, abból pletyka ne legyen!
ELÍZ	Itt én már nem pletykálok. Nem érdemes. Felutazom Pestre. (Malíciával, de nem gonoszul Klárához.) Aztán ha István doktorral találkozol, mondd meg neki, hogy tiszteltetem.
MÁLI	(Megfenyegeti az ujjával.)
ELÍZ	(Szájára teszi a kezét.) Jaj, ne szólj szám, nem fáj fejem! (Csókot int, sebbel-lobbal el.)
3. jelenet
Klára, Máli
MÁLI	(Miután leültek.) Nem értelek, Klára. Így kiszolgáltatni magadat. Holnap az egész város beszél rólad.
KLÁRA	(Dacosan.) Beszéljen, nem bánom.
MÁLI	Most nem bánod, mert föl vagy hevülve, de ha megjön az eszed, akkor bánni fogod.
KLÁRA	Bár ne jönne meg az eszem soha.
(Pillanatnyi szünet.)
MÁLI	(Figyelmesen nézi Klárát.) Szóval változtatni akarsz az életeden?
KLÁRA	(Elkeseredve.) Magam sem tudom, mit akarok. Hiszen éppen ez a borzasztó.
MÁLI	Azt mondtad az előbb, hogy az érzés után kell menni.
KLÁRA	De gyáva vagyok. Ha apusra gondolok… Ő olyan jó volt mindig hozzám. És olyan boldog ebben az állapotban. Gyáva leszek, ha erre gondolok. Hogy leromboljam az ő jó életét.
MÁLI	Édes fiam, én úgy látom, hogy az ő jó élete magától is romba dől. Ha te boldogtalan vagy mellette, ő sem maradhat boldog. Máris sejt valamit…
KLÁRA	(Ijedten.) Beszélt neked róla? Mit tudsz?
MÁLI	Nem sejti azt, ami van. De azt érzi, lehetetlen nem éreznie, hogy te megváltoztál, hogy valami van benned, ami azelőtt nem volt.
KLÁRA	(Gyanakodva.) Nem mondtál te neki valamit? Nem szóltad el magadat?
MÁLI	Hova gondolsz? Elég neki a te magatartásod. Hiszen olyan vagy, mint az április. Egyik percben esik az eső, a másikban süt a nap. Ezt nem lehet észre nem venni. Csak persze Kálmán férfi. A férfiak sohasem azt sejtik, ami igaz. Mindig mellésejtenek, ha nőről van szó. Az persze esze ágába se jut, hogy István…
KLÁRA	(Máli szája elé teszi kezét.) Ne mondd tovább!
MÁLI	Hát nem mondom. Azt hiszed, akkor nincs?
KLÁRA	Mit tegyek? Málikám, mondd, mit tegyek?
MÁLI	Semmit. Nem is fogsz semmit csinálni egyelőre.
KLÁRA	Várjak? Szenvedjek? Meddig?
MÁLI	Nem fogsz soká várni. Most már minden úgy tele van feszültséggel, hogy hamar ki fog robbanni. Várd meg azt a szikrát, amely kirobbantja. Megjön az magától, nem kell sürgetni.
KLÁRA	És addig hazudjam apusnak?
MÁLI	Menj be hozzá, állj elébe, mondd meg neki: Én most itt hagylak, mert beleszerettem valakibe, és megyek az után. Pá, kezit csókolom.
KLÁRA	Jaj, nem… Nem…
MÁLI	Nohát.
4. jelenet
Előbbiek, Gotthárdy
GOTTHÁRDY	(Jó kedvvel jön a jobb ajtón.) Jó, hogy együtt vagytok. Nagy újságot hozok.
MÁLI	Remélem, jót?
GOTTHÁRDY	Megyünk Pestre.
KLÁRA	(Ijedten.) Mit csinálunk mi Pesten?
GOTTHÁRDY	Nem kirándulunk, hanem felköltözünk. Hosszú időre, évekre.
KLÁRA	(Még ijedtebben.) Pestre?
GOTTHÁRDY	(Nem veszi észre Klára ijedtségét.) Oda ám. Vége ennek a magányos életnek. Szép lakást veszünk. Társadalmi életet élünk, eljársz színházba, operába, ahova akarsz. Élhetsz, ahogy akarsz. Mint egy előkelő úriasszony.
KLÁRA	Hogy jut ez eszedbe, apus?
GOTTHÁRDY	Eszembe juttatta régi barátom, az új földművelésügyi miniszter. Te talán nem is tudod, hogy új kormány van. Bizony az én régi pajtásom, a Kajári Pali lett az új földművelésügyi miniszter. (Levelet vesz elő a zsebéből.) És ő gondol rám, meghív államtitkárjának. Én elfogadom a hívást. Államtitkárné leszel, galambom!
KLÁRA	Mármint én?
GOTTHÁRDY	Nem is a Schneider Fáni. Jössz velem. Olyan pozíciód lesz, hogy csak. Ilyen szép, fiatal asszony, államtitkárné, az én feleségem… Sztár leszel, angyalom, a fővárosi társaságban. Nem fogunk többet ilyen vakondok módra élni.
KLÁRA	(Felcsattan.) Nem akarok Pestre menni!
GOTTHÁRDY	(Elképedve.) Nem akarsz, hát mit akarsz?
KLÁRA	Semmit sem akarok. (Szelídebben, kérőn.) Apus, ha neked örömet szerez, fogadd el az állást, menj Pestre, de engem hagyj itt maradni. Én úgy elszoktam a társadalmi élettől.
GOTTHÁRDY	Majd hozzászokol. Nem születtél remetének.
KLÁRA	(Ingerültebben.) Nem szokom hozzá. Nem is akarok. Itt akarok maradni a kisfiammal. Nekem nem kell színház, opera, bál, szórakozás. Nekem nyugalom kell… Semmi más nem kell, csak nyugalom… Kipihenni magamat… Megtalálni a megnyugvást, újra örülni a kisfiamnak.
GOTTHÁRDY	De hát mit akarsz, az Istenért!?
KLÁRA	(Keserűen.) Ha én azt tudnám. Nem akarok semmit… Mennél kevésbé élni… Azt akarok… Nem érezni, hogy élek, nem érezni semmit, úgy élni, mint akit elaltattak morfiummal. Mit tudom én, mit akarok!
GOTTHÁRDY	Kérlek, én nem értem ezt a szeszélyeskedést. Én azt hittem, örömmel fogsz kapni rajta, és most… tessék…
KLÁRA	Mért kaptam volna örömmel?
GOTTHÁRDY	(Málira néz.) Máli mondta, szórakozás kellene neked…
MÁLI	(Zavarban van.) Én csak…
KLÁRA	Úgy bántok velem, mint valami kisgyerekkel. Szórakoztatni akartok, játékot szerezni. Nekem nem kell szórakozás, nem akarok innen elmenni.
GOTTHÁRDY	Hát mit akarsz?
KLÁRA	Semmit sem akarok.
(Pár pillanatnyi szünet.)
GOTTHÁRDY	(Nyugodtságot erőltet.) Akkor hát nem megyünk Pestre, nem vállalom.
KLÁRA	Ha kedved van rá, apus, csak vállald. Hiszen azért én itt maradhatok Málival vagy Lórikával. Neked kell a munka, hatáskör, tevékenység.
GOTTHÁRDY	Nélkületek nem megyek. Csak a kedvedért mentem volna. Ez el van intézve. De nincs elintézve a másik fontosabb dolog.
KLÁRA	Melyik?
GOTTHÁRDY	A te dolgod.
KLÁRA	Az enyém?
GOTTHÁRDY	A tied.
KLÁRA	Mi van ebben elintéznivaló?
GOTTHÁRDY	Az, hogy te boldogtalannak érzed magad.
KLÁRA	(Ijedten.) Én?
GOTTHÁRDY	Boldogtalannak érzed magadat. Ezt most már előttem sem tagadhatod. Hiszen most már állandó ingerültségben vagy. Ha együtt vagyunk, erőlteted a nyugalmat, jó kedvet, de vaknak kellene lennem, ha nem látnám, hogy boldogtalannak érzed magadat. Ezt pedig én nem nézhetem ölbe tett kézzel. Nekem nincs más feladatom, mint hogy boldog légy. Nekem mindent meg kell tenni, hogy segítsek rajtad.
KLÁRA	De honnan gondolod mindezt?
GOTTHÁRDY	Édes fiam, te nem tudsz előttem elleplezni semmit. Én nagyon figyellek egy idő óta, észreveszem hangulataidnak minden változását. Rettenetesen aggódom miattad. Nem tudsz őszinte lenni hozzám?
KLÁRA	Az igaz, hogy ideges vagyok egy idő óta…
GOTTHÁRDY	Idegesség? Ezen már túl vagyunk. A te bajod több és nagyobb, mint egyszerű idegesség. Tebenned valami nagy változás ment végbe. Valami meghalt benned, vagy valami új dolog támad. Ezt szeretném én megismerni.
KLÁRA	Nem tudom, mi lenne…
GOTTHÁRDY	Én sem tudom, de sejtem.
KLÁRA	(Nagyon ijedten.) Sejted? Mit sejtesz?
GOTTHÁRDY	(Klárához lép, átfogja a vállát, gyöngéden, szomorúan.) Klára, mondd meg őszintén, elkívánkozol innen, mellőlem?
KLÁRA	De hová, apus?
GOTTHÁRDY	Ne félj tőlem. Légy bizalommal hozzám, mint azelőtt. Azelőtt, ha bármi bajod volt, mindig hozzám fordultál, őszintén. Most takargatod magadat. Már ebből magából is láthatom, hogy megváltoztál irántam.
KLÁRA	Apus, én most is…
GOTTHÁRDY	Azt akarod mondani, most is jó szívvel vagy irántam, mint azelőtt. Ez lehet igaz, de nem ez az igazság. Van valami benned, ami lehetetlenné teszi, hogy egészen őszinte légy.
KLÁRA	Mindig csak erre térsz vissza.
GOTTHÁRDY	Mert ez az a pont, ahova vissza kell térni. Fel kell törni azt a burkot, amelybe ellenem való védekezésül, beburkoltad magadat. Védekezel ellenem, Klára. Titkolózol előttem. Mért nem mondod el nekem a titkodat?
KLÁRA	Nincs titkom.
GOTTHÁRDY	Senki előtt nincs titkod, csak énelőttem. Nem gondolod, hogy ez gyanús nekem?
KLÁRA	Mivel gyanúsítasz?
GOTTHÁRDY	Klára, itt akarsz te maradni mellettem?
KLÁRA	Mért kérdez ezt, apus?
GOTTHÁRDY	Felelj egyenesen a kérdésemre, Lórándot most is szereted?
KLÁRA	Mindig, amíg élek.
GOTTHÁRDY	Hű akarsz maradni emlékéhez?
KLÁRA	Hű vagyok.
GOTTHÁRDY	Él még neked Lóránd?
KLÁRA	Hiszen meghalt. Régen.
GOTTHÁRDY	Nem úgy értem, jól tudod. Úgy értem, hogy úgy szereted-e most is, mintha élő volna.
KLÁRA	Halottat nem lehet úgy szeretni, mint az élőt.
GOTTHÁRDY	Eddig mindig azt mondtad.
KLÁRA	Én másképp értettem. Én úgy értettem, hogy az érzésem éppen olyan erős és szent… csak… csak másféle érzés lett belőle. Nehéz ezt így megmagyarázni.
GOTTHÁRDY	És a régi érzés másfelé fordult?
KLÁRA	(Ijedten.) Apus, hagyjuk ezt.
GOTTHÁRDY	Éppen ezt nem szabad hagyni.
KLÁRA	(Felindultan.) Nem bírom ezt a faggatást! (Föláll, gyorsan, lehajtott fejjel kimegy a szobából.)
5. jelenet
Gotthárdy, Máli
MÁLI	Édes Kálmán, ne haragudj, de én attól félek, azzal veszted el, hogy védelmezed.
GOTTHÁRDY	Nem tudom, mit tegyek, de nem engedhetem el csak úgy egyszerűen Klárát.
MÁLI	Én meg azt hiszem, nem tehetsz mást, mint hogy rábízod magad az eseményekre. Egy esemény már készülőben is van.
GOTTHÁRDY	Nem tudom, mit nevezel eseménynek.
MÁLI	Például azt, hogy István elutazik.
GOTTHÁRDY	(Fellobbanó reménnyel, mohón.) Elutazik? Hová?
MÁLI	Párizsba. Hosszú időre. Fél évre, egy évre, nem lehet tudni.
GOTTHÁRDY	Honnan tudod te ezt?
