Kóczián Éva

asztaliteniszező (Budapest, 1936. május 25.)

    Asztalitenisz-sportpályafutásomat 1949-ben kezdtem az iskolai tornaórákon. Bátyám, Kóczián József ekkor már asztalitenisz-világbajnok volt. Látta, hogy nagy kedvvel és jó hozzáállással játszom, így elvitt egy kis egyesületbe, a Budapest Nyugati pályaudvar csapatához. A rendszeres edzéssel egyre jobban fejlődtem. Az volt az álmom, hogy egyszer talán sikerül majd a bátyámmal vegyes párost játszanunk egy nagy versenyen. A nyolc elemi elvégzése után dolgozni akartam, de a vasútnál nem tudtak elhelyezni. Így kerültem a Vasas Mávag csapatához 1951-ben, ahol velem hasonló korú lányok már jól játszottak az országos bajnokságban. Itt a jó edzői irányítás alatt (Jávor Károly és Simon Béla) a munka utáni mindennapos edzésekkel fokozatosan egyre jobban játszottam, és megtanultam versenyezni. Legnagyobb kezdeti sikerem az volt, hogy 1952 őszén egy csapatverseny során legyőztem a tízszeres világbajnoknőt, Farkas Gizit, aki tizenöt éven át hazai versenyen senkitől sem kapott ki.
    Innentől sportkarrierem felfelé indult, meghívtak tizenharmadiknak a bukaresti világbajnokságra induló válogatottkeretbe. Amire nem számítottak, az volt, hogy minden körversenyt én nyertem, és így jelölni kellett a kiutazó csapatba. Így 1953-tól 1968-ig voltam állandó tagja a magyar válogatottnak 195-ször, ahol Juhos József volt az edzőm. Az álmom 1954-ben vált valóra, mert sikerült a testvéremmel magyar bajnokságot nyernünk vegyes párosban. Örökös magyar bajnok vagyok. 1955-ben nyertem világbajnokságot vegyes párosban Szepesi Kálmánnal.

    Világbajnokságokon elért helyezéseim, eredményeim:

Egyéniben:	1961 Peking	II.
	1954, 1955, 1959	III.
Vegyes párosban:	1955	I.
	1953, 1963	II.
Női párosban:	1967	III.
Női csapatban:	1954	II.
	1953, 1963, 1967	III.
	1955, 1957, 1961	IV.

    Európa-bajnokságot hat alkalommal nyertem:

Egyéniben:	1958, 1960, 1964
Női párosban:	1966
Női csapatban:	1966, 1960

    Ezenkívül még sok, legalább hetven nemzetközi versenyt is nyertem. Ha belegondolok, ennyiszer hangzott el – majdnem száz alkalommal – a Himnusz tiszteletemre a dobogón, akkor boldog vagyok, hogy sikerült valami maradandó emléket hagynom a sportág történetében.
    A sportérdemérem arany fokozatával három alkalommal tüntettek ki. A sportolás után levelező tagozaton megszereztem a közgazdasági technikumi érettségit. Egy rövid ideig edzősködtem, de ezt családi okok miatt, anyám és nővérem betegsége miatt abba kellett hagynom. 1951 és 1988 között harminchét évig dolgoztam a sport mellett. A munka során is kaptam kitüntetést, jólesett, hogy ebben is helyt tudtam állni.
    Két házasságom volt, elváltam. A sportág rendezvényeit gyakran látogatom. Nyugdíjasként telnek napjaim. Sok barátom, ismerősöm van, akikkel rendszeresen találkozom. Csak azt mondhatom, hogy gyorsan telt el ez a hetven év, nem unatkoztam soha. Sok szép emlékem van, amire jólesik visszagondolni.