Hárs György

Hatvan előtt^*

Hatvan előtt leheletnyire
                                       hirtelenűl hazaérez a lélek.
Sugarak gyöngyözik ölbe a párálló levegőt.
Domborodó horizontot alít valamely göndör igéret:
hamarán tova-rézsül az út
                                          leheletnyire Hatvan előtt.
Így Hatvan előtt
                          egy isteni méteren elfeledődik a sík.
Rémlenek egyszeriben szüretes, hegyi készületek.
Visszateremt és termeni bujt a poriglani gyermekiség
leheletnyire Hatvan alatt,
                                         ahol egykor anyám született.
S épp Hatvan előtt,
                               hogy a karthausi pecsét elszűnik a számtól,
néhai-ő, Hajnal Bözsi ürmözi kései ünnepemet:
lám, dombmenet, átvezekelt etapok laposán túl
utolérnek a véreiül fogadottak,
                                                  a végleg a Hatvanon inneniek.
Billeg legelöl bátyám, kenyeres-kvártélyosom, István.
Majd tucatévre utána az éppha-madárnyi Mihály:
látom, amint egymásra-ijednek anyámmal – a margiti istáp
eljegyezettjei ketten, alig folyosónyira – egymás ágyainál.
És még azon-őszön…
                                  Imé, leheletnyire Hatvan előtt
párállanak arcom elé párhuzamos, gyöngyös sugarak.
Hullámlanak énekesen dorbézatok és temetők,
és bennük akikkel a táj tovarémlett
                                                         éveknyire hatvan alatt.

1997.

Vadnóta

(Hommage à R. M.)

Se derűre ború,
se borúra derű.
Ami volt – szomorú.
Ami jő – keserű.
Az idő seszinű
homorúfödelű,
dadogó motorú
zuhanórepülő.

Maivá avul át,
mit a rég ideró.
A növő etalon
temetőodorú.

Sederő-hadaró
skizogén a világ.
Csupagörcs vigalom:
piros óitalon-
savanyúlt uvulák.

Fuvat új idolum
gebecsontfuvolát.

Toborul karaván:
elit- és bakatrupp.
Ki tevén, ki lován,
ki gyalogpata fut.
Fogament koravén
s szobor-agg vadonúj:
jövevény s kelevény
együvéhasonúl.
Kelepel valahány
nyakanyúlt fakakukk.

Se lepel, se talány.
Oda már a tabuk.

(Bejelöl szememig
ha mi rámhagyatott:
viselem jegyeid
veresét, Habakuk.
Üt az év idefenn,
a kilenc- s hetedik.
Szivemen fegyelem
feketedik.

1997.

^* H. Gy. (sz. 1937).
Anyám, Hajnal Erzsébet 1913-ban született Hatvanban.
Barátaink – szinte tulajdon fiai – közt elsőül Szabó István (†1976) ment el. Negyvenöt évesen.
1986-ban egyazon időben feküdt az óbudai Szent Margit Kórházban H. E. és Ladányi Mihály (sz. 1934). Találkoztak még, váltottak is néhány mondatot, de már nem igazából ismerték fel egymás roncsát. Haláluk dátumai közt négy nap a különbség.