MÁLI	Újabban már újságot sem olvasol? Benne van a mai újságban. Te nem tudtál róla, hogy már régi szándéka Párizsba menni, a Pasteur intézetbe tanulmányozni valamit, a jó Isten tudja, mit?
GOTTHÁRDY	Hja, igen! Most már emlékszem. Beszélt róla valamikor.
MÁLI	Most hát megvalósítja ezt a szándékát. Állami ösztöndíjat kapott. (Mintha újságból olvasná, recitáló hangon.) Közkórházunk kitűnő fiatal főorvosa, dr. Csery István magas kitüntetésben részesült…
GOTTHÁRDY	Szóval elmegy, hosszú időre. (Örvendő izgalommal.) Érted?
MÁLI	És Klára azalatt elfelejti.
GOTTHÁRDY	Most már látom, rátapintottam az elevenére.
MÁLI	Micsoda elevenére?
GOTTHÁRDY	Nincs annak semmi értelme, hogy így tettesd magad, mintha mit sem tudnál. Azt kell hinnem, hogy szövetségesük vagy.
MÁLI	Kiknek a szövetségese?
GOTTHÁRDY	Kláráé és a másiké.
MÁLI	Kicsoda másik?
GOTTHÁRDY	Kérlek, ne bosszants ezzel az ártatlanságoddal. Láthatod, hogy kitaláltam mindent.
MÁLI	Halljuk hát, mit találtál ki, te nagy kitaláló.
GOTTHÁRDY	Ezt nem lehet elviccelni. Ez a legkomolyabb dolog. Ti asszonyok azt hittétek, nem látok semmit, nem hallok semmit. De én résen voltam, és akárhogy titkolóztatok előttem, rájöttem mindenre. Klárában valami új dolog támadt. Szerelem.
MÁLI	Azt is tudod, kibe?
GOTTHÁRDY	Természetesen Istvánba. Más arravaló férfi nem is került közelébe.
MÁLI	És most, hogy tudod, most jobb?
GOTTHÁRDY	Jobb, mert tisztán látok. Most te mondd meg, történt valami köztük?
MÁLI	(Felcsattan.) Mit képzelsz?
GOTTHÁRDY	Nem úgy értettem. Volt-e köztük valami megbeszélés, nyilatkozás, vagy mi?
MÁLI	Nem volt. Nem is találkoztak jó idő óta.
GOTTHÁRDY	Ebben bizonyos vagy?
MÁLI	Bizonyos.
GOTTHÁRDY	Klárában kialakult valami elhatározás?
MÁLI	Nem. Csak küszködik magában.
GOTTHÁRDY	Akkor talán a veszedelem nem olyan nagy, mint gondoltam. Még lehet ellene tenni.
MÁLI	Mit akarsz tenni?
GOTTHÁRDY	Módot keresni arra, hogy eltávolodjanak egymástól.
MÁLI	Azt hiszed, ez lehetséges?
GOTTHÁRDY	Azt hiszed, nem lehetséges?
MÁLI	Ha Klárában erősebb a ragaszkodás a meglévő állapotához, mint az új érzés, akkor marad. Ha az új érzés erősebb, akkor hiába csinálsz akármit.
GOTTHÁRDY	Ölbe tett kézzel nézzem?
MÁLI	Látod, hogy felerősödik az ég. Szél támad, villámlik az ég alja. Tudsz valamit tenni, hogy a vihar be ne következzék?
GOTTHÁRDY	Segíthetek kiállni a vihart.
MÁLI	Ezt a vihart az ember vagy kiállja egyedül, vagy nem használ a segítség.
GOTTHÁRDY	Azt hiszed, Klára el akar engem hagyni?
MÁLI	Most még nem akar. De nem fog-e akarni, azt honnan tudnám? Ki ismeri a szenvedélyek útját? Ki avatkozhatik bele?
GOTTHÁRDY	Te arra akarsz rávenni engem, hogy ne tegyek semmit. De nekem védenem kell magamat. Tudod, mit jelent nekem Klára? Az életemet.
MÁLI	Édes Kálmán, ne haragudj, de én attól félek, azzal veszted el, hogy védelmezed.
GOTTHÁRDY	Nem tudom, mit tegyek, de nem engedhetem át csak úgy egyszerűen Klárát.
(Pár pillanatnyi szünet, Gotthárdy gépies mozdulattal, inkább csak hogy jelezze, hogy a beszélgetést nem akarja folytatni, felemel az asztalról egy újságot, szétteríti, szórakozottan belenéz, egyszerre érdeklődni kezd, fokozódó izgalommal olvas.)
GOTTHÁRDY	Te Máli, nézd, mit ír az újság? István elmegy innen hosszú időre. Hallgasd csak: dr. Csery István, közkórházunk kitűnő főorvosa, mint illetékes helyről értesültünk, félévi szabadságot kapott arra a célra, hogy tudományos kutatásait Párizsban, a Pasteur intézetben folytassa. A kormány azzal fejezi ki a nagytudományú orvos iránti megérdemelt bizalmat, hogy megfelelő ösztöndíjjal támogatja vállalkozását, mellyel bizonyára megbecsülést fog szerezni a magyar kultúrának. Bármennyire sajnáljuk… a többi frázis, tószt nem fontos. A fontos az, hogy István elmegy innen hosszú időre. Érted? (Lecsapja az újságot, örvendező izgalommal.)
MÁLI	És Klára ezalatt elfelejti. Ha így gondolod, értem.
GOTTHÁRDY	Másképp is lehet érteni?
MÁLI	Mindent lehet másképp érteni.
GOTTHÁRDY	De hogyan?
MÁLI	Azt kívánod tőlem, hogy mindent tudjak.
GOTTHÁRDY	(Nyugodt jókedvvel.) Minden jóra fog fordulni. István elmegy, Klára megnyugszik. Fölülkerekedik benne a józanság. Belátja, hogy így a legjobb, ahogy van.
MÁLI	És ha szenvedni fog?
GOTTHÁRDY	Mindent meg fogunk tenni, hogy ne szenvedjen nagyon. Nem lehet ez nála olyan erős szenvedély. Most megírom a lemondólevelet. Nem megyünk Pestre. (El.)
MÁLI	(Egyedül.) Igazi férfi. Önző, vak, nem ért meg semmit, csak amit akar megérteni… Férfi…
6. jelenet
Máli, István, Szobaleány
SZOBALEÁNY	(Bejön.) Csery István doktor úr. A méltóságos asszonyt keresi.
MÁLI	Vezesse be. Aztán hívja a méltóságos asszonyt.
SZOBALEÁNY	A méltóságos urat is?
MÁLI	Azt egyelőre hagyja. Dolga van.
SZOBALEÁNY	(El.)
MÁLI	(Amíg egyedül van.) No, Kálmán, a bomba mindjárt robban.
ISTVÁN	(Bejön.) Kezét csókolom, Málika. Klára?
MÁLI	Isten hozta, István. Klára mindjárt itt lesz. Foglaljon helyet.
ISTVÁN	(Leül.)
MÁLI	Búcsúvizit?
ISTVÁN	Olyasformán. Tudják már?
MÁLI	E pillanatban tudtuk meg. Kálmán olvasta az újságban.
ISTVÁN	Klára is tudja?
MÁLI	Ő még nem.
ISTVÁN	Tőlem fogja megtudni. Annál jobb. Málika, tenne velem valami jót?
MÁLI	Attól függ, hogy mit.
ISTVÁN	Hagyjon engem pár percig négyszemközt Klárával. Megteszi?
MÁLI	Nem tudom, okos-e, de mennél kevésbé okos dolog, annál inkább megteszem. Unom már a nagyon okos dolgokat. Már megyek is.
ISTVÁN	Nagyon hálás vagyok, Málika.
MÁLI	Nem tudom, Kálmán is olyan hálás lesz-e? Elegánsan elpárolgok. (El a jobb oldali ajtón.)
7. jelenet
Klára, István
KLÁRA	(Amint meglátja Istvánt, olyan mozdulatot tesz, mintha vissza akarna fordulni.) István!
ISTVÁN	Klára, kezét csókolom.
KLÁRA	(Közelebb lép.) Mért jött ide?
ISTVÁN	Magához jöttem.
KLÁRA	Nem mondtam, hogy ne jöjjön többet?
ISTVÁN	Nem kívánta, hogy jöjjek?
KLÁRA	Tudta, hogy nem szabad hozzám jönnie.
ISTVÁN	El kellett jönnöm.
KLÁRA	Mit akar tőlem? Kevesli, amit szenvedek?
ISTVÁN	Sokallom.
KLÁRA	Akkor miért jött?
ISTVÁN	Beszélnem kell magával.
KLÁRA	Tudja, hogy nincs a maga számára mondanivalóm.
ISTVÁN	Nagyon sok mondanivalónk van egymás számára.
KLÁRA	Nem akarom, hogy legyen.
ISTVÁN	(Nagyon komolyan.) Kérem, hallgasson meg. Nem tudom, nem az utolsó alkalom-e ez, hogy beszélünk egymással. Mert én, ha úgy tetszik, búcsúzni jöttem.
KLÁRA	(Ijedten.) Búcsúzni?
ISTVÁN	Nemsokára, talán két hét múlva, megyek Párizsba. Tudja, hogy belefogtam egy kutatásba, itt a kórházban. De csak a párizsi Pasteur intézetben tudom befejezni. Most erre engedélyt kaptam és állami ösztöndíjat.
KLÁRA	(Fokozódó ijedtséggel.) És elmegy?
ISTVÁN	Meg kell ragadnom az alkalmat. De mielőtt elmegyek, tiszta helyzetet akarok itt hagyni. Tudni akarom, mit várhatok magától.
KLÁRA	(Gyöngén.) Tőlem? Mit akar tőlem?
ISTVÁN	Azt akarom, hogy mondja meg, velem jön-e, vagy nem.
KLÁRA	Én magával? Hogy képzeli ezt?
ISTVÁN	Klára, most dönteni kell. Az életéről kell dönteni. Most nincs helye okoskodásnak. Most nem szabad hazudnia. Sem nekem, sem önmagának. Ha itt akar maradni, ebben az itteni életben, szenvedni, föláldozni magát, megfojtani a fiatalságát, akkor itt marad. Ha élni akar, szeretni, boldog lenni, jön velem.
KLÁRA	Mit gondol maga rólam?
ISTVÁN	Azt gondolom, hogy ez egyszer erősnek kell lennie és őszintének önmaga iránt. Meg kell mondania önmagának nyíltan, hogy engem szeret, hogy nincs erősebb kívánsága, mint én, hogy itt maradni mostani helyzetében boldogtalanság.
KLÁRA	Honnan tudja olyan bizonyosan?
ISTVÁN	(Erélyesen, majdnem haragosan.) Meddig fog még hazudni? Fél kimondani az igazat? Hát nincs magában erő azt tenni, amit akar? Olyan gyönge lett, olyan gyáva?
KLÁRA	(Megtörten.) Gyáva vagyok.
ISTVÁN	(Megragadja a két vállát. Nagyon határozottan.) Nem szabad gyávának lennie. Azt képzeli, egy nagy akadály van előtte, legyőzhetetlen akadály, egy nagy kötelesség van előtte, amelyet nem lehet megszegni? Nem érzi, hogy az az akadály nem is akadály abban a pillanatban, amikor maga akarja? Nem érzi, hogy ez a kötelesség már nem kötelesség, hogy már megszegte a szívében? Ébredjen fel, az istenért!
KLÁRA	István, eresszen el.
ISTVÁN	(Még erősebben megfogja a vállát.) Mért hajtja le a fejét? Mért süti le a szemét? Mért nem néz rám?
KLÁRA	(Lassan fölemeli a fejét, egy pillanatig szembenéz Istvánnal, aztán hirtelen a keblére borul, elrejti arcát.) István!
ISTVÁN	(Átkarolja.) Lásd, így kell. Hozzám tartozol, nálam kell maradnod. Boldog akarsz lenni? Ne félj a boldogságtól. Semmire se gondolj, csak önmagadra, a kívánságodra, a fiatalságodra, arra, hogy még tied az élet, jogod van rá.
KLÁRA	Hova akar vezetni, István?
ISTVÁN	(Átkarolva tartja.) Oda, ahova minden porcikád jutni kíván. Az extázisba, a legmagasabb örömbe, ami embernek juthat.
KLÁRA	(Fölemeli arcát.) Félek.
ISTVÁN	Mitől félsz? Ha szeretsz, ha velem akarsz jönni, mi van félnivalód?
KLÁRA	Az ismeretlentől. Amit itt van körülöttem, ahogy eddig éltem, ezt ismerem.
