Székely András Bertalan
Egy elfeledett közép-európai magyar költőnő
Szalkai Kanyó Leona nevét többnyire hiába keressük a különböző irodalomtörténeti munkákban, pedig legalább négy ország magyar szellemi építményéhez hozzátette a maga építőkövét. Születése, ifjúkora, tanulmányai, értelmiségi munkásságának kezdete és családalapítása a ma Szerbiához tartozó Bácskához kötik. Élete utolsó csaknem két évtizedét viszont Szlovéniában tölti – erre az időszakra esik irodalmi ténykedésének szinte teljes egésze. Ha azonban kötetei zömének és az általa szerkesztett – megítélésem szerint korát jóval megelőző szemléletű –, folyóirat megjelenési helyszíneit tekintjük, azok döntő többsége Németországot, közelebbről a bajor fővárost idézi. Végül – de nem utolsó sorban -, gyakran megfordult Magyarországon, és tartalmas kapcsolatokat ápolt az anyaország képzőművészeti, irodalmi életének számos személyiségével. Ha ehhez hozzávesszük horvátországi, észak-amerikai lapokban és délvidéki posztumusz könyveiben megjelent írásait, nyomait az itáliai magyar művelődésben, joggal állíthatjuk, hogy a magyar nyelvű kultúra méltatlanul elfeledett alakját tisztelhetjük személyében.
Épp hetven éve: 1934. február 9-én látta meg a napvilágot Magyarkanizsán. Az eredetileg varrónő édesanyja és kertész édesapja művelte csemete- és virágoskert biztosította gyermekkorában a család megélhetését, a kert motívuma kimutatható a lírikus későbbi költészetében. Hasonlóan kezdettől fogva fontos tényező életében a tenger, hisz már akkor alkalma volt számottevő időt tölteni Dubrovnik közelében lelkipásztorkodó nagybátyja társaságában. Általános és középiskoláit anyanyelvén, szülővárosában és a Tisza menti Zentán végzi. Az újvidéki pedagógiai főiskola magyar szakát befejezve, Törökkanizsán tanít, rádiós újságíró a tartományi székvárosban, majd a szabadkai építőipari technikum diákjait oktatja.
1958-ban családot alapít: Karolina és Laura leánya születése után egy életre eljegyzi magát a szülői hivatással és az irodalommal. Írásait Váltó Éva álnéven közli a Magyar Szó napilap és a 7 Nap hetilap, külső munkatársa az eszéki Magyar Képes Újságnak – régóta érlelődő versei, prózái is kezdenek megjelenni. 1966-ban az olasz határon fekvő, szlovén tengermelléki Nova Goricába költözik, amely város az ő révén kerülhet rá az egyetemes magyar irodalom térképére.
Írástudói ambíciói érlelték meg benne az elhatározást, hogy kiváltsa a külföldi munkavállalási engedélyt, és magyar nyelvű kiadói lektori, nyomdai korrektori, szedői állást vállaljon Münchenben. Szellemi és anyagi alapot teremt ezáltal későbbi nagy „vállalkozásához”. Fokozatosan kapcsolatokat épít ki a nyugati és Kárpát-medencei tollforgatókkal és művészekkel, amely alapját képezi egy a korát messze megelőző, egyetemes magyar szemléletű – s tegyük hozzá: etikai és esztétikai szélsőségektől mentes, értékközpontú – lap megindításának. Az 1972-ben, Szalkai Kanyó Leona által útjára indított Vagyunk sajtó- és mentalitástörténeti elemzésére a Hazatérés című posztumusz kötetének záró tanulmányában tettem kísérletet (a könyvet 1995-ben adta közre Magyarkanizsán a Cnesa Kiadó).
Munkahelye: a Vagyunk, majd a HERP Könyv- és Lapkiadó, más pályatársak műveinek közreadása mellett, alkalmat teremt a költőnő hosszú ideje felhalmozott saját termésének a kötetekbe rendezésére is. E könyvek száma az 1980-as évtized elejére eléri a tízet. Szinte mindegyik házilagos kivitelezésben készül: maga szedi, tördeli, esetenként illusztrálja is. Közülük a legnagyobb visszhangot az 1973-as keltezésű Tűzijáték váltja ki, és nem tekinthető egyébnek, mint a szerző megfogalmazásában „a már születésem előttől bennem kavargó kettősségek, ellentmondások, úgy is mondhatnám: fekete-fehér kultuszok vallomásá”-nak. Jól érzékeli tengeren túli kritikusa, Sári Gál Imre, hogy „a kötet versei szinte repdesnek, sokszor szellemként suhognak, úsznak, lebegnek testetlenül, mivel valóban szellemruhájuk van, illetve mert maguk a költemények valóban spirituális művek”. A torontói költőtárs, Tűz Tamás szerint Sz. Kanyó Leona „…nem tölti haszontalanul napjait, nem hiába járja az élet útjait, Európa ösvényeit. Minden poros követ érdemesnek tart arra, hogy fölemelje, letörölje és kifényesítse. Intellektuális fölfogóképessége azonnal megérzi, melyik kőben rejtőzik gyémánt, s nem sajnálja a fáradságot, hogy csiszolgatással kihozza belőle a ragyogást.”
