Kovács István

Eszmélet – Olśninie

József Attila versei lengyelül

    Jerzy Snopekhez, a kiváló irodalomtörténészhez, esztétához, műfordítóhoz három évtizedes barátság fűz. A sors úgy hozta, hogy öt éven át munkatársak is voltunk az ELTE Lengyel filológiai Tanszékén. Kapcsolatunk megengedte, hogy időnként váratlanul is beállítsak hozzá a Vántus Károly utca lektori lakásba. Egy ilyen alkalommal, mintha beteghez érkeztem volna, aki éppen orvoshoz készül vagy tőle jön… Nem, nem beteg – nyugtatgatott –, legfeljebb harminchat fokos lázban ég, mint az, aki sokáig József Attilával időzik… Nem értettem. Zavart kérdésemre, hogy mit történt, válaszával mintha titokba avatott volna be. Tíz éven át mormolta magában József Attila Eszmélet című versét… Szinte nap mint nap… Természetesen magyarul. És aznap este, pont mielőtt érkeztem, szinte félig öntudatlan állapotban tíz perc alatt papírra vetette az egészet – lengyelül. A hatodik nap utáni fáradtsággal és a teremtő ember megrendültségével olvasta fel nekem. Tartalom, forma, zene természetes egységet alkotott… József Attilá-san magyarnak éreztem a lengyel költeményt. Találkozó tanúja voltam aznap este. József Attila és Jerzy Snopek találkozásának tanúja.
    Valljuk be őszintén, aki a Nagyon fáj költőjének eddig lengyelül napvilágot látott verseit elolvasta, csak becsületszóra hiszi el, hogy József Attila nagy poéta, mit több, a XX. század legnagyobb magyar költője. Eddig ugyanis nem volt szerencséje lengyel fordítóival. A háborús menekültként Magyarországon élő Tadeusz Fangrat amilyen gyors volt József Attila válogatott verseinek 1942-ben történt kiadásával (a Cserépfalvy által megjelentetett kötet belső címe: Szukam kogoś – Keresek valakit), annyira gyenge az átültetések színvonalát illetően. A tehetségtelen lengyel poéta se a magyar versek értelmezésével, se a lengyel költői nyelvvel nem tudott megbirkózni. Teljesítménye színvonalát jelzi, hogy a XX. század legnagyobb lengyel esszéistája, az 1940 és 1946 között Verőcemaroson élő Stanisław Vincenz, aki maga is fordította Áprily Lajos, Ady Endre és Jékely Zoltán verseit, s élénk figyelemmel kísérte mindazt, ami a magyarországi lengyel irodalmi életben történt, jobbnak látta az 1942-es József Attila–kötetről tudomást se venni.
    Rossz idők köszöntöttek József Attilára 1945 után is, amikor nemcsak a munkáselnyomás ellen lázadó proletárköltő pályáját és portréját rajzolták meg az olvasónak, hanem ezt témájukat tekintve napi sajtópropagandaként, faliújságcikként ható versekkel illusztrálták – elképesztően gyenge fordításokban. A Sztálin halála utáni szellemi mélylélegzet-vétel időszakában a lengyel avantgárd költészet kiemelkedő képviselője, a tehetségét szabad versekkel bizonyító Julian Przyboś hiába fogadkozott, hogy József Attilát méltóképp mutatja be a lengyel olvasóknak, a magyar költő formaművészetéről meggyőződve csendben visszavonult. Tadeusz Róz.ewicz, aki az 1950-es évek elején közel egy évet töltött hazánkban, s kicsit megtanult magyarul, csak hosszas rábeszélésre vállalta egy rövid József Attila-vers lefordítását. Vagyis hiába volt a Lengyelországban élő Csorba Tibor igyekezete, József Attila továbbra is megfelelő lengyel fordító, mondhatni, költő-társ nélkül maradt.
    Nagyságát egészen 2005-ig a harminc évvel ezelőtt a Költők Könyvtára (Biblioteka Poetów) sorozatban megjelent Válogatott költemények (Poezje wybrane) című kötet néhány sikerültebb fordítása érzékeltette csupán – Tadeusz Nowak, Stanisław Grochowiak és Tadeusz Śliwiak átültetésében. Ennek ellenére, mintha igaza lett volna Balassi Bálint és Márai Sándor kitűnő átültetőjének, Teresa Worowskának, miután az addigi József Attila-átültetéseket számba vette és elemezte, hogy a magyar költő „lefordíthatatlan”. Legtöbbet ebben az időben az 1974-ben Nobel-díjra jelölt Zbigniew Herbert tett József Attiláért, aki Nagy Lászlóhoz írt búcsúversében József Attilát is az 1978-ban elhunyt magyar költő nagy elődei között említette.
    A sort – megnyugtató ünnepi fordulattal – Jerzy Snopek 2005 májusában megjelent József Attila-válogatásával zárhatjuk, amely Eszmélet (Olśnienie) címmel jelent meg a Határvidék Kiadó szép kiállítású, népszerű Meridian sorozatában. E bő válogatásban a költő minden nagy verse helyet kapott az Ódától a Téli éjszakáig, A Dunánál című verstől a Kései siratóig, a Nagyon fájtól a Thomas Mann üdvözléséig. Snopek bebizonyította, hogy nincs lefordíthatatlan vers. Erről a Sebő együttes tagjai is önkéntelenül tanúskodtak. József Attila több versét énekelték – ezúttal Snopek fordításában. Többek között A hetediket is. Azt, amelyet szintén a lefordíthatatlanok között tartanak számon.
    A József Attila-versek színházi bemutatóján a lengyel költészet ma élő legnagyobb alakja, Tadeusz Róz.ewicz is részt vett. Örömmel nyugtázta, hogy ami neki nem sikerült, az Jerzy Snopek érdeme lett: József Attilát beemelte a lengyel költészetbe.