ISTVÁN	És olyan jó volt? Boldog voltál benne?
KLÁRA	Nem voltam boldog. De amíg te nem jöttél, boldogtalan sem voltam. Azt hittem, így lesz mindig, ezen nem lehet változtatni. És most azt akarod, változtassak meg mindent? Szakítsam ki magamat? Menjek valami újba…
ISTVÁN	Nem tudsz bátor lenni?
KLÁRA	Akarok bátor lenni, ne haragudjál, István, én öt év óta úgy éltem, mintha félálomban élnék. Lecsökkentettem minden lelkierőmet, olyan vagyok, mint a hosszú langyos fürdőtől elbágyadt test. Nehezen tudok nagy erőt kifejteni, de akarok…
ISTVÁN	Hiszel bennem?
KLÁRA	Hiszek, István.
ISTVÁN	Hiszel magadban?
KLÁRA	Akarok hinni.
ISTVÁN	Erősen kell hinni.
KLÁRA	(Fölemeli a fejét, szembenéz Istvánnal.) Ha a szemedbe nézek, erősen tudok hinni.
ISTVÁN	Akkor mitől félsz?
KLÁRA	Apustól.
ISTVÁN	Mért félsz tőle? Mit árthat neked? Mit akadályozhat meg, ha te nagyon akarod?
KLÁRA	Félek tőle, István, úgy szeretem, mint az apámat. Legderekabb ember a világon. És olyan jól érezte magát ebben a mostani életében. Az én jelenlétem tette boldoggá, meg a kisfiamé. Most leromboljam ezt a boldogságot? Egy boldogságot? Egy boldogságot, amit én teremtettem? Ettől félek.
ISTVÁN	Édes gyermekem, olyan jó akarsz lenni, amilyen jónak nem szabad lenni. Ez már nem jóság, ez már ostobaság. Hiszen a Kálmán boldogsága már nincs is. Attól a pillanattól fogva, hogy benned öntudatra jutott a szerelem, ez a boldogság már nem boldogság. Már nyugtalanság, már félelem, zavar. Amit ti itt éltetek, az mesterkélt idill volt. A szenvedély elfújta az idillt.
KLÁRA	Gondolod, hogy szenvedni fog?
ISTVÁN	Ha szenvedni fog, szenvednie kell.
KLÁRA	Énmiattam.
ISTVÁN	Az élet miatt, amely nem tűr állandóságot. Az élet változó. Az ő élete sem maradhat változatlan.
KLÁRA	Mit tegyek?
ISTVÁN	Csak egyet tehetünk. Odaállunk elébe, és nyíltan megmondunk mindent.
KLÁRA	(Megrázkódik.) Nehéz lesz. Rossz lesz.
ISTVÁN	Nem szabad félni tőle.
KLÁRA	Rossznak kell lenni iránta.
ISTVÁN	Aki nagy dolgot akar, annak bizonyos értelemben rossznak is kell lenni. Legalább egyszer. Mire mennék, ha félnék belevágni az operációs kést a betegbe, mert a vágás fáj? Ez is operáció, amit el kell végezni.
KLÁRA	El kell végezni.
ISTVÁN	(A két kezébe veszi Klára arcát, közel vonja magához.) Akarsz velem jönni?
KLÁRA	(Halkan.) Akarok.
ISTVÁN	Bátor leszel?
KLÁRA	Bátor leszek.
ISTVÁN	Rossz is leszel, ha kell?
KLÁRA	Rossz is leszek. (Egy pillanatig nézik egymást, majd Klára odahajol Istvánhoz, és megcsókolja a száját, aztán lányos, szégyenkező mozdulattal elfordul tőle.) Mikor mondjuk meg neki?
ISTVÁN	Most.
KLÁRA	Igen. Most rögtön. (Csenget.)
8. jelenet
Előbbiek, Gotthárdy, Szobaleány
SZOBALEÁNY	(Megjelenik az ajtóban.)
KLÁRA	A méltóságos urat.
SZOBALEÁNY	(Eltűnik.)
(Klára és István egy pillantást váltanak. Gotthárdy bejön, láthatólag kellemetlenül érinti István jelenléte. Kezet fog Istvánnal, mind a hárman leülnek.)
GOTTHÁRDY	(Hűvösen.) Búcsúzni jöttél?
ISTVÁN	Búcsúzni is.
GOTTHÁRDY	Hallom, hogy utazol. Mikor?
ISTVÁN	Még nem tudom pontosan. Lehet, hogy két hét múlva, lehet, hogy később. Párizsból várom az értesítést.
GOTTHÁRDY	Hát gratulálok. Szép kitüntetés. Kívánom, hogy sikerrel járj.
(Pillanatnyi szünet. Gotthárdy megtartja hűvös magatartását, Klára félénken, izgatottan ül, Istvánon is egy kis izgalom látszik.)
ISTVÁN	Kálmán bátyám, komoly beszédem volna veled.
GOTTHÁRDY	(Gyanakodva.) Kérlek, rendelkezésedre állok. (Klárához.) Addig te talán magunkra hagynál?
KLÁRA	(Fel akar állni, István leinti.)
ISTVÁN	Klára is maradjon, a dolog őt is illeti.
GOTTHÁRDY	(Kedvetlenül.) Ahogy parancsolod.
ISTVÁN	Kedves Kálmán bátyám, ha szabad megkérdeznem, nem vettél észre valami változást Klárán az utóbbi időben?
GOTTHÁRDY	Nem tudom, miféle változást gondolsz?
ISTVÁN	Klára érzelmei megváltoztak.
GOTTHÁRDY	(Elutasítóan.) És ez mennyiben tartozik rád?
ISTVÁN	Nagyon is rám tartozik. Klárában új érzés támadt, azt is mondhatnám, szenvedély. Ezt észrevetted?
GOTTHÁRDY	(Fokozódó ingerültséggel.) Szenvedély? Túl nagy szavakat használsz.
ISTVÁN	Nekem nem túl nagyok, Klárának sem.
GOTTHÁRDY	(Ingerülten feláll.) Mit kertelsz? Azt akarod mondani, hogy Klára rettenetesen szerelmes beléd?
ISTVÁN	Nem úgy, de azt.
(Klára és István felállnak.)
GOTTHÁRDY	És te, Klára, mit szólsz hozzá?
KLÁRA	(Habozva néz rá, nem felel, közel van a síráshoz.)
GOTTHÁRDY	Szóval igaz. Beleszerettél Istvánba?
KLÁRA	(Reménykedve néz rá.)
GOTTHÁRDY	(Leül.) Ez új dolog. Ezt nem vártam. Erről beszélnünk kell. Nagyon is váratlan.
KLÁRA	(Odamegy hozzá, a vállára teszi a kezét.) Apus.
GOTTHÁRDY	(Gyöngéden leemeli a kezét a válláról.) Mondd meg nekem nyíltan, igaz, amit István mondott?
KLÁRA	(Egy gyöngéd pillantást vet Istvánra, halkan.) Igaz.
GOTTHÁRDY	Mióta?
KLÁRA	Nem tudom, mióta. Talán a Lórika betegsége óta. Amikor olyan sokat voltunk együtt.
GOTTHÁRDY	Hogy tudtál beleszeretni?
KLÁRA	Nem tudom, jött. Akaratom ellenére. Nem tudtam szabadulni tőle.
GOTTHÁRDY	Azt nem szükséges kérdeznem…
KLÁRA	(Szemrehányóan.) Apus.
GOTTHÁRDY	Jól van. Tudom, hogy tisztességes vagy. Titkoltad előttem.
KLÁRA	Magam előtt is titkoltam.
GOTTHÁRDY	Miért?
KLÁRA	Féltem, hogy neked szenvedést okozok. Féltem, hogy azt fogod mondani, hűtlen lettem Lórándhoz. (Hevesen.) Én nem akartam szeretni Istvánt, nem tehetek róla.
GOTTHÁRDY	Azért volt az idegességed?
KLÁRA	Azért.
GOTTHÁRDY	Azért nem akartál Pestre jönni? Mert akkor távol lettél volna Istvántól?
KLÁRA	Nem azért. Azért, mert nagyon boldogtalan voltam.
GOTTHÁRDY	Boldogtalan voltál mellettem? Én tettelek boldogtalanná?
KLÁRA	Apus, én nem vagyok hálátlan. Tudom, hogy olyan jó voltál hozzám, amilyen csak lehettél. De miért voltál olyan jó? Nem kellett volna annak lenni. Ezért kellett nekem úgy szenvedni.
GOTTHÁRDY	És most mit akartok tenni?
ISTVÁN	Kálmán bátyám, most már tisztán látsz. Most már tudod, hogy mit kell tenni.
GOTTHÁRDY	El akarod venni Klárát?
ISTVÁN	Ezt akarom minden ízemmel.
GOTTHÁRDY	Megkéred tőlem a feleségem kezét?
ISTVÁN	Alázatosan kérlek.
GOTTHÁRDY	(Tűnődve.) Igen… és te, Klára, mit szólsz hozzá?
KLÁRA	Apus, te olyan jó vagy.
GOTTHÁRDY	Én olyan jó vagyok… Éntőlem a legfurcsább dolgot is kérhetitek. Emlékszel, mit mondtál öt évvel ezelőtt, mikor a Lóránd halálhíre jött?
KLÁRA	Azt mondtam, soha nem fogok férfit ismerni Lóránd után.
GOTTHÁRDY	És most mégis ismersz más férfit?
KLÁRA	Azt akkor egy 19 éves leány mondta. Akkor mondta, mikor földig le volt sújtva. A vőlegényem meghalt. Lóránd, akit szerettem. Szívem alatt Lóránd gyermeke… akkor azt hittem, számomra vége a világnak. Nekem nincs már többé élet, az én életem, asszonyéletem véget ért, most már csak a gyermekem lesz számomra. Amit akkor megfogadtam, hittel fogadtam. Becsületes fogadalom volt. Senki sem mondhatja, hogy nem volt becsületes fogadalom.
GOTTHÁRDY	És most megszeged…
KLÁRA	Aki azt a fogadalmat tette, az egy másik nő volt. Azóta öt év telt el, a 19 éves lányból 24 éves asszony lett, aki másképp gondolkozik, másképp lát, másképp érez. Testileg is más lettem, közben anya lettem, Lóránd gyermekének az anyja, hogy maradhattam volna lélekben ugyanaz? Ha egyszer ráébredtem, hogy az élet, amit itt élek, nem természetes élet… Nem egy fiatal teremtés élete, nekem még jogom van élni…
GOTTHÁRDY	Ahogy mellettem éltél, az nem volt természetes?
KLÁRA	Hát fiatal nőnek való úgy élni, mintha öreg volna?
GOTTHÁRDY	És Lóránd? Lórándot elfelejtetted?
KLÁRA	Lórándhoz hű vagyok, olyan hű, mint halála napján. De Lóránd halott, öt éve halott. Szívemben ég az örök mécs, melyet emléke fölött gyújtottam, nem is fog kialudni soha. De más élőt szeretni, és más halottat szeretni. Lehet az élőt szeretni anélkül, hogy az ember a halotthoz hűtlen lenne, a halott nem kívánhatja az élőtől, hogy feláldozza érte az életét.
GOTTHÁRDY	(Keserűen.) A halott nem tud beszélni.
KLÁRA	Lóránd sohasem kívánná, hogy mellé temetkezzem. Nézd meg Lóránd sírját, tele van a legszebb virággal. Sehol sem oly szép a virág, mint az ő sírján. Az ő sírjából az élet árad, nem a halál. A szívemben is el van temetve Lóránd, ott nem szabad virágnak nőni?
GOTTHÁRDY	Az hittem, Lóránd elég neked egy életre.
KLÁRA	Apus, én nem tehetek róla. Talán bűnös vagyok, talán gyenge vagyok. Talán én sem vagyok több, mint egy szegény kis nő, aki alá van vetve érzései változásának.
GOTTHÁRDY	És érzékei csiklandásának.
KLÁRA	Az érzelmeimet Isten adta belém, nem téphetem ki magamból. Bűn ez? Mit ér egy ember érzékek nélkül? Gonoszság az, hogy nem tudok mártír lenni? Egy fogadalom, egy kimondott szó mártírja? Bűn az, hogy nem tudok egész életemben síremlék lenni? Ki oltotta belém ezt az új szerelmet? Ki kényszerített, hogy István felé forduljon a szívem? Ez a szerelem úgy jött rám, mint elemi erő, amely legyűrte akaratomat. Birkóztam vele, de erősebb volt, mint én. Ugyanolyan szerelem, amilyent Lóránd iránt éreztem, talán ugyanaz a szerelem.
