Venko Andonovszki

A szófogadatlanok ábécéje

(Részlet)

    Nun: kígyó, asszony

    Másnap ketten érkeztek a kolostorhoz vezető úton. Elsőnek egy férfi, azután egy asszony. A férfi hírt hozott: üdvözleteket Petar presbitertől, akit még a megboldogult, áldott emlékű Amfilohij szentelt fel. Jött, és elment, ahogy érkezett.
    Tíz óra körül egy asszony jelent meg, de nem egyedül: nagy csoport kísérte fel a faluból. Megkötözve vezették, maguk előtt hajtották, botokkal ütötték. Bejöttek az udvarra, ahogy a pórnép jön be: rend nélkül, fegyelem nélkül, anélkül hogy egy vezető is lenne közöttük, szitkozódva és vadul, és azt akarták, hogy jöjjön Varlaam, a rendházfőnök; jöjjön le, és adjon nekik tanácsot, mert ő mindenkinél bölcsebb. De előtte Eftimij jött ki az udvarra, és azt mondta: „Mit akartok?” Azok pedig válaszoltak: „Házasságtörés történt, szajha ez, mert viselős, de nincs férfi a fattyúhoz, akit szülni fog! A férje más országban, más népnél szolgál, ő pedig így várja!” És rámutattak az asszonyra, aki terhes volt.
    Gyönge volt, sovány, mint a nádszál, mely könnyű szélben hajladoz; csont és bőr volt, bőrzacskóba öltözött csontváz, csupán hatalmas, könnyben úszó szemei árulták el, hogy él. Csak nézett azokkal a szemekkel. Istenem, nézett mindnyájunkra, várva, hogy valaki kezet nyújtson neki, hogy megmentse a haragtól és a bottól, ami a harag testvére; tovább püfölték, Eftimij pedig nem mondta: „Ne üssétek, míg tette meg nem ítéltetik!”, hanem miközben csépelték, megkérdezte tőle: „Mi a neved, asszony?” Ő pedig azt mondta: „Nunnak hívnak.” Aztán pedig Eftimij atya azt mondta: „Van-e apja a fiúnak, kit hordozol?” Ő pedig azt mondta: „Nincs, és nem tudom, hogyan esett, mert nem vétkeztem, és az Úr a tanúm, hogy így történt”.
    Ez feldühítette a falusiakat, és újra bántalmazni kezdték, botokkal és szidalmakkal s köpésekkel ajándékozták meg. Egyikük azt kiáltotta: „Ne káromold az Úr nevét, szajha, mert nem vagy te a Szűzanya!” Egy másik pedig azt mondta: „Eftimij atya, hogy szól az Írás, és milyen törvényt kell alkalmazni, hogy beteljesüljön az igazság a bűnért, amit elkövetett ez a céda?”
    Eftimij atya pedig azt mondta: „Az a törvény, ami előtettek igazságos és az Úrnak igazságot szolgáltat, neki pedig vigaszt és bűnbánatot.” Azzal elindult befelé, a parasztok pedig újra ütni kezdték az asszonyt.
    Abban a pillanatban megjelent a Szépséges. Felkiáltott: „Álljatok meg, emberek!”, és azok abbahagyták, hitetlenkedve nézve rá. Az pedig, aki Eftimijt kérdezte a törvényről, amely szerint ítélkezhetnek, gonoszul kiáltotta: „Itt van az, akitől megfogant, mert ez a szajha egész idő alatt a templom körül forgolódott, mint egy szuka, amikor a farkát emelgeti a párosodáshoz!” És nevettek mind rútul, szemtelenül, és Eftimij atyának sötét fény villant fel az arcán, mert eszébe jutott valami, amit nem bírt elfelejteni.
    A szegény Nun pedig kidülledt, vad szemekkel nézte a Szépségest, és sírva fakadt, és hogy védje őt, mert becsületes volt, és nem akarta, hogy valaki más szenvedje el az ő kínjait, mert azok az övéi voltak, azt mondta: „Ez az ember nem apja a gyermekemnek.”
