Pásztor Erzsi

színész (Budapest, 1936. szeptember 24.)

    Általános és középiskoláimat Újpesten végeztem. Érettségi után, 1955-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma egyetem). Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm és egyben színészmesterség-tanárom, Gellért Endre, Olthy Magda, Sulyok Mária mellett.
    1959-ben végeztem a főiskolát, első szerződésem Szendrő József direktorhoz szólt, a debreceni Csokonai Színházba. Első szerepem Dorine volt Moličre Tartuffe című darabjában. Játszottam még Martiriót a Bernarda Alba házában, Peacocknét a Koldusoperában.
    Két évet töltöttem Debrecenben, majd Budapestre szerződtetett Szinetár Miklós, az általa vezetett Petőfi Színházba (ma Thália). Itt három évet töltöttem, a színház megszűntéig. Játszottam Toinette-et Moličre Képzelt betegjében, a Tűzijáték című musicalben Paulát. Ezután Berényi Gábor szerződtetett Szolnokra, ahol egy évet töltöttem.
    1965-ben Pécsre szerződtem, ahol tizennégy évet töltöttem. (Itt született a kislányom, Henriette, 1966-ben.) Egyaránt játszottam tragikát, komikát, sokféle szerepet.

Szerelem jutányos áron

    Voltam Gertrudis a Bánk bánban, Bernarda Alba a Bernarda Alba házában, az őrült doktornő Dürrenmatt A fizikusokjában, voltam megesett lány Nóti Károly Nyitott ablak című darabjában.
    Játszottam Orbánnét a Macskajátékban és ismét Peacocknét a Koldusoperában.
    1978–83-ig a Mafilm-társulat tagja voltam, majd 1983-ban Ádám Ottó szerződtetett a Madách Színházba. Itt Gyurkovics Tibor Fészekalja című darabjában volt az első szerepem, majd Görgey Gábor Galopp a Vérmezőn című darabjában játszottam.
    Jelenleg is játszom a Hegedűs a háztetőnben, Molnár Ferenc A testőrjében.
    A Földessy Margit vezette IBS Színpadon játszom Heltai Jenő Az ezerkettedik éjszaka (Fatimah), Agatha Christie: Az egérfogó (Mrs. Boyle) című darabokban. Játszom a Turay Ida színtársulatnál Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabjában.
    Jelenleg három új szerepre készülök.
    Film- és tévészerepeim, a teljesség igénye nélkül: Felfelé a lejtőn, Szombattól hétfőig, Csudapest (tv), Özvegy menyasszonyok, A Tenkes kapitánya (tv), Krebsz, az Isten, Sziget a szárazföldön, Autó, Jelbeszéd, A kenguru, Forró vizet a kopaszra, Kísértet Lublón (tv), Pókfoci, K.O., Veri az ördög a feleségét, Angi Vera, Vasárnapi szülők, Naponta két vonat (tv), Naftalin (tv), Györgyike drága gyermek, A Szórád-ház, Szerelem jutányos áron.