GOTTHÁRDY	Mentegeted magadat?
KLÁRA	Tisztának érzem magamat. Nekem csak az fáj, ha neked keserűséget okozok.
GOTTHÁRDY	(Keserűen.) Énrólam itt nincs is szó. Én adjak oda mindent, amim van. Téged, Lórikát, mindent. Mert ti akarjátok. Nekem itt nem is lehet akaratom.
KLÁRA	De apus, mért beszélsz így? Én nem így gondoltam. Én azt akartam, hogy velünk maradsz, hogy nem változik semmi, csak eggyel többen leszünk, akik szeretünk téged.
GOTTHÁRDY	Igen, én üljek a karosszékben, pipával a számban, mint a nagyapó a régi képeken, aki csöndesen nézi a fiatalok mulatságát.
ISTVÁN	Kálmán bátyám, emlékszel, mikor mint kis iskolás fiú jöttem először a házadba? Lóránd vezetett be kézen fogva, mint a barátját. Azóta ismersz, Kálmán bátyám. Énnekem nem volt apám, alig emlékszem az apámra. Azt a szeretetet, amit más fiú az apja iránt érez, én tefeléd fordítottam. Apámat nem szerethettem és nem bámulhattam volna jobban. Olyan boldog volnék, ha együtt élhetnénk, ha elfogadnál fiadnak.
GOTTHÁRDY	Ti ezt így beszéltétek meg?
ISTVÁN	Nem beszéltük meg. Meg ilyen dolgokról jóformán nem is beszéltem Klárával. Magától robbant ki, mert ki kellett robbannia. Hogy ha mi, Klára meg én összekerülhetünk, te velünk fogsz tartani, elfogadod szeretetünket, ezt én magától értetődőnek tartottam.
GOTTHÁRDY	Magától értetődőnek? Hát tévedtél, öcsém! Én nem tartom magától értetődőnek, sőt lehetségesnek sem. Sőt teljes lehetetlenségnek tartom.
KLÁRA	De miért, apus?
GOTTHÁRDY	Nem engedem magamat a sutba szorítani.
KLÁRA	Mért szorulnál a sutba?
GOTTHÁRDY	Nem érted? Ha te férjhez mész Istvánhoz, akkor én köztetek a felesleges harmadik lennék. Nem lenne rám senkinek szüksége. Eddig minden, ami veled és Lórikával történt, tőlem származott, én álltam őrt fölöttetek, én voltam a védőtök, én voltam a férfi ebben a házban. És most tűrjem, hogy nulla legyek? Tűrjem, hogy egy másik férfi válik elsővé, egy idegen elvonja tőlem az érzéseidet, talán a kisgyerek érzéseit is, igen, elfoglalja azt a helyet, amit eddig én töltöttem be? Nem érted, hogy ez rám nézve lehetetlenség?
KLÁRA	(Elkeseredetten.) Nem gondoltam arra, hogy te ezt így fogod fel.
GOTTHÁRDY	Márpedig ez így van.
ISTVÁN	Nem szabad így lennie. (Klárához.) Nem szabad, hogy magát visszariassza az a gondolat. Maga most tisztán érzi, hogy az életéről van szó, a boldogságáról. Klára, most az egyszer erősnek kell lennie. Nem szabad magát feláldoznia, ahogy már egyszer föláldozta. Nem szabad elkövetnie az öngyilkosságot.
GOTTHÁRDY	Az öngyilkosságot?
ISTVÁN	Öngyilkosság volna. Az érzésnek, az asszonyi életnek az öngyilkossága. Ezt én mindenáron meg fogom akadályozni.
GOTTHÁRDY	Úgy? Meg fogod akadályozni. A doktor úr beférkőzik a házba mint meghalt fiam jó barátja, mint a beteg gyermek orvosa. Jó orvos, nem lehet tagadni, meggyógyítja a kisfiút, közben elszédíti, valósággal beteggé teszi az anyját. Feldúlja a ház nyugalmát, amelyet nagy nehezen állítottam helyre és tartottam fenn. És ezek után a doktor úr mint életmentő lép fel…
ISTVÁN	Ez nem a te hangod, Kálmán bátyám. Nem így ismersz te engem. Nem ilyen képed volt rólam 25 év alatt, amióta ismersz.
GOTTHÁRDY	Huszonöt évig rosszul ismertelek.
ISTVÁN	Kálmán bátyám, hallgass meg. Én Klárát ugyanakkor ismertem meg, mikor Lóránd. Én is megszerettem. Én is szerettem úgy, mint Lóránd. De amikor láttam, hogy Klára szíve Lóránd felé fordul, visszavonultam reménytelenül. Még most, öt évvel Lóránd halála után, mikor Lórikához hívtál mint orvost, akkor sem tettem semmit, hogy Klárát magamhoz hódítsam. Csak mint a régi jó barát közeledtem hozzá. Nem igaz, Klára?
KLÁRA	Igaz.
ISTVÁN	Azt észrevettem, hogy Klára szíve felengedett irántam. Nem tagadom, boldog voltam. Akartam, hogy boldog legyen ő is.
GOTTHÁRDY	A te boldogságod, régi barátod emlékének árán.
ISTVÁN	Nem Lóránd emlékének árán. Én ismertem Lórándot, tudom, hogy ő nem volt Bokody Miklós, ki halála után féltékeny, és meg akarja akadályozni a nőt, hogy boldog legyen.
GOTTHÁRDY	Azt a csodabogarat hasonlítod Lórándhoz?
ISTVÁN	Nem hasonlítom, csak azt akartam mondani, hogy Lóránd, ha élne, nekünk adna igazat. Azt akarná, hogy Klára boldog legyen.
GOTTHÁRDY	Hogy te elvedd az ő helyét?
ISTVÁN	Nem veszem el. De átveszem Lóránd feladatát, megteszem, amit ő akart megtenni. Boldoggá teszem Klárát.
GOTTHÁRDY	(Klárához.) Volt valaha panaszod ellenem?
KLÁRA	Mindig jó voltál hozzám.
GOTTHÁRDY	És most cserben akarsz hagyni? Nem tudod, mit kívánsz tőlem. Mikor a fiam meghalt, azt hittem, az életnek nincs többé értelme. Aztán rájöttem, hogy értelme is van, célja is van: te és a kisfiad. Visszaadtad nekem az életben való hitet, és én ezért neked áldoztam az életemet. Neked és a fiadnak. Minden gondolatom az volt, hogy neked nyugodt és boldog életet teremtsek. Reggel, ha felém jöttél a gyermekkel a karodon, nekem ez volt a napfölkelte. Este a te képed kísért az álomba. Melletted megfiatalodott a lelkem, visszatért az életkedvem. Olyan életet rendeztem be itt ebben a házban, amelyről azt hittem, az elérhető legjobb élet. Ez volt az életem remekműve. És te ezt akarod lerombolni? Azt hittem, nem marad kívánságod teljesíthetetlen.
KLÁRA	Minden kívánságomat teljesítetted, amit teljesíteni tudtál. De bennem támadtak kívánságok, melyeket te nem teljesíthettél. Apus, én nem tehetek róla, én ráébredtem, hogy asszony vagyok, a csontjaimban velő van, ereimben vér. Engem kínzott a gondolat, hogy a testem most már meddő maradjon örökre. A szívemben sírtak azok a magzatok, amelyek nem születhettek meg soha. Az én testem termőföld, amely tönkremegy, ha ugaron kell maradnia. Apus, ítélj el, de nem tehetek róla. Apát kerestem születendő gyermekeimnek, mikor István felé fordultam.
GOTTHÁRDY	Klára, hallgass rám. Ami téged Istvánhoz vonz, az nem lehet az igazi érzés. Hirtelen föllobbanás, az érzékek káprázata. El fog múlni, és csak csalódás marad utána. Csalódni fogsz önmagadban, és csalódni fogsz azokban az illúziókban, melyeket ehhez az új föllobbanáshoz fűzöl. Térj vissza hozzám, igyekezz elfelejteni ezt az egész dolgot. Térj vissza hozzám. Gyere vissza velem a mi régi, szép, nyugodt életünkbe. Meg fogsz nyugodni, le fogsz csillapodni, magad is be fogod látni, hogy így a legjobb.
KLÁRA	Én nem akarok megnyugodni. Én nem akarok lecsillapodni. Nem értesz meg engem, és én sem értelek téged. Te 54 éves vagy, neked a nyugodt élet tetszik a legfőbb jónak. Én fiatal vagyok, 24 éves vagyok, énnekem nem nyugalom kell, hanem mozgás, izgalom, boldogság. A mi fogalmaink az életről ellentmondanak egymásnak. Olyan messze vagyunk egymástól, mintha idegen nyelven beszélnénk.
GOTTHÁRDY	Idegen nyelven… Te a hirtelen indulat nyelvén, én az ész és a tapasztalat nyelvén.
KLÁRA	De most az indulat beszél értelmes nyelven. Apus, amit én Lóránd iránt éreztem, az nagy szenvedély volt. Amilyet csak kiválasztottak éreznek. A történelem nagy szerelmesei… Lóránd ezt tudta, látta, boldog volt tőle, becsült érte. Az a szenvedély volt bennem, ami az élet kicsi dolgai fölé emeli az embert, ami mellett megsemmisül minden más, társadalmi előítélet, külső szégyenérzés, józan okoskodás. És én büszkén, boldogan adtam meg Lórándnak a végső ajándékot. Pedig éreztem, hogy ha ő most visszamegy a háborúba, sohase látom többé. Éppen azért. Az a szerelem nem maradhatott csonka, befejezetlen. Az a szerelem nem lehetett virág, amely elhervad és vége… Az a szerelem olyan virág volt, amelyből gyümölcsnek kellett lennie…
GOTTHÁRDY	Ilyen szerelem egyszer van az életben.
KLÁRA	Ilyen szerelem is megismétlődhetik. Nálam megismétlődött. Mióta ráébredtem, hogy Istvánt szeretem, úgy ég a lelkem, a testem, a fantáziám, mint a fáklya. Apus, ítélj el, mondd, hogy erkölcstelen vagyok, mondd, hogy nincs bennem szemérem, de én nyíltan kikiáltom a világba: Istvánt szeretem, ugyanúgy szeretem, mint akkor Lórándot.
GOTTHÁRDY	Őrült vagy. Félrebeszélsz.
KLÁRA	Félek tőled, olyan vagy, mintha kővé váltál volna.
GOTTHÁRDY	Te lobogsz, mint a láng. De a láng önmagát emészti meg.
KLÁRA	Nem lehet téged kimozdítani? Úgy állsz egy helyben, mint a bálvány. Mi történt veled? Nem érezlek annak az embernek, akinek ismertelek! Ki vagy te, apus?
GOTTHÁRDY	Az vagyok, aki voltam, a családi becsület őre.
KLÁRA	Nekem az a becsület, hogy menjek arra, amerre az érzés kényszerít. Egyezz bele, hogy Istvánnal mehessek.
GOTTHÁRDY	Nem egyezem bele. Azt akarom, hogy mellettem maradj.
KLÁRA	(Végsőkig felindulva.) Istvánnal megyek. Ha nem mehetek tisztességgel, megyek úgy, ahogy lehet.
GOTTHÁRDY	(Föl van háborodva.) Mit mondtál?
KLÁRA	Megyek Istvánnal. Ha nem lehetek a felesége, akkor…
GOTTHÁRDY	Mit akarsz mondani? (Nagyon felindultan.) Ki ne merd mondani.
KLÁRA	(Szólni akar.)
GOTTHÁRDY	Lórika anyja vagy.
KLÁRA	(Elhallgat, lehajtja a fejét.)
(Pár pillanatnyi szünet.)
GOTTHÁRDY	(Szünet közben leült, végigsimította a homlokát, nem néz Klára felé.) Nagyon eltávolodtál tőlem. Nem tudlak már utolérni. Gyűlölni fogsz, máris gyűlölsz.
KLÁRA	Most is úgy szeretlek, mint apámat. Megszakad a szívem, hogy szenvedni látlak.
GOTTHÁRDY	(Vívódva.) Mit mondjak neked? Nem tudok semmit se mondani, aminek hatása volna rád. Olyan a szenvedélyed, hogy nem látsz csak egy utat. Te azt hiszed, a mennyországba visz ez az út. Én ezt nem tudom hinni. Talán nem is akarom. (Nagyon szomorúan.) Elmégy. Nem tudlak visszatartani. Nem tudom a gondolatodat felém fordítani. Elfordultál tőlem. Elmégy. (Hevesen.) Hát menj el…
KLÁRA	Elbocsátasz, apus? Elbocsátasz jó szívvel?
