Szende Béla

orvos (Budapest, 1936. július 29.)

    A XX. század nem válik az emberiség becsületére, de engem sok mindenre megtanított.
    Megtanultam, hogy a családi otthon a legnehezebb körülmények között is menedéket nyújt. Apám hős férfi volt, aki gyászban és betegségben haláláig a megfogyatkozott család sziklaszilárd támasza maradt. A megalkuvásnak szikrája sem volt benne: a kórházi párttitkár „Szabadság!” köszöntésére „Adjon Isten!” volt a válasza. Halála után anyám vállalta az ő családfenntartó szerepét, lehetővé téve egyetemi tanulmányaimat. Hosszú élete áldást hozott fiára és unokáira. Szentet egyet ismertem személyesen, Kovács Máriának hívták, és engem dajkált születésemtől haláláig.
    1944-ben a háború borzalmai és nővérem halála nyolcévesen felnőtté érleltek. A pesti bencések iskolájában két évet töltöttem a rend szétszóratása előtt. Itt többet tanultam, mint az azt követő hat évben, és rájöttem, hogy egy iskolát lehet egész életünkben szeretni. Később megtanultam, ha kétszer annyit teljesítek, mint mások, nem kell feltétlenül feladnom polgári meggyőződésemet és hitemet. Ráadásul, ha keményen színt vallok, a hatalom képviselője esetenként még meg is hátrál. Sajnos, erről a tanulságról később néha megfeledkeztem.
    Az orvosegyetem első két éve kásahegynek tűnt, amin átrágtam magam. A harmadik évtől megnyílt előttem egy csodálatos világ: a betegségek megjelenési formáinak és a gyógyítás lehetőségeinek megismerése… Lelkesedésemben már hallgatókoromban daganatkutató akartam lenni, de még időben kiderült, hogy ehhez egy „becsületes foglalkozást” is kell választani. Így lettem patológus a nagy hírű Baló József professzor intézetében.
    Harmadéves medikus voltam, amikor 1956-ban szerencsém volt a forradalom nagyszerű napjait átélni. Aztán személyesen is megtapasztalhattam, hogy a magyar történelemben a csodálatos felemelkedést sokszor szörnyű bukás követi. Ezt a tanulságot a mai napig érvényesnek tartom. A forradalom után, nem élve a kínálkozó lehetőséggel, itthon maradtam. Ennek lett következménye, hogy vállalnom kellett az elméleti orvostudománnyal foglalkozó kutatók szűkös anyagi körülményeit a tudományos tevékenységben és a magánéletben egyaránt. Az egyetem elvégzése után tizenegy évvel nyílt csak meg egy kis kapu a világra. Ekkor egy évet tölthettem Angliában, Lajtha László professzor intézetében. A számomra lassan bővülni kezdő tudományos világban óriási erkölcsi támogatást nyújtott Jörgen Kieler, a nagyszerű dán tudós. Amerikába 52 éves koromban jutottam ki egy évre, a Nobel-díjas Andrew Shallyhoz. Itt bebizonyosodott, hogy a hosszú idő alatt felgyülemlett elméleti ismeretek a gyakorlati lehetőségek megnyílása esetén robbanásszerű teljesítményhez vezethetnek. Ez magyarázhatja a magyar kutatók kiemelkedő eredményeit fejlettebb külföldi feltételek mellett. A programozott sejthalálra (apoptosis) vonatkozó eredményeim széles körben ismertté váltak. Kitárult a világ. Egyetemek, tudományos intézetek meghívására Heidelbergben, Kölnben, Oxfordban, Oslóban, Baselben, Bariban, Moszkvában, Marosvásárhelyen, Washingtonban, Bethesdában, Kiotóban, Kobéban, Oszakában számolhattam be munkásságomról.
    Az intézethez, melyben dolgozni kezdtem, mindvégig hű maradtam. Baló professzor második utódaként nyolc évig az igazgatói tisztet is betöltöttem.
    Hazai munkám az egyetemi oktatás, a kórszövettani diagnosztika és a kutatás között oszlott meg. A tudomány terén néhány, talán időtálló apróságot sikerült a nagy közös kosárba elhelyeznem. Felismertem egy új kórképet, egy sajátos porbelégzési ártalmat. Rámutattam, hogy az aminosavak daganatokra kifejtett hatását optikai konfigurációjuk és metilezettségük döntően befolyásolja. Kimutattam, hogy bizonyos vegyületek sejtműködésre kifejtett hatása igen alacsony dózisok mellet az ellenkező irányba fordul. Ez a jelenség vegyszerekkel elárasztott világunkban beláthatatlan jelentőséggel bírhat. Az utóbbi két évtizedben a programozott, aktív sejthalál foglalkoztat. Sikerült rájönnöm, hogy a daganatok gyógykezelésében is használt peptid-hormonok ezt a folyamatot indítják be, és így fejtik ki hatásukat. Rámutattam arra is, hogy a programozott sejthalál gyógyszerekkel való kiválthatósága számos daganatféleség esetében a betegség lefolyását előre jelzi.
    Az orvosi hivatás nagyszerűségét a kórszövettani diagnosztikus munka során ismertem meg. Óriási felelősség, hogy egy ember sorsa függhet az általam felállított diagnózis helyességén.
    Legkedveltebb tevékenységem az orvostanhallgatók és fiatal orvosok oktatása. Talán ebben válhat egy egyetemi tanár legjobban a többi ember, elsősorban a betegek javára. Oktatómunkám során megismert legkedvesebb tanítványom immár 43 éve a feleségem. Az ő józan szeretete ad erőt gyengeségeimben. Áldozatos, az orvosi munkát hivatásnak és nem szolgáltatásnak tekintő életét látva tanultam meg igazán tisztelni a gyakorlati betegellátásban dolgozó kollégáim tevékenységét. Két csodálatos leánygyermekkel ajándékozott meg. Egyikük egyetemen, másikuk gimnáziumban tanít, mindketten szakmájuk kiválóságai. Ők töltik be életemben az első három helyet.
    Életemben néhány jó baráttal és számos nagyszerű, kedves munkatárssal találkoztam. Találkoztam olyanokkal is, akik jóhiszeműségemet vagy inkább hiszékenységemet kihasználva néha igen nehéz helyzetbe hoztak. Megtanultam azt is, hogy az emberi rosszindulat és gonoszság válogatás nélkül mindenkibe belemar. Megdöbbentő, hogy még a hit nevében is kelthetnek gyűlöletet és keseríthetik meg családok életét.
    A magam hitét gyermekkorom óta mindvégig megtartottam. A kapott talentumot megtízszerezni nem tudtam, de bízom a végtelenül irgalmas Istenben, hogy egyszer igazságot tesz hazámnak e földön, és szeretteimmel együtt lakóhelyet ad majd nekem is a másik hazában.