    A Szépséges akkor odament hozzá, átkarolta és oltalmába vette, mire őt is ütni kezdték, köpésekkel és bottal vendégelték meg. Ő akkor azt mondta: „Hallgassátok meg, mily szókat szólok, emberek, és a szavaim találjanak hozzátok utat, mert igazak, az igazság pedig csak nagy lelkekbe költözik, mert Nagy és Egyetlen. Ez az asszony kenyeret és vizet hozott nekem a templomba, anélkül hogy valaki megparancsolta volna neki, tőletek pedig mind a mai napig csak botot, szitkot és köpést kaptam ajándékul; miért rosszabb ő nálatok, akik templomba se jártok, Istent se ismeritek, csak igazságért jöttök ide, mintha az igazság itt és minálunk lenne? Isten helyett embernél kerestek törvényt, hogy ember felett ítélkezzetek, ami rossz cselekedet, oktalanokhoz illő.”
     Eftimij atya e szavakra vörösödni kezdett, úgy tűnt, meg fog pukkadni, de türtőztette magát; a közelben maradt, hogy hallja, mit mond még a Szépséges. Az egyik ember pedig azt mondta: „Mondd meg hát nekünk akkor az isteni törvényt, amellyel meg lehet ítélni e tettet, ha már nem ismered el az ember hozta törvényt, mert a mi törvényünk világos: az efféléket kövekkel kell megpuhítani.”
    A Szépséges pedig azt mondta: „Mondotta a Fiú az Írásban: a ki bűn nélkül vagyon köztetek, először az vessen követ rája!”
    És lehajoltak mind, hogy követ fogjanak, mert magukat angyalnak vélték, a Szépséges pedig, látva, hogy az igazság a bűnösök mércéje szerint fog beteljesedni, Eftimij atya lábai elé vetette magát, és azokat csókolgatva könyörgött az ítéletéért, mert tudományával ő áll a legközelebb Istenhez.
    Ó, micsoda változás mutatkozott Eftimij arcán abban a pillanatban! Micsoda édességet, elégedettséget és képmutató nagylelkűséget láttam a lelkében akkor, mert mondtam már, hogy belelátok idegen lelkekbe, felemelem a leplet, leskelődöm és kémlelek, és idegen szájakban élek attól a naptól fogva, amikor elvesztettem a szavakat, hogy megkapjam az igazságot! Még most, miközben ezt írom, sem tudom elfelejteni azt az önelégült arckifejezést, mikor látta Eftimij atya, látta a Hízelgő, a Felfuvalkodott, a Hiú, látta, hogy a sors kereke végre neki kedvező és kellemes helyzetbe fordult, látta, hogy könyörög Ő, aki őt megsértette és kinevette, lenézte az ő fogalmazásait, neki pedig édessé lett a hatalom, mely az erő törvényével különös, kellemes ajándékokat kínál: elismerést azoktól, akik nem ismernek el, szeretetet azoktól, akik nem szeretnek, tiszteletet azoktól, akik nem tisztelnek, s megbocsátó és álszent kegyelmet ígérő mozdulattal felemelte a Szépségest, akinek már könnyek folytak az arcán, és felfuvalkodottan és tekintélyétől elvakultan, anélkül hogy elgondolkodott volna azon, hogy korábban épp ellenkező szavakat szólt, azt mondta: „Bölcsen mondta nektek ez az ember. És bölcs dolog meghallgatnotok, amit mond. Éljen még, és az Úr majd megbünteti, amikor eljön az ideje.”
    És aztán önnön kicsikart jóságában tündökölve elindult, a Szépséges pedig még sokáig karolta a lábát, és hálálkodva áldotta őt. Végül ő fentről lenézett rá, ahogy a lába előtt térdepel, és azt mondta halkan, hogy csak én és a Szépséges hallottuk: „Van néha haszon azokból is, akikről úgy gondolod, hogy értéktelenek.”
    És elment.
    A nép pedig a botokkal a levegőben hadonászva, elégedetlenül szétszéledt, és az út menti ártatlan növényeken és állatokon töltötte ki a haragját.
    Az udvar közepén a félelemtől és a hidegtől remegve, éhesen és megverten állt Nun, az asszony, aki fiat hordozott a méhében, akinek nem volt apja.

Hász Magdolna fordítása

Venko Andonovszki macedón próza- és drámaíró, irodalomtörténész, kritikus 1964-ben született Kumanovóban. Regényeiért, elbeszéléseiért, színpadi műveiért több kitüntetést kapott; A világ köldöke című műve 2001-ben az év legjobb regénye lett és megkapta a Balkanika irodalmi díjat. A szófogadatlanok ábécéje című regénye 1994-ben jelent meg.