GOTTHÁRDY	(Keserűen.) Elbocsátlak. Jó szívvel.
9. jelenet
Előbbiek, Lórika
LÓRIKA	(Berohan örömtől ragyogó arccal. Mögötte Máli, mint aki kergette, de nem bírta elfogni.) István bácsi! (István nyakába ugrik.)
ISTVÁN	(Karjára öleli a kisfiút.) Szervusz, kispajtás.
LÓRIKA	Olyan régen voltál itt. (Szemrehányóan.) Rossz vagy. Már nem vagyok a barátod? Már nem szeretsz?
ISTVÁN	Dehogynem. Most is jó barátom vagy. Csak sok dolgom volt. Nem tudtam jönni. Te már egészséges vagy, nekem pedig a betegekhez kell járni.
LÓRIKA	Ha beteg lennék, jönnél mindennap?
ISTVÁN	Jönnék bizony.
LÓRIKA	Akkor már tudom, mit csinálok, kitöröm a lábamat.
ISTVÁN	Csacsika vagy, ilyet nem szabad tenni.
LÓRIKA	Inkább csak a ujjamat töröm ki, ezt ni. (Mutatja.) Akkor is eljössz?
ISTVÁN	Akkor nem jövök, Akarattal kitörni az ujjadat. Micsoda rosszaság ez. Rossz gyerekhez nem megyek.
LÓRIKA	(Mosolyogva.) Hát mit csináljak? Akarom, hogy eljöjj mindennap. Azt akarom, hogy lásd, milyen jól tudok már lovagolni a csacsin. Meg át tudom dobni a nagy fűzfát a kertben. Meg fűzfából sípot csinálni, ami szól. Ezt mind megmutatom neked.
ISTVÁN	A parittyád, amit csináltam, megvan még?
LÓRIKA	(Panaszkodva.) Megvan, de nem tudom vele a verebet eltalálni.
ISTVÁN	Majd megtanítlak. Sok ügyességre megtanítlak. (Leteszi a földre.) Csak jó kisfiú légy.
LÓRIKA	(Most néz rá először Gotthárdyra.) Apóka, mért nézel olyan haragosan?
GOTTHÁRDY	(Komoran nézte a jelenetet, olyan mozdulatot tesz, mintha közbe akarna lépni, nagy erővel lefékezi magát.) Nem nézek én haragosan. Terád nem.
LÓRIKA	Hát kire? István bácsira? Nem szabad bántani István bácsit. Ő az én barátom.
GOTTHÁRDY	(Nagy nehezen fékezi magát.) Jól van, kisfiam. De most menj ki, zavarsz bennünket.
LÓRIKA	(Haragosan toppant, a sírás szélén.) Nem megyek. Itt maradok István bácsival. (Istvánhoz simul.)
ISTVÁN	(Gyöngéden.) Jól van, kispajtás, jónak kell lenni, apókának engedelmeskedni. (Kezénél fogva vezeti, az ajtónál átadja Málinak. A kisfiú szomorúan engedelmeskedik.)
10. jelenet
Gotthárdy, Klára, István
KLÁRA	Ez a kisgyerek is hogyan szereti!
GOTTHÁRDY	(Szenvedélyesen.) Ezt nem lehet. Ezt nem bírom. A gyereket is el akarjátok venni tőlem?
KLÁRA	(Rémülten néz rá.) Lórikát?
GOTTHÁRDY	El akarjátok venni tőlem a szívét. A szeretetét. Máris jobban szereti őt, mint engem.
KLÁRA	Apus, hogy mondhatsz ilyet?
GOTTHÁRDY	Láttam, hogy bújik hozzá. Ő István bácsit szereti. István bácsinak engedelmeskedik, nem nekem. (Nagy haraggal.) A gyermeket nem adom.
KLÁRA	(Csaknem sikoltva.) A gyermekemet?
GOTTHÁRDY	Ezt nem kívánhatjátok tőlem.
KLÁRA	(Félve.) Mit akarsz Lórikával, apus?
GOTTHÁRDY	Nem bánom, menjetek, ahova a szenvedélyetek visz. De a gyereket nem szakítjátok el tőlem. A gyerekhez ragaszkodom. Ezt senki se kívánhatja tőlem. Ez a halál.
KLÁRA	Lórika… a kisfiam… (Elgyengülve.) István, mit tegyek? Apusnak igaza van. A gyermeket elvenni tőle… de hogy én elszakadjak a gyermekemtől… az nem lehet.
ISTVÁN	(Gotthárdyhoz.) Nem értem, mért kell nekünk veled úgy harcolni, Kálmán bátyám. Olyan könnyen megegyezhetnénk. Nem vesztenéd el sem Klárát, sem a gyermeket. Maradnánk együtt, ahogy már mondtuk. Kettő helyett hárman szeretnénk téged. És te hármunkat szerethetnél.
GOTTHÁRDY	Úgy beszélsz, mint egy nyugodt, józan ember, aki kiokoskodik egy tervet, és azt akarja, hogy mindenki ehhez igazodjék. Csakhogy itt nem okosságról van szó. Te elveszed tőlem Klára szívét, és én legyek számító és okos. Hát nem érzed, hogy te el akarsz venni tőlem valamit, ami nekem egyedül drága a világon? Nem gondolsz arra, hogy én úgy nézek rád, mint a rablóra, aki belopózik a házba, és elrabolja a legnagyobb kincset?
ISTVÁN	(Megdöbbenve.) Gyűlölsz engem, Kálmán bátyám?
GOTTHÁRDY	(Egy pillanatra zavarba jön, aztán haraggal.) Mért törtél be a házamba?
ISTVÁN	Azt hiszed, hogy a te úgynevezett boldogságod még helyreállítható?
GOTTHÁRDY	Helyreállítanám.
ISTVÁN	Ha Klára visszatérne hozzád, azt hiszed, ugyanaz a Klára volna, aki azelőtt volt? Nem egy más asszony, boldogtalan, elkeseredett és keserű? Úgy járna a házadban, mint egy szüntelen szemrehányás. És ha rejtegetné előtted, ha titkolni akarná a bánatát, te nem tudnál róla? Nem gondolnál mindig arra, hogy miattad szenved? És a gyermek egy boldogtalan anya mellett, olyan házban, melynek a levegője sűrű a keserűségtől, a vádtól és a gyanútól? Milyen lenne az a gyermekkor? Gondolkozzál rajta, Kálmán bátyám. Be kell látnod, egyedüli megoldás az, amit mi ajánlunk.
GOTTHÁRDY	Teveled egy fedél alatt?
ISTVÁN	Klárával egy fedél alatt, Lórikával egy fedél alatt. És velem is egy fedél alatt.
GOTTHÁRDY	Kérlek, ne kínozz. Ez nem lehet.
(Pár pillanatnyi szünet.)
KLÁRA	(Mint aki mindenre el van szánva.) És most megláttam valamit. Ahogy szeretni tudtál, úgy tudsz gyűlölni is. Egészen új arcodat látom. Ez az arc engem megrémít. Ezt az arcot nem tudom szeretni. Ahogy rám mered, énbennem is megmerevített valamit. Az akaratomat merevítette meg.
GOTTHÁRDY	(Komoran, rá se nézve Klárára.) Értem. Szóval elmégy.
KLÁRA	El.
GOTTHÁRDY	Istvánnal.
KLÁRA	Istvánnal. De nem Istvánhoz. Van nekem hová menni. Most jó, hogy nem adtam el az apám kis házát. Mari néni, aki benne lakik, tudom, szívesen befogad.
GOTTHÁRDY	És a gyerek? Lórika?
KLÁRA	Nem vitatkozom róla. Lórika az enyém. Anyja vagyok. Te nem vagy az apja. Nagyapja vagy. Nincs az a törvény, amely tőlem elvegye. Nincs az a törvény, amely neked adja.
GOTTHÁRDY	Szóval per legyen?
KLÁRA	Te akarod.
GOTTHÁRDY	És botrány legyen?
KLÁRA	Te akarod.
GOTTHÁRDY	Ami eddig titok volt…
KLÁRA	Úgysem titok már.
GOTTHÁRDY	Gyűlölettel mégy el.
KLÁRA	Apust, akit eddig ismertem, mindig szívemben őrzöm. Azt a Gotthárdy Kálmánt, akit most, ebben az órában ismertem meg, idegen embernek látom.
GOTTHÁRDY	(Kínlódva, utolsó könyörgéssel.) Klára!
ISTVÁN	(Nyíltan, kérő hangon.) Kálmán bátyám, most mondd ki a szót!
GOTTHÁRDY	(Ránéz, egész alakja megkeményedik, nem néz Klárára, csak Istvánt nézi, egyre ridegebb tekintettel.) Nem.
KLÁRA	Elbocsátasz? Így?
GOTTHÁRDY	Elmehettek.
KLÁRA	Akkor, apus, Isten veled. A gyermekemért eljövök.
GOTTHÁRDY	Azt majd meglátjuk.
ISTVÁN	Kálmán bátyám, nem fogsz velem kezet?
GOTTHÁRDY	Nehéz nekem a te kezed. Nagyon ráütött a szívemre.
KLÁRA	(Lassan megy az ajtó felé, az ajtóból szomorúan visszanéz Gotthárdyra.)
ISTVÁN	(Meghajol Gotthárdy előtt, és megy Klára után.)
GOTTHÁRDY	(Száraz hangon.) Doktor úr.
ISTVÁN	(Visszafordul, megáll, kérdő tekintettel.)
GOTTHÁRDY	A számlát, a Lórika gyógyításáért, tessék az ügyvédemnek megküldeni.
ISTVÁN	(Nyomatékkal.) A számlát meg fogom küldeni.
HARMADIK FELVONÁS
(Másik szoba a Gotthárdy-kastélyban. Dolgozószoba. Régies, egyszerű bútorral. A jobb előtérben öreg, szolid bőrgarnitúra. Két karosszék, egy dívány, nem új, kissé kopott már, köztük kerek dohányzóasztal, rajta hamutartó, szivardoboz stb., a bal előtérben ódon, nagy íróasztal, karosszékekkel, mellette nagy iratszekrény. A hátsó falon, két ablak közt, fegyvertartó, ráakasztott vadászfegyverekkel, a jobb oldali falnál középen ajtó, két oldalán egy-egy könyvespolc, nagy formájú régi könyvekkel.)
1. jelenet
Gotthárdy, Lórika
GOTTHÁRDY	(Az íróasztalnál ül, valami számadásban van elmerülve. Időnként ránéz a kisgyermekre, aztán a fejét a tenyerébe hajtja, s úgy néz maga elé.)
LÓRIKA	(Építőkövekkel játszik, majd odamegy az íróasztal mellé.) Apóka, fáj a fejed?
GOTTHÁRDY	Csak játsszál tovább, kicsikém.
LÓRIKA	Apóka, mért nem hívja István bácsit, ha beteg?
GOTTHÁRDY	(Visszatartott ingerültséggel.) Mondtam már, hogy eredj játszani.
LÓRIKA	Mért nem jön ide István bácsi? Én szeretem István bácsit.
GOTTHÁRDY	(Felindultan, nem bír magával, rákiált.) Hallgass!
LÓRIKA	(Sírva fakad.)
GOTTHÁRDY	(Hevesen megnyomja a csengőt.)
2. jelenet
Előbbiek, Máli
MÁLI	(Gyorsan belép az ajtón.) Mi az, Kálmán? (Meglátja a síró gyereket, odamegy, karjába veszi.) Mért sírsz, kicsikém, aranyosom, mi bajod?
LÓRIKA	(Szorosan átfogja a nyakát.) István bácsi! Hol van István bácsi?
GOTTHÁRDY	(Dühösen.) Vigyék ki.
MÁLI	(Sietve kiviszi a gyermeket, aztán visszajön.) Mi volt ez?
GOTTHÁRDY	(Röstelkedve.) Nagyon fölháborított. Megmondtam, hogy annak az embernek a nevét nem szabad előttem kimondani.
MÁLI	Megmondtad. De kinek mondtad meg? Lórikának mondtad meg? Ugyan, Kálmán! Így rárivallni egy ilyen kis gyerekre.
GOTTHÁRDY	Nem tehetek róla. Kiugrom a bőrömből, ha azt a nevet hallom. Megtaníthattátok volna a gyereket.
MÁLI	Lehet egy ilyen kisfiút ilyenre tanítani! Tud az így alakoskodni? Azt beszéli, ami az eszébe jut.
GOTTHÁRDY	Biztosan egyebet sem hall, mint hogy István ide, István oda.
MÁLI	Gondolod, hogy én emlegettem Lórika előtt? Úgy látom, hogy nem sok maradt meg a régi józan eszedből, Kálmán.