Közben a választott hazájának számító Szlovéniában is leteszi a névjegyét: két muravidéki Összhang című antológiának – a Szlovénia, Vas és Zala megye alkotóit, majd a Muravidék és a Karintia kisebbségi költőit szerepeltető könyvnek –, szerzője, ez előbbinek társszerkesztője is. Belekezd Ferdo Godina szlovén író műveinek a fordításába. A muraszombati Pomurska založba könyvkiadó 1980-ban alkalmat ad önálló könyve megjelentetésére, amely a Fenyőm tüskéi alatt címet kapja.
Miután – bár alapvetően politikamentes, de kulturális tájékozódási pontjait tekintve egyértelműen nemzeti elkötelezettségű – folyóiratát az akkori Jugoszláviában is terjeszti, összeütközésbe kerül a titói totalitárius rendszer államvédelmi hatóságával. 1975 januárjában a szabadkai belügyi rendőrség letartóztatja, hogy azután koholt vádak alapján másfél év börtönbüntetésre ítéljék. 1976 júliusában szabadul, de még két évig megvonják útlevelét. A Bori Imre által írt – számos bővített újrakiadást megért – délvidéki irodalomtörténeti kézikönyvekből, megítélésem szerint döntően ezen irodalmon kívüli szempont miatt került mellőzésre a jelentékeny életmű. Szalkai Kanyó Leona azonban állhatatos: 1978-tól azonban ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: a müncheni műhely újabbnál újabb könyveit bocsátja útjára.
Sokágú szépirodalmi, lapszerkesztői és azzal összefüggő, művészetkritikusi-művelődésszervezői munkásságát töri derékba a gyógyíthatatlan kór: másfél évig tartó, súlyos betegség után, 1984. június 19-én, szeretett városában, Nova Goricában meghal. Kívánságának megfelelően a település fölé magasodó Sveta gora temetőjében helyezik szerettei örök nyugalomba.
A szlovén tengermelléken, sőt a határ túloldalán is élő, olaszországi magyar szórvány Mátyás Király Egyesület az alkotó születésének hatvanadik és halála tizedik évfordulójára irodalmi esttel emlékezett. Kétnyelvű kötet megjelenését is fontolgatták, de fordítási nehézségek miatt a terv máig terv maradt. E sorok írója szerkesztésében végre a kibocsátó közösség is kézbe vehette a korábban említett, egyben a szellemi rehabilitációját megindító, Hazatérés című kötetét, majd kezdeményezte az Egy nyár a Bükkösön című meseregényének bácskai reprint közreadását. A magyar–szlovén szellemi közeledést célzó, magyarországi Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület is foglalkozik egy újabb posztumusz Sz. Kanyó Leona-kötet életre hívásának a gondolatával.
Meggyőződésünk, hogy a határok fölött átnyúló, egyetemes magyar művelődés szegényebb azáltal, hogy Szalkai Kanyó Leona életműve még csak töredékesen épült be a művelt köztudatba. Költői termése néhány míves darabját fogadják szeretettel a Napút olvasói.
Kivédett leshelyemen
Kifeszítem pupillád sarokvasait és
kipillantok a világra. Benned-bent
csak téged láttalak. Pedig a kinti
lárma is csak neked zsibong. Táncot
lejt egy ájtatos kerúb-csoport, és
leszórja eléd szárnyszilánkjait. Egy
részeg katona bárgyú boldogsággal
mosolyog. A torkát megköszörüli egy-
két demagóg. Forognak a szélkakasok.
Valaki valakinek int, és egy harmadik
valaki bemászik egy ablakon. Havat
kavar a május. A hipnózis állapotában
ődöng néhány megkérdőjelezett komédiás.
Egy pap a türelemről predikál. Hal
csobban a vízben, és a kenyérből
néhány hitehagyott morzsa a földre
hull.
Helyreigazítom pupillád sarok-
vasait. Nem vagyok már kíváncsi
semmire. Benned hűvös van, béke és
nyugalom. Papírom zizzenése se hallik
el sehová. Szíved érlombja rám hajol,
és megvéd néhány ostoba kisiklástól.
A lehetőségek közti térben pajzánul
bugyog a véred és teliforrja a fülemet,
hogy ne halljam meg a rikácsoló
gyalázkodásokat.