Aradszky László

táncdalénekes (Budapest, 1935. szeptember 20.)

    Édesapám elképzelése volt, hogy mellette kitanulva folytatom szeretett iparát, a férfiszabóságot. Ez még ideig-óráig „működött”, de röviddel ezután váltottam. Mivel gimnáziumi tanulmányaimat befejeztem, és sem a szabóság, sem a választott töltőtoll-javítási szakma továbbtanulást nem igényelt, „megnyugodtam” és maradtam…. Mint később kiderült, legnagyobb örömömre. Annál is inkább, mert az Eötvös utca és Király (akkor Majakovszkij) utca sarkán lévő műhelyben – munka közben is – kedvemre danászhattam a zakatoló gépek kíséretére. Én, aki mindig is olyan szégyenlős típus voltam, abban a közegben kinyíltam. Sok-sok bátorítást kaptam, és barátaim, munkatársaim unszolására már az év végi közgyűlés műsoros estjén, zenekari kísérettel felléptem. Hatalmas sikerrel… (Ott nem volt nehéz.)
    Szerencsémre a főnököm (Bajor Tibi bácsi) felesége, Bajor Edit is ott volt az esten, aki odajött hozzám, és követelte, hogy foglalkozzam az énekléssel komolyabban. Segítségével eljutottam Vécsey Ernőhöz, és ettől kezdve ment minden, mint a „karikacsapás”… Nála tanultam, és az OSZK-stúdióban. Jelentkeztem a Rádió-stúdióba és ORI-vizsgára. Miért tulajdonítok ennek olyan nagy jelentőséget? Azért, mert akkor ezek voltak a legnagyobb szűrő- és választóvonalak… A Rádió-stúdióban az éves jelentkezési átlag általában ezerötszáz fiatal meghallgatása volt. Onnan választották ki a két fiú és három lány személyét (nyolc fordulóban).
    ORI-vizsga? Ott meg a legszigorúbb alapokon mentek a dolgok. (Csak semmi hígítás.)
    Az 1962-es számomra írt vizsgadalommal, a Még ide-oda húz a szív (Dobos–S. Nagy) a Rádió felkért a Tessék választani című nyilvános tánczenei hangversenyre mint közreműködőt. Innen számítom a pályám kezdetét, mert itt már volt szabályos „pecsétem”, és ami a lényeges, hogy a teljes magyar élvonalat felvonultató Erkel színházbeli élő hangversenyt megosztva megnyertem…

A régi Sportcsarnokban

    Búcsút mondva a töltőtollas szakmámnak, végérvényesen az éneklés lett a hivatásom.
    Jöttek sorjában a fellépések, a rádió- és hanglemezfelvételek, valamint a televíziós szereplések.
    És jöttek a slágerek… Isten véled, édes PiroskámPókháló az ablakon. A Piroska azért is emlékezetes a számomra, mert ezzel a dallal (Dobos Attila–Szenes Iván) én lettem a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes előadója… Ezt még fokozni is tudtam, mert a Pókhálóval a második is én lehettem…
    A legek közé kell hogy soroljam a nagy-nagy fesztiválokat. Minden egyes nagy fesztivál döntős szereplője voltam. Mégis a legemlékezetesebb számomra az 1967-es megmérettetés, hiszen, az Annál az első ügyetlen csóknál című versenydalommal (Dobos–Szenes) a második helyezést értem el, a legjobb előadói díjjal jutalmaztak, minden idők legmagasabb közönségszavazat, (egyszázháromezer valahány) érkezett a Televízió címére… és nem utolsósorban a fesztiválok első aranylemezese lettem…
    Majd jött egy „kis” törés… Máig sem tudom, csak sejtem, miért, de egyszer csak csönd lett körülöttem… Tizenhat évig nem jelent meg lemezem. Szóba sem álltak velem… Természetesen, ha nem is ennyire, de a Rádió és a Televízió megpróbált „lépést tartani” a lemezgyárral.
    Természetesen nem adtam föl. Jártam az országot, mindenütt felléptem, ahol égett a villany… Ekkor már több ízben jártam Amerikában, inkább Kanadában, ahová sokszor visszahívtak. (Több mint tízszer.) Itt jegyzem meg, hogy mint énekes bejártam szinte egész Európát, és nagy-nagy örömömre Ausztráliában is volt négy koncertem. Mint ahogy Kubában is jó néhány…
    Mivel „dicsekedhetnék” még?
    Három-négyszáz felvételem mellé (rádió, hanglemez) rengeteg tévés szereplés párosult. A több aranylemez mellett, kaptam még platinalemezt, életműlemezt (Hungaroton), márványlemezt, (Cannes) tenyerelés a rockcsillagok falára. És az állami kitüntetésem: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.
    Mégis, amikor rövid „életrajzom” befejezéséhez közeledem, nem azt szeretném, hogy a fenti sorokra emlékezzenek istenigazából, hanem inkább azokra a dalokra, melyeken keresztül sikerült Önökhöz eljutnom: Még ide-oda húz a szív, Isten véled, édes Piroskám, Pókháló az ablakon, Városi világ, Azzuro, Annál az első ügyetlen csóknál, Álmatlan évek, Nem születtem grófnak, Sárga liliom, Szomszédasszony, fütyülök a lányára, Valaki hiányzik a táncból, Csak ezt az éjszakát, Olaj a tűzre, Nem csak a húszéveseké a világ.