Ténagy Sándor

költő (Szekszárd, 1936. január 19.–Budapest, 2005. augusztus 18.)

    Szülei 1937-ben meghaltak, egyéves korától nagymamája nevelte.
    Általános iskoláit Szekszárdon végezte. Már 8-10 éves korában is próbálkozott versírással.
    További tanulmányait Fácánkerten folytatta, oda költöztek a negyvenes években.
    18 éves korában jött fel Budapestre, az akkori Beloiannisz Gépgyárban helyezkedett el fizikai munkásként. Ezekben az években is a versírás, olvasás volt a legfontosabb számára, a munkája mellett. Később újságíróként dolgozott. Évekig a Telefongyár üzemi lapjának volt a munkatársa. A lap megszűnése után, 55 éves korában nyugdíjba vonult.
    1956 óta jelentek meg versei különböző folyóiratokban és napilapokban.
    1960-ban jelent meg első kötete, a Jámbor lázadás, melyet a Magvető Könyvkiadó adott ki Budapesten. A könyv elején, a jellemzés végén az áll; hogy ő „büszke-konok kaszás-ivadék”, aki írásaival küldött – a dolgozó népet kívánja szolgálni.
    Második kötete, a Vaskenyér 1968-ban, szintén a Magvető Könyvkiadó által jelent meg. Azt írják róla: Közéleti verseihez hasonló intenzitású szerelmi lírája, mely intim, gyöngéd hangokkal gazdagítja a kötetet.
    Sóhajom, vérem címmel jelent meg harmadik kötete 1972-ben, amelyet „a keresések, elvesztések versei”-vel jellemzett. Szintén a Magvető kiadásában. Nyitott ablak címmel, melyet a Népszava Lapkiadó adott ki 1983-ban, válogatás a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1977–1981 közötti ösztöndíjasok munkáiból. Ténagy Sándor Riport helyett versciklusából tíz verset jelentetett meg.
    A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó által megjelentek gyermekverses, mesés könyvei is. A versek közül többet is megzenésítettek. Pl: Bolondos mondóka, Káposzta a fejem, Pattogatott kukorica.
    Meséskönyvek: Mókavásár – 1977, Madárnaptár, virágóra, mese – 1978, Vizivár, mese – 1980, A világjáró útjelző tábla – 1981.
    Az utóbbi években sem hagyott fel az írással, csak inkább magának írt. Mostanában gondolt arra, hogy kiadassa összegyűjtött írásait.
    Sajnos terve már nem valósulhatott meg, mert 2005. augusztus 18-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.
    Hamvai Dunaújvárosban, az Óvárosi Temetőben lettek örök nyugalomba helyezve.

Ambrus Józsefné