Edward Lear

„Ez a Lear milyen elragadó!”

„Ez a Lear milyen elragadó!”
     S miket össze nem írt azelőtt!
Mondják, csuda furcsa manó,
     noha mások kedvelik őt.

Esze éles, a gusztusa kényes,
     és meglehetős nagy az orra,
a képe pocsék, terebélyes,
     a szakálla akár a paróka.

Tíz ujja van és szeme kettő,
     kétoldalt hordja fülét,
s bár mostanság kuka lett ő,
     gyakorta dalolt vala rég.

Beül ékes nappalijába,
     hol több száz könyv van a polcán;
a bort csak ugy önti magába,
     de spicces még sose volt ám.

Barátja a bölcs meg a balga,
     meg vén kandúrja, Vacak;
tökéletesen kerek alkat,
     a kalapja viszont csupa cakk.

Ha esőköpenyébe csatangol,
     kiabál a sok utcagyerek:
„Jön a hálóingben az angol,
     az a tökkelütött kisöreg!”

Könnyezve pihen meg a dombon,
     de a tengernél zokog inkább;
a malomban vesz csokibonbont,
     meg arcvizet és palacsintát.

A spanyolt nem bírja, csak érti,
     szerinte a sör sose jó;
maholnap a vég is eléri. –
     Ez a Lear milyen elragadó!

A Szeles Tehén

A Szeles Tehén szertelen
     szaladgált jobbra-balra,
végül beverte a fejét
     egy masszív téglafalba.
Egy nagy púp nőtt a szarva közt,
     s a népek készakarva
így gúnyolták: „Ehun megyen
     a Háromszarvú Marha!”

S a púp valóban szarvnyi lett,
     s már szánakoztak rajta:
„Nesze egy üveg kámfor, ezt
     akaszd a púpi szarvra,
s dörgölj kámfort, Szeles Tehén,
     naponta százszor arra.” –
Dörgölte hát, és láss csodát:
     el is fogyott a szarva.

Havasi Attila fordításai

Részlet a Magvető kiadónál rövidesen Ponyigócok utazása (Az angol abszurd költészetből) címmel megjelenő kötetből, melynek fordítói: Havasi Attila, Varró Dániel és Vaskó Péter.