GOTTHÁRDY	Talán bizony oda volna.
MÁLI	Ez aztán igazi férfibeszéd. Akkor veszítitek el a józan eszeteket, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Azt hittem, pár nap alatt megnyugszol. Elkezdesz gondolkozni erről a dologról, lassankint rájössz arra, hogy mit kell tenned. De nem. Csak annál jobban beleásod magadat a makacsságodba. Jössz-mész, nem szólsz egy szót sem. Olyan ez a ház, mint a néma barátok klastroma, csak éppen azt nem mondják… mit is mondanak a néma barátok?… Ja, igaz. Memento mori. Már én alig bírom ezt a nagy némaságot. Biz’ isten, bevezettetem a rádiót, hogy emberi hangokat halljak.
GOTTHÁRDY	Eleget perelsz a cselédekkel.
MÁLI	Az semmi. Az nem beszéd. Az csak epekúra. Arra való, hogy az embernek tisztuljon az epéje. Bár inkább ti is perelnétek. Akkor legalább mód volna kibékülni.
GOTTHÁRDY	Tudod, hogy erre csak egy mód van. Nekem egy mód. Klárának egy mód. És mind a kettő lehetetlenség.
MÁLI	Mért lehetetlenség?
GOTTHÁRDY	(Haraggal.) Hát nem érted? Ő azt akarja, egyezzem bele mindenbe, ez pedig lehetetlenség, hogy ő engedjen, azt meg ő tartja lehetetlenségnek. Nekünk nincs egymás számára mondanivalónk.
MÁLI	Szerencsés ember vagy te, Kálmán.
GOTTHÁRDY	(Csodálkozva néz rá.) Gúnyolódol velem?
MÁLI	Komolyan beszélek. Nem tudod megbecsülni a szerencsédet. Az a szerencséd, hogy olyan nő van a dologban, mint Klára. Más asszony azt mondaná: Ha nem lehet nyíltan, megteszem titokban. Ha nem mehetek hozzá, akit szeretek, hát járok hozzá.
GOTTHÁRDY	Klára ilyet nem tehet.
MÁLI	Mondom, hogy ez a szerencséd.
GOTTHÁRDY	Tudom, te is azt akarnád…
MÁLI	Igenis, azt akarnám. Én nem vagyok férfi, én úgy gondolkozom, ahogy Isten adta a fejembe. Én tudom azt, hogy ha egy asszony elkívánkozik, akkor el is megy, aztán nem lehet segíteni. Ezt ti, férfiak nem tudjátok, mert a ti hiúságotok nem bírja megérteni, hogy egy asszony egy más férfi után jobban kívánkozhatik, mint tiutánatok. Én ha neked lennék, elbocsátanám isten hírével.
GOTTHÁRDY	(Makacsul.) Megmondhatod Klárának, hogy hiába küldött közbejárónak.
MÁLI	Magamtól jöttem. Mert sajnállak, hogy így emészted magadat. Mert tudom, hogy úgyis hiába, Klára Istvánhoz pártolt, ott is fog maradni. Ha egyszer szerette, hát tehet ő róla? Ha az asszony szerelmes, akkor kötélen sem tudod magadnál tartani.
GOTTHÁRDY	Nem akarom magamnál tartani. Megmondtam, ha válni akar, válunk. Azért várom ide Sárkány ügyvédet, hogy a válást megbeszéljük.
MÁLI	(Örvendve.) Szóval beleegyezel?
GOTTHÁRDY	Nem egyezem bele semmibe. Amire rákényszerítenek, azt megteszem. Ez több, mint válás. Ez szakítás. Ez végleges, teljes szakítás. Ha elmegy, akkor örökre megy el. Soha többé köztünk nem lehet semmiféle kapcsolat.
MÁLI	(Sóhajt.) Ez tesz tönkre. Ez az engesztelhetetlenség. Engem is. Én már úgy képzeltem, itt maradok veletek mindvégig. Most pedig Klárával menjek? Két ilyen szerelmessel? Itt maradni, azt se lehet.
GOTTHÁRDY	Mért ne lehetne? Én szívesen látlak. Ameddig szívesen maradsz.
MÁLI	(Kissé szégyenlősen.) Arra még nem vagyok elég öreg.
3. jelenet
Előbbiek, Sárkány ügyvéd, Szobaleány
SZOBALEÁNY	(Bejön.) Sárkány ügyvéd úr.
GOTTHÁRDY	Csak jöjjön, várom már.
SZOBALEÁNY	(Bebocsátja Sárkányt, aztán el.)
SÁRKÁNY	(Bejön, Gotthárdyval körülbelül egykorú férfi, irattáskával.) Alázatos szolgája, szervusz, méltóságos uram. Kezét csókolom, nagyságos asszony.
MÁLI	(Kezet ad neki.) Isten hozta, ügyvéd úr. Aztán okoskodjanak ki valami okosat. Hadd legyen már egy kis rend a házban. (El.)
GOTTHÁRDY	(Kezet fog Sárkánnyal.) Szervusz, barátom, foglalj helyet.
SÁRKÁNY	(Leül az egyik karosszékbe, irattáskáját leteszi az asztalkára.) Jól kirázott az autó. Ugyan rossz az út errefelé. Az kellene, hogy a főispán autója defektet kapjon ezen az úton.
GOTTHÁRDY	A főispán autója?
SÁRKÁNY	Na igen. Mióta nem vagy képviselő, azóta a vármegye nem sokat törődik a hozzád vezető úttal.
GOTTHÁRDY	Én magam se sokat törődöm vele.
SÁRKÁNY	Pedig jó volna. Azt beszélik, hogy nemsokára választás lesz. Felléphetnél. Mindenki rád szavazna.
GOTTHÁRDY	Van nektek képviselőtök. Jóravaló ember.
SÁRKÁNY	Az, de már mindenki unja. Nagyon megunták.
GOTTHÁRDY	(Legyint a kezével.) Egyelőre a magánügyeimmel kell törődnöm. A válóper…
SÁRKÁNY	Hát csakugyan lesz válóper?
GOTTHÁRDY	Sajnos lesz.
SÁRKÁNY	Bizony sajnos a te részedről. De ez megesik mással is. Mostanában úgy válnak az emberek, mintha a házasság semmi sem volna. A te eseted persze speciális eset. Formai házasság volt, a válóper is csak forma.
GOTTHÁRDY	Nekem bizony nem forma. Hanem keserves valóság. Felforgatja az egész életemet. Na de hagyjuk ezt. Mondd meg jogászi véleményedet.
SÁRKÁNY	Jogászember vagy magad is, nincs sok magyaráznivaló. Ha jól értettem leveledet, amit írni méltóztattál, a per kölcsönös megegyezés alapján indul meg.
GOTTHÁRDY	Attól függ, miféle békés megegyezésre gondolsz?
SÁRKÁNY	Klára méltóságos asszony el akar tőled válni, és te belátod, hogy az adott körülmények között nem tehetsz mást, mint beleegyezésedet méltóztatol adni. Nem így van?
GOTTHÁRDY	Ilyenformán.
SÁRKÁNY	A törvény által előírt hűtlen elhagyást a férfi vállalja magára.
GOTTHÁRDY	(Keserűen.) Úgy van. Én fogom a törvény előtt bevallani, hogy hűtlenül elhagytam a feleségemet, Klárát. Mit csináljak? Fő a lovagiasság.
SÁRKÁNY	Klára méltóságos asszony bizonyára nem támaszt anyagi követeléseket.
GOTTHÁRDY	Azt nem. De van egy sokkal súlyosabb követelése.
SÁRKÁNY	A gyermek?
GOTTHÁRDY	Az.
SÁRKÁNY	Ebben kellene valami ésszerű megegyezést találni.
GOTTHÁRDY	Éppen ebben nem lehet.
SÁRKÁNY	Ami nagyon komplikálja a helyzetet.
GOTTHÁRDY	Értsd meg, a gyereket nem adom. Nem bírom odaadni.
SÁRKÁNY	Az anyja természetesen szintén ragaszkodik hozzá.
GOTTHÁRDY	Ragaszkodik. Engemet itt hagyott, a gyerekhez mindennap jön.
SÁRKÁNY	Itt nincs más megoldás, mint egy kompromisszum.
GOTTHÁRDY	Miféle kompromisszum?
SÁRKÁNY	Ha a válás barátságos módon, harag nélkül történik, és a felek között a viszony továbbra is családias marad.
GOTTHÁRDY	Te is arra gondolsz, hogy lakjunk továbbra is együtt?
SÁRKÁNY	Ez lehetetlen volna?
GOTTHÁRDY	Teljesen lehetetlen. Klárára én ma sem haragszom. Akármit tett velem, nem tudok rá haragudni. De az az ember… Elrabolta Klárát. Most el akarja rabolni a gyereket is. (Konokul.) Ahhoz az emberhez nekem nem lehet semmi közöm. Arról az emberről én nem akarok tudni.
SÁRKÁNY	Annyira haragszol rá?
GOTTHÁRDY	Gyűlölöm.
SÁRKÁNY	Ez baj. Nem titkolom, hogy a dologban a te pozíciód nem éppen kedvező. A gyermek még kicsiny. A bíróság felfogása az szokott lenni, hogy ilyen kis gyermeknek elsősorban anyára van szüksége.
GOTTHÁRDY	Apára nem? Az apa semmi?
SÁRKÁNY	Sajnos a bíróság az anya felé hajlik. Más volna, ha az anyára érdemtelenséget lehetne bizonyítani.
GOTTHÁRDY	Klárára ezt nem lehet? Az nem érdemtelenség, hogy engem itt hagyott?
SÁRKÁNY	Elkövetett valami tisztességbe vágó dolgot?
GOTTHÁRDY	Soha.
SÁRKÁNY	Látod. De különben is, ha a bíróság neked akarná ítélni a gyereket, akkor is… A te fiad az a gyerek?
GOTTHÁRDY	(Zavarba jön.) Tudod, hogy a fiamé.
SÁRKÁNY	Az anyában nincs kétség.
GOTTHÁRDY	Természetesen.
SÁRKÁNY	Érted, mire célzok?
GOTTHÁRDY	Hogy Klára a bíróság elé viszi ezt is?
SÁRKÁNY	Ha úgy érzi, hogy kényszerhelyzetbe kerül…
GOTTHÁRDY	(Gyanakodva.) Kinek az ügyvédje vagy te? Az enyém vagy Kláráé?
SÁRKÁNY	Kérlek, ne indulj föl. Régi, hű embered vagyok, ezt jól tudod. Kötelességem a helyzetet elébed tárni, ahogy van, hogy tisztán láss. Számolni kell azzal, hogy az anya kétségbeesésig ragaszkodik gyermekéhez. És ebben az esetben az anyának akkor is van eszköze a további küzdelemhez, ha a bíróság neked találná ítélni a gyermeket. Módjában áll pert indítani a házasság megsemmisítése iránt.
GOTTHÁRDY	Azt hiszed, Klára ezt meg tudná tenni?
SÁRKÁNY	Van elég ügyvéd, aki eszébe juttatja.
GOTTHÁRDY	És a törvény?
SÁRKÁNY	Nem lehet tudni…
GOTTHÁRDY	De hát mi a törvény? Egérfogó, amibe beleszorítják az embert? Eszköz arra, hogy megfosszanak attól a gyermektől, aki az én vérem, tiszta Gotthárdy-vér? És arra, hogy törvénytelenné bélyegezzenek egy ártatlan gyermeket?
SÁRKÁNY	Okos ember vagy, tapasztalt ember, jogászember. Magyarázzam neked, mi a törvény?
GOTTHÁRDY	Mit csinálhatunk tehát?
SÁRKÁNY	Csak két lehetőség van, harcolunk a nagyon bizonytalan eredmény tudatában, vagy békésen megegyezünk.
GOTTHÁRDY	Mondtam már, a megegyezés Csery doktorral lehetetlenség.
SÁRKÁNY	Bocsáss meg, de irigyellek, hogy így tudsz gyűlölni. Körülbelül egykorúak vagyunk. Bámullak, mennyi életerő van benned.
GOTTHÁRDY	Ahogy mi éltünk, Klára, én és a kisfiú, az az én életem remekműve volt. Olyan nehézségek között így élni, és ne gyűlöljem, aki ezt a remekművet semmivé tette?
SÁRKÁNY	Az a remekmű tökéletes volt. Csak egy számítási hiba volt benne. Nem számolt az emberi érzés változandóságával.
GOTTHÁRDY	Azt hittem, építhetek Klára szilárdságára. Ez a nagy csalódásom. Te reménytelennek tartod per esetén a pozíciómat?
