Ladányi-Turóczy Csilla

Változatok Hoffmann-mesékre

Pirlipát pártában

Pirlipátka
szánja-bánja,
Diótörőt
palástjába
nem takarta,
gyáva pára,
nem vár rá más,
csak a párta,
pirizsporos
ványadt párna.

Diót törni
nem jár szája,
eszébe jut,
hogy barátja,
akivel nem
állt ő párba,
krakatukját
hogyan rágta,
erre gondol,
s bánat vájja:
fájás áll az
állkapcsába.

Babagyilok

Nem kell nekem az a baba,
akinek fehér homloka,
rózsás arca, szép kék szeme,
gúnyos, okos tekintete
csúfolódik napra-nap,
fején csinos kis kalap,
szaggatottan énekel,
kérdésemre nem felel:
arcát összekaristolom,
bodor haját megszaggatom,
ruhácskáját megtépkedem,
ne illegessen itt nekem,
erdő mélyén tóba dobom,
átmegy rajta a csónakom.

De mikorra hazaérek,
majdnem magamhoz se térek,
ki ül anyácskám ölében?
Most már vízen és kenyéren
élek, a szobámba zárva,
ő a kedvenc, én az árva.

Strossmeier keresztapa kicsiben

Akkora, mint papa hüvelykje,
belefér egy lóbab-hüvelybe,
kabátja két szárnya repked,
cérnahangon énekelget,
a kastélyba bemegy, kijön,
bókol a szép zöld műfüvön,
mellette az eredeti
keresztapa feszegeti
a meglazult csavarokat,
szurkálja a kis bábokat,
mintha belém szúrna éppen,
megfájdul, sajog a térdem.

Asszonytár

Erre némber, arra asszony,
kérem, uram, legalább egy
kicsi nőt innen szakasszon,
sokan vagyunk belezárva
ezen hodály-asszonytárba,
sok lövedék, apró patron,
ficni-fecni, kemény karton,
néhány teleírt papír,
levélbomba, randalír.
Önmagunktól óv a zár,
nem férfikéz által emelt
börtön ez az asszonytár.