Ihász-Kovács Éva

Júlia levele Balassi Bálinthoz

Valentinusom – kiiednek kedvese ír
E szürke lapokra Tudja Kied nélkül
Se napom se éjem
Úgy iszom Kiednek tüzes szerelmét
Mint szelenceág az esőt s emlékezem
Tüzes csókjaira amikor
A gesztenyefák alatt feküdnénk
S összefonódva verset mondott
Szerelmünkről e csodáról amely
Ideghuzalaimon végigsiklik akár
Ujjai gerincem vonulatában
Kied meg harcbavonult itt hagyva
Leányt, lobogást s ki tudja
Mikor látom Kiedet újra
Csókja nyoma az ajkamon s a nyakamon
Vörös foltok ahová bevéste
Öröknek-mondott szerelmünk
Amikor elolvasván a Júlia-ciklust
Megnő a kívánalom kebelemben
S vérereimben érezem a lüktetést
S Kiedről szólnak
A rettenet-álmok hogy odavész
Azon gaz török csatákon
Micsoda álom a lénye sötét szemén
A létnek sugári nyílnak s akkora
Fényt bocsát ki magábul hogy
Elviselni alig tudom ez a mámor
Úgy lehet ezt szeretem
Várom Kiedet adjon
Életjelt drága Magáról
S várom üzenetét a szolgálólegénnyel
Szerelmem s vágyam érje utol
E drága levél elmondja amit érzek
Amit rólam kell tudnia
Tavasz van csókot dob
Minden szirom
Ekként szívéig sodródom

Üdvözli Júlia

Az Úr 1527. évében