Karaffa Gyula

Pillanat…

(H. G. református lelkésznek)

Kedves lugasodban
megállt az idő,
ahogy
a Nap is megpihent
lilán-pirosan
a Csóványos fölött.

Verandád hűvösében
egy pohár vörösbort kortyolva
dédapádat látod
kő-nehéz léptekkel
le-fel járkálni,
nem is tudod már, miért;

Tán messzire készülsz.

Istenszagot érzel itt
mikor lélegzel,
meg apró halak régi ízét,
amikor nyelsz.

„Ez a boldogság!
– gondolod –
Vagy egy csapat galamb!” –

és a kereszten függő
latrokat irigyled,
mert azok
látták
az
Urat.

Nyár van…

Macskák
lihegnek a
verandán.
Álmukban
lábuk
megremeg.

Tüzes
kemence
a délután.
A fenyő
gyantakönnye
pereg.

Hullanak
éles napfény
dárdák.
Bőrömre
rajzolnak
napjelet.

Csöndesek
az utak,
a járdák.
Csöndben
hordozom
természeted.

Fáradt légy
szálldos
a szobámban.
Bújócskát
játszik a
szívem.

Elnyúlok
éveim
árnyékában.
Mint vaknak
a bot;
Kellesz nekem.

Macskák
lihegnek
a verandán.
Álmukban
lábuk
megremeg.

Tüzes
kemence
a délután.
Fagy sziszeg.
Hó hull.
Nélküled.