SÁRKÁNY	Reménytelennek? Nem. Csak nagyon kétségesnek.
GOTTHÁRDY	Hajlandó vagy mindent megtenni érdekemben?
SÁRKÁNY	Amit mint ügyvéd és mint jó embered megtehetek.
GOTTHÁRDY	Akkor harcolunk, körömszakadtáig. Legyen hát harc és háború.
4. jelenet
Előbbiek, Klára
KLÁRA	(Abban a pillanatban lép be, amikor Gotthárdy az utolsó szavakat mondja. Elszántnak és szomorúnak látszik, igyekszik nyugodtan beszélni.) Erre a harcra nem lesz szükség.
GOTTHÁRDY	(Fölkiált.) Klára!
SÁRKÁNY	(Feláll.) Kezeit csókolom, méltóságos asszony.
KLÁRA	(Bólint az ügyvédnek.) Apus, gondolkoztam a dolgokon. Két napja úgyszólván éjjel-nappal ezen gondolkozom. Most azért jöttem, hogy bejelentsem végső elhatározásomat. Nem megyek Istvánnal. Itt maradok a gyermekem mellett.
GOTTHÁRDY	(Boldogan.) Tudtam, hogy észre térsz! Tudtam, hogy bízhatom benned!
SÁRKÁNY	Akkor természetesen nincs is per?
KLÁRA	Ne is legyen. Én nem akarok harcot. Nem akarok egy csúnya elkeseredett pert apussal. Nem akarom Lórikát perek játéklabdájává tenni, hogy őróla bírák, idegenek, közömbös emberek döntsenek, kihez tartozik, énhozzám-e, vagy apushoz. Nem akarom, hogy neki gyermekkori emlék, első nagy keserűség legyen a szívében, hogy apus meggyűlölt engem…
GOTTHÁRDY	Nem gyűlöltelek. Sárkány a tanúm, hogy nem gyűlöltelek.
SÁRKÁNY	Valóban.
KLÁRA	Lehet, hogy most nem gyűlölsz. De itt per indul, ki tudhatja, hová fajulnak az indulatok, apus. Istvánt máris gyűlölettel nézed.
GOTTHÁRDY	Meg is érdemli.
KLÁRA	Gyűlöletre épített boldogság nem boldogság. Kínos perekkel kikényszerített boldogság nem hozhat jót. Hogy Lórika szívébe már most befurakodjék a kétség, hogy ezt kérdezze, jó ember-e apus, vagy azt hallja, István rossz ember. Most hallom Málitól, hogy az előbb a kicsi azt kérdezte tőled: hol van István bácsi? Mért nem volt ma itt István bácsi? És akkor te alig tudtad türtőztetni magadat. Rákiáltottál szegény gyerekre, hogy az ijedten elhallgatott. Csak egy pillanat volt ez, de én rájöttem belőle, milyen keserű harc készül két férfi között. Énmiattam birkóznak. Hát én odavetem magamat a két harcoló közé: letenni a fegyvert. Én döntöm el, hová tartozom.
GOTTHÁRDY	Énhozzám tartozol.
KLÁRA	Apus, én nem akarok hazudni. Én megmondom: most is Istvánt szeretem.
GOTTHÁRDY	Majd elmúlik.
KLÁRA	Úgy érzem, nem fog elmúlni. De feláldozom a gyermekemért, a békességért. Belátom, nekem nincs jogom boldognak lenni. (Egyre könnyesebb hangon.) Az én utam ki van jelölve. A gyermekem anyja akarok lenni teljesen.
GOTTHÁRDY	(Odamegy hozzá, vigasztalóan.) Ki fogsz gyógyulni ebből a hirtelen fellobbanásból, hamarabb, mint gondolnád. Csak most tudom, mit érsz nekem, mikor már majdnem elvesztettelek. Nem lesz kívánságod, amit ne teljesítsek.
KLÁRA	Nem lesz semmiféle kívánságom.
GOTTHÁRDY	És itt lesz Lórika. Boldog lesz, hogy mi ketten így egyetértünk. Leszünk mi még mind a hárman boldogok, ne búsulj. Lesz még ez a ház, ami volt, a boldogság tanyája…
KLÁRA	(Szomorúan.) A boldogság tanyája…
GOTTHÁRDY	Most mindenekelőtt elutazunk Lórikával Olaszországba. Úgyis ez volt a tervünk. Most megvalósítjuk. Meg fogom neked mutatni a legszebb helyeket a világon, amikre ha ránézel, elfelejtesz mindent, ami rossz. Velence, Firenze, Róma, Nápoly… Úgy meg fog telni a szíved gyönyörű dolgokkal, eszedbe se fog jutni a búslakodás. Mire visszatérünk, itt lesz az ősz. Te úgy szereted a szép őszi napokat. Azt mondtad, mindig ezek a te napjaid.
KLÁRA	Igen, az őszi napok, most már mindig ezek a napjaim…
GOTTHÁRDY	És Lórika napról napra szebb lesz, nagyobb lesz, erősebb lesz, okosabb lesz. Itt leszünk mellette, figyelni fogjuk növekedését, vigyázunk rá, felneveljük, kitűnő, bátor, boldog emberré. Nem is tudod, Klára, milyen boldogság nekem, hogy belátod, hogy mellettem a helyed. Erősnek, fiatalnak érzem magam, mintha új élet támadt volna bennem. Ne úgy nézz rám, mint öregemberre, fiatalnak érzem magam belül. Már úgy éreztem, összeomlott bennem az élet, de most újra élek. Cél nyílik előttem, hogy téged boldoggá tegyelek. És érzem az erőt, hogy boldoggá tegyelek. (Csókolja Klára kezét.)
SÁRKÁNY	Most hát énrám nincs semmi szükség. (Feláll.)
GOTTHÁRDY	Miért sietsz? Nem akarsz a boldogságom tanúja lenni?
SÁRKÁNY	Akkor örülnék igazán, ha Klára méltóságos asszony boldogságának is tanúja tudnék lenni.
GOTTHÁRDY	(Lelkesen.) Az is meglesz.
KLÁRA	(Szomorúan.) Az is meglesz.
SÁRKÁNY	Aztán meg is legyen.
GOTTHÁRDY	Most már nem látok semmi okot, hogy meg ne legyen. Én meg fogok tenni mindent, hogy meglegyen. (Megfogja Klára állát, fölemeli a fejét.) Ne búsulj, pajtás, fogsz te még kacagni is. (Megcsókolja a homlokát.)
SÁRKÁNY	(Köszön, s el.)
5. jelenet
Gotthárdy, Klára, István, Lórika
ISTVÁN	(Belép. Klára és Gotthárdy akaratlan mozdulattal eltávoznak egymástól. István megáll az ajtónál, pillanatnyi csönd. Klára ijedt, István meg van lepve attól, amit lát. Gotthárdy arcán diadalmas gúny.)
ISTVÁN	(Klárához.) Magáért jöttem, Klára.
GOTTHÁRDY	(Fölényes gúnnyal.) Egy kicsit el tetszett késni… Doktor úr.
ISTVÁN	(Ügyet sem vet rá.) Magáért jöttem, Klára.
GOTTHÁRDY	Klára itt marad.
ISTVÁN	(Hidegen Gotthárdyhoz.) Ezt Klára fogja eldönteni.
GOTTHÁRDY	Már eldöntötte.
ISTVÁN	Igaz ez, Klára? Itt akar maradni?
KLÁRA	(Lehajtott fejjel, bűntudatosan, halkan.) Igaz.
ISTVÁN	Maga jószántából? Vagy kényszerítették?
GOTTHÁRDY	(Közbe akar lépni felindultan.)
KLÁRA	(Leinti, közbelép, közelebb lép Istvánhoz.) Magam jószántából, István.
ISTVÁN	És maga azt hiszi, hogy én ebbe belenyugszom?
KLÁRA	Nyugodjék bele, István, ennek úgy kell lenni.
ISTVÁN	(Erélyesen.) Nem nyugszom bele, semmi áron sem nyugszom bele.
KLÁRA	Ha én kívánom, akkor se?
ISTVÁN	Maga öngyilkosságot akar elkövetni. Ezt én meg fogom akadályozni. Mért változtatta meg a szándékát?
KLÁRA	Átláttam, hogy nem tehetek másképp. Nem tehetem ki magamat keserű harcnak apus ellen, Lórika miatt.
ISTVÁN	Szóval újra feláldozza magát. Egyszer feláldozta magát Lóránd szerelméért. Másodszor feláldozta magát a közvéleménynek, születendő fiáért. Most feláldozza magát egy képzelődésnek.
GOTTHÁRDY	Képzelődésnek? Ez a nyugodt családi élet, amelyben él, ez a képzelődés?
ISTVÁN	(Klárához.) Maga erőnek erejével a boldogtalanságot választja gyöngeségből, képzelt kötelességből. Én ezt meg fogom akadályozni, elviszem innen.
KLÁRA	(Könyörögve.) Ne haragudjék, István. Kérve kérem, nyugodjék bele. Ennek így kell lenni.
ISTVÁN	Egyetlenegy eset van arra, hogy belenyugodjam. Ha maga rájött arra, hogy nem szeret.
KLÁRA	(Lehajtja a fejét.)
ISTVÁN	(Határozottan, majdnem nyersen.) Klára, mondja ki nyíltan, mondja ki, ha tudja, hogy nem szeret. Akkor elmegyek, és sohasem lát többé.
KLÁRA	(Szólni akar, vergődik, nem tud szólni.)
ISTVÁN	Ki kell mondani, ha nem szeret.
KLÁRA	(Elrejti arcát, a karosszékbe roskad.) Ne erőltesse… Nem bírom.
GOTTHÁRDY	(Haragosan közbelép.) Hogy mered Klárát így kínozni, az én jelenlétemben?
ISTVÁN	(Határozottan.) Kláráért jöttem. Klárát nekem meg kell védelmeznem önmaga ellen is.
GOTTHÁRDY	Klárának nincs szüksége a védelmedre. Van, aki védelmezze. Neked Kláránál nincs semmi keresnivalód.
ISTVÁN	Igenis van. És én nem tágítok mellőle.
GOTTHÁRDY	Szeretném tudni, mi jogon?
ISTVÁN	Azon a jogon, hogy Klára engem szeret. A szerelem az egyetlen lehetősége annak, hogy valaki boldog életet élhessen. Az új önfeláldozásba Klára belehal, ha nem is a teste, a lelke – igen.
GOTTHÁRDY	Hogyan? Belehal?
ISTVÁN	Nem mint beteg, egyik napról a másikra. Úgy, mint a természet, mikor jön az ősz. Lassankint, amint a nyár télbe fordul. A levegő egyre hűvösebb lesz, jönnek a rideg napok, fagyos éjszakák, aztán jön a téli fagy és a hó. Azt gondolod, ha lemond az életről, ez azt jelenti, hogy átmenti magát úgy, ahogy van, az egész lényével, minden emberi szépségével és gazdagságával? Nem igaz. A lemondásban a lénye össze fog szűkülni, el fog hidegedni, a kedélye megmerevedik, lesz belőle idővel rideg, keserű, kedélytelen, korán megöregedett nő. Őbelőle, akiben megvan minden szépség lehetősége, aki egy asszonyi boldog életben ki tudna virágozni, kifejteni lényének minden gazdagságát. Azt a szépséget, ami benn van elrejtve, csak a boldogság tudja kiárasztani. És ezt a szépséget, az életnek ezt a csudáját akarjátok ti csírájában megölni? És miért, mondd meg, Kálmán bátyám?
GOTTHÁRDY	És ezért le kell térnie az élet egyenes útjáról, amin eddig járt?
ISTVÁN	Görbe út volt. Görbe már attól fogva, hogy színlegesen házasságot kötöttetek. Ettől fogva, kezdettől fogva közétek vegyült a hazugság. Az életetek egy hazugságra volt fölépítve. Nem lehetett belőle egészséges élet. Hazugság volt a világ előtt. Ez a hazugság kiderült. Ma már mindenki tudja, mi történt, miért történt. A célt elértétek, Lórika, forma szerint, törvényes gyermeked. Jogos Gotthárdy gyerek. A ti házasságotoknak többé nincs semmi értelme.
GOTTHÁRDY	Csak annak van értelme, amit te akarsz?
ISTVÁN	És amit Klára akar. Mert az életet akarjuk, a boldogságot, a Klára boldogságát is. Két erős érzés van Klárában: a ragaszkodás gyermekéhez és a szerelem énirántam. Te az egyik érzést meg akarod fojtani a másikkal.
GOTTHÁRDY	Én csak a te utadba állok, mert látom, hogy Klára a veszedelembe rohanna. Én nem magamat védem, hanem Klárát. De őt meg fogom védeni, (gúnyosan) még tőled is.
ISTVÁN	(Klárához.) Klára, mind a hármunk sorsáról kell döntenie. Mondja ki nyíltan, itt, mindhármunk előtt: hiszi azt, hogy ebben a házban megtalálja a boldogságot?
KLÁRA	(Bizonytalanul.) Igyekezni fogok, hogy megtaláljam a nyugalmamat.
ISTVÁN	Nem felel a kérdésemre. Nem nyugalomról van szó. Nyugalom a temetőben is van. Maga most huszonnégy éves. Évek, évtizedek sora van még maga előtt. Érzi maga, hogy ha most lemond, miről mond le? Tudja maga, hogy mi lesz ezután az élete?
KLÁRA	Tudom. Egy súlyos kötelesség teljesítése. Meg kell magamban fojtani mindent, és nem hagyni mást, mint a gyermekemet. Csak anya lehetek, semmi más. Tudom, hova megyek, egy zord életbe, olyan tájakra, ahol nincs virág. Igyekezni fogok magam megkeményíteni, hogy bírjam ezt a feladatot, amelyet vállaltam. Hozzá akarok szokni a nélkülözéshez, hogy majd észre se vegyem, hogy nélkülözök.
GOTTHÁRDY	(Fájdalmasan.) Velem és Lórikával élni neked zord élet és nélkülözés?
KLÁRA	Őszintén kell beszélnünk, mi vár ránk. Nekem meg kell ölni magamban valamit. Meg kell ölnöm lényemnek egy részét, amit nagynak, fontosnak tartok.
GOTTHÁRDY	(Fájdalommal.) Hát olyan rossz neked? Hát velem maradni neked áldozat?
KLÁRA	(Gyöngéden.) Apus, fájdalmat okoztam. De ez a fájdalom szükséges. Te nem adhatod meg nekem azt, amit egy szerelmes férfi meg tud adni, ami magától jön, ha egy fiatal nő és egy fiatal férfi szerelemben megtalálják egymást. Te eddig is mindent megtettél, tudom, ezután még jobban megteszel mindent, amit apa megtehet a lányáért. Ezért hálás vagyok… De azért tudom, hogy nem tehetsz meg semmit, ami az igazi boldogságot teszi.
ISTVÁN	Kálmán bátyám, te most gyűlölettel tekintesz rám. Ezen a gyűlöleten keresztül ítélsz rólam. Nem tudod magad sem, mi ez a gyűlölet. Nem ismered magad sem a saját érzésedet. Nem akarod elismerni az én szándékaim becsületességét. Nem gondoltál sohasem arra, hogy ennek az ellenem fordult indulatnak zavaros forrásai vannak?
GOTTHÁRDY	Zavaros forrásai? Vigyázz magadra, nagyon erős próbára teszed a türelmemet.
ISTVÁN	Valami benne, a szívedben, egy szándékosan homályban hagyott ösztön tiltakozik az ellen, hogy Klárát elbocsásd. Ez az ösztön olyan erős, hogy elhomályosítja minden érzésedet. Te becsületes, jó ember vagy, de az indulat önzővé tesz. Itt valakinek áldozatot kell hozni, de az a valaki nem Klára, ez a valaki te vagy.
GOTTHÁRDY	Nem értem, mit beszélsz.
ISTVÁN	(Nyomatékkal. Érezni a hangjából, hogy amit most mond, azt komolyan mondja.) Kálmán bátyám, nézz bele önmagadba. A te érzésed énirántam a vetélytárs gyűlölete a vetélytárs ellen.
GOTTHÁRDY	Hogy én féltékeny vagyok terád? Nevetséges!
ISTVÁN	Kálmán bátyám, mondd meg őszintén, ne nekem mondd meg, önmagadnak mondd meg, mit éreztél, mikor arra gondoltál, hogy én Klárával férj és feleség módjára fogok élni?
GOTTHÁRDY	Hallgass!
ISTVÁN	Nem hallgatok. Mit éreztél, ha elképzelted, hogy én csókolni fogom Klárát, és ő visszaadja a csókomat? Mit éreztél akkor…
GOTTHÁRDY	(Magából kikelve.) Nem tűröm!
ISTVÁN	Magad sem tudod, de a te érzésed Klára iránt nem az apa érzése, hanem…
GOTTHÁRDY	Ki ne mondd!
ISTVÁN	Félsz ettől a szótól? Kimondom. Te szerelmes vagy Klárába.
GOTTHÁRDY	(Megriadtan.) Nem igaz.
ISTVÁN	Magadnak sem vallod meg?
GOTTHÁRDY	(Elgyöngül.) Szentségtörő vagy.
ISTVÁN	Nem szentséget török. Hazugságot. Beburkoltad érzésedet egy hazugságba, elkendőzted önmagad előtt. Én megmutattam neked az igazságot. Nem ijedsz meg tőle? Nem félsz önmagadtól? Mered még mindig követelni Klárát?
KLÁRA	(Felkiált.) István!
GOTTHÁRDY	(Egész elgyöngülve.) Hallod, Klára, miket beszél?
KLÁRA	(Nagy fölindulással, elfordul.) Igazat beszél. Most már én is látom. István világosságot gyújtott bennem. Istvánnak igaza van.
GOTTHÁRDY	Én olyan becstelen ember volnék…?
KLÁRA	(Odamegy hozzá, megsimogatja.) Nem vagy az, nem tehetsz semmiről. Most értelek meg. Nem tudtam megérteni, mért voltál olyan könyörtelen az akaratodban. Nem tudtam megérteni, mért követeled tőlem olyan hajthatatlanul, hogy áldozzam föl magamat, mért gyűlölted annyira Istvánt. Olyan jó voltál hozzám. És most mintha egy idegen ember állt volna szemben velünk, egy komor, rideg, követelőző idegen.
GOTTHÁRDY	(Szomorúan.) És haragudtál rám… talán gyűlöltél is…
KLÁRA	Nem, csak nem tudtam, mit gondoljak. Most már tudom. Most már lehetetlenség itt maradni melletted. Most már nemcsak István ellen volna árulás, Lóránd emléke ellen is.
GOTTHÁRDY	(Rezignáltan.) Azt mondod, árulás a fiam ellen… Egészen megzavartok. Nem tudom, mit gondoljak magamról. Ez árulás volna a fiam ellen, árulás ellened, Klára…? Ezt nem lett volna szabad mondanod.
ISTVÁN	Ki kellett mondani…
GOTTHÁRDY	Fiatal vagy, kegyetlen vagy. Szerelmes vagy, félre akarsz hárítani az utadból. Én nem voltam szerelmes Klárába. Szerettem őt, mint egy apa, aki nagyon szereti a lányát. (Most egészen önmagának beszél.) A fiam halála után elaludt bennem minden életakarat. Ő felébresztette. Megtanított, hogy így is lehet élni, hogy élni kell. Olyan szép volt, fiatal… Rám mosolygott, mintha kigyúlt volna bennem a napfény… a hangja olyan kedves volt nekem, mikor reggel köszönt: jó reggelt, apus, nézd, hogy süt a nap… mikor hozta karján a kisfiút, olyan volt, mint a Fra Angelico-kép… Minden jó napomban benne volt, minden rossz napomban megvigasztalt. És olyan szép volt, ahogy a nagy csapás után kezdett magához térni, ahogy az arca színt és életet kapott. Mintha nem lettem volna az az öregember, mintha én lettem volna Lóránd, és a kisgyermek az én fiam. Csak a közelében éreztem jól magam, ha fél napig távolt voltam tőle, már nyugtalan voltam, nem tudtam másra gondolni, csak rá. Olyan meghitt óráink voltak, kettesben, szótlanul, este, mikor a kisfiú elaludt, és Klára halkan csak azt mondta: kijöttek a csillagok. A szava simogatta a szívemet… Kárpótlás volt a fiamért, mindenért. Hogy ez szerelem volt, ez a ragaszkodásom, ez az örömem… nem igaz… Soha olyan gondolatom nem volt róla… Az érzésem olyan volt, mint az őszi napfény, nem akartam semmit, csak hogy legyen, hogy mellettem legyen. Én sohasem gondoltam arra, hogy ez a férfi érzése a nő iránt… Az a szó… most, hogy kimondtátok, kegyetlenül megölte bennem ezt a tiszta érzést… Most már félek önmagamtól, a saját érzésemtől. Miért kell mindent a nevén nevezni? Amíg az érzésem névtelen volt, szép volt, és hozzáfűzött Klárához. Kimondtátok a nevét, és már nem szép, már elválaszt tőle…
KLÁRA	(Nagyon gyöngéden.) Apus, drága. Milyen szomorú, amit mondasz, és milyen szép… Az érzés, amely meghal, ha kimondják a nevét… mint egy mese.
GOTTHÁRDY	(Egyre csüggedtebb.) Valami meghalt bennem. Megöltétek. A fiatalság utolsó sugara. Most már öreg vagyok… Most már semmi sem lesz többé, csak öregség, tél, készülődés a halálra.
KLÁRA	(Nagyon megindultan.) Apus, drága apus. (Megcsókolja az arcát.)
GOTTHÁRDY	Megcsókoltál? Neked nem szabad többé engem megcsókolni. Búcsúcsók volt, ugye? Elmégy? Elhagysz engem? Elmégy ezzel az emberrel? Derék ember, a Lóránd barátja volt, meggyógyította a fiadat. Fiatal. Legyőzött engem. Egyedül hagytok, öregen, egyedül, szeretet nélkül.
KLÁRA	Nem, apus, nem szeretet nélkül. Szeretni foglak mindig mint apámat, és Lórika is…
GOTTHÁRDY	(Föleszmélve.) Lórika! Ezt is elviszitek tőlem?
ISTVÁN	Nem visszük el. Most nem. Nekem rövidesen el kell utaznom Párizsba. Befejezni régi kutatásaimat. Klára velem jön. Lórikát nem vihetjük magunkkal. Itt marad Kálmán bátyámnál. Fél évig maradunk. Mire visszatérünk, sok minden másképp lesz, körülöttünk és bennünk.
GOTTHÁRDY	(Elgondolkozva.) Sok minden másképp lesz. (Magához vonja Klárát.) Örülsz, boldog vagy?
KLÁRA	(Hálásan.) Nagyon, nagyon nyugodt vagyok.
GOTTHÁRDY	Menjetek. Örüljetek. Szeres-sétek egymást. Küldd be hozzám Lórikát.
KLÁRA	(Még egy gyors csókot ad Gotthárdy homlokára.) Küldöm. (Bal ajtóhoz lép, kiált.) Lórika!
LÓRIKA	(Bedugja a kis fejét.) Anyukám, hová mész?
KLÁRA	Menj szépen apókához, kisfiam, csókold meg. (Istvánnal el.)
6. jelenet
Gotthárdy, Lórika, Máli
LÓRIKA	(Gotthárdyhoz fut, fölmászik a térdére, megcsókolja az arcát.) Már nem vagy haragos, apóka?
GOTTHÁRDY	(Átöleli a gyereket.) Nem voltam én haragos, kicsim.
LÓRIKA	Most fogsz nekem mesélni Lórándról, a katona fiadról?
GOTTHÁRDY	Szereted, ha mesélek róla?
LÓRIKA	Ez a legszebb mese. Igaz mese…
GOTTHÁRDY	Jól van hát. Ide hallgass. (Mesélő hangon.) Volt nekem egyszer egy katona fiam. Szép, nagy fiam. Valamikor olyan kisfiú volt, mint te. Ő is így ült az ölemben, és sokat meséltem neki.
MÁLI	(Csöndesen bejön, és a hátuk mögé áll.)
LÓRIKA	Neki is őróla?
GOTTHÁRDY	Csacsikám, neki nem mesélhettem őróla. Neki a pásztorfiúról meg a királylányról meséltem.
LÓRIKA	Babszem Jankóról is.
GOTTHÁRDY	Arról is.
LÓRIKA	Most mesélj Lórándról.
GOTTHÁRDY	Hát az én Lóránd fiam, aki valamikor egészen olyan kisfiú volt, mint te most, lassacskán megnőtt. Akkor kitört a nagy háború, ő is elment katonának. Volt neki csákója, szép katonaruhája, lova, kardja.
LÓRIKA	Ágyúja nem volt?
GOTTHÁRDY	Az is volt, mert tüzér volt. Aztán volt egy tündérkisasszony menyasszonya. Nagyon szép menyasszonya volt, éppen olyan, mint a te anyukád…
(Függöny)